Esküvői fotós, esküvői fotók, esküvői fotózás a Nászriporterektől
Esküvői fotós, esküvői fotózás Magyarországon és bárhol a világon

Segítség, elveszett az életem!

2010 óta oktatok esküvőfotósokat (öt év alatt közel négyszázat) és – ellentétben a tipikus gyakorlattal – a képzéseim nem csak a fényképészeti aspektusokra és a marketing-re korlátozódnak, hanem arra is kiterjednek, hogyan lehet élhetővé és fenntarthatóvá tenni az esküvőfotós-karriert, amely – ha szívből csinálod és sikeres vagy- egyike azoknak a szakmáknak, amelyek szinte lehetetlenné teszik a normális “polgári” életformát.

A hallgatóim – nem csak a kezdők (!) – nyolcvan százaléka arra panaszkodik leginkább, hogy bár nem fotóznak minden nap és a szezonban sincs túlságosan sok (30+) esküvőjük, mégis állandó lemaradással küszködnek és semmire nincsen idejük, energiájuk, néhányuk már egy-két szezon után fáradtnak és kiégettnek érzi magát. Ez a bejegyzés nekik íródott.

Nem foglalkozunk azzal a cseppet sem elhanyagolható ténnyel, hogy a fotografálás is időt vesz igénybe, de ezen nem sokat lehet optimalizálni, ugyibár. Ezt leszámítva a probléma három forrásból származik. Az első a termék előállításával kapcsolatos, amelyben benne van mindaz, ami a képek lementése és leszállítása közt történik. Ezt a szakaszt workflow-nak hívjuk. A második a marketing-tevékenységgel kapcsolatos, amelyben rengeteg összetevőt találunk, olyanokat, mint a portfólió-építés,  weboldalak létrehozása és karbantartása, a közösségi marketing, az ügyfél-kezelés. A harmadik forrás pedig a támogató tevékenységek sora, amelybe minden beletartozik, ami nem a gyártással és eladással kapcsolatos.

Namármost, az előző felsorolásból már látszik, hogy rengeteg dologgal töltheti az idejét a fényképész. Az viszont cseppet sem mindegy, hogy a rendelkezésre álló időt mire fordítja.

eskuvoi-fotos-eskuvoi-fotozas-eskuvoi-fotok  #004

A workflow

Egy teljes nap alatt egy esküvőfotós – vérmérséklettől és tapasztalattól függően – civil felhasználók számára misztikusnak tűnő mennyiségű, 1500-5000 fotót is készíthet, mégpedig (ezt ökölszabályként elfogadhatjuk, különösen kezdő korunkban) RAW formátumban.

A dolgok már csak úgy működnek, hogy amikor kezdesz és bizonytalanság gyötör, igencsak sokat exponálsz, kettőt-hármat-ötöt-tizet is ellősz ugyanarra a témára (helyesen teszed), csak hogy biztosra menj. A sors fintora tehát, hogy éppen azok szívnak a legtöbb képpel, akik a legkevésbé vannak felkészülve ekkora képmennyiségre: a kezdők. Ők azok, akik a munka után hazamennek, letöltik a képeket és elkezdenek “babácskázni” velük. Átnézegetnek, színezgetnek, próbálgatnak, variálgatnak, gyönyörködnek a végeredményben, majd fél napi játszadozás után rájönnek, hogy még semmit nem csináltak a képekkel, de holnap már egy másik sorozattal fogják tenni..ugyanezt. Ha nem akarod az életed a gép mellett tölteni és kisütni az agyad mindjárt az első két szezonban, jó lesz, ha észben tartasz néhány dolgot.

  1. Ha esküvőt fényképezel, az anyagot nem dolgozhatod fel amatőr eszközökkel. A nagy sorozatok kezelésére erős hardverre, színhelyes környezetre és megtanult, begyakorolt szoftverekre van szükség.
  2. Az esküvői sorozat feldolgozása professzionális attitűdöt és tudatállapotot igényel. A feladatot részekre kell bontanod és igen korán ki kell dolgoznod, majd fokozatosan optimalizálnod azokat a szabványos lépéseket, ahogy egy munkameneten belül bánsz az egyes fotókkal. A szabványosítás célja az egérmozgás és a billentyű-használat optimalizálása.
  3. A feldolgozást erősen fókuszált tudatállapotban kell végezned, amelybe nem fér bele, hogy néha-néha ránézz a facebookra vagy levelezgess egy kicsit. Ha nem bírod a monotóniát, a munkát bontsd etapokra, amelyeket egy leülésre el tudsz végezni anélkül, hogy megszakítanád a feladatot. Az etapok közt tarts kis szünetet, amelyek oldják a monotónia-érzeted.

A workflow és a szoftverek mindenkinél mások. Egyes szoftverek alkalmasabbak a tömeges feldolgozásra, mások kevésbé. Az ördög a részletekben van. Ha egy képnél egy-egy munkafázis során csak öt-tíz másodpercet spórolsz, az a végén, mire előáll a termék, már napokat jelenthet. A legtöbb, amit a tanfolyamainkon a hallgatóknak adhatunk, az éppen a workflow terén nyújtott segítség, hiszen a semmivel nem pótolható szabadidőt, az életük egy részét kapják vissza.

eskuvoi-fotozas-eskuvoi-fotos-eskuvoi-fotografus #081

A marketing

A marketingre fordíthatsz sok időt és kevés időt. A piac telistele van közepes fotósokkal, akik számára a jó marketing létkérdés, ha nagyon tehetséges vagy, akkor kevesebbel megúszhatod. Azt azonban leszögezhetjük, hogy vannak a marketingnek hatékony és kevésbé hatékony formái. A legjobb módszer az, amely akkor is működik, amikor te alszol, ezeket hívjuk marketing-automatáknak. Rengeteg időt és pénzt veszíthetsz felesleges körökre és nem működő módszerekre, amíg kiépíted a saját marketing-automatádat. A feladatok egy részét ki is szervezheted, szakemberre bízhatod, így több időd marad arra, amihez (remélhetőleg) jobban értesz, a fényképészetre.

eskuvoi-fotozas-eskuvoi-fotos-eskuvoi-fotografus #073

A támogató tevékenységek

Céged van, néha alkalmazottaid, pénzügyeid, bankba, könyvelőhöz kell rohangálnod, a felszerelésedet javítani kell, a kocsidat szintén. Ez mind idő, idő, idő, amelyből a legkevesebb van. Ha tartósan talpon akarsz maradni, akkor tanuld meg, mi az a Pareto-elv és használd a gyakorlatban!

Ha érdekel, melyek a konkrét módszerek és lépések, amelyek segítenek visszaszerezni az elveszett életedet, akkor talán jó ötlet lehet körülnézni a TEF-online tanfolyamok közt.