Esküvői fotós, esküvői fotók, esküvői fotózás a Nászriporterektől
Esküvői fotós, esküvői fotózás Magyarországon és bárhol a világon

Category: Esküvőfotós kollégáknak

Fotóversenyről, arckönyvelésről

A blogom olvasói megszokhatták, hogy gyakran húzom magam elé a billentyűzetet, ha a szakmámra káros dolgokat tapasztalok jártamban-keltemben. Most is így fog történni és ennek az az oka, hogy már a második facebook-oldalon látom a “hónap/hét esküvői fotója/fotósa” versenyt hirdetni.

ez az esküvői fotó a tési domboknál készült, gyönyörű súrlófényben

Ez az esküvői fotó a tési domboknál készült, gyönyörű súrlófényben, éppen a megfelelő pillanatban. Sem öt perccel előbb, sem később nem lett volna jó. A bejegyzéshez nincs köze, csak illusztráció.

Előrebocsájtanám, szerintem semmi baj a klasszikus fotós versenyekkel. Ha van egy szakmai zsűri, amelyben (elvileg) csupa hozzáértő értékel olyan nem kicsit bonyolult dolgokat, mint a fényképek, akkor az helyénvaló. Az eredmények olykor bár furcsák, de a nyertes pályaművekkel kapcsolatban ritkán merülnek fel kételyek.

Mi van akkor, ha a FB-on rendezett verseny eredménye lájkolás útján kerül meghatározásra? Van-e arra garancia, hogy valóban a benyújtott munkák legjava tetszik majd a nagyközönségnek? Lehet kapaszkodni: NEM. Éppen ellenkezőleg. A saját tapasztalatom azt mutatja, hogy éppen a legeredetibb, legnehezebb, legértékesebb munkák kapják a legkevesebb figyelmet. Hogy miért? Talán ugyanazért, amiért a TV-nézők legtöbbje budspencert néz Hamlet helyett. Akkor is, ha már tizedszer látja. Ugye nem kell tovább magyaráznom?

Talán senki nem csodálkozik azon, hogy a téli olimpián a műkorcsolya-érmeket és a fizikai Nobel-díjakat sem facebook-os szavazások alapján ítélik oda. Fel sem merül a kérdés továbbá, hogy a műkorcsolya-versenyek rendezőit vagy a Nobel-díj bizottságot laikusok közül toborozzák. Akkor mi a helyzet a fényképészettel? Az egy szakma, nem kicsit bonyolult. Az év sajtófotósa díjakat nemzetközi szakmai zsüri ítéli oda. Hogy veszi a bátorságot bárki is, hogy meghirdesse a “nap, hét, hónap esküvőfotósa” titulusokat? Senkinek nem gyanús ez, csak nekem? Egy kollégában sem villant fel a piros lámpa, csak bennem? Ha  -mindennapi újságolvasóként-  a szomszédom holnap meghirdetné az “év sajtófotósa” versenyt, vajon senki nem csodálkozna?

Csak jelzem még, hogy gépesített módszere, saját facebook-oldala van a facebook-on szervezett szavazásokon való lájk-szerzésnek. Tudok olyan esküvőfotós kollégáról, aki egy heti megmérettetésen ezzel az eszközzel szerez szavazatokat..és nyer is serényen. Aranyos, ugye?

Üzenem tehát az ilyen “kvázi-versenyeket” szervezőknek:  az esküvői fotók elkészítéséhez és véleményezéséhez is szakértelem kell, akár tetszik, akár nem. A laikusok azt el tudják dönteni, melyik fotó tetszik nekik, de az nem feltétlenül lesz a legértékesebb, legötletesebb, leginkább érdemes a MŰ megtisztelő címre.

ez a fotó egy piszkosul meleg napon, Sopron határában készült, a vacsorára menet

Ez az esküvői fotó egy piszkosul meleg napon, Sopron határában készült, a vacsorára menet. Mindent elborított a por és a rengeteg szöcske, Andit és Pilut azonban ez sem érdekelte.

Azt javaslom továbbá, hogy amennyiben versenyeztethetnékjük van, szervezzenek igazi megmérettetést, toborozzanak elismert tagokból álló szakmai zsürít (ja, hogy az erőfeszítésbe kerül?), vagy váltsanak témát, mondjuk közérthető és valóban a közízlésre bízható dolgokról szavaztassanak.  Legyen elsőnek pl. a legszebb fenekű hazai esküvőfotós lány, vagy a legszebb esküvőfotós-körszakáll.

Ez utóbbi versenyszámban szívesen nevezek magam is.

