Esküvői fotós, esküvői fotók, esküvői fotózás a Nászriporterektől
Esküvői fotós, esküvői fotózás Magyarországon és bárhol a világon

Az étkezésről

A kollégák közt állandóan visszatérő kérdés, hogy vajon étlen-szomjan kell-e végigcsinálnunk a napot, vagy a kedves megrendelő érti, hogy reggeltől estig velük és körülöttük futkozva nem sok lehetőségünk van ételt magunkhoz venni, csak ott helyben, ahol a vendégei is esznek. Nem panaszkodhatom, eddig általában nem maradtunk éhen (bár azért tudnék mesélni érdekes történetet repülőgép-késés és egyebek miatti harminc órányi nemevéssel végigfotózott bazi nagy görög lagziról, harmincnégy fokban, Limassolban).

Egy kicsit azonban mindig ki vagyunk szolgáltatva, minden a megbízóinkon múlik.  Mi van azonban, ha a fotóst annyira megbecsülik, hogy ugyanolyan pazar ételeket szolgálnak fel neki, mint a többi vendégnek?

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

Khmm.

Aki nem szereti a seafood-ot, az ne menjen az óceánpartra dolgozni, ugyibár. (vagy kérjen egy szelet piritóst)

Jelzem, ez a történet jól végződött.  Éhesen könnyebb úrrá lenni a fóbiákon és rájöttem a titokra is: ne nézz a szemébe és ne számold meg a lábakat a tányérodon.

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

TEF NULLA

 

A TEF1-4 tanfolyamok után a nagy érdeklődésre való tekintettel beindítom a TEF kurzus első nullás csoportját, kifejezetten a három év alatti, esküvői fotózás iránt érdeklődő ifjú kollégáknak. A debütre már sor került nagy sikerrel. A képekért köszönet Monának.

(A gyengébbek kedvéért: ez egy vicc.  A fotók éles bevetés alkalmával készültek, a  gyermekek nem az enyémek. )

Ismét a közvetítői láncokról

Már írtam arról a jelenségről, melynek az a lényege, hogy egyes internethez jól, a közgazdaságtanhoz azonban kevéssé értő élelmes egyedek abból próbálnak megélni, hogy bizonyos szakmák képviselői számára ún. szakmai adatbázist hoznak létre. A külcsín látszólag azt mutatja, hogy jó dologról van szó, hiszen a szolgáltatásra vágyók egy helyen rengeteg szakmabélit találhatnak, egy gombnyomással tucatnyi ajánlatkérést továbbíthatnak az érintettek számára.

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

A mi szakmánk sem kivétel, de az internetes guruk láthatóan nem értenek meg néhány dolgot:

1. A potenciális “fotósok” száma ugyan óriási, de a munkák száma igencsak véges.  Ezért a leendő szolgáltatók leginkább az árakkal versenyeznek.  Ha éles az árverseny, akkor a szolgáltatási láncok rövidülnek, azaz a szolgáltató és a végfelhasználó egyaránt abban érdekeltek, hogy kiiktassák a köztes lépcsőfokokat, akik valós munkavégzés nélkül növelik az árat. Esetünkben ez a lépcsőfok éppen a közvetítő.

2. A közvetítő abban érdekelt, hogy minél több potenciális partnertől (fotóstól) gyűjtsön be jutalékot, ergo nem végez szakmai szűrést. A végfelhasználó ellenben éppen abban érdekelt, hogy minél jobb szolgáltatót találjon a pénzéért. Ez az ellentmondás ahhoz vezet, hogy a minőségi szűrést továbbra is a megrendelőnek kell elvégeznie, tehát semmi értelme a közvetítő igénybe vételének (ami növeli az árat, akkor is ha ezt a fotós építi be a számlába).

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

3. Az átlagosnál jobb  fotósoknak a verseny közepette is van munkájuk elég, ezért nincsen szükségük a közvetítőkre. (Éppen ellenkezőleg, a legtöbbjük elvi okokból távol tartja magát az ilyen “marhavásároktól”.) Így aztán éppen őket nem lehet elérni a közvetítőkön keresztül, ami – valljuk be- nem jó hír a végfelhasználók számára és erősen megkérdőjelezi a közvetítők által üzemeltetett szaknévsorok hitelességét.

4. A fotó nem tömegcikk. Míg a félkilós búzacipóra és alkálielemre nagyjából azonos a kereslet és a felvevő piac homogén, az a fotós, amely jó az egyik ügyfélnek, valószínűleg nem tetszik majd másoknak. Ezért a megfelelő szakembert a potenciális megrendelőnek kell kiválasztania. Személyesen.

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

Eszmefuttatásom végére már csak egy kis szubjektív megjegyzés maradt. Véleményem szerint jó volna, ha az egyes szakmák megmaradnának az azt művelők számára és a mások munkáján, tehetségén élősködni próbálók azzal foglalkoznának, amihez értenek.  A hazai piacnak nincsen szüksége harminc fotós-közvetítőre, így az internetes fotósajánlós-guruságon vélhetően soha nem lehet meggazdagodni. Javasolnám a nagyokosoknak, hogy próbáljanak megélni a saját munkájukból és hagyjanak békibe’ bennünket, fényképészeket. Az igényes menyasszonyokat meg óva intem attól, hogy az ideális fotóst ilyen “intézzükelhamar” listából próbálják megtalálni, jó eséllyel csalódás lesz a vége.

Titánok (h)arca ? Nikon vs. Canon eredményhirdetés

A cím nem helyes, mert az említett gyártók felszerelései egy szép júniusi szombaton egyáltalán nem civakodtak, csak szépen csusszantak a kezembe egyik a másik után, hogy tízórás küldetés során kiszolgáljanak szépen. És ahogy korábban a Canon-holmikkal történt, a Nikon-szettben sem kellett csalódnom. Éppen ellenkezőleg, nagyon elégedett voltam az eredményekkel. Nem fogok senkit technikai részletekkel untatni és képrészleteket prezentálni, inkább a gyakorló Canon-felhasználó (évente százezer felvételt készítek Canon csúcseszközökkel) benyomásairól szeretnék beszámolni.

sküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

Íme néhány a sok pici különbség közül, nagyon szubjektíven:

1. Átállás/ergonómia/tömeg: mivel sohasem dolgoztam Nikon digitális géppel, joggal tarthattam az átállási nehézségektől. Itt értek az első megdöbbentő benyomások. A D3s rendkívüli módon testreszabható (meg is tettem)  és néhány óra alatt annyira megszoktam, mintha sohasem dolgoztam volna mással. Mindehhez kb 10 percet töltöttem a vaskos leírás…ábráival, hogy megnézzem, melyik gomb mire való, de a szöveges részekbe istókbizi’ nem kellett belenézzek. Az már igencsak szubjektív dolog, de nekem jobban kézreáll a D3s-féle dedikált kezelőszervek megléte (a D3s-en a Canonhoz képest nagyon sok gomb, csappantyú és kapcsoló található, amelyek egy része szabadon átprogramozható). Érezhetően kevesebbszer kell menübe menni (amely viszont a Canon-ban bolondbiztosabbnak tűnik). A Nikon szett tömege érezhetően kisebb, a 70-200+váz kombónál ez hűűű de sokat számít!

