A napokban egy újságíró kérdést intézett hozzám: mi az, amit a legfontosabbnak tartok a munkánkban. A kérdést mélyen a szemembe nézve úgy tette fel, hogy az lehetetlenné tette a szabványos és okosnak ható válaszokat így aztán őszintét illett adnom. És végül kimondtam: a szeretetet. Láthatóan meglepődött, valószínűleg valami okos, agyafúrt technikai vagy fényképészeti magyarázatot várt. Így aztán ki kellett fejtenem azt, amire magam már sokkal korábban rájöttem de nem volt alkalmam megosztani másokkal.
A neki is kifejtett véleményem a következő: a fényképészek egy jelentős része birtokában van annak technikai tudásnak, amely biztos háttérrel szolgál bármilyen szintű fényképek elkészítéséhez. Mégis, ezek közül elenyésző azok száma, akik képesek valódi érzelmeket közvetíteni a munkájukkal. Egy bizonyos szinten felül már az élsportolóknál sem az izmok és az ügyesség a fontosak. A magas csúcsokra törve ott is a lelkierő és a mentális képességek számítanak.
Elmondtam a véleményem, miszerint az esküvői fotózás csúcsára azok jutnak el, akik képesek szeretet adni és befogadni – feltétel nélkül. Olyanok, akik magukba szívják az esküvői forgatag energiáit, a szerelmet, amely áramlik a menyasszony és a vőlegény közt, ill. képesek visszasugározni azt a kellő pillanatban, egy-egy képbe sűrítve. A jó esküvői fotós médium, érzelmek, szeretet közvetítője, aki sohasem marad kívülálló.
Ez volt a válaszom, de nem vagyok biztos abban, hogy megértett-e. Kedves olvasó, te érted mit akartam mondani?