A kollégák közt állandóan visszatérő kérdés, hogy vajon étlen-szomjan kell-e végigcsinálnunk a napot, vagy a kedves megrendelő érti, hogy reggeltől estig velük és körülöttük futkozva nem sok lehetőségünk van ételt magunkhoz venni, csak ott helyben, ahol a vendégei is esznek. Nem panaszkodhatom, eddig általában nem maradtunk éhen (bár azért tudnék mesélni érdekes történetet repülőgép-késés és egyebek miatti harminc órányi nemevéssel végigfotózott bazi nagy görög lagziról, harmincnégy fokban, Limassolban).
Egy kicsit azonban mindig ki vagyunk szolgáltatva, minden a megbízóinkon múlik. Mi van azonban, ha a fotóst annyira megbecsülik, hogy ugyanolyan pazar ételeket szolgálnak fel neki, mint a többi vendégnek?
Khmm.
Aki nem szereti a seafood-ot, az ne menjen az óceánpartra dolgozni, ugyibár. (vagy kérjen egy szelet piritóst)
Jelzem, ez a történet jól végződött. Éhesen könnyebb úrrá lenni a fóbiákon és rájöttem a titokra is: ne nézz a szemébe és ne számold meg a lábakat a tányérodon.
