Esküvői fotós, esküvői fotók, esküvői fotózás a Nászriporterektől
Esküvői fotós, esküvői fotózás Magyarországon és bárhol a világon

Az esküvői vendég dolga az..

… hogy veled együtt élvezze a napod. Akkor jó neked, ha veled örül, ha veled táncol, jót eszik-iszik és elégedetten tér haza.

Ha szilveszteri vacsorára hívok valakit, akkor én nem várom el tőle, hogy megszerelje a WC-tartályt vagy rendet rakjon a sufniban.

Ugye milyen nyilvánvaló?

Pedig nem. A fotós és videós kollégák a megmondhatói igazán, hogy az utóbbi öt-hat évben a vendégek egy része nem szórakozni jár az esküvőre, hanem “önmegvalósítani”. Vállalva az antiszociális viselkedés hátrányait – “ez a karmám kéremszépen” – tucatjával ugrálnak körülöttünk és többjük úgy gondolja, hogy végre alkalma nyílik kiteljesíteni művészi énjét.

Ennek a jelenségnek a csúcsa az, amikor a kedves vendég közelharcra is kész a fotós/videós kollégákkal a legjobb helyekért. Van egy esküvői sorozatom Budapest egyik legszebb templomában. Csodálatos architektúra, gyönyörű fények, szépséges páros.. és minden nagytotálban ott van a makacs nagybácsi, aki úgy döntött, hogy háromlábú állványával letáborozva a szószék mellett elkészíti élete első esküvői videófilmjét, ezzel hatalmas szolgálatot téve a fiataloknak.

Persze a legtöbb nagybácsinak, rokonnak és barátnak semmiféle esélye nincsen. Sem felszerelésük, sem felkészültségük nem elegendő ahhoz hogy ne digitális szemetet gyártsanak, amely jó esetben néhány évig majd ott lapul valamelyik folderben, majd a feledés homályában végzi. A legszebb pillanatokat azonban garantáltan el fogják szalasztani, amíg a gépeiket babrálják..

 

Pedig te egyik vendéged sem a fotói végett hívod, ugye, kedves leendő menyasszony?

Gondolod, hogy nem tudsz tenni ez ellen semmit? Dehogynem, minden rajtad múlik.

Kommunikálj a meghívottakkal. Hívd fel a figyelműket arra, hogy hivatásos(ok)ra bíztad a feladatot, ők maguk pedig sokkal többet tehetnek érted, ha ott vannak és együtt örülnek veled .

A többi a szakember(ek) dolga.

 

……

Alább két fotó látható. Vajon melyik vendégkoszorú érezte jobban magát a szertartáson?

ha nem vigyázol, minden vendéged esküvőfotós akar majd lenni

ez itt egy kupacnyi spanyol esküvőfotós és videós..ja nem is, csak vendégek

a vendég dolga az, hogy élvezze az esküvői szertartást, a fotósé pedig az, hogy lefotózza

a vendég dolga az, hogy élvezze az esküvői szertartást, a fotósé pedig az, hogy lefotózza, ez itt a jó példa

 

 

 

 

 

 

взломать мой мир онлайн

A tiszteletdíjakról, sokadszor

manapság a legtöbb kreatív portré “kölcsönvett” ötleteken alapul, de azért vannak kivételek

Úgy tűnik, hogy ennek sohasem lesz vége. Szinte minden évben kapok legalább egy sértődött hangú levelet, miszerint az elküldött árajánlatom túl magas a potenciális ügyfélnek. Ezúttal:

“Diplomásként, orvosként sem engedhetem meg magamnak, hogy egy havi fizetésemnél többet költsek egynapi munkádra..”

Erre ismét muszáj kiírnom magamból azt, amit már oly sokszor írtam le, nyilatkoztam médiában és mondtam el tanfolyamokon.

Kedves ügyfeleink túlnyomó részben súlyos tévedés áldozatai munkánkkal, az esküvői fotózással kapcsolatban. Az okokat alább, szinte tézisszerűen sorolom fel.

A reklamáló ügyfél néhány helyen hibázik csupán. Az első és legfontosabb tévedése , hogy a munkámért kell fizetnie, a másik pedig az, hogy egynapi munkáért. A harmadik tévedése a metaüzenetében rejlik, nevezetesen abban a kifejezésben, hogy “diplomásként”, feltételezve azt, hogy az esküvői fotográfiához nem szükséges diploma, vagy tanulmányok.

Tekintsünk el attól, hogy magam is diplomás vagyok, nem tartozik a tárgyhoz, inkább fókuszáljunk a lényegre.

1. Nem egy napi munkámért számlázok. Egy napi fotózáshoz sok napos egyéb tevékenység tartozik. Olyannyira, hogy egy átlagosnak mondható esküvői fotóanyag elkészítésének teljes munkaidő-igénye 60-90 munkaóra a gyakorlottság, infrastruktúra, technológiai adottságok függvényében. A profik állandó harca éppen az, mint a legtöbb termelő vállalaté: hogyan lehet az élőmunka-igényt úgy leszorítani, hogy az minél kevésbé menjen a minőség rovására.

2. Nem csupán a munkámért számlázok. Egy hivatásos esküvői fényképész munkavégzéséhez rengeteg tőkére van szükség. A technikai eszközökbe való kezdeti beruházás értéke könnyedén meghaladhatja a 6-8 millió Ft-ot és akkor még nem beszéltünk a gépkocsiról, irodáról, hasonlókról. Az infrastruktúrára és felszerelésre folyamatosan költeni kell, hosszú évek tapasztalata azt mutatja, hogy csak az utóbbira évi 0,5-1,5m Ft könnyedén elkölthető úgy, hogy az eszközparkban szinte semmi forradalmi megújulás nem történik.

3. A tudás megszerzése és frissen tartása nagyon idő- és költségigényes dolog, ebben az iparágban pedig nincsen állami hozzájárulás.

az esküvőfotós elsődleges feladata a helyes kommunikáció

A középkategóriás és annál erősebb esküvőfotósok ezt a pályát általában már nem hobbiként, hanem vállalkozás formájában, a megélhetésükért, hivatásként választják. A munkadíjukat úgy kell megállapítaniuk, hogy kitermeljék a kezdeti költségeiket, az évről évre növekedő kiadásaikat és annyi profitot termeljenek, amely a járulékok és adók befizetése után valamiféle szerény megélhetést biztosít számukra.

Magyarországon nem tudok olyan kollégáról, aki az esküvőfotózásból gazdagodott meg és még sokáig nem is lesz így. Hogy miért is vannak nálunk sokkal olcsóbbak? Nagyon egyszerű a magyarázat. Ha nem lenne professzionális felszerelésünk, irodánk, ahol az ügyfeleket fogadhatjuk, ha a mostaninál sokkal kevesebbet foglalkoznánk a nyersanyaggal (azaz nem érdekelne bennünket a minőségi képkidolgozás), ha nem kellett volna sok pénzt és időt rászánva a legjobbaktól tanulnunk, ha főállásban máshol dolgozva a járulékainkat a munkáltató fizetné, akkor nekünk, profiknak is megérné feketén, még olcsóbban dolgozni és olcsó termékeket szállítani.

Ez azonban nem a mi utunk, hanem azoké, akik néha csak attól tűnnek fényképésznek, hogy a nevük után, vagy a weblapukra nagyképűen, tudatlanul kiírják: photographer.

Ez a kép azonban csalóka, az esküvői fotográfust a személyisége, látásmódja, hivatása iránti elkötelezettsége, korrekt üzletvitele, felelősségtudata, megfelelő eszközei és tudatossága teszik megbízható partnerré, olyanná, aki méltán megérdemli az ügyfelei bizalmát. Ezek a minőségek pedig sajnos még nálunk, Észak-Balkánon sem kaphatóak “okosba’, óccsóé'”…

(Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy a legnagyobb szégyen mindannyiunkra nézve, ha éppen egy orvos nem engedheti meg magának, hogy jó fényképészt fogadjon az esküvőjére.)

Esküvői mesék: Hétköznapi csoda

az esküvők világa kiszámíthatatlan, olyan sztorik jöhetnek szembe, amelyek a legvadabb filmek forgatókönyveiben sincsenek

az esküvők világa kiszámíthatatlan, olyan sztorik jöhetnek szembe, amelyek a legvadabb filmek forgatókönyveiben sincsenek

Ez a történet talán csak úgy elhihető, hogy az érintettek saját szájából hallod.
Hogy biztosan tudjad, nem városi legendáról van szó.
Én most mégis elmesélem, mert muszáj.
Hogy elhidd te is, vannak csodák körülöttünk.