…………

UPDATE 2011.12.02

Hogy lássuk, mennyire nem volt alaptalan a bejegyzésem,  nézzünk egy hírt, egy facebook-on szervezett “versenyről”:

“Nikon – The Explorer Tehetségvadászat 2011 díjátadója. A The Explorer magazin főszerkesztője, dr. Elter Tamás átadja a Nikon – The Explorer Tehetségvadászat 2011 győztesének, Simon Attilának a Nikon D-90-es fényképezőgépet a 18-105 utazó zoom-objektívvel. Ezúton gratulálunk a nyertesnek!

És most lehet kapaszkodni, itt a nyertes kép:

ez egy botrányos izé, fotónak nem is nevezhetném, kiváló példa arra, hogyan manipulálhatóak a szavazós versenyek

Azt hiszem, nem kell semmit kommentálnom. Szégyen, hogy ilyesmi megtörténhetett.

 

 

 

A fényről és annak hiányáról

ez az esküvői fotó azért érdekes, mert a párosunk a McDonalds éjszakai műszakában, diákmunka során ismerkedett össze

ez az esküvői fotó azért érdekes, mert a párosunk a McDonalds éjszakai műszakában, diákmunka során ismerkedett össze

Abban valószínűleg minden fotós egyetért velem, hogy a legszebb fény az, ami a természettől való. A fény pótolható, szofisztikált módszerekkel másolható, de csak kompromisszumok árán, amely leginkább azt jelenti, hogy helyszínhez, lámpákhoz, bonyolult felszereléshez vagyunk kötve.  A pótvilágítás használata legtöbbször elveszi a fotózás hangulatát, intimítását (ugyan ki érzi magát természetesen sokszáz wattos fényforrások és ernyők kereszttüzében?)

A mindennapi gyakorlatunkban (nem csak esküvőfotózásról van szó) ezért először is a jó természetes fényt keressük és csak végső esetben nyúlunk egyéb megoldásokhoz. Az esküvői fotózás éppen attól specifikus, hogy maga az esemény egy konkrét naphoz és napszakhoz kötött. Az események erősen kitettek az időjárás szeszélyeinek, ami a fotósoktól rugalmasságot és szakértelmet kíván. Gyakran előfordul tehát, hogy valamiféle módon kénytelenek vagyunk bevilágítani a  szertartások helyszínét, ez a kollégák legtöbbjének nem is jelent gondot.

természetes elegancia, szép csontozat, ideális alany az esküvőfotóhoz

természetes elegancia, szép csontozat, Vigyori ideális alany az esküvőfotóhoz

A kreatív fotókkal azonban más a helyzet.   A kreatív anyagot igyekezzük változatossá tenni, ami azt jelenti, hogy mozgásban vagyunk, megyünk egyik helyről a másikra, legtöbbször időhiányban dolgozunk, nagy nyomás alatt. Ilyenkor nagyon nehéz mesterséges világítással dolgozni, hiszen azt fel kell szerelni, beállítani, majd a munka végeztével leszerelni és továbbcipelni. A kollégák egy része ilyenkor nem vacakol, a lehető legegyszerűbb eszközökhöz nyúl, ami többségében a gépre helyezett rendszervakut jelenti, az eredmény pedig erősen megkérdőjelezhető. A haladóbbak igyekszenek mobil, könnyen hordozható megoldásokat használni, de ezek is kényszer szülte megoldások.

Mit lehet tenni? Az én receptem nagyon egyszerű. Amennyiben lehetséges, nem fényképezni, amíg nem állnak rendelkezésre a lehető legjobb feltételek. Ilyenkor a legfontosabb feladatomnak azt tekintem, hogy megértessem az ügyféllel, érdemes elhalasztani a fényképezést, ha nem tudom garantálni a megfelelő végeredményt.  Az utóbbi években számtalan sorozatot készítettem NEM a tervezett napon és még sohasem bántam meg. Igen, nagyon kellemetlen, hogy újra fel kell készülni, újra fel kell öltözni, újra el kell utazni a helyszínre. A felelősségteljes fotós azonban arra törekszik elsősorban, hogy az ügyfele a  lehető legjobb minőséget kapja a pénzéért.

Gyakorlatból tudom, hogy a kellemetlenségeket hamar elfelejtjük. A jó fotók viszont hosszú évtizedekig elkísérnek.

az esküvőfotós kedvence: szerelem a levegőben

az esküvőfotós kedvence: szerelem a levegőben

 

 

Ha egyedül nem megy…

Az esküvőfotós szakma egyike a legmagányosabbnak a világon. Egy esküvőn a meghívott vendégek javarészt ismerik egymást, te általában csak két embert..és bizony egyikük sem veled van elfoglalva.  A munkád többi része sem túl rózsás. Míg egy civil munkahelyen szinte mindig van kihez szólni, a képfeldolgozás, válogatás magányos munka. A vállalkozásod életének szervezése is jobbára interneten vagy telefonon keresztül történik, így alig kell valakivel érintkezned.