2. AF-sebesség: nagyjából pariban vannak a csúcskategória gépei, általában nem éreztem zavaró különbséget a két rendszer közt (ami nem csoda, a legjobb eszközökről van szó).  A Nikon/Nikkor 70-200/2,8 VR –II-t alacsony fényben egy ütemmel lassabbnak éreztem a Canon 70-200/2,8 IS-nél, amelyet a letöltött képek is alátámasztottak, mozgó objektumnál többet hibáztam vele. A másik oldalon viszont álompárnak bizonyult a D3s+ Nikkor 24-70/2,8, ezzel a kombóval nem tudtam életlen képet készíteni.  A Nikkor 24/1,4 sebessége és pontossága rendkívül kellemes benyomást keltett, pedig a Canon 35/1,4-el mértem össze, amely talán a létező legjobb a nagylátószög + sebesség + fényerő műfajban. Ha döntenem kellene, akkor nagy bajban lennék.

3. Élesség vs. bokeh: a Nikon/Nikkor szettel összességében élesebbnek tűnő fotókat készítettem, különösen kiemelkedtek a 24/1,4 és a 24-70/2,8, amelyeket az általam kifejezetten utált Canon megfelelőkhöz képest brilliánsnak (mármint gyorsnak, széltől-szélig élesnek, kontrasztosnak és nagyon pontosnak) találtam. Ez persze nagyon összetett kérdés és szubjektív meg preferenciafüggő, mert a másik oldalon jóval kisebb mélységélességre és krémes-lágy mosásra (bokeh) vágyókat szolgálja ki a Canon-optikák egy része (35/1,4, 50/1,2, 85/1,2,135/2), amelyeknek megfelelőit Nikkorban egyelőre nem találtam.  Összeségében elmondható, hogya két platform képi érzete más és egymással nem helyettesíthető, de egymást jól kiegészítő. Klassz dolog volt jobbra nyúlni egy széles, kis mélységélességű, zajmentes riportképhez (D3s+24/1,4), majd balra, hogy valakiről közelebbi, elmosott hátterű portrét készítsek ugyanabban a jelenetben (1DsMk3+50/1,2).

sküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

4. Színvilág, színhelyesség: a két rendszer által adott nyers képek spektrális összetétele nem azonos, ezt biztosan állíthatom. Azt nem tudom, hogy ez a szenzorok vagy az üvegek miatt, de a Canon és Nikon platformok közti különbség jelentős. A Canon-féle spektrumban a melegebb tónusok dominálnak, a kipróbált Nikon szettnél ez az eltolódás nincsen, viszont jól megfigyelhető a zöld színcsatorna enyhe túlsúlya (amely az utófeldolgozáskor szépen korrigálható). Mindkét szettet AWB-módban használtam, hogy kiderítsem, a közös platformként használt Adobe LR-ban mennyire pontos a bőrszínek reprodukciója a konverterbe való betöltés után. Az újgenerációs Canon-nál (1DMk4) feltűnő, hogy  a bőrszínek azonnal helyesek, az 1DsMk3-nál rendre icipicit sárgásabbak, míg a Nikon-nál komoly WB-utánállításra volt szükség (nagyjából ugyanúgy, ahogy a két generációval korábbi 1DMk2N-nél). Ez nagy mennyiségű, főleg embereket ábrázoló kép feldolgozása esetén sokat számíthat és a Canon bőrszín-reprodukcióra való szoftver-optimalizációs erőfeszítéseit mutatja. (A forgalmazó tájékoztatója szerint a Nikon gyári RAW-konvertere képes szépen kifacsarni a maximumot a NEF-ekből, ez bizonyára így van. Én azonban így sem vagyok elégedetlen, a D3s képe a fenti megjegyzéssel kifogástalannak nevezhető)

5. Zaj/érzékenység : a Nikon az 1DMk4 megjelenésével elvesztette a “nagy érzékenység/alacsony zaj mellett” dominanciáját.  Mindkét rendszer stabilan tudja a 12800 ISO-t, kezelhető zaj mellett. Igaz, a D3s FF-szenzoron, az 1Dmk4 pedig 1.3x mellett. A Nikon D3s ISO 3200 felett valamivel kisebb zajt mutat, így szűrés után a képen a kontúrok kevésbé maszatosak. A dolgon kissé csavar az, hogy a Nikon 12mpix, a canon pedig 16mpix mellett. Igazodj ki ha bírsz 🙂

6. Képméret: riportra a D3s 12 mpixele bőven elég, nagy nyomatokra azonban jobb az 1Dmk4 16mpixelje, sokat számíthat. Igaz, ha nagy nyomatról van szó, akkor az már általában nem riport, arra meg a Dsmk3 vagy 5Dmk2 21 mpixele, illetve a D3x 24 mpixele való.  Itt nem lehet igazságot tenni, de nem is kell, ez nem lóverseny, a mpixelháborút inkább hagynám a marketinges nagyokosokra.

7. Vakuzás: A Nikonról mindenki tudja, hogy a vakurendszere majdnem bolondbiztos és azt is a tévedhetetlenség illúziójába ringatja, aki valójában nem ért a világításhoz. Mivel pontosan tudom, mit csinál a Canon vakuzás címén, azzal is tudok fényt csiholni, ha éppen szükség van rá, de azért Nikonnal a kézben széles vigyorral soroztam a vonatozó tömeget 10FPS-el, SB900-as vakuval. Ebben a műfajban a Nikon elöl jár, ez nem vitatható.

sküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

Most hirtelen ennyi jutott eszembe.

Hogy mi a következtetésem? Az, hogy amennyiben nem elvakult márkafanatikusként vagy kütyümániásként nézzük a témát, akkor van két roppant jó platform, roppant jó csúcseszközökkel. Mindkettőnek vannak icipici nüanszai (ilyen apróságokról van szó, mint a “hogyan és hány tizedmásodperces lépésekkel állítható be a minimális záridő az automata ISO használata mellett”), amellyel a másik fölé kerekednek, de ezek az előnyök/hátrányok igen lokális hatásúak. Ha annyi ésszel, amennyi most van, viszont tökkezdő digitális fotósként -három millával a zsebemben- el kéne döntenem, melyik platformot választom, akkor elsősorban a pénztárcám nézném. Azt venném, amelyikhez jobb kondíciókkal hozzá tudok jutni és punktum.

Ha meg mocskos sok pénzem lenne és két hordárom, akkor crossplatform cuccal járnék és kéjesen kihasználnám a két rendszer előnyeit és a számtalan, különböző karakterisztikájú objektív nyújtotta változatos képi világot. Egy napig ezt tettem és bizony határtalanul élveztem.

Köszönöm a Nikon Hungáriás kollégák példaértékűen szolgálatkész hozzáállását és hozzám való türelmét, hogy ezt lehetővé tették.

Hajrá Fradi, viva Dózsa!!