……..

Te mit tennél, ha a BKV-n utazva megszólítana egy vadidegen lány:
“Ne haragudj, hogy zavarlak, de beszélnem kell veled. Én azt hiszem, hogy ismerem azt a fiút, aki életed szerelme lehetne”
Csóválnád a fejed? Őrültnek gondolnád? Elküldenéd? Esetleg arra gondolnál, hogy reggel még kényszerzubbony volt rajta, de most éppen szökésben van?

…..

Nem lehetett túl egyszerű a folyamat, amin keresztül Regina eljutott odáig, hogy elhitte, érdemes találkoznia egy vadidegennel, egy másik ismeretlen kedvéért.
Aztán egyszer csak elhatározta magát.
A randira – stílusosan –  BKV-val érkezett.
És a buszról meglátta a fiút, Lacit  a többi ember közt, a megállóban várakozva.

És abban a pillanatban már ő is tudta, érezte, annak a lánynak igaza volt: megérkezett.

 

Kockalámpa, emulzió, nosztalgia

az analóg utánérzetű, színvilágú esküvői fotók

az analóg színvilágú, digitális úton létrehozott esküvői fotók tökéletesen hozzák az egykori, filmes utánérzést

Úgy tűnik, a hazai piacot is elérte/súrolja az újkori nosztalgiahullám, amely ámerikában a nagy esküvői vintage-őrületet okozta. Ott egy időben mindent el lehetett adni, amin retró zakó, cúgos cipő, mezei virágok és sápadt ellenfény volt látható. Idehaza most tombol a digitális műanalóg utánérzet, nagyon népszerűek a filmes hőskor effektjeit utánzó szoftverek. Nincs is baj ezzel, ahogy azzal sem, hogy megvannak azok az autóbolondok is, akik számára a Mercedes Benz az állólámpás modelleknél végződik és hiányzik a szótárukból egy csomó hülye mozaikszó, mint ABS,ESP,TDI, akik számára a common rail már szitokszó.
A vintage-bolondok a magyar piacon is megjelentek és már a második ajánlatkérést kaptam ilyesféle finom puhatolózással: elképzelhető-e, hogy az esküvői fotók egy részét filmre fotóznám?

Előre is bocsájtanám: hogyne, nagy-nagy örömmel! Ahogy azonban a megrendelőkkel, úgy a nagyközönséggel is szívesen megosztom az ezzel kapcsolatos véleményem. Már ha valakit érdekel, persze.

Először is: az analóg fényképezés nem halott! Még nem. Különösen azokon a területeken nem, ahol még nincs költséghatékony digitális vetélytársa. A közép- és nagyformátumú fényképezésben, ahol a digitális szenzorok agyament drágák, a fotóművészetben, ahol a hatékonyság, határidők, flexibilitás még nem kulcsszavak, az analóg eszközöket még széles körben használják a háttéripar, a laborok hanyatlása, filmtípusok gyártásának leállítása mellett is.

Az esküvői fotográfia azonban nem ilyen terület. Nem véletlen, hogy még a legutolsó analóg bölények is, mint Buissink, Ascough, Villa szép csendesen átjöttek a digitális platformokra és csak külön megrendelésre dolgoznak filmre. Szakmai szempontból most hirtelen én sem tudnék olyan érvet mondani, amely arra kényszerítené a fotográfust, hogy az új generációs 35mm-es, fullframe (azaz feltehetően professzionális használatra tervezett) eszközét lecserélje egy analóg kamerára.  Gazdasági és marketing szempontok viszont vannak. Az analóg kamera olcsóbb, sokkal olcsóbb. Meg trendibb is lehet, legalábbis manapság. “Esküvőt fotózni analógra”, hmm. Számomra ez most inkább amolyan kultúrsznob dolognak tűnik, bár tudom, mint minden ilyesminek, ennek is megvan a saját piaca.

az analóg színvilágú, digitális úton létrehozott esküvői fotók tökéletesen hozzák az egykori, filmes utánérzést

a digitális szűrők bármelyik, digitális technikát használó esküvői fotóst képessé teszik az egykori, analóg hatások leutánzására

Tegyük fel, hogy ismét előveszem az analóg kamerám és lesz egy csomó új megrendelőm. Nézzük, mi változik nálam és mi náluk:

1. Nálam:

– Olcsóbb eszközt amortizálok. Egy kattintás nem 6 Ft-ba, hanem egy forintál is kevesebbe fog kerülni. (Még mielőtt megkérdezné valaki: a 6 Ft a Canon 1DsMk3 1.8m Ft-os vételára és a zár 300.000 expozicióra tervezett élettartamának hányadosa)

– Kevesebbet exponálok. A mostani 1800-2000 helyett annyit, amennyit a kedves vevő pénztárcája megenged. Tíz tekercs Fuji Velvia 100 nyersanyagára(!) 35000 Ft, ez max. 360 db kép, de persze hibázni fogok így is, tehát 80% aránynál ez alig 300 db fotó!

– Nem fogok utómunkázni, jó csomó időm marad.

– Extra szolgáltatásommal versenyen kívül indulok a piacon, annyit számlázok, amennyit a vevő hajlandő kifizetni.

– A tiszteletdíjam jelentős része a papírképek utánrendelése révén fog képződni.

2. Megrendelőnél:

– Kevesebb fotót kap, azt is papírképek formájában.

– Ha egy képből több példányt szeretne, nálam kell megrendelnie.

– Nem készíttethet digitális technológiával előállított termékeket.

– A magas nyersanyagköltség miatt fajlagosan igen drága lesz a végeredmény

Viszont

– Életérzést kap, amely egyesek számára tényleg igen fontos lehet.

ez egy analóg hatású, digitális úton készített eljegyzési fotó

ez egy analóg hatású, digitális úton készített eljegyzési fotó, pár perc alatt előállítható

Nem kérdés, hogy teljesen más dolog utazni egy oldtimerben és egy modern autóban. Az előbbiben lemondasz egy jó csomó dologról, nincs klímád, lassan haladsz, ha csattansz, nincs légzsák, ami megmenti a bőröd. Ha a racionalitást nézzük, nem lehet kérdés, melyik a jobb. Az életérzés azonban fontos lelki tényező. A kérdés csupán annak eldöntése, mennyit ér mindez, amikor az esküvőd fényképezéséről van szó.

Én mindenesetre szóltam.. (Az egyik megrendelőm maradt a full digitális portfóliónál, a másik még nem jelzett vissza).

A három retro-utánérzésű illusztráció mindegyike digitális eszközzel és modern feldolgozószoftverekkel készült, néhány perc alatt. Analóg reprodukciójuk rengeteg erőfeszítést és nem kevés pénzt igényelne.

Esküvői mesék: Hellóóó, hogy vagy és rastafari

Ez volt az esküvő, amely nem a pénztől, hanem minden mástól lett igazi.

Ahol a páros megértette, az esküvőt maguknak és nem mások elvárásai végett kell csinálni.
Ahol anyuka sminkelte a leányát, izgulva, remegő kezekkel.
Ahol a haverok dekorálták a szertartás helyszínét.
Ahol nem voltak sokan, de mindenki oda tartozott.
Ahol a menyasszony a vörös szőnyeg végén lerúgta a cipőjét, hogy mezítláb mehessen férjhez.
Ahol az örömapa egy iPad mögé bújva versenyt fotózott a hivatásos fotográfussal.
Ahol az örömanya átölelt hátulról és azt mondta: “Csabikám, nem bírok enni, amíg azt látom, hogy csak dolgozol és nem vacsorázol”
Ahol csak reggae szólt és az egyik legjobb csapat nyomta fáradthatatlanul, hajnalig.
Ahol mindent átszőtt a rastafari, a piros-zöld-sárga, szívverés-tempó és nehéz füst.

..és ahol –  nem kis meglepetésemre – egy hatalmas arapapagáj szólt utánam a parkban: “HELLLÓÓÓ. hogy vagy? .

