Esküvői fotós, esküvői fotók, esküvői fotózás a Nászriporterektől
Esküvői fotós, esküvői fotózás Magyarországon és bárhol a világon

március 2010

A hírnév árnyékában (néhány szót a celebesküvőkről)

 

Ha minden jól halad a karriereddel kapcsolatban, akkor egy szép napon majd híres emberek keresnek meg azzal, hogy fotózd le az esküvőjüket. Várhatóan örülsz majd a felkérésnek és bizonyítási lehetőségként kezeled, talán az is eszedbe jut, hogy általuk magad is ismertté válsz.

 Mielőtt igent mondasz, javaslom, hogy gondold át a következőket:

1. Még a legkevésbé elkényeztetett, sztárallüröktől mentes celebritásnak is más az élete, mint a tiéd. Személyükkel kapcsolatos hírekre, fotókra vadászik a média és a munkád révén a bulvársajtó környékére tévedhetsz. Ez olyan mocskos vadászterület, amelyet a bulvár-ragadozók sokkal jobban ismernek mint te. Egy rossz lépéssel nem csak a karriered, de a puszta fizikai léted is veszélybe kerülhet (ez sajnos nem vicc, hangzottak el életveszélyes fenyegetések arra vonatkozóan, miét törik össze a hivatalos fotósnak, ha ki meri tenni a megbízási szerződés keretében készített képeit a weblapjára).

2.A celebritások magánélete általában jól őrzött, de legalábbis gondosan szabályozott terep. A fotóid sorsa nem a te kezedben lesz, a megjelenésük szabályokhoz lesz kötve, ezeket a szabályokat pedig nem te fogod diktálni.

3.A celebritások valószínűleg sokkal jártasabbak a jogérvényesítésben, mint te. Ha hibát vétesz, súlyos árat fizethetsz érte.

4.A celebritások esküvője nem olyan mint a többi. Valószínűleg heves médiafigyelem fogja kísérni és nem te leszel egyedül a placcon. Barátkozz a gondolattal, hogy a gyűrűhúzásnal rossz esetben húsz sajtóst fogsz tartani a válladon és a vacsoracsata sem lesz egyszerű.

5.Az ismert emberek fotózása idehaza leggyakrabban nem profitábilis tevékenység. A legtöbben ugyan átlagon felüli vásárlóerővel rendelkeznek, mégis jópáran gondolják közülük azt, hogy a celeb-léttel bizonyos dolgok  járnak nekik, legtöbbször ingyen és bérmentve.

6.Az ismert emberek körüli munka megalázó tud lenni. Míg egy civil pár számára megbecsült szakember lehetsz, a médiához szokott párosoknak csak egy újabb médiamunkás leszel, aki valószínűleg nem kapja meg a minimális tiszteletet sem.  Így aztán könnyen előfordulhat, hogy tizenkét órai talpalás után az ingyen svédasztalok lepusztításában különös gyakorlatot szerzett sajtóalkalmazottakkal fogsz versengeni néhány szikkadt szendvicsért.

7. A feladat legtöbbször nem hálás. Amerikában sem, hát még nálunk. Azt mindenki tudta, hogy  Eva Longoria (a Született Feleségek latin nőcijéről van szó) és Tony Parker (NBA-csillag, San Antonio Spurs) 2007 évi száresküvőjének képeiért  az OK! bulvármagazin kettő millió USD-t fizetett a párosnak. Az összes sajtókép a kukába való, de egy hétig telistele volt velük a bulvársajtó. Azt viszont szinte senki nem tudja, hogy a hivatalos fotóst Bob Davisnek hívják és kitűnő anyagot csinált. Az ő képei persze egyáltalán nem szerepeltek a sajtóban.

Így aztán, mielőtt vállalsz egy ilyen munkát, gondold át, hogy a (legtöbbször kétes értékű) megjelenésed a bulvárpiacon megéri-e a kockázatokat, a fáradtságot, idegeskedést és várható megaláztatásokat. Aztán dönts belátásod szerint. (A többi már csak hal a tortán.)

Piszkos ügyeinkről

Vallomással kezdem. Töredelmesen bevallom, még ennyi év után is bajban vagyok a pénzügyekkel.  Hiába szeretik a munkánkat, hiába elégedettek a végeredménnyel, hiába tiszta a lelkiismeretem, számomra még mindig torokgombócos dolog a végén azt mondani: einkommafuffzigtauzend lesz asszonyom, tessék-a-kasszához-fáradni-kérem-szépen. Sokáig az is nehezen ment, hogy ajánlatkéréskor helytálljak, de mára már megszoktam a dolgot. Szóval sokat gondolkoztam és rájöttem, ez a dolog egyszerű fóbia.