Amióta az eszem tudom, mindig is létezett egyfajta ellentét a 35mm-es piacot uraló két domináns márka rajongói közt (éppúgy, ahogy a fent említett két focicsapat tábora közt). Naná, hogy a Canon és a Nikon mindent megtesz azért, hogy megtartsa a felhasználóit és a maga oldalára csábítsa át a versenytársakét, amely törekvés (talán) jót tesz a fejlesztési versenynek. Fórumokon mosolyogva olvasom ugyanakkor, hogy felnőtt férfiak, fényképészek  napokig képesek vitatkozni arról, melyikük döntött jobban, amikor eldöntötte, hogy egyik vagy másik platform mellé áll.  Bár kétségtelenül vannak periódusok, amikor valamelyik gyártó átmenetileg előnyt szerez valamilyen területen, ezek az előnyök azonban ideiglenesek és általában semmi közük a fényképészethez. A technikai paraméterekről, ergonómiáról, vakuzásról, rendszer-kompatibilitásról, képminőségről, zajról és hasonlókról rengeteget lehet vitatkozni, elemezgetni, de számomra az az eszköz a jó, amely lehetővé teszi a fejemben lévő képek előállítását a minimális idő és erőforrás (humán és gépi) felhasználásával.

Ösztöneim azt súgják, hogy az említett két gyártó ebben a tekintetben igencsak fej-fej mellett halad. Ezt ellenőrizendő úgy döntöttem, hogy csinálok magamnak egy vicces kis hétvégét. Hogy miért lesz az, csak meg kell kukkantani az alábbi fotókat:

Igen, a Nikon Hungária jóvoltából a meglévő Canon eszközeim mellé elviszek magammal pár Nikon/Nikkor-t is a hétvégi esküvőre, majd az alábbi kérdésekre próbálok meg válaszokat kapni:

1. Ütközöm-e akadályokba, azaz adódnak-e olyan feladatok, amelyeket csak az egyik platform eszközeivel tudok megoldani.
2. Érzek-e különbséget az egyes platformok adta nyersanyagok  feldolgozása során.

Gyanítom, hogy a válaszom általában nem lesz, de egy esküvő éppen eléggé hosszú és változatos ahhoz, hogy a nüansznyi különbségek is előjöjjenek.

Egyet már most tudok, a teljes felszerelésem nehéz lesz, még a szokottnál is nehezebb. A saját szokásos esküvői cuccom mellé (Canon 1Ds Mk3, Canon 1D Mk4, 50/1.2, 35/1.4, 135/2, 16-35/2.8, 70-200/2.8 IS, 580 EXII) jókora pakkot kaptam ma a Nikon-tól (Nikon D3s, 24/1.4, 50/1.4, 14-24/2.8, 24-70/2,8, 70-200/2.8 VR Mk2, SB900) így lesz mit cipelnem.

A Nikon D3s már kapott tőlem egy pirospontot. A Canon 1D sorozathoz szokott kezemnek alig egy órába telt, mire megtanulta a legfontosabb kezelési protokollokat, ami egy ennyire összetett kütyü esetén azt jelenti, hogy logikus a rendszer és kézreáll, ill. jól testreszabható. Ergonómiából jeles (ami a csúcskategóriától persze elvárható volt). A többiről később..

Szolgálati közlemény: asszisztens kerestetik !

sküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshopA fotósok egy része egy idő után eljut arra a szintre, hogy asszisztenciát keressen maga mellé, megkönnyítve a mindennapjait. Ezt én a nagyság jeleként értékelem és felnézek a kollégákra, akik segítőkkel az oldalukon vonulnak ki egy-egy munkára.  Ha eddig volt is ilyenem, az mindig asszisztens fotográfus volt, aki maga is a kamerájával volt elfoglalva, nem engem szolgált ki.   …. Na jó, ez nem teljesen igaz. Egyszer volt két segítőm egy pécsi fotózáson, nem is akárkik, hanem rögtön a város két legjobb fotósa  …. de az meg szigorúan baráti alapon, így tehát nem számít bele a számolásba.

Most viszont rájöttem, hogy nekem is segítségre van szükségem, igaz,  nem a nagyságom okán.

Aki személyesen, közelről ismer, az tudja, hogy amikor fotózom, én vagyok a szórakozottság lovasszobra. Úgy is mondhatnám, hogy a szétszórtság Schumacher-e, élő legenda.  Mivel rengeteg cuccot viszek magammal egy-egy kreatívabb munkára (több váz, féltucat objektív, vakuk, rádiós távvezérlők) igen nagy a veszélye annak, hogy menetközben elhagyok valamit. Hagytam már el táskát, benne majd négymilliónyi cuccal, távvezérlővel lepakolt vakukat, objektíveket, de eddig szerencsére mindig volt valaki a közelemben, aki figyelmeztetett. Most azonban eljött az ideje (ezúttal drága holmikat veszítettem el) annak, hogy keressek magamnak egy asszisztenst, aki némileg jártas a fotótechnikában és segítségemre tud lenni olyankor, amikor egyedül dolgozom.

Hogy mi a feladat?  A fotózások idején kezem ügyébe adni azt, amire éppen szükség van, kivenni-elpakolni-vinni-tartani és őrangyalomnak lenni, amikor a nagy kreatívságomban magamon kívül vagyok.  Ha fiatal (lehetőleg kezdő, saját praxissal még nem rendelkező fotós kolléga/kolléganő) vagy, aki szereti a technikát, fotózást, van szabadidőd  és úgy gondolod,  hogy keresnél egy kis pénzt, miközben mellettem vagy (én is így kezdtem ezer évvel ezelőtt), akkor írj nekem.

UTÓLAGOS KIEGÉSZÍTÉS

A bejegyzés óta, azaz három nap alatt több tucatnyian írtak levelet, ezúton is köszönöm nekik. Érdekes módon sok olyan kolléga jelentkezett , akik már rendelkeznek ügyfélkörrel, pénzért fotóznak és tanulási/információ-szerzési lehetőségként tekintenek az asszisztensi munkára. Őket ki kell ábrándítanom. Egy profi számára nem ez a hatékony út.  Nem becsülöm le ezt a munkát, hiszen magam is csináltam, de a véleményem szerint egy profi ne vakut tartson és táskát cipeljen.  Így is lehet fejlődni, de egy profi attól (is) profi, hogy igyekszik takarékoskodni az idejével. Aki pénzért fotózik,  ne pazarolja az időt arra, hogy ellesni próbálja a tudást. A profi vásároljon oktatóanyagot, fizesse ki a legjobb tanfolyamok árát, kapjon intenzív képzést és igyekezzen mihamarabb  pénzt keresni vele. Szerintem ez egy hivatásos helyes gondolkodásának alapja.

Szónehézség

Nagyon utálom, ha nem tudok pontosan megfogalmazni valamit, márpedig évek óta nem sikerül körülírni azt, amire leginkább törekszünk minden egyes esküvői fotósorozat alkalmával.  Persze, képeket szállítunk, de ez néha annyira mellékesnek tűnik…Most azonban olvastam egy friss “áldozatunk”  levelét egy nagyon okos gondolattal. Pontosan nevén nevezte a dolgot, amire törekszünk: tartós lenyomatot hagyni mások életében. Olyant, amire talán érdemes sokáig emlékezni. (Hálásan suttogom magam elé, hogy a sors oly kegyes volt hozzánk az utóbbi években, hogy mi magunk is telistele vagyunk szebbnél szebb lenyomatokkal..)

Kösz az okosságot, Pöpec úr.

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

A Tudatos Esküvői Fotográfus (TEF) kurzusról

Április 28-án lezárult a TEF kísérleti szakasza.  Három szinten, hat csoportban közel nyolcvan fotográfus vett részt a kétnapos elméleti oktatáson és az arra épülő workshopon.  Nem kíméltem sem időt, sem pénzt, sem energiát, hogy mindenki megkapja azt, amiért eljött hozzám.

