Objektív mögött, szubjektíven

Nagyon utálom, ha nem tudok pontosan megfogalmazni valamit, márpedig évek óta nem sikerül körülírni azt, amire leginkább törekszünk minden egyes esküvői fotósorozat alkalmával.  Persze, képeket szállítunk, de ez néha annyira mellékesnek tűnik…

Most azonban olvastam egy friss “áldozatunk”  levelét egy nagyon okos gondolattal. Pontosan nevén nevezte a dolgot, amire törekszünk: tartós lenyomatot hagyni mások életében. Olyant, amire talán érdemes sokáig emlékezni. (Hálásan suttogom magam elé, hogy a sors oly kegyes volt hozzánk az utóbbi években, hogy mi magunk is telistele vagyunk szebbnél szebb lenyomatokkal..)

Kösz az okosságot, Pöpec úr.

A szavak gyakran semmire sem jók.  Most például nem tudnám pontosan körülírni, miért szeretek embereket fotózni.  Viszont jó napom volt, meg tudom mutatni néhány képpel…

Ja igen: nem én instruáltam a drágáimat, maguktól ilyenek.

Bár még messze nincs vége annak a tanfolyamsorozatnak, amely két héttel ezelőtt kezdődött, az eddigi tapasztalatok arra késztetnek, hogy kiírjam magamból az örömöm. Már az alapszintű tanfolyam is a pozitív energiák talákozásáról szólt, de a most befejeződött első, kétnapos (néhányaknak bentlakásos), profiknak szóló intenzív kurzus első benyomásai minden reményemen túlmutatnak.

Bevallom, nem gondoltam, hogy a jelenlévők képesek lesznek lankadatlan figyelemmel és koncentrációval végigülni a húszórás információáradatot. Fáradt és kókadt arcok helyett feszült figyelmet,  okos tekinteteket láttam magam körül és a rengeteg feltett kérdés azt mutatta, hogy bizony vannak olyanok, akik rettenetesen komolyan veszik az esküvőfotózást.

Élvezettel figyeltem azt, ahogy  a hallgatók ismeretségeket kötnek, közös programokat beszélnek meg és láthatóan élvezik egymás társaságát. Hogy mit mondhatnék még? Szeretek tanítani:-)

Már egy hete vége a Magyar Esküvőfotós Szövetség éves megmérettetésének. A versenyt minden évben megrendezzük azzal a céllal, hogy felmérjük, mire voltunk képesek az elmúlt szezonban. A szövetség megalapítása óta vesszőparipánk az, hogy nem szabad nyugodtan ülnünk a langyos vízben. Fejlődnünk kell, megújulnunk, igyekezve élvonalhoz méltó anyagokat letenni az asztalra. A tét nem kicsi. A Pillana(r)t-ban nincsenek egy életre szóló bérelt helyek. A következő megmérettetésig azok maradnak a Pillanart kirakatában, akik megugorják az egyezményes szintet.

A képeket 0..5 között osztályozzuk az alábbi kritériumok szerint:

0- Technikai vagy más szempontból hibás fotó, amelynek nem lett volna szabad kikerülnie a fotós kezéből

1-  Átlagos fotó.  Nem mutat hozzáadott értéket és technikai szempontból sem kifogástalan.

2- Korrekt iparosmunka. Technikai szempontból  megfelelő, eszmei hozzáadott érték nélkül.

3- Figyelemre méltó munka. A technikai szempontokon kívül a fotó jó fényhasználatot mutat, hangulata van és hatást vált ki a szemlélőben. Ez a Pillana(r)t elvárt szintje.

4- Kiváló munka. A korábbiakon kívül erős hangulatot ébreszt, a fényhasználat és utómunka kitűnő, az ötlet és a hozzáadott érték kimagaslóan jó.

5-Kivételes, díjra esélyes fotó, sohasem látott darab.

A versenyen a szövetség tizenkét tagja indult, összesen 600 db fotóval. Az eredmények a következőek: katt ide. A verseny huszonnyolc 4.0 feletti osztályzatú fotót hozott. Itt megtekinthetőek, helyezési sorrendben: katt ide.

Bár ezekből huszonegy naszriporter.hu termék, nem vagyok elégedett. Sokkal több időt kellett volna válogatással töltenem, a tavalyi anyagunkból többszáz fotó jobb helyen végzett volna, mint a mostaniak közül jónéhány. Levontam a tanulságot.

