Archive for the ‘Uncategorized’ Category

TEF3 hallgatói fotók

szerda, május 12th, 2010

Anno megígértem a TEF3 résztvevőinek, hogy publikálni fogom azokat a TEF3-on készült fotóikat, amelyeket a legjobbnak tartanak. Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. A galériák megtalálhatók a TEF oldalán:katt ide és ide.

Meg kell jegyeznem, hogy ennél lényegesen több fotót kaptam, de sajnos nem tudom a teljes tárterületem a srácoknak szentelni :-)

Ügyesek voltak a fiúk/lányok, büszke vagyok rájuk. Néhányukról még hallani fogunk.

Pápá 2009

csütörtök, december 31st, 2009

Nehéz, de tanulságokkal teli óévet hagyunk magunk mögött. Eredményekből és kudarcokból is volt bőven, remélem a jövő év inkább az előzőekkel lep meg bennünket. Minden kedves látogatónknak, eddigi és ezutáni menyasszonyainknak, vőlegényeinknek a legjobbakat, kollégáimnak pedig sok mosolygós, vidám menyasszonykát kívánok a következő évre. BUÉK!

Nászriporter a tévében, avagy Warhol-tétel a gyakorlatban

péntek, december 11th, 2009

Andy Warhol mondta néhány évtizede: “mindenki lehet tizenöt percre híres” és a végzet minket is utolérni látszik. A két héttel ezelőtti origo.hu-n való megjelenés után most a Magyar Televíziótól keresett meg bennünket Sipos Szilvia, hogy beszélgessünk egy kicsit a szakmánkról.

Szerencsére nem kell sokat írnom, mert kedves vendéglátóink a Photoplanet-nél  megtették helyettem (ezúton mondok nagy köszönetet Steve-nek és a többieknek a vendégszeretetükért):

Katt a  linkre:
http://photoplanet.hu/blog/item/root/naszriporter-interju-mtv-forgatas

Köszönet Deme Dávidnak a rengeteg fotóért:
http://photoplanet.hu/albumok/mona_csaba

nászriporterek a színes dobozban

A szerkesztő-riporter, Sipos Szilvi annyira “nászriporter-kompatibilis”, amennyire csak lehet. Igen kár, hogy már férjnél van, pedig micsoda “menasszonkánk” lehetett volna,…bruhaha :-( .

Az anyag a Photoplanet jóvoltából ide kattintva megnézhető.


Gondolatok egy workshop kapcsán

szombat, október 24th, 2009

_f6k9971-edit-edit

Október 20-22 közt, jó messze a zajos fővárostól, összegyűlt egy tucat jobbnál jobb fotográfus a Pillana(r)t – Magyar Esküvőfotós Szövetség tagjai és pártolótagjai közül, hogy a 2009. évi szezon lezárásaként élvezzék egymás társaságát, fotózzanak és társalogjanak a jövőről.

A szövetség ugyan szakmai alapon nyugszik, de az elmúlt két évben messze továbbfejlődött az eredetileg megálmodott kereteken. Anno a legszebb álmomban sem reméltem, hogy barátságok fognak kialakulni közöttünk, kapcsok, amelyek egyelőre csak erősödni látszanak. Azt hiszem, hogy minden tag és pártolótag tökéletesen tisztában van azzal, hogy ennek a csapatnak a létezése is rendkívüli és szokatlan tény a féltékenységgel, ármánnyal, kapzsisággal átszőtt szakmánkban.  Így aztán az a helyzet állt elő, hogy bár több flancos címet kaptam már életemben ill. tag is voltam/vagyok jópár szervezetben, mégis erre a csapatra vagyok a legbüszkébb.

Nem tudom elég hálásan megköszönni a pécsi különítményünknek (Juhász Balázsnak és Gyarmati Csabának), hogy lehetővé tették ezt a találkozást. Külön mondok köszönetet Busa Béla videós barátunknak (www.eskuvoszerviz.hu), aki videóra dokumentálta ámokfutásunkat. Adósaitok vagyunk, skacok.