PS. Akkor a meglepetéstől válaszolni sem tudtam.  Pedig azt kellett volna: “Köszönöm, remekül. Otthon, az enyéim közt érzem magam…”

Esküvői mesék: Láncszemnek lenni

Van két lány és egy történetem a mindennapjaink kicsi csodáiról.

esküvői fotózás Tokajban, pénteken

esküvői fotózás Tokajban, pénteken

esküvő a Dunán, Budapesten, szombaton

esküvő fotózása a Dunán, Budapesten, szombaton

Nóra és Ági sok-sok éve ismerik egymást és bár valaha ugyanazon baráti körhöz tartoztak, elsodródtak egymás mellől, több éve nem találkoztak. Hazájuktól távol élnek mindketten, ugyanabban az országban, de az egyik északon, a másik délen. Férjhez készültek mindketten, mégpedig Magyarországon. Egyikük a Dunát, másikuk a Tiszát választja helyszínül. Mindkettejük esküvőjének a víz és a hajózás a motívuma. Az egyikük pénteken, a másikuk szombaton mondja ki az igent. Egyikük sem az esküvője napján szeretné elkészíttetni a páros fotóit, de mindketten Budapesten.

páros fotózás kedden, Budapesten

páros fotózás kedden, Budapesten

páros fotózás kedden, Budapesten

páros fotózás kedden, Budapesten, a nagy találkozás napján

Aztán egyszer csak egy harmadik fél (a fotósuk) számára kiderül (kösz, Facebook), hogy van egy közös pont. Igen, a fotós személye. Innen már csak a véletlen és némi szervezés kérdése, hogy a két lány, a két házaspár egyszer csak ismét találkozzon, hogy néhány percig örülve egymásnak, új telefonszámot cserélve, elgondolkodhasson ugyanarról, amiről én. Az életünk telistele van véletlenekkel, apró csodákkal, amelyek irányítják a sorsunkat.

E két lány számára tán én lehettem a láncszem, amely talán ismét összekapcsolja az életüket.  Láncszemnek lenni jó.

két egykori barátnő

két egykori barátnő, most egyszerre menyasszony, ismét együtt

McDonalds, sült krumpli, szere(t)(l)em

20110709-175518-Edit

kapcsolatom Vigyorival és Pityuval különleges, ez igencsak kívánatos az esküvői fotós és alanyai közt

Vendégségbe készülve írom ezeket a sorokat. Nem akárkik lesznek a vendéglátók, hanem a “tizenhármak” egyike.

Azt hiszem, itt egy kis magyarázatnak kell következnie. 2010 tavaszán még nem volt bemutatótermünk, viszont azt gondoltam ki, hogy nem fogok többé éttermekben találkozni a potenciális megrendelőkkel. Így aztán nem kis áldozatra késztettem őket, nevezetesen arra, hogy ők jöjjenek el az otthonomba (az agglomerációban lakom, majd’ egyórányira), nézzék meg, hogyan élek, ismerjék meg a családom, így el tudják majd dönteni, mennyire vagyok hiteles és kívánatos személy számukra. Néhány hét alatt tizenhárman jöttek el hozzám és mindannyian lefoglaltak a következő évre. Csodálatos párosokról van szó, ők lettek a tavalyi év gerince és egyikükben sem csalódtam. Azt hiszem sohasem lesz többé ilyen szériám..

Szóval Évihez és Pityuhoz készülök. Pont. Várom nagyon. Pont. Hogy miért? Hát annak sok oka van. Nem mindennapi történet az övék.

….

Kapcsolatokat megőrizni nem könnyű. Sokat kell dolgozni értük. Kevés szerelem éri meg az öt évet, még kevesebb a tízet. A szerelem arra a rövid időszakra van kitalálva, amíg a fiú és a leány egymásba szeretnek és utódok születnek. A legtöbb házassági szándék nem tervezés eredménye, hanem belső késztetésé. Ezért aztán elég óvatos vagyok, amikor azt hallom, hogy a páros tíz éve van együtt, majd úgy döntenek, összekötik az életüket. Nem azért vagyok óvatos, mert nem hiszek a tartós kapcsolatokban, dehogyisnem. Azért vannak fenntartásaim, mert nehezen tudom elképzelni, hogy az összetartozásnak látványos jelei vannak. A régóta együtt élő párok esetén beszélhetünk összecsiszolódásról, harmóniáról, szeretetről, de a szenvedély ritkán látszik. Nem gondolom, hogy ez baj volna (hisz annyi minden fontos dolog tarthat össze két embert), de nekünk, akik két ember közt látható dolgok lefotózásából élünk… hát hogy is mondjam… sanszos, hogy kissé visszafogott képek lesznek.

Nos, az előítéleteim szertefoszlottak e két fiatal láttán. Diákkorukban, diákmunka során jöttek össze, éljen Ronald McDonald sokáig! Úgy tűnik, hogy a sültkrumpli illata és az egyenruha jó katalizátorok, mert ezek a srácok nagyon szeretik egymást, így, sok-sok közös év után is.

Fotóversenyről, arckönyvelésről

A blogom olvasói megszokhatták, hogy gyakran húzom magam elé a billentyűzetet, ha a szakmámra káros dolgokat tapasztalok jártamban-keltemben. Most is így fog történni és ennek az az oka, hogy már a második facebook-oldalon látom a “hónap/hét esküvői fotója/fotósa” versenyt hirdetni.

ez az esküvői fotó a tési domboknál készült, gyönyörű súrlófényben

Ez az esküvői fotó a tési domboknál készült, gyönyörű súrlófényben, éppen a megfelelő pillanatban. Sem öt perccel előbb, sem később nem lett volna jó. A bejegyzéshez nincs köze, csak illusztráció.

Előrebocsájtanám, szerintem semmi baj a klasszikus fotós versenyekkel. Ha van egy szakmai zsűri, amelyben (elvileg) csupa hozzáértő értékel olyan nem kicsit bonyolult dolgokat, mint a fényképek, akkor az helyénvaló. Az eredmények olykor bár furcsák, de a nyertes pályaművekkel kapcsolatban ritkán merülnek fel kételyek.

Mi van akkor, ha a FB-on rendezett verseny eredménye lájkolás útján kerül meghatározásra? Van-e arra garancia, hogy valóban a benyújtott munkák legjava tetszik majd a nagyközönségnek? Lehet kapaszkodni: NEM. Éppen ellenkezőleg. A saját tapasztalatom azt mutatja, hogy éppen a legeredetibb, legnehezebb, legértékesebb munkák kapják a legkevesebb figyelmet. Hogy miért? Talán ugyanazért, amiért a TV-nézők legtöbbje budspencert néz Hamlet helyett. Akkor is, ha már tizedszer látja. Ugye nem kell tovább magyaráznom?

Talán senki nem csodálkozik azon, hogy a téli olimpián a műkorcsolya-érmeket és a fizikai Nobel-díjakat sem facebook-os szavazások alapján ítélik oda. Fel sem merül a kérdés továbbá, hogy a műkorcsolya-versenyek rendezőit vagy a Nobel-díj bizottságot laikusok közül toborozzák. Akkor mi a helyzet a fényképészettel? Az egy szakma, nem kicsit bonyolult. Az év sajtófotósa díjakat nemzetközi szakmai zsüri ítéli oda. Hogy veszi a bátorságot bárki is, hogy meghirdesse a “nap, hét, hónap esküvőfotósa” titulusokat? Senkinek nem gyanús ez, csak nekem? Egy kollégában sem villant fel a piros lámpa, csak bennem? Ha  -mindennapi újságolvasóként-  a szomszédom holnap meghirdetné az “év sajtófotósa” versenyt, vajon senki nem csodálkozna?

Csak jelzem még, hogy gépesített módszere, saját facebook-oldala van a facebook-on szervezett szavazásokon való lájk-szerzésnek. Tudok olyan esküvőfotós kollégáról, aki egy heti megmérettetésen ezzel az eszközzel szerez szavazatokat..és nyer is serényen. Aranyos, ugye?

Üzenem tehát az ilyen “kvázi-versenyeket” szervezőknek:  az esküvői fotók elkészítéséhez és véleményezéséhez is szakértelem kell, akár tetszik, akár nem. A laikusok azt el tudják dönteni, melyik fotó tetszik nekik, de az nem feltétlenül lesz a legértékesebb, legötletesebb, leginkább érdemes a MŰ megtisztelő címre.

ez a fotó egy piszkosul meleg napon, Sopron határában készült, a vacsorára menet

Ez az esküvői fotó egy piszkosul meleg napon, Sopron határában készült, a vacsorára menet. Mindent elborított a por és a rengeteg szöcske, Andit és Pilut azonban ez sem érdekelte.