Ha röviden össze kellene foglalnom a történteket, akkor annyit írnék: szép volt, jó volt, hasznos volt.  A meghirdetéskor tisztában voltam azzal, hogy nagyon ingatag a talaj, amelyre ráléptem.  Rengeteg az olyan fotós workshop, amely arra épít, hogy van egy jónevű fotós, aki jól megmondja a tutit a többieknek.  Én viszont nem hiszek abban, hogy az én módszerem, kommunikációm és látásmódom megfelel másoknak, ezért azt mindenképpen el szerettem volna kerülni, hogy az egóm “adja el” a tanfolyamokat. Így aztán tananyag felépítésekor mindent az alapoktól kezdtem. Irdatlan mennyiségű szakirodalmat szedtem össze, dolgoztam fel, majd a tanfolyamot teljesen másképpen építettem fel, mint ahogy azt általában csinálják.  A TEF elsősorban nem az oktatóról (azaz rólam) és nem arról szól, amit és ahogy én teszek, hanem arról az útról, amely mindenki számára más és más.

Túl sok minden történt az elmúlt két hónap alatt, ezért egy blogbejegyzésben nem is tudom leírni. A legfontosabb azonban már ott van azokban a fejecskékben, amelyek elhagyták a tantermet. Több tucat ember értette meg, hogy a tudatosságukon és a szándékaikon múlik minden. Már megkaptam az első fotókat, amelyeket a hallgatók azóta készítettek és igen elégedett vagyok az eredménnyel.

A TEF kísérleti üzeme végetért, az emberek boldogok, én pedig sokat tanultam. Mellékelek néhány werkfotót, köszönet érte Schram Andrisnak.

Az űrtechnológiáról

 

A filmes korban szocializálódtam, ahol az ISO 400 már komoly dolognak számított, ha nem volt fény, akkor maradt a push-olás vagy a világítás, legvégső esetben a fejvakarás. Mindig is fényerőpárti voltam, nálam ott ér véget a fényerő, ahol másoknál elkezdődik, a 2.8-as cuccokat már nem nagyon szeretem elővenni, a F1.2-F1.4 mellett érzem jól (biztonságban?) magam.  Viszonylag későn jöttem át digitálisra és elég nehezen álltam át a magasabb érzékenységű dolgokra, sokáig jól elvoltam iso800-ig, ha muszáj volt feltoltam 1600-ra, ami egy 35/1,4-nél vagy 50/1,2-nél sokáig elég ugyibár.

Tegnap viszont már a második esküvőt nyomtam végig egy űrsugárkütyüvel, amely vígan fütyörészve, összekacsintva a nagyfényerős üvegekkel olyan képeket rak elém a töksötétből, ami már túlmegy az én minden korábbi elképzelésemen, hogy a vágyaimról már ne is beszéljek.

Nagy tisztelője és használója vagyok a Canon 1DsMk3-nak, habozás nélkül kifacsarom belőle amit lehet, nem félek iso3200-t használni. A Nikon D3 és D700-al ill. az új Canon 1DMk4-gyel azonban elérkeztünk a fényképezés egy új dimenziójába, amelyhez éppen a legfontosabb elem, a fény nem kell, a kütyü anélkül is jól elvan magába’. (A Canon 5D Mk2-t azért nem említem, mert az AF-rendszere egyszerűen méltatlan a benne lévő szenzorhoz) Mit is tudnék tenni? Bánni ugyan nem bánom azt, hogy nem kell vakut elővenni, de azért csóválom a fejem és vonogatom a vállam:-)

Az alábbi fotók Canon 1DMk4-el készültek ISO8000 és ISO12800 érzékenység mellett, fotográfiai értelemben töksötétben, természetesen vaku nélkül. A képeken nincs zajszűrés.

Aki ismer, az tudja rólam, hogy nem vagyok márka-fanatikus. Bár most éppen Canon-t használok, természetesen érdekel, mi a helyzet a másik gyártó új fejlesztésű csúcs-eszközeivel. A Nikon Hungária jóvoltából hamarosan egy másik high-end összeállítást is lesz alkalmam kipróbálni. Az lesz csak a vidám dolog…<

A hírnév árnyékában (néhány szót a celebesküvőkről)

 

Ha minden jól halad a karriereddel kapcsolatban, akkor egy szép napon majd híres emberek keresnek meg azzal, hogy fotózd le az esküvőjüket. Várhatóan örülsz majd a felkérésnek és bizonyítási lehetőségként kezeled, talán az is eszedbe jut, hogy általuk magad is ismertté válsz.

 Mielőtt igent mondasz, javaslom, hogy gondold át a következőket:

1. Még a legkevésbé elkényeztetett, sztárallüröktől mentes celebritásnak is más az élete, mint a tiéd. Személyükkel kapcsolatos hírekre, fotókra vadászik a média és a munkád révén a bulvársajtó környékére tévedhetsz. Ez olyan mocskos vadászterület, amelyet a bulvár-ragadozók sokkal jobban ismernek mint te. Egy rossz lépéssel nem csak a karriered, de a puszta fizikai léted is veszélybe kerülhet (ez sajnos nem vicc, hangzottak el életveszélyes fenyegetések arra vonatkozóan, miét törik össze a hivatalos fotósnak, ha ki meri tenni a megbízási szerződés keretében készített képeit a weblapjára).

2.A celebritások magánélete általában jól őrzött, de legalábbis gondosan szabályozott terep. A fotóid sorsa nem a te kezedben lesz, a megjelenésük szabályokhoz lesz kötve, ezeket a szabályokat pedig nem te fogod diktálni.

3.A celebritások valószínűleg sokkal jártasabbak a jogérvényesítésben, mint te. Ha hibát vétesz, súlyos árat fizethetsz érte.

4.A celebritások esküvője nem olyan mint a többi. Valószínűleg heves médiafigyelem fogja kísérni és nem te leszel egyedül a placcon. Barátkozz a gondolattal, hogy a gyűrűhúzásnal rossz esetben húsz sajtóst fogsz tartani a válladon és a vacsoracsata sem lesz egyszerű.

5.Az ismert emberek fotózása idehaza leggyakrabban nem profitábilis tevékenység. A legtöbben ugyan átlagon felüli vásárlóerővel rendelkeznek, mégis jópáran gondolják közülük azt, hogy a celeb-léttel bizonyos dolgok  járnak nekik, legtöbbször ingyen és bérmentve.

6.Az ismert emberek körüli munka megalázó tud lenni. Míg egy civil pár számára megbecsült szakember lehetsz, a médiához szokott párosoknak csak egy újabb médiamunkás leszel, aki valószínűleg nem kapja meg a minimális tiszteletet sem.  Így aztán könnyen előfordulhat, hogy tizenkét órai talpalás után az ingyen svédasztalok lepusztításában különös gyakorlatot szerzett sajtóalkalmazottakkal fogsz versengeni néhány szikkadt szendvicsért.

7. A feladat legtöbbször nem hálás. Amerikában sem, hát még nálunk. Azt mindenki tudta, hogy  Eva Longoria (a Született Feleségek latin nőcijéről van szó) és Tony Parker (NBA-csillag, San Antonio Spurs) 2007 évi száresküvőjének képeiért  az OK! bulvármagazin kettő millió USD-t fizetett a párosnak. Az összes sajtókép a kukába való, de egy hétig telistele volt velük a bulvársajtó. Azt viszont szinte senki nem tudja, hogy a hivatalos fotóst Bob Davisnek hívják és kitűnő anyagot csinált. Az ő képei persze egyáltalán nem szerepeltek a sajtóban.

