Gondolatok egy workshop kapcsán

_f6k9971-edit-edit

Október 20-22 közt, jó messze a zajos fővárostól, összegyűlt egy tucat jobbnál jobb fotográfus a Pillana(r)t – Magyar Esküvőfotós Szövetség tagjai és pártolótagjai közül, hogy a 2009. évi szezon lezárásaként élvezzék egymás társaságát, fotózzanak és társalogjanak a jövőről.

A szövetség ugyan szakmai alapon nyugszik, de az elmúlt két évben messze továbbfejlődött az eredetileg megálmodott kereteken. Anno a legszebb álmomban sem reméltem, hogy barátságok fognak kialakulni közöttünk, kapcsok, amelyek egyelőre csak erősödni látszanak. Azt hiszem, hogy minden tag és pártolótag tökéletesen tisztában van azzal, hogy ennek a csapatnak a létezése is rendkívüli és szokatlan tény a féltékenységgel, ármánnyal, kapzsisággal átszőtt szakmánkban.  Így aztán az a helyzet állt elő, hogy bár több flancos címet kaptam már életemben ill. tag is voltam/vagyok jópár szervezetben, mégis erre a csapatra vagyok a legbüszkébb.

Nem tudom elég hálásan megköszönni a pécsi különítményünknek (Juhász Balázsnak és Gyarmati Csabának), hogy lehetővé tették ezt a találkozást. Külön mondok köszönetet Busa Béla videós barátunknak (www.eskuvoszerviz.hu), aki videóra dokumentálta ámokfutásunkat. Adósaitok vagyunk, skacok.

(A fenti fotók egy része Monától származik.  Aki kitalálja, melyek, az vendégem egy bambira)

6 Comments

  1. HTpHoTo szerint:

    Szia.
    Szerintem az első kettő és az utolsó kettő a te szerzeményed, a középső 4 kép meg a Mona műve.
    De nagyon jó mind egyébként, a pajtás meg a lépcsős mindent visz nálam.
    Üdv HT

  2. Makó András szerint:

    Jó napot kívánok!

    A középső 4 tényleg másabb stílus és a fénykép adatai (címe, bal felső sarok) is másak.

    Jár a bambi??? :)

    Tisztelettel:

    Andris

  3. kállai szerint:

    Mona képek: 4, 5, 8 (balról-jobbra számozva) szerintem :-)

    Szia!

    anett

  4. Atti szerint:

    Szia!

    Szerintem, 1,5,8 Monáé.

  5. A 6-os kép márpedig női lélekre vall… nekem legalábbis ritkábban sikerül ilyen finom szépségű képekhez jutni, mint szeretném – a velem fotózó hölgyeknek pedig sűrűbben. :)

    A 8-as nekem tipikus Mona, a többit nem tudom.
    Majd holnap megbeszéljük. :)

  6. admin szerint:

    Örülök, hogy ilyen nehezen megy a tippelés. Az igazság az, hogy gyakran magunk sem tudjuk, melyik kép kié, mert folyton csereberéljük a vázakat. Azonkívül majdnem egyformán fényképezünk, mert nagyon sokat vagyunk együtt, összecsiszolódtunk az évek során. Egyvalami biztos, ha valamelyikünk látható a fotón, akkor azt a másik készítette.
    Mona egyébként sokkal gyakrabban használ portéállást és gyakrabban dönt képsíkot.
    Itt egyébként övé a négy középső fotó. A szemfülesek már rájöttek, de nem a stílsuból, hanem a képnevekből, amelyeket csak az imént módosítottam :-)
    Ja igen. Az utómunka mindegyiknél az enyém. Mona nem így dolgozza ki a fotókat. Ebben elég nagyok a különbségek.

Leave a Reply