Azt javaslom továbbá, hogy amennyiben versenyeztethetnékjük van, szervezzenek igazi megmérettetést, toborozzanak elismert tagokból álló szakmai zsürít (ja, hogy az erőfeszítésbe kerül?), vagy váltsanak témát, mondjuk közérthető és valóban a közízlésre bízható dolgokról szavaztassanak.  Legyen elsőnek pl. a legszebb fenekű hazai esküvőfotós lány, vagy a legszebb esküvőfotós-körszakáll.

Ez utóbbi versenyszámban szívesen nevezek magam is.

…………

UPDATE 2011.12.02

Hogy lássuk, mennyire nem volt alaptalan a bejegyzésem,  nézzünk egy hírt, egy facebook-on szervezett “versenyről”:

“Nikon – The Explorer Tehetségvadászat 2011 díjátadója. A The Explorer magazin főszerkesztője, dr. Elter Tamás átadja a Nikon – The Explorer Tehetségvadászat 2011 győztesének, Simon Attilának a Nikon D-90-es fényképezőgépet a 18-105 utazó zoom-objektívvel. Ezúton gratulálunk a nyertesnek!

És most lehet kapaszkodni, itt a nyertes kép:

ez egy botrányos izé, fotónak nem is nevezhetném, kiváló példa arra, hogyan manipulálhatóak a szavazós versenyek

Azt hiszem, nem kell semmit kommentálnom. Szégyen, hogy ilyesmi megtörténhetett.

 

 

 

A fényről és annak hiányáról

ez az esküvői fotó azért érdekes, mert a párosunk a McDonalds éjszakai műszakában, diákmunka során ismerkedett össze

ez az esküvői fotó azért érdekes, mert a párosunk a McDonalds éjszakai műszakában, diákmunka során ismerkedett össze

Abban valószínűleg minden fotós egyetért velem, hogy a legszebb fény az, ami a természettől való. A fény pótolható, szofisztikált módszerekkel másolható, de csak kompromisszumok árán, amely leginkább azt jelenti, hogy helyszínhez, lámpákhoz, bonyolult felszereléshez vagyunk kötve.  A pótvilágítás használata legtöbbször elveszi a fotózás hangulatát, intimítását (ugyan ki érzi magát természetesen sokszáz wattos fényforrások és ernyők kereszttüzében?)

A mindennapi gyakorlatunkban (nem csak esküvőfotózásról van szó) ezért először is a jó természetes fényt keressük és csak végső esetben nyúlunk egyéb megoldásokhoz. Az esküvői fotózás éppen attól specifikus, hogy maga az esemény egy konkrét naphoz és napszakhoz kötött. Az események erősen kitettek az időjárás szeszélyeinek, ami a fotósoktól rugalmasságot és szakértelmet kíván. Gyakran előfordul tehát, hogy valamiféle módon kénytelenek vagyunk bevilágítani a  szertartások helyszínét, ez a kollégák legtöbbjének nem is jelent gondot.

természetes elegancia, szép csontozat, ideális alany az esküvőfotóhoz

természetes elegancia, szép csontozat, Vigyori ideális alany az esküvőfotóhoz

A kreatív fotókkal azonban más a helyzet.   A kreatív anyagot igyekezzük változatossá tenni, ami azt jelenti, hogy mozgásban vagyunk, megyünk egyik helyről a másikra, legtöbbször időhiányban dolgozunk, nagy nyomás alatt. Ilyenkor nagyon nehéz mesterséges világítással dolgozni, hiszen azt fel kell szerelni, beállítani, majd a munka végeztével leszerelni és továbbcipelni. A kollégák egy része ilyenkor nem vacakol, a lehető legegyszerűbb eszközökhöz nyúl, ami többségében a gépre helyezett rendszervakut jelenti, az eredmény pedig erősen megkérdőjelezhető. A haladóbbak igyekszenek mobil, könnyen hordozható megoldásokat használni, de ezek is kényszer szülte megoldások.

Mit lehet tenni? Az én receptem nagyon egyszerű. Amennyiben lehetséges, nem fényképezni, amíg nem állnak rendelkezésre a lehető legjobb feltételek. Ilyenkor a legfontosabb feladatomnak azt tekintem, hogy megértessem az ügyféllel, érdemes elhalasztani a fényképezést, ha nem tudom garantálni a megfelelő végeredményt.  Az utóbbi években számtalan sorozatot készítettem NEM a tervezett napon és még sohasem bántam meg. Igen, nagyon kellemetlen, hogy újra fel kell készülni, újra fel kell öltözni, újra el kell utazni a helyszínre. A felelősségteljes fotós azonban arra törekszik elsősorban, hogy az ügyfele a  lehető legjobb minőséget kapja a pénzéért.

Gyakorlatból tudom, hogy a kellemetlenségeket hamar elfelejtjük. A jó fotók viszont hosszú évtizedekig elkísérnek.

az esküvőfotós kedvence: szerelem a levegőben

az esküvőfotós kedvence: szerelem a levegőben

 

 

Kati & Attis évforduló

“A házasságnál bonyolultabb dolgot még a japánok sem találtak ki.” /Vavyan Fable/

…és kevés nagyobb boldogsága van egy esküvőfotósnak, mint ha láthatja, hogy ezek a bonyolult házasságok milyen jól működnek!

Katinak és Attisnak éppen egy esztendővel ezelőtt jött el a Nagy Napjuk, Jaksa Timi fényképezte őket, és nem tudom, melyikük mikor ismerte fel, hogy ez a találkozás mekkora lavinát indított el… Röviden: gyakorlatilag az egész családra rárepült a Visualime (majdnem) teljes csapata, Katiék mára családostul nélkülözhetetlenné váltak számunkra.

Hogy miért? Nagyon egyszerű. Szinte ijesztő, de kézzelfogható a szeretet és a boldogság körülöttük. Ha három méternél közelebb kerülsz hozzájuk, azonnal behúz az örvény; nem hiszem, hogy van ember, aki a bűvkörön belül rosszkedvű vagy lehangolt bír maradni. Legfeljebb erős akarattal és vad koncentrációval. Cirka másfél percig.

Jómagam egy családi rendezvényen (“Anyanap”) találkoztam először Katival és nővérével, Gabival, na meg elragadó anyukájukkal, Zsófival. A napi mókuskerékből fel sem eszmélve egy felfoghatatlan családi idill közepén találtam magam. Nehéz szavakkal leírni azt a mérhetetlen odafigyelést, szeretetet és összetartozást, amit köztük tapasztaltam, a “maximum” jelzésig feltöltődtem tőle.

A családdal való első találkozást sok-sok további követte, a mai randevú apropója pedig egy igen konkrét első házassági évforduló.

Ha jól belegondolunk, manapság egyre többféle alkalomból hívnak az emberek fotóst, ám házassági évforduló sajnos igen ritkán van köztük. Pedig boldog pillanatokat fényképen megörökíteni, majd vissza-visszanézni mindig remek érzés, még alkalom sem kell hozzá. De ha már úgyis van, mégpedig ilyen remek, vétek nem kihasználni!

Kati, Attis, ugyan az esküvőtök napján nem láttalak benneteket, de megkockáztatom, hogy egy év alatt a szerelmetek mit sem fakult. Nagy-nagy öröm volt látni néhány boldog pillanatotokat ismét, innen is szívből gratulálunk nektek az első közös évetekhez!

<

Ha egyedül nem megy…

Az esküvőfotós szakma egyike a legmagányosabbnak a világon. Egy esküvőn a meghívott vendégek javarészt ismerik egymást, te általában csak két embert..és bizony egyikük sem veled van elfoglalva.  A munkád többi része sem túl rózsás. Míg egy civil munkahelyen szinte mindig van kihez szólni, a képfeldolgozás, válogatás magányos munka. A vállalkozásod életének szervezése is jobbára interneten vagy telefonon keresztül történik, így alig kell valakivel érintkezned.

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

A magányosság sokaknál feszültséggel jár. Ez összeadódhat a túlterheltség és felelősség okozta stresszel és csúnya dolog, kiégés, fásultság, monotónia miatt elvesztett motiváció, a kreatív én részleges vagy teljes elvesztése lehet a vége.