Így aztán, mielőtt vállalsz egy ilyen munkát, gondold át, hogy a (legtöbbször kétes értékű) megjelenésed a bulvárpiacon megéri-e a kockázatokat, a fáradtságot, idegeskedést és várható megaláztatásokat. Aztán dönts belátásod szerint. (A többi már csak hal a tortán.)

Piszkos ügyeinkről

Vallomással kezdem. Töredelmesen bevallom, még ennyi év után is bajban vagyok a pénzügyekkel.  Hiába szeretik a munkánkat, hiába elégedettek a végeredménnyel, hiába tiszta a lelkiismeretem, számomra még mindig torokgombócos dolog a végén azt mondani: einkommafuffzigtauzend lesz asszonyom, tessék-a-kasszához-fáradni-kérem-szépen. Sokáig az is nehezen ment, hogy ajánlatkéréskor helytálljak, de mára már megszoktam a dolgot. Szóval sokat gondolkoztam és rájöttem, ez a dolog egyszerű fóbia.

Persze nem egyszerű dolog feldolgozni, hogy vannak emberek, akiket egyszerűen megszeretsz, és akiket – ha éppenséggel nem az esküvőjük miatt ismerted volna meg őket- simán lefotóznál ingyen, mint ahogy azt a barátaiddal teszed. Fontos megértened: szeretni az ügyfeleket nem egyenlő azzal, hogy olcsón dolgozol nekik. Neked, mint profinak ez  a munkád, ebből tartod el magad, invesztálsz, tanulsz, családot etetsz, hitelt fizetsz.. és akarod vagy nem, könnyű vagy nehéz, meg kell kérned a munkád árát, ahogy a barátaid is megkapják a fizetésüket vagy az osztalékukat. Én egy csomó technikát kidolgoztam arra, hogyan tompítsam a pénzezés-barátság konfliktust, de mindegyiknek az az alapja, hogy igyekszem kettéválasztani az üzleti és a baráti kommunikációt (igen, nálam az is van) illetve a pénzügyeket röviden és tényszerűen letudni.

Egy biztos, egy valamire való profinak pár dolgot meg kell tanulnia a pénzügyekről:

1.Pénzért dolgozol és ez a munkád teljesen természetes velejárója. Tisztességes munkáért és szép termékekért kapod a tiszteletdijat, ezért nem kell kényelmetlenül érezni magad.

2.Attól, hogy valakit pénzért fotózol, még nem vagy alkalmazottja, hanem egyenrangú partnere, akihez polgári jogviszony (szerződés) fűz. Ezt különösen azoknak ajánlom megfontolni, akik főállásban alkalmazottként kapják a fizetésüket és mellékállásban fotóznak.

3.Az egyértelmű pénzügyi kommunikáció (mit, miért és mennyiért vállalsz) a személyes jóviszony és barátság alapja. Kommunikáld alaposan és kimerítően mit teszel, hogy megérdemeld a tiszteletdíjad. Ne szégyelld, hogy nem művész vagy, hanem melós, aki hosszú napokat/heteket görnyed azért, hogy a szenzorról lejövő vacakból valami értelmezhetőt hozzon ki.

4.Ne szégyelld kommunikálni, mennyi plussz erőfeszítést jelent, amikor a megrendelő extra kívánságokkal áll elő.  A te érdeked is, hogy tudják, a jó végeredmény hosszú és fáradtságos munka révén születik meg.

5.A pénzügyekről való megállapodás után az a legjobb, ha elfelejted, mennyiért dolgozol. Onnantól az ügyfeled már nem megrendelő, hanem csak egy lány, aki szép fotókat szeretne, te pedig a kiválasztott, aki ezt meg tudja adni neki.

Ha képes vagy arra, hogy a piszkos ügyektől függetlenül dolgozz  és a jó magyar forintok majd csak a legvégén jussanak eszedbe, akkor nagy  lépést tettél egy szép, egészséges alapokon nyugvó karrier felé.

Na igen, mondod majd, de mi van akkor, ha az ügyfél nem híve a korrekt elszámolásnak? Valóban,  mint mindenki, aki szolgáltatásokból él, ki vagyunk szolgáltatva, mi sem vagyunk kivételek. Nekünk is vannak kifizetetlen munkáink és nagy csalódásaink. Nekünk is vannak olyan ügyfeleink (igaz nem sokan), akik kihasználva azt, hogy a jóhíred félted, szinte követelik az extra szolgáltatásokat de a számlát elfelejtik rendezni. Mit is mondhatnék? Mi választottuk őket, kissé.. vagy nagyon gondatlanul. Tanulunk az ilyen esetekből és legközelebb jobban figyelünk az interjúkon.  Nagyjából ennyi.

Les ‘Uncomparables’ (az Összehasonlító találkozása az Összehasonlíthatatlanokkal)

Már írtam egy korábbi bejegyzésemben a vásárlók egyik őstípusáról. Most legyen szó egy másikról, az Összehasonlító Elemzőről. Arról az -operációkutatásban jártas – műszaki/közgazdasági vénájú fickóról, aki élete nagy napja közeledtével úgy dönt, hogy kiválasztja a legoptimálisabb prémium kategóriájú esküvőfotóst.

Előző vásárlónkhoz képest ő pontosan tudja mit akar: prémium kategóriájú szolgáltatót. Az optimálisat. Szisztematikusan végzi a dolgát. Hosszú levelet ír, amelyben akkurátusan bemutatkozik, majd minden részletre kitérő ajánlatot kér. Helyszínek, időpontok, események, kért termékek, oldalszámok, albumfajták. Levelet ír rengeteg fotósnak, akik mind válaszolnak lelkiismeretesen. Emberünk táblát készít a paraméterekkel, először exceleset, majd kétfázisú szimplexet, súlyoz, mérlegel, oszt-szoroz, albumméreteket hasonlít össze, útiköltségeket és óradíjakat kalkulál. Jobbik esetben elkezd derengeni neki, hogy az egyes kategóriákban az árak közt alig van különbség, mer’ ugye nincs új a nap alatt, a fotósok azonos költségszinten dolgoznak, a profitot sem srófolhatják az égbe..

Kedves emberünk azonban nem is sejti. az ideális fotós nem feltétlenül egyben a leggazdaságosabb megoldás is, hanem lehet annál olcsóbb vagy drágább. A fotó ugyanis nem attól jó, hogy költséghatékony, hanem egyszerűen csak jó vagy rossz.  Ráadásul léteznek ideális és csapnivaló ügyfél-fotós együttállások, olyanok is amelyek gazdaságosak, és olyanok is, amelyek nem.

Ez a műfaj az élvonalbeliek számára elsősorban nem a honoráriumról, hanem a szenvedélyről, a szeretetről, az alázatról és az önmagukkal való állandó küzdelemről szól. Azért küzdenek, hogy a sokszázadik esküvő után se fásuljanak el, kreatívak és pozitívak maradjanak – mindezt érted teszik, kedves megrendelő.  Ezért, ha jót akarsz magadnak és a kedvesednek, akkor tedd félre az elemző énedet és az excel tábládat, ugyanúgy, ahogy félretetted, amikor házasságra adtad a fejed.

