(A gyengébbek kedvéért: ez egy vicc.  És mivel többen kérdezték: a fotók éles bevetés alkalmával készültek, a  gyermekek nem az enyémek. )

Peace

A mi szakmánk sem kivétel, de az internetes guruk láthatóan nem értenek meg néhány dolgot:

1. A potenciális “fotósok” száma ugyan óriási, de a munkák száma igencsak véges.  Ezért a leendő szolgáltatók leginkább az árakkal versenyeznek.  Ha éles az árverseny, akkor a szolgáltatási láncok rövidülnek, azaz a szolgáltató és a végfelhasználó egyaránt abban érdekeltek, hogy kiiktassák a köztes lépcsőfokokat, akik valós munkavégzés nélkül növelik az árat. Esetünkben ez a lépcsőfok éppen a közvetítő.

2. A közvetítő abban érdekelt, hogy minél több potenciális partnertől (fotóstól) gyűjtsön be jutalékot, ergo nem végez szakmai szűrést. A végfelhasználó ellenben éppen abban érdekelt, hogy minél jobb szolgáltatót találjon a pénzéért. Ez az ellentmondás ahhoz vezet, hogy a minőségi szűrést továbbra is a megrendelőnek kell elvégeznie, tehát semmi értelme a közvetítő igénybe vételének (ami növeli az árat, akkor is ha ezt a fotós építi be a számlába).

3. Az átlagosnál jobb  fotósoknak a verseny közepette is van munkájuk elég, ezért nincsen szükségük a közvetítőkre. (Éppen ellenkezőleg, a legtöbbjük elvi okokból távol tartja magát az ilyen “marhavásároktól”.) Így aztán éppen őket nem lehet elérni a közvetítőkön keresztül, ami – valljuk be- nem jó hír a végfelhasználók számára és erősen megkérdőjelezi a közvetítők által üzemeltetett szaknévsorok hitelességét.

4. A fotó nem tömegcikk. Míg a félkilós búzacipóra és alkálielemre nagyjából azonos a kereslet és a felvevő piac homogén, az a fotós, amely jó az egyik ügyfélnek, valószínűleg nem tetszik majd másoknak. Ezért a megfelelő szakembert a potenciális megrendelőnek kell kiválasztania. Személyesen.

Eszmefuttatásom végére már csak egy kis szubjektív megjegyzés maradt. Véleményem szerint jó volna, ha az egyes szakmák megmaradnának az azt művelők számára és a mások munkáján, tehetségén élősködni próbálók azzal foglalkoznának, amihez értenek.  A hazai piacnak nincsen szüksége harminc fotós-közvetítőre, így az internetes fotósajánlós-guruságon vélhetően soha nem lehet meggazdagodni. Javasolnám a nagyokosoknak, hogy próbáljanak megélni a saját munkájukból és hagyjanak békibe’ bennünket, fényképészeket. Az igényes menyasszonyokat meg óva intem attól, hogy az ideális fotóst ilyen “intézzükelhamar” listából próbálják megtalálni, jó eséllyel csalódás lesz a vége.

]]> http://naszriporter.hu/blog/?feed=rss2&p=1798 3 http://naszriporter.hu/blog/?p=1764 http://naszriporter.hu/blog/?p=1764#comments Tue, 15 Jun 2010 11:27:52 +0000 admin http://naszriporter.hu/blog/?p=1764 A cím nem helyes, mert az említett gyártók felszerelései egy szép júniusi szombaton egyáltalán nem civakodtak, csak szépen csusszantak a kezembe egyik a másik után, hogy tízórás küldetés során kiszolgáljanak szépen. És ahogy korábban a Canon-holmikkal történt, a Nikon-szettben sem kellett csalódnom. Éppen ellenkezőleg, nagyon elégedett voltam az eredményekkel. Nem fogok senkit technikai részletekkel untatni és képrészleteket prezentálni, inkább a gyakorló Canon-felhasználó (évente százezer felvételt készítek Canon csúcseszközökkel) benyomásairól szeretnék beszámolni.