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

A magányosság sokaknál feszültséggel jár. Ez összeadódhat a túlterheltség és felelősség okozta stresszel és csúnya dolog, kiégés, fásultság, monotónia miatt elvesztett motiváció, a kreatív én részleges vagy teljes elvesztése lehet a vége.

A TEF2-n éppen ezért elég sokat foglalkozom ezzel a kérdéssel és szó esik az egyik lehetséges megoldásról: a társas vállalkozásra való áttérésről.

—–

A nászriporterek nem véletlenül vannak mindig legalább ketten, ez ugye sejthető. Ennek csak egyik oka a dupla látószög-felszerelés-látásmód biztosítása. A másik ok a fent említett felismerésből származik illetve az én személyiségemből, én ugyanis csapatban érzem jól magam. (Ez az oka a TEF-tanfolyamot végzettek “egyben tartására” irányuló törekvéseknek, a Pillanart alapítása is hasonló okokból történt).

Igen ám, de ez a recept nem mindenkinél működik! Nem vagyunk egyformák és a csapatmunka a fotográfiában nem olyan egyszerű ám, mint azt első látásra hinnénk! Miért is nem? Hát először is, aki csapatban dolgozik, annak a fényképezés során tudnia kell lemondani a legjobb szögről, a legjobb pillanatról, pózról és meg kell szoknia, hogy nem mindig ő készíti el a legjobb fotót…azt ugyanis csakis egy helyről, egy időpillanatban lehet megcsinálni. Meg kell szokni, hogy a csapatmunka lényege a tér felosztása, hogy másfajta fotókat készítsenek a csapattagok (egymás mellől semmi értelme fotózni, mert nem lesz változatosság). A csapatmunka tehát az egyszer fenn, másszor lenn elv alapján kölcsönös alkalmazkodást feltételez. Mivel gyarlóak vagyunk és fényképészek, bizony gyakran előfordulhat, hogy egy-egy jó fotóért beugrunk egymás elé, ami nem kicsit tud bosszantó lenni. Mindezek kezeléséhez magas toleranciaszint, igen jó és őszinte kommunikáció, valamint egymás iránti szeretet, bizalom és megbecsülés szükségeltetik.

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

A fenti bekezdés csakis a fotózásról szól, de a párban való munkának más elemei is vannak. A fotós vállalkozás telistele van ugyanis olyan feladatokkal, amelyeket inkább nyűgnek, mint örömnek élünk meg. Tiszta szerencse, ha a csapatban legalább egyikőtök él-hal a fotók leválogatásáért és az utómunkáért, de a fotók kidolgozása ebben az esetben sem egyszerű kérdés, hiszen mindenki másképp szűrőzné a képeket, különösen a sajátjait. Nehéz továbbá lenyelni a keserű pirulát, amikor kiderül, hogy a társad könyörtelenül kidobta a neked oly kedves fotód, mert hibát talált benne:-)

Számtalan konfliktus forrása lehet még a kevésbé kedvelt feladatok köre, amely a könyveléstől a marketingig sok mindent felölel. Ideális esetben te és a társad a mindennapi kulimunka más-más részét szeretitek, így mindenki a saját maga által kedvelt területekért lehet felelős. Ne legyünk azonban naívak, ebben a munkában olyan sok terület van, hogy biztosan lesznek olyanok, amelyet egyikőtök sem csinál szívesen, vagy éppen fordítva.

Ideális esetben jól fel tudjátok osztani a a feladatokat és mindenki elégedett azzal, ami jut neki. És akkor jön a két utolsó konfliktusforrás: a hatalom és a pénz. Egy fotós vállalkozásban nem lehet minden kérdést folyamatosan megbeszélni. Döntéseket kell hozni szinte minden nap, gyakran percek alatt. Ki legyen a főnök, aki ezeket a döntéseket meghozza és vállalja értük a felelősséget? És végül: milyen arányban viseljétek a költségeket és hogyan osszátok el a hasznot (rosszabb esetben a veszteséget)?

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

Ugye milyen nehéz kérdések ezek? Hogyan találhatunk magunknak kollégát? Tényleg ez a legnehezebb része a partneri kapcsolat felépítésének?