Annak azonban örülök, hogy a tavalyi kedvenceim egyike, amely egyáltalán nem klasszikus esküvői fotó (hanem amolyan szocio-dokumentarista) az első helyen végzett, holtversenyben (4.8). A másik nyertes (4.8)  fotó viszont igazságtalan, mert az az egyetlen, amely nem az én ötletemből, csak az én kezem által készült.  Mona találta ki és 35mm-rel dolgozott ugyanonnan, ahonnan én, én azonban a 70-200/2.8 -as teleobjektívre szavaztam. Szerencsém volt.

A galéria a legjobb 28 közé bekerült fotóim tartalmazza, a képek neve a helyezést mutatja.

Ja igen. Hogy miért halálvágta?  A mostani verseny számtalan tanulsága közül az egyik legfontosabb az, hogy emelkednek az elvárásaink. Azok a fotók, amelyek 2008-ban még biztos négyesnek számítottak, tavaly már csak erős hármast kaptak, idén meg hármast (vagy még annyit sem). A társaságról immár büszkén mondhatom, hogy igencsak karistolja a világetalont, gyakran nem is alulról…de kezdünk olyan kritikusak lenni egymáshoz, hogy a jelenlegi trendek mellett jövőre az elvárások miatt a szövetség akár tagok nélkül is maradhat, mert mindenki el fog vérezni . Asszem’ fel kell kötni a gatyeszt ebben a szezonban is.

Ritkán vállalok nem emberekről szóló munkát.  A mai nap kivétel volt. Nem bántam meg.  Katt a fotóra, hangszórót be.

A fotók nem műszaki igényességgel készültek és nem helyettesítik a korrekt épületfotókat.  A célom az volt, hogy átadjak valamit abból a melegségből és otthon-érzésből, amit a ház ad a lakóinak.  A tervező (ő látható az utolsó képen) nevét és telefonszámát csak jó pénzért árulom el.

A mai nap nagy nap az életemben. Régóta megfogalmazódott már egy Pillanartos közös fotózás ötlete, de valahogy  sohasem lett belőle semmi. A múlt héten azonban meghívtam a kollégákat egy szívemhez közeli páros bónusz portfóliójának elkészítésére.  Hatalmas örömömre sokan eljöttek a Pillanart rendes és pártolótagjai közül.

Tizenkét fotográfus mozgatta és fotózta a végtelenül igyekvő és kedves párost, így minden résztvevő elkészíthette a fotóit, megkötések és vezénylet nélkül, mindenki a saját stílusában. Igen pozitív élmény volt, amely  a csapatmunkáról, együttműködésről és a fotózás öröméről szólt. Határtalanul élveztem.

Köszönet illeti a türelmes és nagyon igyekvő Esztert és Lance -t. Köszönet a kollégáknak, akik közül többen is órákat utaztak a néhány órás együttlét kedvéért. Köszönet Sorok Petinek, Bende Tominak (lovasszobrot neki a zseniális werkfilmért), Fogarasi Zolinak, Jaksa Timinek, Merész Balázsnak, Szegedi Zsuzsinak, Gacsádi Albertnek, Szipli Tominak, Váradi Tominak, Gyarmati Csabinak és Szita Marcinak, hogy elfogadták a meghívást. Remek csapat voltak. Most nagyon kiváncsi vagyok arra, milyen lesz a közös portfólió.

Az esküvőfotós szakma talán legsötétebb árnyoldala az, hogy “családellenes” életformaként muszáj megélni. Az esküvőfotós akkor dolgozik, amikor mások pihennek. A legtöbb munka arra az időszakra esik, amikor az emberek nyaralnak, mulatnak, élvezik az iskolaszünetet. A top esküvőfotósok évi 20-25 hétvégén akár 40-50 vagy több napot is távol vannak a családjuktól (igen, túlnyomó részük  családos ember) , nagyon sokszor pénteken és szombaton is dolgoznak, akkor, amikor otthon a legnagyobb szükség volna rájuk.  Bonyolultabb a feladatuk azoknak, akik hétköznapi állásuk mellett végzik ezt a munkát. Mégis, a legnehezebb azon családok helyzete, ahol az anya, a feleség a fényképész.

Ez a rövid bejegyzés nektek, házastársainknak mond köszönetet, akik eltűritek ezt a rengeteg lemondással és távolléttel járó életformát, alkalmazkodva hozzánk, hogy a munkánknak élhessünk. Sokan közületek nem csak eltűritek, de aktívan támogattok bennünket, első számú kritikusként vagy fő inspirálóként hozzájárultok kiteljesedésünkhöz.

Kedves társaink, köszönöm nektek a támogatást, megannyi kollégám és barátom nevében. Kérjük segítségeteket a most induló 2009 évi szezonban is.