Íme néhány a sok pici különbség közül, nagyon szubjektíven:

1. Átállás/ergonómia/tömeg: mivel sohasem dolgoztam Nikon digitális géppel, joggal tarthattam az átállási nehézségektől. Itt értek az első megdöbbentő benyomások. A D3s rendkívüli módon testreszabható (meg is tettem)  és néhány óra alatt annyira megszoktam, mintha sohasem dolgoztam volna mással. Mindehhez kb 10 percet töltöttem a vaskos leírás…ábráival, hogy megnézzem, melyik gomb mire való, de a szöveges részekbe istókbizi’ nem kellett belenézzek. Az már igencsak szubjektív dolog, de nekem jobban kézreáll a D3s-féle dedikált kezelőszervek megléte (a D3s-en a Canonhoz képest nagyon sok gomb, csappantyú és kapcsoló található, amelyek egy része szabadon átprogramozható). Érezhetően kevesebbszer kell menübe menni (amely viszont a Canon-ban bolondbiztosabbnak tűnik). A Nikon szett tömege érezhetően kisebb, a 70-200+váz kombónál ez hűűű de sokat számít!

2. AF-sebesség: nagyjából pariban vannak a csúcskategória gépei, általában nem éreztem zavaró különbséget a két rendszer közt (ami nem csoda, a legjobb eszközökről van szó).  A Nikon/Nikkor 70-200/2,8 VR –II-t alacsony fényben egy ütemmel lassabbnak éreztem a Canon 70-200/2,8 IS-nél, amelyet a letöltött képek is alátámasztottak, mozgó objektumnál többet hibáztam vele. A másik oldalon viszont álompárnak bizonyult a D3s+ Nikkor 24-70/2,8, ezzel a kombóval nem tudtam életlen képet készíteni.  A Nikkor 24/1,4 sebessége és pontossága rendkívül kellemes benyomást keltett, pedig a Canon 35/1,4-el mértem össze, amely talán a létező legjobb a nagylátószög + sebesség + fényerő műfajban. Ha döntenem kellene, akkor nagy bajban lennék.

3. Élesség vs. bokeh: a Nikon/Nikkor szettel összességében élesebbnek tűnő fotókat készítettem, különösen kiemelkedtek a 24/1,4 és a 24-70/2,8, amelyeket az általam kifejezetten utált Canon megfelelőkhöz képest brilliánsnak (mármint gyorsnak, széltől-szélig élesnek, kontrasztosnak és nagyon pontosnak) találtam. Ez persze nagyon összetett kérdés és szubjektív meg preferenciafüggő, mert a másik oldalon jóval kisebb mélységélességre és krémes-lágy mosásra (bokeh) vágyókat szolgálja ki a Canon-optikák egy része (35/1,4, 50/1,2, 85/1,2,135/2), amelyeknek megfelelőit Nikkorban egyelőre nem találtam.  Összeségében elmondható, hogya két platform képi érzete más és egymással nem helyettesíthető, de egymást jól kiegészítő. Klassz dolog volt jobbra nyúlni egy széles, kis mélységélességű, zajmentes riportképhez (D3s+24/1,4), majd balra, hogy valakiről közelebbi, elmosott hátterű portrét készítsek ugyanabban a jelenetben (1DsMk3+50/1,2).

4. Színvilág, színhelyesség: a két rendszer által adott nyers képek spektrális összetétele nem azonos, ezt biztosan állíthatom. Azt nem tudom, hogy ez a szenzorok vagy az üvegek miatt, de a Canon és Nikon platformok közti különbség jelentős. A Canon-féle spektrumban a melegebb tónusok dominálnak, a kipróbált Nikon szettnél ez az eltolódás nincsen, viszont jól megfigyelhető a zöld színcsatorna enyhe túlsúlya (amely az utófeldolgozáskor szépen korrigálható). Mindkét szettet AWB-módban használtam, hogy kiderítsem, a közös platformként használt Adobe LR-ban mennyire pontos a bőrszínek reprodukciója a konverterbe való betöltés után. Az újgenerációs Canon-nál (1DMk4) feltűnő, hogy  a bőrszínek azonnal helyesek, az 1DsMk3-nál rendre icipicit sárgásabbak, míg a Nikon-nál komoly WB-utánállításra volt szükség (nagyjából ugyanúgy, ahogy a két generációval korábbi 1DMk2N-nél). Ez nagy mennyiségű, főleg embereket ábrázoló kép feldolgozása esetén sokat számíthat és a Canon bőrszín-reprodukcióra való szoftver-optimalizációs erőfeszítéseit mutatja. (A forgalmazó tájékoztatója szerint a Nikon gyári RAW-konvertere képes szépen kifacsarni a maximumot a NEF-ekből, ez bizonyára így van. Én azonban így sem vagyok elégedetlen, a D3s képe a fenti megjegyzéssel kifogástalannak nevezhető)