A TEF2-n éppen ezért elég sokat foglalkozom ezzel a kérdéssel és szó esik az egyik lehetséges megoldásról: a társas vállalkozásra való áttérésről.

—–

A nászriporterek nem véletlenül vannak mindig legalább ketten, ez ugye sejthető. Ennek csak egyik oka a dupla látószög-felszerelés-látásmód biztosítása. A másik ok a fent említett felismerésből származik illetve az én személyiségemből, én ugyanis csapatban érzem jól magam. (Ez az oka a TEF-tanfolyamot végzettek “egyben tartására” irányuló törekvéseknek, a Pillanart alapítása is hasonló okokból történt).

Igen ám, de ez a recept nem mindenkinél működik! Nem vagyunk egyformák és a csapatmunka a fotográfiában nem olyan egyszerű ám, mint azt első látásra hinnénk! Miért is nem? Hát először is, aki csapatban dolgozik, annak a fényképezés során tudnia kell lemondani a legjobb szögről, a legjobb pillanatról, pózról és meg kell szoknia, hogy nem mindig ő készíti el a legjobb fotót…azt ugyanis csakis egy helyről, egy időpillanatban lehet megcsinálni. Meg kell szokni, hogy a csapatmunka lényege a tér felosztása, hogy másfajta fotókat készítsenek a csapattagok (egymás mellől semmi értelme fotózni, mert nem lesz változatosság). A csapatmunka tehát az egyszer fenn, másszor lenn elv alapján kölcsönös alkalmazkodást feltételez. Mivel gyarlóak vagyunk és fényképészek, bizony gyakran előfordulhat, hogy egy-egy jó fotóért beugrunk egymás elé, ami nem kicsit tud bosszantó lenni. Mindezek kezeléséhez magas toleranciaszint, igen jó és őszinte kommunikáció, valamint egymás iránti szeretet, bizalom és megbecsülés szükségeltetik.

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

A fenti bekezdés csakis a fotózásról szól, de a párban való munkának más elemei is vannak. A fotós vállalkozás telistele van ugyanis olyan feladatokkal, amelyeket inkább nyűgnek, mint örömnek élünk meg. Tiszta szerencse, ha a csapatban legalább egyikőtök él-hal a fotók leválogatásáért és az utómunkáért, de a fotók kidolgozása ebben az esetben sem egyszerű kérdés, hiszen mindenki másképp szűrőzné a képeket, különösen a sajátjait. Nehéz továbbá lenyelni a keserű pirulát, amikor kiderül, hogy a társad könyörtelenül kidobta a neked oly kedves fotód, mert hibát talált benne:-)

Számtalan konfliktus forrása lehet még a kevésbé kedvelt feladatok köre, amely a könyveléstől a marketingig sok mindent felölel. Ideális esetben te és a társad a mindennapi kulimunka más-más részét szeretitek, így mindenki a saját maga által kedvelt területekért lehet felelős. Ne legyünk azonban naívak, ebben a munkában olyan sok terület van, hogy biztosan lesznek olyanok, amelyet egyikőtök sem csinál szívesen, vagy éppen fordítva.

Ideális esetben jól fel tudjátok osztani a a feladatokat és mindenki elégedett azzal, ami jut neki. És akkor jön a két utolsó konfliktusforrás: a hatalom és a pénz. Egy fotós vállalkozásban nem lehet minden kérdést folyamatosan megbeszélni. Döntéseket kell hozni szinte minden nap, gyakran percek alatt. Ki legyen a főnök, aki ezeket a döntéseket meghozza és vállalja értük a felelősséget? És végül: milyen arányban viseljétek a költségeket és hogyan osszátok el a hasznot (rosszabb esetben a veszteséget)?

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

Ugye milyen nehéz kérdések ezek? Hogyan találhatunk magunknak kollégát? Tényleg ez a legnehezebb része a partneri kapcsolat felépítésének?

Szerintem nem. A TEF2 nagyon sokat foglalkozik azzal, hogy ebben a szakmában a legfontosabb az, hogy fel kell tenned magadnak a megfelelő kérdéseket és ezekre őszinte válaszokat kell adnod. Ebben a konkrét kérdéskörben a legfontosabb kérdés az, hogy valóban alkalmas vagy-e a csapatmunkára. Le tudod-e győzni az egód, féltékenységed, képes vagy-e örülni a partnered sikereinek és érte is dolgozni? Motivál-e, hogy nem csak önmagadért, de másért is felelősséggel tartozol? Megvan-e benned mások megbecsülése iránti vágy?

Persze itt van még egy érdekes és nem elhanyagolandó kérdés: van-e egyáltalán olyan személy, akivel dolgozni tudsz és nagyon fontos neked?

Egy valamiben biztos vagyok. Társat ezért kár keresni, hogy a problémáid megoldását várd tőle. Ő csak abban segíthet, hogy legyen erőd megoldani őket, ez pedig óriási különbség.

Bárhogy is legyen, az én “társas” receptem nagyon egyszerű. Kommunikálni kell, sokat és őszintén. Hinni és bízni kell … a végsőkig.

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

Jelzem, nagyon irigylem azokat, akik olyan szerencsések, hogy a párkapcsolatukban találják meg a munkatársat. A konfliktus-források persze ugyanúgy a fent felsoroltak, de a párkapcsolat amúgy is az összecsiszolódásról szól, így “egy füst alatt” azokat is könnyebb lehet kezelni.

 

TEF3 2011 tavasz

Két oktató, három segítő/asszisztens, négy modell (két idei civil párunk, köszönet nekik) és húsz résztvevő. Így nézett ki a tavaszi TEF3 számokban, de ezek a tanfolyamok persze nem a számokról szólnak. Ha valaki figyelt, akkor akkor a következőkre kellett rájönnie:

1. Két homlokegyenest eltérő helyszínen, két nagyon különböző párosról két nagyon különböző látásmódú fotós mellett igen különböző hangulatú fotókat lehet készíteni. Nincs abszolút igazság, legjobb szögek és kivágások. Nincsenek dogmák, csak lehetőségek, számtalan jó kép, szinte mindenhol.

2. A jó fotók ott vannak szinte mindenkiben. A bennünk lévő kreatív elme csak a körülmények szerencsés összejátszását várja, hogy robbanhasson és káprázatos fotók szülessenek.

3. A workshop ugyan nem az a hely, ahol ezeket a ragyogó fotókat biztosan el lehet készíteni – hiszen valljuk be, ott, ahol tízfős csoportok vannak (márpedig a workshopok legnagyobb részén inkább 20-25 fotós van egy kupacban) , ott sorbanállás van, rossz szögek és a kollégák belógó könyökei – de a legfontosabb megtanulható. Ez pedig az, hogy a kreatív fotózás nem izzadtságszagú. A könnyed, jó kommunikáción és játékos kísérletezésen alapuló felszabadult, teljesítménykényszer nélküli örömfotózás hozza az eredményt….sok-sok átizzadt és végigszentségelt munka után. Ennek ez a rendje, nem lehet siettetni.

4. Az utómunka szükséges. Az utómunka érdekes és élvezhető. Az utómunkát tanulni kell. Évekig, szorgalmasan, mert ez önmagában is külön tudomány.

 

Ahogy a résztvevőktől elvárható volt, ismét kitűnő anyagok készültek,  amelyekhez gratulálok. Mindenkinek köszönjük, hogy eljöttek és együtt játszottak velünk két napon keresztül. Külön köszönjük Egyed (Angyal) Melindának, Brummer Gábornak és Szegfi Robinak az asszisztenciát, nélkülük nem ment volna.

Találkozunk legközelebb, néhányatokkal valószínűleg Schram Andris workshopján. Gyertek el a Fotóhajóra és a TEF debreceni találkozójára!

 

 

Az önbizalomhiányról

Mostanában szinte minden második  leányzó/asszony, akivel csak találkozom, arról panaszkodik hogy:

1. Nem szereti ha fényképezik.
vagy
2. Nem készült még róla normális portré.
vagy
3. Nem tartja magát fotogénnek.
vagy
4.  Nem elég szép a szeme, orra, egyik vagy másik profilja és még mittudomén mije.

Valamit nagyon csúnyán elronthatunk mi, férfiak, mert az utolsók közt volt pl. ő is:

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshopVicces, nemdebár? Nos, üzenem mindegyiküknek, hogy ez bullshit, nem hiszem egy szavukat sem. Tessék szép sminket csináltatni és hozzám elfáradni, a többit meg rám bízni.