Ez a bejegyzés elsősorban nem a stílusokról szól, hanem személyes, némi misztikumot sem nélkülöző tapasztalatokról.
A korábban már említett stílusok közt – azonkívül hogy másfajta képeket eredményeznek – látszólag mélységes szakadék húzódik ugyanazon esemény megközelítése alapján. A tradicionális, kreatív és illusztratív stílusok egyvalamiben azonosak: a fényképész és az alanyok valamilyen szintű kölcsönhatása szükséges a megfelelő eredményhez. Így a fényképész – mást nem is tehet – önmaga is formálójává válik az eseménynek, amelyet megörökít. Időt vesz el a cselekményből, mozgat, beállít, felszerelést helyez el, beszél, irányít, a környezet figyelme részben ráirányul, tehát módosító tényezővé válik.

Az esküvő dokumentarista megközelítése, amely az esküvői fotozsurnaliszta stílusban valósul meg ezzel homlokegyenest ellenkező hozzáállást, viselkedést és lelkiállapotot feltételez. A fényképész mindenhol jelen van de nem feltűnő módon, lehetőleg senkivel nem kommunikál, de mindenkire odafigyel, ő az egyetlen nyugodt ember az esküvői káoszban de pontosan érzi mi játszódik le másokban. Az elithez tartozó fotozsurnaliszták gyakran beszámolnak egy rendkívül furcsa érzésről, amelyet gyakran “lebegésnek” hívnak. Ez egy szinte meditatív állapot, amelyben a hangok, mozgás, a fény és a jelenlévők által sugárzott érzelmek egy sajátos rendszert alkotnak, melyet a fotós szinte megmagyarázhatatlan módon érez – éppúgy mint a pók a pókháló rezdüléseit. Ebben az állapotban a fotós már nem egyszerű ember: ő a ZEN mestere, aki mindent lát és rögzít, semmiről nem marad le, rejtélyes módon mindig ott van ahol kell. Úgy ahogy korunk egyik legnagyobb esküvői fotósa, Joe Buissink mondta egyszer: “he is everywhere and he is nowhere” – mindenhol ott van miközben sehol sincs.

Kedves olvasó, Te hogyan magyarázod meg a következő történetet: Már tizennyolc órája fényképezel egy esküvőt, az éjszaka kellős közepén egyszer csak lámpa gyúlik a fejedben. Elindulsz kifelé a bálteremből, átverekeded magad a tömegen, kisétálsz az éjszakába, majd egy gyakorlatilag kivilágítatlan úszómedencéhez érsz, ahol épp – néhány enyhén kapatos – vendég dobálja be egymást a vízbe? Jó téma? Hát persze hogy jó, sőt az este legnagyobb csattanója, ahonnan az út felfelé már nem vezet! De milyen erő vett rá hogy kimenj a vaksötétbe? Hmm, nincs (logikus) magyarázat, csak egy. ZEN.

Egy nagyon kedves, jóakaratú hozzászólónk javaslatára eloszlatnék a fenti képpel kapcsolatban egy félreértést. Ez a kép nem azért van itt, hogy zseniálisnak higgyétek. Ez a kép technikai értelemben kifejezetten vacak, nem véletlenül selejteztük ki az esküvői portfólióból. Ahogy azt feljebb írtam: a téma kiváló. És keletkezése illusztrál egy (majdnem) parajelenséget, amiről odafenn írtam. Uff, beszéltem.

Utolért bennünket a szülők végzete, fejünkre nőtt a gyermekünk. Weboldalunk állandó csiszolgatása odáig vezetett, hogy mi magunk sem ismerjük ki magunkat rajta. Egyre többet szeretnénk megosztani veled, Kedves Olvasónk, de nem szeretnénk növelni az összevisszaságot az oldalainkon. Így aztán egyetlen logikus lépés maradt, naplót nyitunk, amelyben leírjuk mindazt, amit fontosnak tartunk közölni Veled.

Az alábbi okosságokra készülünk:

1. Elhelyezünk esküvői fotózással kapcsolatos információkat, hogy kiismerd magad a stílusok és irányzatok közt.

2. Információt adunk, hogy segítsünk eldönteni, milyen fényképészt, stílust, helyszínt, időpontot válassz a sikeres fotózáshoz.

3. Megpróbálunk tájékoztatni arról, milyen formában jelenhet meg az esküvői fotóanyagod.

4. Megosztjuk Veled a munkánk során felmerülő problémákat, mindennapi tapasztalatainkat, hátha magad is okulsz belőle.