5. Zaj/érzékenység : a Nikon az 1DMk4 megjelenésével elvesztette a “nagy érzékenység/alacsony zaj mellett” dominanciáját.  Mindkét rendszer stabilan tudja a 12800 ISO-t, kezelhető zaj mellett. Igaz, a D3s FF-szenzoron, az 1Dmk4 pedig 1.3x mellett. A Nikon D3s ISO 3200 felett valamivel kisebb zajt mutat, így szűrés után a képen a kontúrok kevésbé maszatosak. A dolgon kissé csavar az, hogy a Nikon 12mpix, a canon pedig 16mpix mellett. Igazodj ki ha bírsz

6. Képméret: riportra a D3s 12 mpixele bőven elég, nagy nyomatokra azonban jobb az 1Dmk4 16mpixelje, sokat számíthat. Igaz, ha nagy nyomatról van szó, akkor az már általában nem riport, arra meg a Dsmk3 vagy 5Dmk2 21 mpixele, illetve a D3x 24 mpixele való.  Itt nem lehet igazságot tenni, de nem is kell, ez nem lóverseny, a mpixelháborút inkább hagynám a marketinges nagyokosokra.

7. Vakuzás: A Nikonról mindenki tudja, hogy a vakurendszere majdnem bolondbiztos és azt is a tévedhetetlenség illúziójába ringatja, aki valójában nem ért a világításhoz. Mivel pontosan tudom, mit csinál a Canon vakuzás címén, azzal is tudok fényt csiholni, ha éppen szükség van rá, de azért Nikonnal a kézben széles vigyorral soroztam a vonatozó tömeget 10FPS-el, SB900-as vakuval. Ebben a műfajban a Nikon elöl jár, ez nem vitatható.

Most hirtelen ennyi jutott eszembe.

Hogy mi a következtetésem? Az, hogy amennyiben nem elvakult márkafanatikusként vagy kütyümániásként nézzük a témát, akkor van két roppant jó platform, roppant jó csúcseszközökkel. Mindkettőnek vannak icipici nüanszai (ilyen apróságokról van szó, mint a “hogyan és hány tizedmásodperces lépésekkel állítható be a minimális záridő az automata ISO használata mellett”), amellyel a másik fölé kerekednek, de ezek az előnyök/hátrányok igen lokális hatásúak. Ha annyi ésszel, amennyi most van, viszont tökkezdő digitális fotósként -három millával a zsebemben- el kéne döntenem, melyik platformot választom, akkor elsősorban a pénztárcám nézném. Azt venném, amelyikhez jobb kondíciókkal hozzá tudok jutni és punktum.

Ha meg mocskos sok pénzem lenne és két hordárom, akkor crossplatform cuccal járnék és kéjesen kihasználnám a két rendszer előnyeit és a számtalan, különböző karakterisztikájú objektív nyújtotta változatos képi világot. Egy napig ezt tettem és bizony határtalanul élveztem.

Köszönöm a Nikon Hungáriás kollégák példaértékűen szolgálatkész hozzáállását és hozzám való türelmét, hogy ezt lehetővé tették.

Amióta az eszem tudom, mindig is létezett egyfajta ellentét a 35mm-es piacot uraló két domináns márka rajongói közt (éppúgy, ahogy a fent említett két focicsapat tábora közt). Naná, hogy a Canon és a Nikon mindent megtesz azért, hogy megtartsa a felhasználóit és a maga oldalára csábítsa át a versenytársakét, amely törekvés (talán) jót tesz a fejlesztési versenynek. Fórumokon mosolyogva olvasom ugyanakkor, hogy felnőtt férfiak, fényképészek  napokig képesek vitatkozni arról, melyikük döntött jobban, amikor eldöntötte, hogy egyik vagy másik platform mellé áll.  Bár kétségtelenül vannak periódusok, amikor valamelyik gyártó átmenetileg előnyt szerez valamilyen területen, ezek az előnyök azonban ideiglenesek és általában semmi közük a fényképészethez. A technikai paraméterekről, ergonómiáról, vakuzásról, rendszer-kompatibilitásról, képminőségről, zajról és hasonlókról rengeteget lehet vitatkozni, elemezgetni, de számomra az az eszköz a jó, amely lehetővé teszi a fejemben lévő képek előállítását a minimális idő és erőforrás (humán és gépi) felhasználásával.

Ösztöneim azt súgják, hogy az említett két gyártó ebben a tekintetben igencsak fej-fej mellett halad. Ezt ellenőrizendő úgy döntöttem, hogy csinálok magamnak egy vicces kis hétvégét. Hogy miért lesz az, csak meg kell kukkantani az alábbi fotókat:

Igen, a Nikon Hungária jóvoltából a meglévő Canon eszközeim mellé elviszek magammal pár Nikon/Nikkor-t is a hétvégi esküvőre, majd az alábbi kérdésekre próbálok meg válaszokat kapni:

1. Ütközöm-e akadályokba, azaz adódnak-e olyan feladatok, amelyeket csak az egyik platform eszközeivel tudok megoldani.
2. Érzek-e különbséget az egyes platformok adta nyersanyagok  feldolgozása során.

