Végletek az esküvői iparban

Az esküvői ipar nagyon érdekes világ. A szélsőségek jellemzik, amelyben megtalálsz szinte mindent és ez a szolgáltatókra jellemző legfőképpen.  Fotóban vannak olyanok, akik csupán a legelemibb tudás és felszerelés birtokában pénzt mernek kérni a szemetükért és olyanok is, akik bizony ott vannak a világ élmezőnyében és messzi földről hívják őket.  A zenei szolgáltatóknál ugyanez a helyzet. Alapszintű zenei képzettséggel rendelkezem, ezért minden esküvőre félve megyek el, tartva attól, hogy egész este szenvedni fogok. Hallottam már egyszemélyes “zenekart”, amely úgy szólt, mint egy big-band, mindent az elektronika szolgáltatott, felvételről…kivéve a szánalmas énekhangot.  Aztán van olyan, hogy nem hiszel a fülednek, igazi, nagy kaliberű zenészeket hallasz játszani és olyankor elgondolkodsz azon, mi a fenét keresnek a többiek a pályán. Dolgoztam már Buffó Rigó János és Ökrös Oszkár vezette Száztagú Cigányzenekar Light mellett esküvőn és jópár igen kellemes bandát is hallottam már, de sajnos ezekből az élményekből van kevesebb . Két hete azonban összefutottam a Horváth János zenekarával (Digital Band), ahol vendégként Mukli István örömzenélt a csapattal. Az előbbiről annyit érdemes tudni, hogy a Tátrai Tibor – Szűcs Antal Gábor nevek fémjelezte hazai gitáros elit méltó tagja, az utóbbi pedig egyszerűen zseni, aki bárhol lehetett volna világhírű hegedű-szaxofon-klarinétjátékos…ha lettek volna ilyesféle ambíciói. Az említett urak az esküvős gyakorlattal szemben nem nagyon tartottak szünetet a dalok közt és láthatóan nem a pénzért örömzenéltek, hanem egymásnak és a világnak, ezzel bebizonyították az elméletem helyességét: nem a pénzért kell csinálni amit csinálsz, hanem önmagáért…és ha jól teszed, majd jól meg is fizetnek érte, ráadásképpen. Az urak harminc éve vannak a pályán és bizony ennyi ideig, ilyen színvonalon csak szívből lehet…

Ellentpontként  két olyan, videósnak szerződött fiatalembert nevezhetnék meg, akik vacsora alatt főleg a kemény szeszesitalok fogyasztásában jeleskedtek, így a késői órákban már igencsak rézsútosan svenkeltek :-)

Szóval csak azt akarom mondani kedves menyasszony, hogy nincs egyszerű dolgod, nem irigyellek. A sok szemét közül kiválasztani azokat, akik méltók a bizalmadra, bizony nem egyszerű dolog.

Most mellékelek egy videót. Sajnos elég rossz minőségű, én vettem fel azért, hogy alátámasszam a bejegyzésben írtakat. Zenei vénával rendelkezők előnyben, aki már gitározott vagy hegedült életében, az kapaszkodjon, fájni fog. Katt ide.

sküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

4 Comments

  1. Musztáng szerint:

    Hú nem semmi az a videó! Külföldön már nem lakodalmakban zenélnének az is biztos. Fantasztikus.

  2. admin szerint:

    Nos, ők nem lakodalmakra szakosodtak. Ismert, jónevű zenészekről van szó, akik lakodalmat is vállalnak, ráadásul ugyanolyan erőbedobással zenélnek száz embernek, mintha tizenötezernek tennék.

  3. Fred szerint:

    Bár csak olvasni szoktam, de nem tudom megállni, hogy ne írjam le: én egyszer a Csillag Születikben is szereplő Horváth Tamással (azt hiszem, a gitáros Horváth János rokona) kiegészülve láttam őket lakodalomban (ceremóniamester voltam). Na, abban a lakodalomban sok dolgom nem volt, szórakoztatni nem kellett a násznépet, csak hallgattam a zenét. Szinte szégyelltem magam, hogy a torta miatt meg kell őket állítanom. És ami a csúcs: ezek az Urak még a lakodalmas-mulatós “mixet” is olyan hangszereléssel játszák, hogy az valami elképesztő.

  4. admin szerint:

    Tamás valóban rokon. Ő a kisebbik fia a Janinak.

Leave a Reply