Az elmút hetekben keresőoptimalizáció és a látogatottsági statisztikánk feldolgozása okán böngésznem kellett a neten és többször is találkoztam magunkkal fórumokon meg levelekben. Nem tudom, tekinthető-e a karrierünk valamiféle állomásának, ha azt mondják valamelyik fórumon egy fiatal kollégáról:
„…azt állítja magáról, hogy nászriporteres képeket is tud csinálni.” Nemrég pedig egy leendő menyasszony őszintén bevallotta, nem tud bennünket megfizetni, ellenben talált egy fiatal fotóst, aki nászriporter-stílusban fotóz, csak sokkal olcsóbban. Hmm.
Bevallom, hogy nem tudom, sírjak vagy nevessek. Örülnöm kéne, mert biztosan jót jelent, ha másokat hozzánk mérnek, vagy kollégák hozzánk akarnak hasonlítani. Mégis, határozottan zavar, hogy a nászriporteresség lassan fogalommá válik, de nem azért, mert olyan szerény volnék. Neeem, erről szó sincs 🙂
Más a baj. Elsősorban az, hogy a piacnak, a vevőknek és a fotósoknak is az volna jobb, ha saját útját járva, mindenki megkeresné önmagát, így a stílusválaszték nem pár erős fotósra és az utánzóikra korlátozódna. Őszintén sajnálom, hogy a piac néhány domináns szereplője körül (persze, hogy nem csak minket néznek, Tux, Váradi Tomi és többen mások már jóval előttünk „célpontnak” számítottak) valóságos klón-hadseregek csoportosulnak. Szerintem legtöbben a szorgalmas másolók közül nem is gondolnak bele abba, milyen káros számukra, ha hétről hétre valaki vagy valakik gyenge másolataként élik a szakmai életüket.
Mit is tanácsolnék ellenszerként? Mindenekelőtt kevesebb internet-barangolást, mert mások munkáinak nézegetése legtöbbször nem ad egyebet, mint sémákat, sztereotípiákat és béklyókat. Kívánnék viszont több tanulást, gondolkodást, kreativítást, játszadozást, kísérletezést. A többi idővel jön magától..
Utószó:
Mivel több ismerős is reagált erre a bejegyzésre – némileg féreértelmezve – ezért pontosítanom kell, nehogy félreértés essék. Egyáltalán nem zavar, ha másolják a munkáinkat, stílusunkat, sőt szinte biztos, hogy másokat sem. (bizonyos speciális, egy adott fotográfusra jellemző ötlet szolgai lemásolása és „eladása” sajátként azonban már kevésbé etikus és nehezen tolerálható.) Mások fotóinak nézegetése tehát rendben lévő dolog, egy bizonyos szintig bizonyosan szükséges. Inspirálhat, ötletet adhat. Ha azonban a felkészülés rutinszerű részévé válik, akkor szerintem kifejezetten káros. Azért, mert megérkezve egy helyszínre nem azt nézi a kolléga, hogyan tudná használni a helyi adottságokat, fényt és az alanyait, hanem azt keresi, hogyan tudna elkészíteni fotókat, amelyeket látott már valakitől. Ez teljesen másfajta gondolkodást jelent.
Így aztán a legtöbb tapasztalt fotográfus éppenhogy kerüli a gondolkodást óhatatlanul befolyásoló galéria-látogatásokat. (Ezért jómagam csak a téli szünetben szoktam megnézni, mit alkottak a nagyok a szezonban, majd betegesen kerülöm az oldalaikat egész évben).