Gyanítom, hogy a válaszom általában nem lesz, de egy esküvő éppen eléggé hosszú és változatos ahhoz, hogy a nüansznyi különbségek is előjöjjenek.

Egyet már most tudok, a teljes felszerelésem nehéz lesz, még a szokottnál is nehezebb. A saját szokásos esküvői cuccom mellé (Canon 1Ds Mk3, Canon 1D Mk4, 50/1.2, 35/1.4, 135/2, 16-35/2.8, 70-200/2.8 IS, 580 EXII) jókora pakkot kaptam ma a Nikon-tól (Nikon D3s, 24/1.4, 50/1.4, 14-24/2.8, 24-70/2,8, 70-200/2.8 VR Mk2, SB900) így lesz mit cipelnem.

A Nikon D3s már kapott tőlem egy pirospontot. A Canon 1D sorozathoz szokott kezemnek alig egy órába telt, mire megtanulta a legfontosabb kezelési protokollokat, ami egy ennyire összetett kütyü esetén azt jelenti, hogy logikus a rendszer és kézreáll, ill. jól testreszabható. Ergonómiából jeles (ami a csúcskategóriától persze elvárható volt). A többiről később..

Ellentpontként  két olyan, videósnak szerződött fiatalembert nevezhetnék meg, akik vacsora alatt főleg a kemény szeszesitalok fogyasztásában jeleskedtek, így a késői órákban már igencsak rézsútosan svenkeltek

Szóval csak azt akarom mondani kedves menyasszony, hogy nincs egyszerű dolgod, nem irigyellek. A sok szemét közül kiválasztani azokat, akik méltók a bizalmadra, bizony nem egyszerű dolog.

Most mellékelek egy videót. Sajnos elég rossz minőségű, én vettem fel azért, hogy alátámasszam a bejegyzésben írtakat. Zenei vénával rendelkezők előnyben, aki már gitározott vagy hegedült életében, az kapaszkodjon, fájni fog. Katt ide.

]]> http://naszriporter.hu/blog/?feed=rss2&p=1674 4 http://naszriporter.hu/blog/?p=1641 http://naszriporter.hu/blog/?p=1641#comments Thu, 27 May 2010 19:27:33 +0000 admin http://naszriporter.hu/blog/?p=1641 A fotósok egy része egy idő után eljut arra a szintre, hogy asszisztenciát keressen maga mellé, megkönnyítve a mindennapjait. Ezt én a nagyság jeleként értékelem és felnézek a kollégákra, akik segítőkkel az oldalukon vonulnak ki egy-egy munkára.  Ha eddig volt is ilyenem, az mindig asszisztens fotográfus volt, aki maga is a kamerájával volt elfoglalva, nem engem szolgált ki.   …. Na jó, ez nem teljesen igaz. Egyszer volt két segítőm egy pécsi fotózáson, nem is akárkik, hanem rögtön a város két legjobb fotósa  …. de az meg szigorúan baráti alapon, így tehát nem számít bele a számolásba.

Most viszont rájöttem, hogy nekem is segítségre van szükségem, igaz,  nem a nagyságom okán.

Aki személyesen, közelről ismer, az tudja, hogy amikor fotózom, én vagyok a szórakozottság lovasszobra. Úgy is mondhatnám, hogy a szétszórtság Schumacher-e, élő legenda.  Mivel rengeteg cuccot viszek magammal egy-egy kreatívabb munkára (több váz, féltucat objektív, vakuk, rádiós távvezérlők) igen nagy a veszélye annak, hogy menetközben elhagyok valamit. Hagytam már el táskát, benne majd négymilliónyi cuccal, távvezérlővel lepakolt vakukat, objektíveket, de eddig szerencsére mindig volt valaki a közelemben, aki figyelmeztetett. Most azonban eljött az ideje (ezúttal drága holmikat veszítettem el) annak, hogy keressek magamnak egy asszisztenst, aki némileg jártas a fotótechnikában és segítségemre tud lenni olyankor, amikor egyedül dolgozom.