Persze nem egyszerű dolog feldolgozni, hogy vannak emberek, akiket egyszerűen megszeretsz, és akiket – ha éppenséggel nem az esküvőjük miatt ismerted volna meg őket- simán lefotóznál ingyen, mint ahogy azt a barátaiddal teszed. Fontos megértened: szeretni az ügyfeleket nem egyenlő azzal, hogy olcsón dolgozol nekik. Neked, mint profinak ez  a munkád, ebből tartod el magad, invesztálsz, tanulsz, családot etetsz, hitelt fizetsz.. és akarod vagy nem, könnyű vagy nehéz, meg kell kérned a munkád árát, ahogy a barátaid is megkapják a fizetésüket vagy az osztalékukat. Én egy csomó technikát kidolgoztam arra, hogyan tompítsam a pénzezés-barátság konfliktust, de mindegyiknek az az alapja, hogy igyekszem kettéválasztani az üzleti és a baráti kommunikációt (igen, nálam az is van) illetve a pénzügyeket röviden és tényszerűen letudni.

Egy biztos, egy valamire való profinak pár dolgot meg kell tanulnia a pénzügyekről:

1.Pénzért dolgozol és ez a munkád teljesen természetes velejárója. Tisztességes munkáért és szép termékekért kapod a tiszteletdijat, ezért nem kell kényelmetlenül érezni magad.

2.Attól, hogy valakit pénzért fotózol, még nem vagy alkalmazottja, hanem egyenrangú partnere, akihez polgári jogviszony (szerződés) fűz. Ezt különösen azoknak ajánlom megfontolni, akik főállásban alkalmazottként kapják a fizetésüket és mellékállásban fotóznak.

3.Az egyértelmű pénzügyi kommunikáció (mit, miért és mennyiért vállalsz) a személyes jóviszony és barátság alapja. Kommunikáld alaposan és kimerítően mit teszel, hogy megérdemeld a tiszteletdíjad. Ne szégyelld, hogy nem művész vagy, hanem melós, aki hosszú napokat/heteket görnyed azért, hogy a szenzorról lejövő vacakból valami értelmezhetőt hozzon ki.

4.Ne szégyelld kommunikálni, mennyi plussz erőfeszítést jelent, amikor a megrendelő extra kívánságokkal áll elő.  A te érdeked is, hogy tudják, a jó végeredmény hosszú és fáradtságos munka révén születik meg.

5.A pénzügyekről való megállapodás után az a legjobb, ha elfelejted, mennyiért dolgozol. Onnantól az ügyfeled már nem megrendelő, hanem csak egy lány, aki szép fotókat szeretne, te pedig a kiválasztott, aki ezt meg tudja adni neki.

Ha képes vagy arra, hogy a piszkos ügyektől függetlenül dolgozz  és a jó magyar forintok majd csak a legvégén jussanak eszedbe, akkor nagy  lépést tettél egy szép, egészséges alapokon nyugvó karrier felé.

Na igen, mondod majd, de mi van akkor, ha az ügyfél nem híve a korrekt elszámolásnak? Valóban,  mint mindenki, aki szolgáltatásokból él, ki vagyunk szolgáltatva, mi sem vagyunk kivételek. Nekünk is vannak kifizetetlen munkáink és nagy csalódásaink. Nekünk is vannak olyan ügyfeleink (igaz nem sokan), akik kihasználva azt, hogy a jóhíred félted, szinte követelik az extra szolgáltatásokat de a számlát elfelejtik rendezni. Mit is mondhatnék? Mi választottuk őket, kissé.. vagy nagyon gondatlanul. Tanulunk az ilyen esetekből és legközelebb jobban figyelünk az interjúkon.  Nagyjából ennyi.

Les ‘Uncomparables’ (az Összehasonlító találkozása az Összehasonlíthatatlanokkal)

Már írtam egy korábbi bejegyzésemben a vásárlók egyik őstípusáról. Most legyen szó egy másikról, az Összehasonlító Elemzőről. Arról az -operációkutatásban jártas – műszaki/közgazdasági vénájú fickóról, aki élete nagy napja közeledtével úgy dönt, hogy kiválasztja a legoptimálisabb prémium kategóriájú esküvőfotóst.