Szerintem nem. A TEF2 nagyon sokat foglalkozik azzal, hogy ebben a szakmában a legfontosabb az, hogy fel kell tenned magadnak a megfelelő kérdéseket és ezekre őszinte válaszokat kell adnod. Ebben a konkrét kérdéskörben a legfontosabb kérdés az, hogy valóban alkalmas vagy-e a csapatmunkára. Le tudod-e győzni az egód, féltékenységed, képes vagy-e örülni a partnered sikereinek és érte is dolgozni? Motivál-e, hogy nem csak önmagadért, de másért is felelősséggel tartozol? Megvan-e benned mások megbecsülése iránti vágy?

Persze itt van még egy érdekes és nem elhanyagolandó kérdés: van-e egyáltalán olyan személy, akivel dolgozni tudsz és nagyon fontos neked?

Egy valamiben biztos vagyok. Társat ezért kár keresni, hogy a problémáid megoldását várd tőle. Ő csak abban segíthet, hogy legyen erőd megoldani őket, ez pedig óriási különbség.

Bárhogy is legyen, az én “társas” receptem nagyon egyszerű. Kommunikálni kell, sokat és őszintén. Hinni és bízni kell … a végsőkig.

esküvői fotó, esküvői fotózás, esküvőfotó, esküvőfotós, esküvői fotós, oktatás, tanfolyam, workshop

Jelzem, nagyon irigylem azokat, akik olyan szerencsések, hogy a párkapcsolatukban találják meg a munkatársat. A konfliktus-források persze ugyanúgy a fent felsoroltak, de a párkapcsolat amúgy is az összecsiszolódásról szól, így “egy füst alatt” azokat is könnyebb lehet kezelni.

 

Nyílt levél a margóról

Ezen bejegyzés válasz a mai napon feltett kérdésekre, telefonokra, amelyek az én személyemmel és a Pillanart weboldalával kapcsolatosak. Ez a bejegyzés az előző írás bővített változatának is tekinthető, de kissé nehezebb olvasmány.  Bocs.

Kedves Pillanart!

Szülői jogon írok és mint minden kamasznak, aki felnő, jogod van meghallgatni vagy figyelmen kívül hagyni a szülő véleményét.

Először is. Hiszek abban, hogy kevés ember is képes nagyot fordítani a világ kerekén. (Néha egy is.) Hiszek a történelmi esélyekben, és nagyon hiszek abban, hogy 2007-ben, a Pillanart megalakítása a lehető legjobbkor történt. Ritkán adódik ugyanis olyan esély, hogy egy maréknyi ember döntő hatást gyakorolhasson egy milliárdos tételeket mozgató iparágra. Márpedig ez zajlott 2007-2009 közt, amikor tizedmagammal olyan termékeket kezdtünk mutatni a piacnak, amelyek rendkívüli módon különböztek az addig megszokottaktól.

A Pillanart 2007-ben azt tűzte ki célul, hogy megváltoztatja az esküvőfotós piacot (ott van az alapító okiratban, tessék elolvasni). Ennek első fázisa nagyon egyszerű volt: meg kellett mutatni az új termékeket és azokat, akik előállítják ezeket. Másnéven: mintákat kellett adnia. Van azonban egy elvi tévedés a Pillanart-on belül: még a vezetők közül is sokan hiszik azt, hogy a Pillanart a megrendelőkön keresztül hatott a piacra. Ez nagy hiba és a mai problémák fő okozója. Fel kellett volna ismerni, hogy egy tucat fotós nem képes döntően befolyásolni egy több tízezer résztvevős felvevőpiacot. A Pillanart hatása a sok száz követőn, fotográfuson keresztül érvényesült, akik sok ezer ügyfelet értek el olyan kínálattal, amely tulajdonképpen a Pillanart fotósaitól származik.

Ez az elvi hiba, meg nem értés vezetett oda, hogy a Pillanart aktuális vezetői nem az utóbbiakra, hanem mind a mai napig kizárólag a potenciális megrendelőkre (menyasszonyokra, vőlegényekre) koncentrálnak, amelynek összesen egy eredménye van: a tagok (talán) jól el vannak látva munkával, az ügyfeleik meg jobbnál jobb képekkel.

Ettől a dolgok azonban nem változnak jottányit sem.