Hogy mi a feladat?  A fotózások idején kezem ügyébe adni azt, amire éppen szükség van, kivenni-elpakolni-vinni-tartani és őrangyalomnak lenni, amikor a nagy kreatívságomban magamon kívül vagyok.  Ha fiatal (lehetőleg kezdő, saját praxissal még nem rendelkező fotós kolléga/kolléganő) vagy, aki szereti a technikát, fotózást, van szabadidőd  és úgy gondolod,  hogy keresnél egy kis pénzt, miközben mellettem vagy (én is így kezdtem ezer évvel ezelőtt), akkor írj nekem.

UTÓLAGOS KIEGÉSZÍTÉS

A bejegyzés óta, azaz három nap alatt több tucatnyian írtak levelet, ezúton is köszönöm nekik. Érdekes módon sok olyan kolléga jelentkezett , akik már rendelkeznek ügyfélkörrel, pénzért fotóznak és tanulási/információ-szerzési lehetőségként tekintenek az asszisztensi munkára. Őket ki kell ábrándítanom. Egy profi számára nem ez a hatékony út.  Nem becsülöm le ezt a munkát, hiszen magam is csináltam, de a véleményem szerint egy profi ne vakut tartson és táskát cipeljen.  Így is lehet fejlődni, de egy profi attól (is) profi, hogy igyekszik takarékoskodni az idejével. Aki pénzért fotózik,  ne pazarolja az időt arra, hogy ellesni próbálja a tudást. A profi vásároljon oktatóanyagot, fizesse ki a legjobb tanfolyamok árát, kapjon intenzív képzést és igyekezzen mihamarabb  pénzt keresni vele. Szerintem ez egy hivatásos helyes gondolkodásának alapja.

]]> http://naszriporter.hu/blog/?feed=rss2&p=1641 8 http://naszriporter.hu/blog/?p=1615 http://naszriporter.hu/blog/?p=1615#comments Wed, 12 May 2010 21:03:37 +0000 admin http://naszriporter.hu/blog/?p=1615

Anno megígértem a TEF3 résztvevőinek, hogy publikálni fogom azokat a TEF3-on készült fotóikat, amelyeket a legjobbnak tartanak. Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. A galériák megtalálhatók a TEF oldalán:katt ide és ide.

Meg kell jegyeznem, hogy ennél lényegesen több fotót kaptam, de sajnos nem tudom a teljes tárterületem a srácoknak szentelni

Ügyesek voltak a fiúk/lányok, büszke vagyok rájuk. Néhányukról még hallani fogunk.

Most azonban olvastam egy friss “áldozatunk”  levelét egy nagyon okos gondolattal. Pontosan nevén nevezte a dolgot, amire törekszünk: tartós lenyomatot hagyni mások életében. Olyant, amire talán érdemes sokáig emlékezni. (Hálásan suttogom magam elé, hogy a sors oly kegyes volt hozzánk az utóbbi években, hogy mi magunk is telistele vagyunk szebbnél szebb lenyomatokkal..)

Kösz az okosságot, Pöpec úr.

Ha röviden össze kellene foglalnom a történteket, akkor annyit írnék: szép volt, jó volt, hasznos volt.  A meghirdetéskor tisztában voltam azzal, hogy nagyon ingatag a talaj, amelyre ráléptem.  Rengeteg az olyan fotós workshop, amely arra épít, hogy van egy jónevű fotós, aki jól megmondja a tutit a többieknek.  Én viszont nem hiszek abban, hogy az én módszerem, kommunikációm és látásmódom megfelel másoknak, ezért azt mindenképpen el szerettem volna kerülni, hogy az egóm “adja el” a tanfolyamokat. Így aztán tananyag felépítésekor mindent az alapoktól kezdtem. Irdatlan mennyiségű szakirodalmat szedtem össze, dolgoztam fel, majd a tanfolyamot teljesen másképpen építettem fel, mint ahogy azt általában csinálják.  A TEF elsősorban nem az oktatóról (azaz rólam) és nem arról szól, amit és ahogy én teszek, hanem arról az útról, amely mindenki számára más és más.

Túl sok minden történt az elmúlt két hónap alatt, ezért egy blogbejegyzésben nem is tudom leírni. A legfontosabb azonban már ott van azokban a fejecskékben, amelyek elhagyták a tantermet. Több tucat ember értette meg, hogy a tudatosságukon és a szándékaikon múlik minden. Már megkaptam az első fotókat, amelyeket a hallgatók azóta készítettek és igen elégedett vagyok az eredménnyel.

A TEF kísérleti üzeme végetért, az emberek boldogok, én pedig sokat tanultam. A TEF már saját weboldallal (katt ide) rendelkezik és szeretettel várja az új jelentkezőket.

Mellékelek néhány werkfotót, köszönet érte Schram Andrisnak.