A prémium kategóriában már nem képeket kapsz, hanem különböző személyiségeket, akik a fényképezőgépek mögött állnak. Ők nem tömegcikkek, mindegyik egyedi, sorszámozott példány,  a fotóikról beazonosíthatóak.  Náluk már nem működnek a rációk. Egyszerűen nézd a munkáikat és hallgass a szívedre! Válaszd azt, akinek a képeiért ért rajongani tudsz és meglátod, nem fogsz csalódni.

Vegyé’ meg óccsón! (aka csoportos seppuku MarketingTown-ban)

Az imént az egyik kolléga küldött egy reklámcikket, amely egy nőknek szóló portálon három, magát minőségi esküvőfotósnak gondoló hölgyről szólt. Az említett gráciák annak a kategóriának a jeles képviselői, amelyből évente két-háromezer próbál szerencsét kis hazánkban, hogy aztán a kilencvenöt százalékuk a szomorú semmiben végezze az első szezonokban lefényképezett tíz esküvő után.

Mit üzennek ők hárman a nagyvilágnak ? A legfontosabb üzenet az, hogy “nem egy vagyonért” dolgoznak. A második üzenet pedig az, hogy “minőségi munkát” végeznek. A minőség eldöntése  nem az én dolgom, annak eldöntésére megvannak a kompetens személyek , a menyasszonyok. (Személy szerint én ezt az állítást egyelőre a marketingben ismert szlogennel  írnám le “fake it till you make it“.)

Azt azonban biztosan állítom, hogy nincs olyan iparág, ahol a minőségi munkát végző kompetens személy (másnéven profi) szerteszét üvöltözi a médiában “OLCSÓÓÓ VAGYOOOOK, VEGYEEETEK MEEEEEG”. A minőség, kompetencia, felkészültség, szakmai önbizalom és megérdemelt piaci pozíció nem azzal jár, hogy a profi  “egy vagyont” kér a munkájáért, hanem azzal, hogy annyit kér, amennyit ér a piacon. Eközben figyelembe veszi azt, hogy a minőségi eszközökre, a munkára fordított időre, a marketingre, promócióra, oktatásra, szakirodalomra, utazásra, gépkocsira, adókra és minden másra fordított kiadásoknak meg kell térülnie, valamint profitnak kell képződnie, amiből a fotográfus meg tud élni és etetni tudja a jerkőcöket.

Számoljunk csak úgy, briefly. Egy profi kamera ára (ebből kell kettő darab) 600 ezer és 1.8 millió közé esik. Egy profi optika ára (eskire kell belőle vagy négy-öt legalább) átlagosan 350 -400e ft közt van.  Ez első beruházásnak az aprólékok nélkül legjobb esetben is 2,5-3m Ft. A profik kb. 2.5 évente cserélik a vázaikat mert szétesnek, elköltenek továbbá egy csomó pénzt a számítástechnikára és sok más egyébre, amit itt nem is részletezek. Nem beszéltem továbbá arról, hogy kell egy autó, amivel egy hazai profi akkor is megtesz 15-20e Km-t, ha csak eskikre, ügyféltalálkozókra és albumért futkosásra használja. Az éves rezsi egy hivatásosnál (aláhúzom, olyanról beszélek, aki benne van a szakmában) üzemanyaggal, gépkocsi-karbantartással alaphangon 1.2-1.5m Ft, bármennyire is spórolós az ember, ebben még nincsenek benne az üzletmenettel kapcsolatos marketing-kiadások, webhely-üzemeltetés, karbantartás.

Tegyük fel, hogy valaki hatvanezer forintért hirdeti magát (és becsületesen, nem becsapva az ügyfeleket valóban ennyit tesz zsebre, “azaz nem vagyonokért” dolgozik). Tegyük fel, hogy valaki negyven esküvőt csinál egy évben (az a hatvanezres kategóriában mission impossible, de legyen). Ebben az esetben az éves bevétel 2,4m Ft, amely leadózva a legkisebb adókulccsal (evázva) 1.8m Ft.  A végeredmény nálam úgy fest, hogy a rezsit levonva marad 300-600e ft évente, amiből az alapfelszerelést  kb. hat évig tart megvenni (de addig mivel dolgozunk kéremszépen?) ….és köszönjük szépen, nem kérünk enni és a szebb időket várva a híd alatt alszunk.

Szóval valami nem stimmel ezzel az profi-olcsón-minőséget dologgal. Nem kell nagy közgazdásznak lenni, hogy belássuk: olcsón az amatőr közönségnek szánt low-end felszereléssel lehet dolgozni (hej, ha én azt elmondanám, hány esküvőn láttam úgynevezett “fotós” kezében kitobjektívet vagy annál alig jobbat..) és ha mindenen spórolunk, de persze főleg az ügyfél rovására. Olcsón lehet dolgozni akkor, ha valaki a máshol megkeresett pénzecskéjéből él,  így a havi néhány tíz- vagy akár százezer forintos pluszbevétel már talált pénz, halleluja.

Tömegével vannak ilyen szcenáriók, szinte mindenki így kezdi. Persze, sokan dolgoznak így és ennyiért, de nem örömükben teszik. A legtöbbjük azonban hivatásként űzné fotózást, hosszú távon is működőképes vállalkozást szeretne felépíteni, tehát többre vágyik. Ők nem azzal próbálnak kitűnni, hogy fennhangon hirdetik, mennyire olcsón árulják magukat, hanem az adott piaci pozícióhoz képest jó minőséggel és szolgáltatással. Mindezt okosan és azzal a reménnyel teszik, hogy minőségi osztályt ugranak és ők is “vagyonokért” (pontosabban a nehezen megtermelt és méltányos bevételért) dolgozhatnak majdan.

Nem ismerek azonban olyan okos amatőrt vagy profit, vagy aki elkövetné azt a szarvashibát, hogy éppen az olcsóságával akar kitűnni a többiek közül. Ez zsákutca. Ez közgazdasági és marketing nonszensz. Ez hiteltelen, mert ebben a szakmában (persze máshol sem) senki nem akar a megérdemeltnél kevesebbet kapni a munkájáért, lemondani a legszükségesebb eszközfejlesztésekről, workshop-okról.  Azt üzenni : “alacsony áram révén vagyok más”  – ez nyílt színen, nagyközönség előtt elkövetett rituális seppuku-nak számít. (Az meg csak a szamurájoknak dicsőség, ugyibár…)

A gráciák most vérbefagyva, holtan hevernek MarketingTown virtuális utcakövén, béke poraikra. Az életben maradtaknak azt javaslom, hogy olvassanak alapszintű üzleti tankönyveket.

>

Lelkem van, önérzetem (..és nem szégyenlem)

Az elmúlt hetekben több teljesen személytelen árajánlatkérést láttam, olyanokat is,  amelyek nyilvánvalóan körlevélként, szinte formanyomtatvány mintájára készültek. A legtöbb megszólítás nélkül érkezik,  sokuk kezdődik így: “Tisztelt Cím” , de kolléganőt szólítottak már “Tisztelt Uram!”-nak és “Kedves Béla!”-nak is.