(A fenti fotók egy része Monától származik.  Aki kitalálja, melyek, az vendégem egy bambira)

Odüsszeusz járt az oldalamon

szombat, április 18th, 2009

Jó kis viccet játszott velem valami nagyokos.  A weboldalon az összes kezdőfájlt átírta és a látogatókat trójaival próbálta fertőzni. A blogot helyreállítottam, de mindenki, aki 2009.04.18 8.15 és 2009.04.18 21.00 közt az oldalon járt, ellenőrizze a rendszerét.  Elnézést kérek mindenkiről, akit az oldal megfertőzött. A trójait a NOd32 biztosan elkapja, más vírusvédelmi programot még nem próbáltam.

A dolognak azonban van egy pozitív hozadéka, végre feltelepítettem a wordpress motor legfrissebb változatát.

Itt a tavasz

vasárnap, március 29th, 2009

Bizony-bizony, még akkor is, ha erre éppen egy esős, március végi vasárnapon kellett rájönnöm. Dekorboszorka barátnéim megtartották ugyanis bemutatójukat, ami ennek legbiztosabb jele. Én pedig izgatottan vártam, hogy ismét egy kis ünnepnek lehessek tanúja.

Mélyen hiszek ugyanis  abban, hogy az esküvői dekoráció missziója nem más, mint egyfajta vizuális ünnepet létrehozni a szem számára. Akkor jó a dekor, ha a nap folyamán sokadszor ránézel és még mindig örömöt okoz. Akkor jó, ha sok szokatlant, meghökkentőt és mégis szépet, harmonikusat látsz.

Nekem, fotográfusnak,  a vizualitás és a részletek emberének ünnepet jelent, amikor szépséget találok a számtalan apróságban, majd láthatom azt, hogyan állnak össze ezek egységes, harmonikus képpé. Ünnep, ha látom a tárgyak funkciójuktól eltérő, pajkos és végtelenül tudatos felhasználását.

Az idei bemutató anyaga jobban tetszik, mint a tavalyi, pedig az sem volt kutya. Gratula lányok, nem okoztatok csalódást! Kedves menyasszony, nézd meg a fotókat és ünnepelj velem! Kattints a többiért.

keszdekor

A megmérettetésekről

vasárnap, március 29th, 2009

Az én újrafelvételes játszadozásommal párhuzamosan zajlott a Pillana(r)t belső versenye. Mona szépen szerepelt (pontosabban nyert, ezzel az anyaggal).  Így mindkettőnk fotói jó visszajelzéseket kaptak egy igencsak igényes szakmai zsűritől (nevezetesen az ország legerősebb szakmai közösségétől). Most is látszott, hogy megéri keményen dolgozni és állandóan azon agyalni, mit lehetne másképpen, még jobban csinálni. Most örülök.

Kirándulás

szerda, november 26th, 2008

Családilag érdekelt voltam az idei Beauty Show-n, ennek köszönhetően Mona műfaji kirándulás címén dolgozott egy kicsit.  A fotókon többek közt unokaöcséim is matatnak hajakban. Ügyesek, büszke vagyok rájuk. Katt a fotóra, ha többire is kíváncsi vagy.

Üzenet a Gépháztól

szombat, február 16th, 2008

Egy kis bibi támadt a blog körül, engem is utolért a WordPress egyik tipikus átka, nevezetesen a bejegyzések sorrendje egyik napról a másikra egyszer csak megfordult.. Hmm. A hiba mibenlétét nálam okosabb emberek is csak sejtik, így aztán nem maradt más hátra, a régi tartalmat át kellett emelnem egy új blogba (ezt olvasod most, kedves olvasóm). Ami sajnos köddé lett, az a sok-sok értékes komment :-( bruhaha. Így aztán ne csodálkozz, ha nem találod a korábbi okosságod, kedves visszajáró látogatóm.