És persze csókoltatom őket 🙂

Egy klipért katt az alsó képre:

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

Évforduló

Éppen egy éve történt. Nem most fordult először elő velem, hogy egész nap egy korábbi párosom jár az eszemben.Szerettem őket és jó volt szerelmesnek látni őket.

Sajátos ismeretségnek indult. Nem láthattuk egymást személyesen, mert több ezer kilométer választott el tőlük, így az interneten át hónapokig tartva a kapcsolatot, együtt készülődtünk. Aztán a lány végül kicsit olyanná vált nekem, mint a sajátom és mintha mindig is ismertem volna.

Szép nap volt. Az esküvő elmúlt, a képek elkészültek, szeretetben elváltunk és egy ideje nem hallottam felőlük…

Aztán ma este váratlanul üzenetet kaptam. Egy rövid levelet, amely megmutatja, mi a választott hivatásom értelme:

“…the first of our years together has past.  your were with us that day our journey began and it meant the world.
the images you produced for us on that day are the most cherished items we have.
they are quiet amazing and when we see them we are drawn back to that day when our world was as close to perfect we will ever get.  for this we will be eternally grateful.

thank you. thank you for everything.”

….

Ó, édes istenem.. Én köszönöm nektek!

Azt nem tudom, hogy az anyagukat miért nem publikáltam ezidáig. Talán azért, mert sokat fotózom és néha sajnos éppen a legfontosabbra nincs erőm.

Ma azonban megteszem, teli szép emlékekkel (katt a képre):

 

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

 

Nyílt levél a margóról

Ezen bejegyzés válasz a mai napon feltett kérdésekre, telefonokra, amelyek az én személyemmel és a Pillanart weboldalával kapcsolatosak. Ez a bejegyzés az előző írás bővített változatának is tekinthető, de kissé nehezebb olvasmány.  Bocs.

Kedves Pillanart!

Szülői jogon írok és mint minden kamasznak, aki felnő, jogod van meghallgatni vagy figyelmen kívül hagyni a szülő véleményét.

Először is. Hiszek abban, hogy kevés ember is képes nagyot fordítani a világ kerekén. (Néha egy is.) Hiszek a történelmi esélyekben, és nagyon hiszek abban, hogy 2007-ben, a Pillanart megalakítása a lehető legjobbkor történt. Ritkán adódik ugyanis olyan esély, hogy egy maréknyi ember döntő hatást gyakorolhasson egy milliárdos tételeket mozgató iparágra. Márpedig ez zajlott 2007-2009 közt, amikor tizedmagammal olyan termékeket kezdtünk mutatni a piacnak, amelyek rendkívüli módon különböztek az addig megszokottaktól.

A Pillanart 2007-ben azt tűzte ki célul, hogy megváltoztatja az esküvőfotós piacot (ott van az alapító okiratban, tessék elolvasni). Ennek első fázisa nagyon egyszerű volt: meg kellett mutatni az új termékeket és azokat, akik előállítják ezeket. Másnéven: mintákat kellett adnia. Van azonban egy elvi tévedés a Pillanart-on belül: még a vezetők közül is sokan hiszik azt, hogy a Pillanart a megrendelőkön keresztül hatott a piacra. Ez nagy hiba és a mai problémák fő okozója. Fel kellett volna ismerni, hogy egy tucat fotós nem képes döntően befolyásolni egy több tízezer résztvevős felvevőpiacot. A Pillanart hatása a sok száz követőn, fotográfuson keresztül érvényesült, akik sok ezer ügyfelet értek el olyan kínálattal, amely tulajdonképpen a Pillanart fotósaitól származik.

Ez az elvi hiba, meg nem értés vezetett oda, hogy a Pillanart aktuális vezetői nem az utóbbiakra, hanem mind a mai napig kizárólag a potenciális megrendelőkre (menyasszonyokra, vőlegényekre) koncentrálnak, amelynek összesen egy eredménye van: a tagok (talán) jól el vannak látva munkával, az ügyfeleik meg jobbnál jobb képekkel.

Ettől a dolgok azonban nem változnak jottányit sem.

A második fázisban ugyanis a szövetségnek elő kellene segítenie a  magyar esküvőfotózás alapvető problémáinak orvoslását, amelyek a következőek:

-A tisztes munkát végző, és az iparág gerincét adó középkategória (ez legalább 500-800 ember) nagyon alulfizetett, ami alapvető egzisztenciális kérdéseket vet fel. Az alulfizetettség ténye nem elfogadandó és legyintéssel elintézendő kérdés: “csórók az emberek”. Szerintem a probléma például abban rejlik, hogy a piac tájékozatlan, legtöbb megrendelőnek fogalma sincs arról, hogy nem egynapos munkáért fizetnek, hanem 80-90 óráért, másodsorban abban, hogy még mindig viszonylag kevés a termék, amely megéri az árát. Önmagában ez a kérdés tíz másik cikket érdemelne, nálam mindenesetre egynapos tananyag.
-Az esküvőfotózás kialakulófélben lévő, de nagyon sok pénzt megmozgató, önálló szakma, tele határozatlansággal, kialakulatlan keretrendszerrel, infrastruktúrával, kultúrával, jogi bizonytalansággal, a saját feketegazdaságával, iparági vezetés, kamarai képviselet és hasonlóak nélkül. Normákra, rendre van szükség, minden téren.
-A szakma művelői meglehetősen elszigeteltek, igaz, már nem mindenki (ez ellen hatnak a Pillanart Café és  TEF rendezvénysorozatai). Az elszigeteltség szervezetlenséget és gyenge koherenciát, széthúzást, a koncért való elvtelen marakodást eredményez.
-Egyetlen szakma sem lehet meg oktatás nélkül. A mi szakmánk sem kivétel, de ha csak a néhányunk által szervezett tanfolyamokat nem vesszük ide, a kérdés messze nem megoldott.

Ki kell mondjam immár publikusan, ezekben az ügyekben szerintem a Pillanart-nak volna erkölcsi kötelessége eljárnia, de legalábbis az élen haladnia. A dolgok minden iparágban középen dőlnek el. Hadd magyarázzam el, mire gondolok:

Az autóipar sorsára vajmi kevés hatással van a Bugatti, Ferrari és hasonló elitmárkák sikere. Ezzel szemben, ha a Renault-nak, Opelnek, Volkswagennek és hasonlóknak jól megy, az mindenkinek jó, azt hívják prosperitásnak. A szövetségnek immár felelős módon azon kéne munkálkodnia, hogy a középréteg képzése, megélhetése rendben legyen, mert ők az iparág meghatározó erői.

A probléma-érzékenységgel azonban mindig is adósak voltunk, hacsak a Café  és  Mérleg nem tekinthetőek valamiféle közösségi lépéseknek. (A sors iróniája, hogy eddig mindegyik közösségi funkciót én erőltettem, így ezek talán ez az én örökségemnek tekinthetők).

Nem tartom ildomosnak, hogy bárki vegye a bátorságot és élcsapatnak, legjobbnak merje nevezni magát anélkül, hogy felelősséggel élje meg eme kijelentés súlyát. A közösségi funkció betöltése híján a Pillanart nem egyéb, mint egy (nem túl sikeres) marketingszervezet, amely megpróbál a piacot tartó középréteg hátára állva, surranópályán előnyökhöz jutni.

Az én lelkiismeretem ebben a kérdésben tiszta. Ezt a véleményem (ha nem is ilyen részletesen) formálisan és informálisan is többször a csapat elé tártam. Nem részesültem a Pillanartos marketing-nyomulás előnyeiből (lehet ellenőrizni, mikor töltöttem fel utoljára versenynek álcázott reklám céljából képet a közösségi oldalra), a párjaim nagy része nem csupán egyet akar a Pillanart fotósai közül, hanem engem és a csapatomat.

———-

Nagyon sajnálom, hogy a véleményemmel rendszeresen egyedül maradtam, a hangadó kollégák “ínséges időkről” beszélve inkább a jövő évi marketing-kampányokra koncentráltak, mint az alapkoncepcióba (“munkát, kenyeret, nekünk”) nem illő gondolataimra, azt pedig kifejezetten sérelmezem, hogy a TEF-tanfolyamok miatt a legtöbb támadást bentről kaptam (“képzed a felesleges konkurenciát”).