A második fázisban ugyanis a szövetségnek elő kellene segítenie a  magyar esküvőfotózás alapvető problémáinak orvoslását, amelyek a következőek:

-A tisztes munkát végző, és az iparág gerincét adó középkategória (ez legalább 500-800 ember) nagyon alulfizetett, ami alapvető egzisztenciális kérdéseket vet fel. Az alulfizetettség ténye nem elfogadandó és legyintéssel elintézendő kérdés: “csórók az emberek”. Szerintem a probléma például abban rejlik, hogy a piac tájékozatlan, legtöbb megrendelőnek fogalma sincs arról, hogy nem egynapos munkáért fizetnek, hanem 80-90 óráért, másodsorban abban, hogy még mindig viszonylag kevés a termék, amely megéri az árát. Önmagában ez a kérdés tíz másik cikket érdemelne, nálam mindenesetre egynapos tananyag.
-Az esküvőfotózás kialakulófélben lévő, de nagyon sok pénzt megmozgató, önálló szakma, tele határozatlansággal, kialakulatlan keretrendszerrel, infrastruktúrával, kultúrával, jogi bizonytalansággal, a saját feketegazdaságával, iparági vezetés, kamarai képviselet és hasonlóak nélkül. Normákra, rendre van szükség, minden téren.
-A szakma művelői meglehetősen elszigeteltek, igaz, már nem mindenki (ez ellen hatnak a Pillanart Café és  TEF rendezvénysorozatai). Az elszigeteltség szervezetlenséget és gyenge koherenciát, széthúzást, a koncért való elvtelen marakodást eredményez.
-Egyetlen szakma sem lehet meg oktatás nélkül. A mi szakmánk sem kivétel, de ha csak a néhányunk által szervezett tanfolyamokat nem vesszük ide, a kérdés messze nem megoldott.

Ki kell mondjam immár publikusan, ezekben az ügyekben szerintem a Pillanart-nak volna erkölcsi kötelessége eljárnia, de legalábbis az élen haladnia. A dolgok minden iparágban középen dőlnek el. Hadd magyarázzam el, mire gondolok:

Az autóipar sorsára vajmi kevés hatással van a Bugatti, Ferrari és hasonló elitmárkák sikere. Ezzel szemben, ha a Renault-nak, Opelnek, Volkswagennek és hasonlóknak jól megy, az mindenkinek jó, azt hívják prosperitásnak. A szövetségnek immár felelős módon azon kéne munkálkodnia, hogy a középréteg képzése, megélhetése rendben legyen, mert ők az iparág meghatározó erői.

A probléma-érzékenységgel azonban mindig is adósak voltunk, hacsak a Café  és  Mérleg nem tekinthetőek valamiféle közösségi lépéseknek. (A sors iróniája, hogy eddig mindegyik közösségi funkciót én erőltettem, így ezek talán ez az én örökségemnek tekinthetők).

Nem tartom ildomosnak, hogy bárki vegye a bátorságot és élcsapatnak, legjobbnak merje nevezni magát anélkül, hogy felelősséggel élje meg eme kijelentés súlyát. A közösségi funkció betöltése híján a Pillanart nem egyéb, mint egy (nem túl sikeres) marketingszervezet, amely megpróbál a piacot tartó középréteg hátára állva, surranópályán előnyökhöz jutni.

Az én lelkiismeretem ebben a kérdésben tiszta. Ezt a véleményem (ha nem is ilyen részletesen) formálisan és informálisan is többször a csapat elé tártam. Nem részesültem a Pillanartos marketing-nyomulás előnyeiből (lehet ellenőrizni, mikor töltöttem fel utoljára versenynek álcázott reklám céljából képet a közösségi oldalra), a párjaim nagy része nem csupán egyet akar a Pillanart fotósai közül, hanem engem és a csapatomat.

———-

Nagyon sajnálom, hogy a véleményemmel rendszeresen egyedül maradtam, a hangadó kollégák “ínséges időkről” beszélve inkább a jövő évi marketing-kampányokra koncentráltak, mint az alapkoncepcióba (“munkát, kenyeret, nekünk”) nem illő gondolataimra, azt pedig kifejezetten sérelmezem, hogy a TEF-tanfolyamok miatt a legtöbb támadást bentről kaptam (“képzed a felesleges konkurenciát”).

Nehéznek kellett volna lennie a döntésnek, hogy kilépek-e az általam oly fontosnak gondolt szervezetből, de magam is meglepődtem, mennyire nem volt az.  Bár sok, számomra kedves embert hagytam ott, a szervezet már alig hasonlít arra, amelyet megálmodtam és sokáig vezettem. A Pillanart jelenlegi irányához már nem szívesen adom a nevem és örömmel konstatálom azt, mennyire könnyű a szívem és a léptem. Másfelé tartok. A tanításon keresztül képes vagyok arra, amit fontosnak érzek: változtatni, hogy jobb legyen.

————–

Remélem megérted, hogy az őszinte szó mögött a legjobb szándék és a jobbítás iránti vágy munkálkodik.

Szeretettel

Apád