A válaszolás előtt komoly dilemmáim vannak. Ilyenkor  joggal felmerülhetnek bennem az alábbi kérdések:

Az ajánlatkérő ismeri-e egyáltalán a munkáimat? Kikkel kell versenyeznem a kegyeiért? Érdemes-e ajánlatot küldenem, ha a megrendelő nem engem, csak egy tetszőleges fotóst akar, akit meg tud fizetni?  Érti-e megrendelő, hogy a minőségi esküvői fotó nem egyszerű árucikk, amelyet kilóra és darabra mérnek? Tudja-e, hogy egyáltalán nem biztos, én vagyok számára a megfelelő? Érzi-e, hogy a fotós és alanya valamiféle spirituális szállal kapcsolódnak egymáshoz, amikor egy jó fénykép készül?

Számtalan kérdésem volna ahhoz, aki azt hiszi, esküvői fotóst fogadni egyszerű gazdasági kérdés.  Legelőször azonban arra volnék kiváncsi, hogy a fogorvosát, neadjisten a nőgyógyászát  is így, kérdőív alapján, személytelenül választotta?

Nálam (és persze sok más kollégánál is) a fotózás feltétlen bizalom és kölcsönös szimpátia kérdése. A közhiedelemmel ellentétben lassan vége már azoknak az időknek, amikor a fotós az ingyenvacsoráért kattintgat a lagzi napján. A szakmában immár nemzetközi szinten is elismert, komoly értékek születnek, amelyek gyakran megérdemlik a “művészi” jelzőt. A párok egyre növekvő tábora ismeri fel, ha hozzájuk méltó végeredményt akarnak, akkor a jó szakember kiválasztását életre szóló választásként kell kezelniük, nem egyszerű  piaci bevásárlásként.

Én magam is így vélem, ezért sajnos nem érzek extra motivációt olyankor,  amikor a páros első leveléből üvölt, hogy fogalmuk sincs arról, ki vagyok, nem ismerik a fotóim és nem tudják azt, mit tartok fontosnak a munkám során. Szárnyakat kapok azonban, ha érzem, hogy nem egy megfizethető fotóst, hanem engem választottak a képeim, a személyiségem vagy éppen a rigolyáim miatt. Olyankor minden áldozatra hajlandó vagyok a menyasszonyért, ami egyenesen a kiváló végeredményhez vezet.

Biztosan nem vagyok egyedül….

A fotósok nem szentek (avagy szezoneleji túlélőcsomag menyasszonyoknak)

Elkezdődött az esküvői szezonra való felkészülés hajrája, eljött a fotográfus kiválasztásának ideje. A választék óriási, több ezren próbálnak szerencsét a piacon, minden évben százak morzsolódnak le és újak lépnek a helyükbe.  A feladat egyszerűnek látszik, az internet telis-tele van esküvői fényképészek oldalaival. Ha valakinek tetszenek a képei és megfizethetőek az árai, akkor a lefoglalózásával  minden elintézettnek tűnik. ..

De mégis, miért hallani annyi elégedetlen menyasszonyról? Miért készíttetnek velünk portfóliókat olyanok, akiknek már elkészült az esküvői fotósorozatuk?

Nos, a válasz igen egyszerű. Rengeteg buktatóval találkozni, amelyek egy része a fotós és a menyasszony elégtelen kommunikációja, mások pedig szimplán a fényképész etikátlan viselkedése miatt merülnek fel.

Nézzük, milyen csalódások érhetik a gyanútlan menyasszonyt:

  1. Lemondás:  a fotós vállalja a munkát, majd egy anyagilag kedvezőbb ajánlat esetén lemondja. Ez a veszély különösen azoknál merül fel, akik először nem teljes napra szerződtek.  Ha az esküvőig alig maradt idő, ez roppant kellemetlen tud lenni. Orvosság: szerződés, foglaló.
  2. Zsákbamacska-deffektus: ez a leggyakoribb probléma, a fotós nem azt a szintet nyújtja, ami a honlapja alapján elvárható lett volna.  Minél kevesebb anyag található egy honlapon, ennek annál nagyobb a valószínűsége. Viszonylag könnyű néhány jobban sikerült fotóval üzletet szerezni, stabilan szállítani a jó minőséget azonban igen nehéz. Mire kiderül a turpisság, addigra már késő. Orvosság: teljes esküvői sorozat, egy-egy esküvőről készített album bekérése, próbafotóztatás.
  3. Alteregó-effektus: jónevű fotósok személyesen mennek el a találkozóra, személyesen szerződnek, majd segédet küldenek maguk helyett az esküvőre, teljes munkadíjért. A turpisság legtöbbször már az esküvőn derül ki, amikor késő bármit tenni. Orvosság: szerződés, a fotós személyének rögzítése, szankciók rögzítése.
  4. Trükközés a darabszámokkal: ez általános jelenség. A fotós az ajánlatában magas darabszámokat ígér, majd a leszállításkor kiderül, hogy a fotók egy része szinte teljesen egyforma, szimpla sorozatfelvétel, értéktelen vacak. Néhány fotósnál az ugyanabból az alapfotóból készített színes, fekete-fehér, barnított és effektelt fotók többnek számítanak. Szerintem ez szimpla csalás, ezek egy fotó különféle változatai. Orvosság: szerződés, megfelelő kommunikáció, az elvárások ismertetése a szerződéskötés előtt.
  5. Trükközés a végtermékkkel, felbontással, beetetés: ez a legelterjedtebb trükk az olcsó ajánlatoknál. Az esküvő után derül ki, hogy az ötven-hatvanezres, ‘papírkép+összes kép CD-n’ mögött mi is van.  Néhány, a lehetséges trükkök közül:
    1. A papírképek mellé a fotós kisfelbontású nézőképeket mellékel, amelyek még képernyőn sem élvezhetőek, csupán az utánrendelések serkentésére jók. A papírképeket drágán, a teljes felbontású állományokat még drágábban lehet megkapni.
    2. A digitális állományok vízjelezettek, nyomtatásra korlátozottan alkalmasak.
    3. Az átadott digitális állományok nyersek, retusálatlanok, kidolgozatlanok, csúnyák, minőségük messze elmarad a honlapon látható demóanyagokétól.

Orvosság: szerződés, a részletek precíz leírásával.


Akármilyen is legyen, mindegyik trükk végcélja az, hogy a végszámla jelentősen meghaladja az eredeti ajánlat összegét. A különbség egészen extrém lehet, 50-60e Ft-os ajánlatból így könnyedén lehet 200-250e Ft.

Sikerült már valakinek egymillióért új BMW-t hazavinnie autószalonból? Szerintem nem.  Ugye azt sem hiszi el nekem senki, ha azt mondom, hogy kétszázalékos kamatra kaptam hitelt? Nem hát, és jól teszik. Az esküvőfotózásban ugyanígy sincsenek csodák. A fotósok profitra törekszenek, ez a világ legtermészetesebb dolga. Az esküvők rendszeres fotózásához és színvonalas végtermékek előállításához igen sok munkaidőre (egy tízórás fotózásnál további hatvan-nyolcvan munkaórára), sokmilliós technikai háttérre, autóra és drágán megszerezhető tudásra van szükség.  Az irreálisan olcsó, ötven-hatvanezres (per 800- 1000 db fotó) bombaajánlatok mögött ezért többnyire van valami, ami miatt a fotósnak megéri azt kiadni. Vagy esküvőre nem való, olcsó technikával dolgozik, vagy nem végzi el az utómunkát, vagy a termék nem az, amit ígér, vagy a végszámla mégsem annyi lesz, amennyire szerződött.  (Persze vannak kivételek, pl. a kezdő, portfóliójukat építő kollégák, akik kezdetben nem tudnak annyit kérni, amennyit a munkájuk ér, de ez már más kérdés). Bárhogy is legyen, nem a fotós fizet rá a végén, hanem te, kedves megrendelő. Ezért azt javaslom, légy tudatos és tájékozott vásárló, járj a dolgok végére!