Nehéznek kellett volna lennie a döntésnek, hogy kilépek-e az általam oly fontosnak gondolt szervezetből, de magam is meglepődtem, mennyire nem volt az.  Bár sok, számomra kedves embert hagytam ott, a szervezet már alig hasonlít arra, amelyet megálmodtam és sokáig vezettem. A Pillanart jelenlegi irányához már nem szívesen adom a nevem és örömmel konstatálom azt, mennyire könnyű a szívem és a léptem. Másfelé tartok. A tanításon keresztül képes vagyok arra, amit fontosnak érzek: változtatni, hogy jobb legyen.

————–

Remélem megérted, hogy az őszinte szó mögött a legjobb szándék és a jobbítás iránti vágy munkálkodik.

Szeretettel

Apád

 

Workshopokról, portfóliókról, tisztességről

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

Tisztázni szeretnék néhány alapvető kérdést, mintegy útmutatóul azoknak, akik nem értik pontosan, merre is van az egyenes:

Portfólió: bemutató anyag, amely megmutatja, hogy egy adott területen alkotó kreatív szakember mire képes. A portfólió az önmagunkról alkotott képünk a világ felé.
Workshop: olyan, általában tanulás, oktatás céljára szolgáló rendezvény, amelynek keretében a résztvevők – általában egy vagy több oktató felügyelete mellett – közösen dolgoznak. Szabad fordításban: műhelymunka, műhelyfoglalkozás.

És akkor jön a morális, etikai problémákat felvető kérdésem: illendő-e oktatás keretében elkészített művet sajátként feltüntetni egy portfólióban? Továbbmegyek: illendő-e workshop-on készült anyagokkal ügyfeleket toborozni?

Úgy gondolom, hogy nem kell morálisan túlfejlettnek lenni ahhoz, hogy rájöjjünk a helyes válaszokra: NEM és NEM. Hogy miért? Az ok nagyon egyszerű. Egy fotós workshopon készült kép nem egyéni teljesítményt mutat. Illetve azt, az oktató és stábjának teljesítményét. Az oktató hozza a modellt, találja ki a helyszínt, hozza a lámpát, állítja be a fényt, intstruálja a párost, mutatja be az utómunkát. Ha nem az oktató, akkor meg a csapat, amely együtt dolgozik vele az oktatás keretében.

Talán nem véletlen, hogy a TEF-tanfolyamokon az elkészített képek publikálását egyetlen feltételhez kötöm: a hallgatók jelezzék, hogy a sorozat workshopon, oktatás keretében készült. Aki ezt elmulasztja, az a tananyag legfontosabb üzenetét nem érti: a portfólió az önmagunkkal és leendő ügyfeleinkkel szembeni őszinteségről szól.

Kérem minden kedves kollégámat, tanítványaimat, barátaimat, mindazokat, akik nálam jártak a TEF-kurzusokon, hogy fontolják meg a leírtakat.

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

Esküvő kiállítás 2011 – szubjektív élménybeszámoló

“Csak az normális, akit nem ismersz eléggé.” (Graffiti)

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

Helyszín: Budapest Sportaréna, kint zima, az esküvői szolgáltatók odabent tartják rendes éves nagygyűlésüket, esküvő kiállítás álcája alatt.

Idő: fagyos. Kr. u. 2011, a Nyúl éve (meg állítólag az önkéntességé, de ezt csak akkor hisszük el, ha muszáj, mer’ a nyulas téma sokkal valószínűbb).

Szereplők: számosan. A főbb szerepekben a C/45-ös stand, vagyis a fotós-videós-esküvői ruhás csapat tagjai (nagyon profik és veszélyesen lököttek), egy dekoratőr, egy cukrász, egy dj és egyéb gyanútlan szimpatizánsok. (Akik vagy véletlenül keveredtek oda, vagy nem tudták, mire vállalkoznak. Szegények.) Legfőbb szereplők: menyasszonyok, vőlegények, örömanyák és -apák, valamint a rendezvény további látogatói. (Jobbára ártalmatlanok, nem tehetnek semmiről, elkapta őket is a gépszíj. Így megy ez.)

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

Bevezetés: nulladik nap. Az Aréna cirka 10 celsius-os gyomrába dögnehéz kanapék, emberölésre kiképzett, háromszárnyú gigatükrök, sérv-gyanús súlyú étkezőasztalok és egyéb csecsebecsék cipelése. Akció titkos fedőneve: standépítés, avagy a legózásban az a szép, hogy úgyis szét kell majd mindent szedni.

Tárgyalás: na, az volt bőven. Igaz, viszonylag kevés formalitással fűszereztük, viszont bőkezűen adagoltunk hozzá jókedvet és a legjobb értelemben vett hülyeséget. Pörgött a standunk, mint a búgócsiga, na. Volt ott minden, mi öt érzéknek ingere: a világ legfinomabb meggyes sütijei, balzsamosan rózsaillatú virágköltemények, a legstílusosabb menyasszonyi ruhák és ékszerek, varázslatos esküvői videók… Na jó. Meg volt néhány eszement jó fotó is a falon (az érintett fotográfusok most mindketten fogják be a fülüket).

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

Az esküvő kiállítástól kikészült leendő házaspárok a világ legkényelmesebb süppedős kanapéján, kávét szürcsölgetve pihenhették ki a nap kegyetlen megpróbáltatásait. És hogy mindeközben mit csináltunk mi? Mikor épp nem a kollégák jártak át bandázni, volt kardozás narancsos nyalókával, első vérig, ruhapróba csizmában, verseny a szexi fekete babák öltöztetéséért, “ki tud jobban jóllakni húsos haséval” megmérettetés, meg némi lógás pink selyemzsinóron. Szóval dolgoztunk keményen.

Befejezés: sajnos. Furcsa vízióm volt, hogy egy esküvő kiállításon üzletek köttetnek. Hogy barátságok is, arra nem számítottam.

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

Köszönöm nektek. Jövőre veletek ugyanitt!

Ius murmurandi aka néhány szót a kamera mögötti ismerőseidről…

Már nem emlékszem, mióta folyik a harc a két tábor közt. Áldozatokról eddig nem adott hírt a bulvármédia, de a heves összecsapások zaja néha zavaróan hangos. Ezt a bejegyzést egy publikáció után sorjázó kommentek kapcsán írom, mintegy magam elé mormolásként:

Katt ide  a divany.hu-n megjelent cikkért

Az esküvői hacacárét templomostul-fotósostul-szaloncukorba-öltözésestül elutasítók tábora mindig is megvolt és meg is lesz. Ez a tábor nem habozik ostobának nevezni az esküvő-pártiakat és kidobott pénznek nevezni minden hasonló költséget. Ők a “jó-lesz-az-ismerősöm-istenbizony-jó-képeket-csinál” tábor. Ugyanakkor nem csitul a “ne-feledd-szépségem-ez-életed-legszebb-napja” című örökzöld slágert dúdolgató szolgáltatói szirénkórus által támogatott esküvőpártiak hangja sem, sőt, mióta megjelentek az esküvői szolgáltatást életformaként megélő profik, ezek a hangok csak erősödnek.

Én két tűz között érzem magam, több okból is. Civilben nem sokat adok a formaságokra, ugyanakkor hivatásom gyakorlása közben csodaként, áhítattal (és némi irigységgel) élem meg minden párosom esküvőjét. Miközben nem tudom elképzelni, hogy rólam  esküvői sorozat készüljön, hallatlan élvezettel és odaadással készítem őket … másoknak.

Szögezzük le rögtön: nem hiszek abban, hogy két ember szerelmét kötelező volna keretek közé szorítani. Nem kell egyházi áldás, szép papiros a házassággyárból, művészi nyomatok a falon az ország legjobb fotósától, ha boldogok akarunk lenni. Kell egy társ, aki mellett elégedetten fekszünk le és örömmel kelünk, meg persze néhány lurkó, akik reggeli üvöltözésükkel ébresztve emlékeztetnek arra, hogy a pajkos hancúrozásnak így is, úgy is tétje van 🙂

Nem vagyunk egyformák, de abban megegyezhetünk, hogy az  igaz szerelem és a jó házasság ritka kincs. Abban is konszenzus születhet hamar, hogy a szerelmet sokféle módon lehet ünnepelni. Lehet csendes elégedettséggel és külsőségekkel teli ujjongással, gátlások nélkül. Ennek egyik lehetséges formája a szép esküvő, a vendégsereg meghívása a terített asztal mellé. Azonban az utóbbi évek egyik érdekes fejleménye az, hogy megjelentek olyan vásárlók, akik az ünneplés speciális formáját választják, szép fényképeket készíttetnek magukról. Cseppet sem bízom abban, hogy ezek a képek segítenek a mindennapok megélésében  és drasztikusan csökkentenék a válások számát. A szerelmünkről szóló hiteles fotó azonban jóban és rosszban is óriási erőt jelenthet.