Előző vásárlónkhoz képest ő pontosan tudja mit akar: prémium kategóriájú szolgáltatót. Az optimálisat. Szisztematikusan végzi a dolgát. Hosszú levelet ír, amelyben akkurátusan bemutatkozik, majd minden részletre kitérő ajánlatot kér. Helyszínek, időpontok, események, kért termékek, oldalszámok, albumfajták. Levelet ír rengeteg fotósnak, akik mind válaszolnak lelkiismeretesen. Emberünk táblát készít a paraméterekkel, először exceleset, majd kétfázisú szimplexet, súlyoz, mérlegel, oszt-szoroz, albumméreteket hasonlít össze, útiköltségeket és óradíjakat kalkulál. Jobbik esetben elkezd derengeni neki, hogy az egyes kategóriákban az árak közt alig van különbség, mer’ ugye nincs új a nap alatt, a fotósok azonos költségszinten dolgoznak, a profitot sem srófolhatják az égbe..

Kedves emberünk azonban nem is sejti. az ideális fotós nem feltétlenül egyben a leggazdaságosabb megoldás is, hanem lehet annál olcsóbb vagy drágább. A fotó ugyanis nem attól jó, hogy költséghatékony, hanem egyszerűen csak jó vagy rossz.  Ráadásul léteznek ideális és csapnivaló ügyfél-fotós együttállások, olyanok is amelyek gazdaságosak, és olyanok is, amelyek nem.

Ez a műfaj az élvonalbeliek számára elsősorban nem a honoráriumról, hanem a szenvedélyről, a szeretetről, az alázatról és az önmagukkal való állandó küzdelemről szól. Azért küzdenek, hogy a sokszázadik esküvő után se fásuljanak el, kreatívak és pozitívak maradjanak – mindezt érted teszik, kedves megrendelő.  Ezért, ha jót akarsz magadnak és a kedvesednek, akkor tedd félre az elemző énedet és az excel tábládat, ugyanúgy, ahogy félretetted, amikor házasságra adtad a fejed.

A prémium kategóriában már nem képeket kapsz, hanem különböző személyiségeket, akik a fényképezőgépek mögött állnak. Ők nem tömegcikkek, mindegyik egyedi, sorszámozott példány,  a fotóikról beazonosíthatóak.  Náluk már nem működnek a rációk. Egyszerűen nézd a munkáikat és hallgass a szívedre! Válaszd azt, akinek a képeiért ért rajongani tudsz és meglátod, nem fogsz csalódni.

Vegyé’ meg óccsón! (aka csoportos seppuku MarketingTown-ban)

Az imént az egyik kolléga küldött egy reklámcikket, amely egy nőknek szóló portálon három, magát minőségi esküvőfotósnak gondoló hölgyről szólt. Az említett gráciák annak a kategóriának a jeles képviselői, amelyből évente két-háromezer próbál szerencsét kis hazánkban, hogy aztán a kilencvenöt százalékuk a szomorú semmiben végezze az első szezonokban lefényképezett tíz esküvő után.

Mit üzennek ők hárman a nagyvilágnak ? A legfontosabb üzenet az, hogy „nem egy vagyonért” dolgoznak. A második üzenet pedig az, hogy „minőségi munkát” végeznek. A minőség eldöntése  nem az én dolgom, annak eldöntésére megvannak a kompetens személyek , a menyasszonyok. (Személy szerint én ezt az állítást egyelőre a marketingben ismert szlogennel  írnám le „fake it till you make it„.)

Azt azonban biztosan állítom, hogy nincs olyan iparág, ahol a minőségi munkát végző kompetens személy (másnéven profi) szerteszét üvöltözi a médiában „OLCSÓÓÓ VAGYOOOOK, VEGYEEETEK MEEEEEG”. A minőség, kompetencia, felkészültség, szakmai önbizalom és megérdemelt piaci pozíció nem azzal jár, hogy a profi  „egy vagyont” kér a munkájáért, hanem azzal, hogy annyit kér, amennyit ér a piacon. Eközben figyelembe veszi azt, hogy a minőségi eszközökre, a munkára fordított időre, a marketingre, promócióra, oktatásra, szakirodalomra, utazásra, gépkocsira, adókra és minden másra fordított kiadásoknak meg kell térülnie, valamint profitnak kell képződnie, amiből a fotográfus meg tud élni és etetni tudja a jerkőcöket.