Pápá 2009

Nehéz, de tanulságokkal teli óévet hagyunk magunk mögött. Eredményekből és kudarcokból is volt bőven, remélem a jövő év inkább az előzőekkel lep meg bennünket. Minden kedves látogatónknak, eddigi és ezutáni menyasszonyainknak, vőlegényeinknek a legjobbakat, kollégáimnak pedig sok mosolygós, vidám menyasszonykát kívánok a következő évre. BUÉK!

Nászriporter a tévében, avagy Warhol-tétel a gyakorlatban

Andy Warhol mondta néhány évtizede: “mindenki lehet tizenöt percre híres” és a végzet minket is utolérni látszik. A két héttel ezelőtti origo.hu-n való megjelenés után most a Magyar Televíziótól keresett meg bennünket Sipos Szilvia, hogy beszélgessünk egy kicsit a szakmánkról.

Szerencsére nem kell sokat írnom, mert kedves vendéglátóink a Photoplanet-nél  megtették helyettem (ezúton mondok nagy köszönetet Steve-nek és a többieknek a vendégszeretetükért):

Katt a  linkre:
http://photoplanet.hu/blog/item/root/naszriporter-interju-mtv-forgatas

Köszönet Deme Dávidnak a rengeteg fotóért:
http://photoplanet.hu/albumok/mona_csaba

nászriporterek a színes dobozban

A szerkesztő-riporter, Sipos Szilvi annyira “nászriporter-kompatibilis”, amennyire csak lehet. Igen kár, hogy már férjnél van, pedig micsoda “menasszonkánk” lehetett volna,…bruhaha :-(.

Az anyag a Photoplanet jóvoltából ide kattintva megnézhető.

Szolgálati közlemény

Kedves menyasszonyok!

Ez a bejegyzés OFF lesz és csúnya. Előre is elnézést kérek a kitérőért. Nem szeretném, ha paranoiásnak néznétek, ezért először csak beillesztenék ide egy levélrészletet:

Nagyon köszönöm a tájékoztatást, az ajánlatban szereplő információt megrágtuk, majd néhány nap gondolkodás után oda jutottunk, hogy a mi fotósra szánt keretünket sajnos túllépi az az összeg, amely az általunk elképzelt időtartamra, utazással, szállással a Ti áraitok alapján adódna.

Még egyszer köszönöm a segítséged és sok, kedvetekre való párt kívánok a jövőben. 🙂

Üdvözlettel:

itt van az aláírás

Ui: Időközben sikerült belebotlanunk egy fotósba, aki a Tiétekéhez igen hasonló stílusban fényképez. Mint később kiderült a Te egyik tanítványod, úgyhogy ha őt választjuk, elmodhatjuk, hogy – rajta keresztül – kicsit Ti is részt vesztek majd a mi esküvőnkön.”

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós

Az természetesen kellemetlen, ha a kölcsönös szimpátia ellenére anyagi okok miatt nem jön létre együttműködés, de ezzel megtanultam együttélni. Korábbi bejegyzésemben már szó volt arról, hogy az sem baj, ha fotósok az általunk kitaposott ösvényen próbálnak bejutni a csalitosba. De az már nem tetszik, hogy olyanok adják ki magukat tanítványomnak, akik nem azok. Tanítani ugyanis hallatlan felelősséget jelent, mert a tanítvány munkája a mestert is minősíti.

Éppen ezért ünnepélyesen kijelentem, hogy jelenleg csak egy valódi tanítvány, Szegedi Zsuzsi személyéért és munkájáért vállalok kezességet. (Ő pedig már van annyira jó nászriporter, hogy eszébe sem jutna a mi hátunkon ülve eladni magát)

A többiek hazudnak, az átadott anyaguknak pedig semmi köze ahhoz, amit mi képviselünk.

20090808-150919

Ezúton is köszönöm a kedves menyasszonynak az információt.

Gondolatok egy workshop kapcsán

Október 20-22 közt, jó messze a zajos fővárostól, összegyűlt egy tucat jobbnál jobb fotográfus a Pillana(r)t – Magyar Esküvőfotós Szövetség tagjai és pártolótagjai közül, hogy a 2009. évi szezon lezárásaként élvezzék egymás társaságát, fotózzanak és társalogjanak a jövőről.

A szövetség ugyan szakmai alapon nyugszik, de az elmúlt két évben messze továbbfejlődött az eredetileg megálmodott kereteken. Anno a legszebb álmomban sem reméltem, hogy barátságok fognak kialakulni közöttünk, kapcsok, amelyek egyelőre csak erősödni látszanak. Azt hiszem, hogy minden tag és pártolótag tökéletesen tisztában van azzal, hogy ennek a csapatnak a létezése is rendkívüli és szokatlan tény a féltékenységgel, ármánnyal, kapzsisággal átszőtt szakmánkban.  Így aztán az a helyzet állt elő, hogy bár több flancos címet kaptam már életemben ill. tag is voltam/vagyok jópár szervezetben, mégis erre a csapatra vagyok a legbüszkébb.

Nem tudom elég hálásan megköszönni a pécsi különítményünknek (Juhász Balázsnak és Gyarmati Csabának), hogy lehetővé tették ezt a találkozást. Külön mondok köszönetet Busa Béla videós barátunknak (www.eskuvoszerviz.hu), aki videóra dokumentálta ámokfutásunkat. Adósaitok vagyunk, skacok.

(A fenti fotók egy része Monától származik.  Aki kitalálja, melyek, az vendégem egy bambira)

Irrelevancia

Örök kedvenceim az olyan oldalak, ahol a legolcsóbb “szakembert” gombnyomásra lehet kiválasztani, vagy egy lendülettel akár ötszáz ajánlattevőtől is árat lehet bekérni.  Ezek szolgáltatást keresőket és kínálókat hoznak össze (naná, hogy a szolgáltatókat megfejve).

090509-185955-2

A módszer a következő: menyasszony/vőlegény felmegy a weboldalra, pár sorban leírja azt, amit szeretne, köremil kiugrik az összes regisztrált szolgáltatónak, azok némi készpénzért hozzájutnak az ajánlatkérő címéhez, onnan egyenesben megy az egész.

Három éve regisztráltam egy ilyen szaknévsorban. Jöttek is az ajánlatkérések rendesen, néhány levelet el is küldtem lelkesen, naná (hogy feleslegesen). Aztán a harmadik napon kaptam egy újabb ajánlatkérést:

Eljegyzési fotókat szeretnénk, három óra időtartam, 50 db papírkép… stb.” majd ugyanebben az üzenetben (nem a potenciális megrendelőtől, hanem a közvetítőtől):   ‘képzett henteseket keresünk külföldi munkavégzésre“.

Tényleg, sikerült már valakinek normális üzletet kötnie ilyen szaknévsoron keresztül?