A két álláspont közt ingadozva a pluralitás híve vagyok, ugyanúgy, ahogy a cégünk elindításakor. Továbbra is makacsul hiszem, hogy a választás lehetőségéről szól az iparág fejlődése. Öt-hat éve nagyjából a giccs és a még giccsesebb közt választhatott a tisztelt publikum. A nemzetközi stíluspaletta meghonosításának elindításakor ugyanaz volt a cél, ami ma: biztosítani a világfotó-kompatibilis termékpaletta alját és tetejét, hogy – allegóriával élve – a vevő eldönthesse, hogy Ladával vagy Bentley-vel utazik.

Ami a baráttal ingyen vagy profival sok pénzért való fényképeztetést illeti, szerintem mindkettő lehet jó. Anyagilag az előbbi vitathatatlanul előnyös és ezúton is nyomatékosan felhívom minden leendő házaspár figyelmét arra, ezt az utat válasszák, ha szűkös a büdzsé vagy nem igazán érdeklődnek a fényképek iránt. Semmi értelmét nem látom annak, hogy alacsony vizuális igényű emberek sok pénzt költsenek fotókra, amelyekben amúgy nem lelik örömüket. (Az alacsony vizuális igényt ezen esetben negatív felhangok nélkül tessék érteni. Van aki nem néz tévét, fényképeket és filmeket, mert emezek nem érdeklik, ellenben kiválóan ért a zenéhez, mert abban leli kedvét. Gondolom, a Teremtőtől való dolog ez is, mint sok minden más, így van ez rendjén).

Fényképészeti/szakmai szempontból meg egy esetben  indokolt barátot felkérni: ha az jó látásmódú, profi esküvőfotós, rendelkezik a megfelelő tudással, esküvőfotós felszereléssel (igen van ilyen, esküvőre a haverod nem mehet ugyanazzal a cuccal, amivel a sajtóban vagy egy divatlapnak fotóz), megfelelő motivációval, nem berúgni megy az esküvődre. Az összes többi esetben a baráttal/ismerőssel való fényképeztetés csak amatőrködés, kompromisszumok szülte kényszermegoldás, ahol az eredmény a megalkuvásról és a vakszerencséről szól.

Nyílt levél a szabad mozgásról

Kedves menyasszonykám!

Nem, ebben a bejegyzésben nem a büntetőjogról és  a lakhelyelhagyási tilalomról lesz szó, hanem a szabadstílusú kreatív portrék készítésének egyik  fő feltételéről. Már nem tudom, mikor hangzott el először az alábbihoz hasonló párbeszéd köztem és a fehér ruhás áldozatom közt:

“-Kicsi csillagom, ülj le oda légyszíves és húzd magad alá a lábacskád, de úgy, hogy lássam a bokád!
Egy percnyi ruhasuhogtatás, fészkelődés, igazgatás után kényszeredett – cseppet sem boldog – mosoly:
“-Hát ez nem megy.  Az abroncs a nyakamba vágja az egész szoknyát,  a fűzőtől meg nem kapok levegőt”.
Némi fejvakarás után:
“-Mi tartja azt az abroncsot?”
“-Egy alsószoknya, egy kötővel”
“-Akkor vedd le a fr..ba és hajítsd el messzire”

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

Bizony. Az abroncs rituális eltávolítása lassan alapszabállyá vált nálam, mivel arra kellett rájönnöm, hogy a lányok szinte kivétel nélkül azért vették fel, mert a ruhakölcsönzőben azt mondták nekik, úgy lesz szép a szoknya esése. Ez valóban lehetséges, nem értek hozzá. A fényképezéshez ellenben értek és kijelenthetem, hogy az abroncsot azért találták ki, hogy a fotós munkáját lehetetlenné tegyék. Az abroncs nem enged leülni, nem hagyja, hogy a szoknyát oda gyűrd, ahova éppen a fotó kívánja. Az abroncs nem teszi lehetővé, hogy elegánsan felhúzd a szoknya bizonyos részeit, kivillantva csodaszép cipődet.  Ha mégis szükséged volna rá, akkor vedd figyelembe, hogy a fotózás során (amikor csak te, a párod és a fotósod vagytok jelen) akadályozni fog, ergo szükség esetén könnyen eltávolíthatónak (majd ismét gyorsan felölthetőnek) kell lennie. Ez általában nem egyemberes feladat, legjobb, ha van egy női segítőd, aki asszisztál.

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

Hasonló problémákat okoznak a kar szabad mozgását korlátozó pántok, vállrészek és egyéb rejtélyes alkatrészek, amelyek miatt néha ráadásul nem tudsz előre, hátra vagy oldalra dőlni, a felsőtested szabadon mozgatni esetleg lefeküdni.  Amikor a hozzád illő költeményt kiválasztod, lehetőleg ne feledd el a fentieket figyelembe venni.

Pusszantalak, készülődj ügyesen.

Csaba

———

(A fotókon amúgy meg lehet nézni, milyen egy ruha esése az abroncs eltávolítása után.  Szerintem kibírható.)

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

Pápá 2010

Kifulladóban az idei szezon. Tudtam, hogy nehéz lesz végigcsinálni, és bizony úgy is lett.

Sok változást hozott az elmúlt tizenegy hónap.  Kilenc TEF (Tudatos Esküvői Fotográfus)-csoporttal több, mint százan fordultak meg az idén indított tanfolyamainkon. A TEF az aktív hallgatóknak köszönhetően kiteljesült, kialakult egy néhány tucat főből álló, egymással folyamatosan kommunikáló, együttműködő fotográfusokból álló platform, programokkal, összejövetelekkel.

Aztán történtek…khmm… személyi változások. Egy távozó helyett három (vagy négy?) perszónát kaptam, amitől hallatlanul szerencsésnek érzem magam.. Mindenesetre nagyokat álmodunk mostanság, de erről majd akkor írok részletesebben, ha eljött az ideje.

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

—————

Az idei év komoly meglepetéssel is járt.  Július eleje óta asszisztens (Egyed Melinda) segíti a munkám, aki igen hamar nélkülözhetetlennek bizonyult. Aztán a dolgok néhány szerencsés fordulat nyomán valahogy megváltoztak és most ő az első számú tanítvány, aki immár fényképezőgéppel a kezében áll mellettem és sokszorosan bizonyította, hogy csodálatos dolgokra képes. A környezetem “Angyal”-ként ismeri őt és sokan joggal kedvelték meg kivételes személyiségének köszönhetően.  Aki pedig nem ismerte még, hamarosan megteheti, mert ugyanebben a blogban társzerzőként mesél majd arról, hogyan élte meg kezdőként a naszriporter.hu-hoz való csatlakozást. Személyes benyomásai, tapasztalatai hasznosak, inspirálóak lehetnek minden kezdőnek, szárnyait próbálgató kollégának.

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

—————

Örömmel figyeltem, hogy több fiatal kolléga kapcsolt magasabb fokozatba és kialakulóban van az erős középmezőny, amely a legfontosabb tényező minden piacon. Esetünkben ők azok a fényképészek, akik a tisztességes munkájukkal a vállukon tartják a szakmát és biztosítják a minőségi standardokat. A TEF2-t megjárt hallgatók pontosan tudják miről beszélek, hiszen a tananyagban kiemelt szerepet kapott az egészséges szolgáltatói piramis (hierarchia), amely hitem szerint a motivált, tisztességes hozzáállású,  minőségi munkára képes középkategóriás fotósokon nyugszik. A legnagyobb változást ennek a rétegnek a kialakulásában látom, így sokkal bizakodóbb vagyok a szakma jövőjét illetően, mint két-három évvel ezelőtt.

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

Nos, ennyit mára. Ha nem írnék addig: boldog ünnepeket kívánok minden kedves kollégának és olvasónak!