Számoljunk csak úgy, briefly. Egy profi kamera ára (ebből kell kettő darab) 600 ezer és 1.8 millió közé esik. Egy profi optika ára (eskire kell belőle vagy négy-öt legalább) átlagosan 350 -400e ft közt van.  Ez első beruházásnak az aprólékok nélkül legjobb esetben is 2,5-3m Ft. A profik kb. 2.5 évente cserélik a vázaikat mert szétesnek, elköltenek továbbá egy csomó pénzt a számítástechnikára és sok más egyébre, amit itt nem is részletezek. Nem beszéltem továbbá arról, hogy kell egy autó, amivel egy hazai profi akkor is megtesz 15-20e Km-t, ha csak eskikre, ügyféltalálkozókra és albumért futkosásra használja. Az éves rezsi egy hivatásosnál (aláhúzom, olyanról beszélek, aki benne van a szakmában) üzemanyaggal, gépkocsi-karbantartással alaphangon 1.2-1.5m Ft, bármennyire is spórolós az ember, ebben még nincsenek benne az üzletmenettel kapcsolatos marketing-kiadások, webhely-üzemeltetés, karbantartás.

Tegyük fel, hogy valaki hatvanezer forintért hirdeti magát (és becsületesen, nem becsapva az ügyfeleket valóban ennyit tesz zsebre, „azaz nem vagyonokért” dolgozik). Tegyük fel, hogy valaki negyven esküvőt csinál egy évben (az a hatvanezres kategóriában mission impossible, de legyen). Ebben az esetben az éves bevétel 2,4m Ft, amely leadózva a legkisebb adókulccsal (evázva) 1.8m Ft.  A végeredmény nálam úgy fest, hogy a rezsit levonva marad 300-600e ft évente, amiből az alapfelszerelést  kb. hat évig tart megvenni (de addig mivel dolgozunk kéremszépen?) ….és köszönjük szépen, nem kérünk enni és a szebb időket várva a híd alatt alszunk.

Szóval valami nem stimmel ezzel az profi-olcsón-minőséget dologgal. Nem kell nagy közgazdásznak lenni, hogy belássuk: olcsón az amatőr közönségnek szánt low-end felszereléssel lehet dolgozni (hej, ha én azt elmondanám, hány esküvőn láttam úgynevezett „fotós” kezében kitobjektívet vagy annál alig jobbat..) és ha mindenen spórolunk, de persze főleg az ügyfél rovására. Olcsón lehet dolgozni akkor, ha valaki a máshol megkeresett pénzecskéjéből él,  így a havi néhány tíz- vagy akár százezer forintos pluszbevétel már talált pénz, halleluja.

Tömegével vannak ilyen szcenáriók, szinte mindenki így kezdi. Persze, sokan dolgoznak így és ennyiért, de nem örömükben teszik. A legtöbbjük azonban hivatásként űzné fotózást, hosszú távon is működőképes vállalkozást szeretne felépíteni, tehát többre vágyik. Ők nem azzal próbálnak kitűnni, hogy fennhangon hirdetik, mennyire olcsón árulják magukat, hanem az adott piaci pozícióhoz képest jó minőséggel és szolgáltatással. Mindezt okosan és azzal a reménnyel teszik, hogy minőségi osztályt ugranak és ők is „vagyonokért” (pontosabban a nehezen megtermelt és méltányos bevételért) dolgozhatnak majdan.

Nem ismerek azonban olyan okos amatőrt vagy profit, vagy aki elkövetné azt a szarvashibát, hogy éppen az olcsóságával akar kitűnni a többiek közül. Ez zsákutca. Ez közgazdasági és marketing nonszensz. Ez hiteltelen, mert ebben a szakmában (persze máshol sem) senki nem akar a megérdemeltnél kevesebbet kapni a munkájáért, lemondani a legszükségesebb eszközfejlesztésekről, workshop-okról.  Azt üzenni : „alacsony áram révén vagyok más”  – ez nyílt színen, nagyközönség előtt elkövetett rituális seppuku-nak számít. (Az meg csak a szamurájoknak dicsőség, ugyibár…)

A gráciák most vérbefagyva, holtan hevernek MarketingTown virtuális utcakövén, béke poraikra. Az életben maradtaknak azt javaslom, hogy olvassanak alapszintű üzleti tankönyveket.

>