Az alábbi bejegyzés egy véleményt, egészen pontosan az én magánvéleményemet fejezi ki néhány tévhittel kapcsolatban.
1. TÉVHIT: Minél több képet kapunk, annál jobb
Ízlés kérdése és nem feltétlenül igaz. Egy bizonyos mennyiségen felül semiképp nem az. Ha kikötjük azt, hogy az összes elkészült kép egyenrangú, nincs köztük egyforma és mindegyik kiváló minőségben ki van dolgozva, akkor esetleg igaz. De. Láttál már olyan kisgyermeket, aki elé sok szép játékot tettek? Láttad hogyan játszik? Sehogy. Egyik játékkal sem játszik teljes élvezettel mert ott a másik, a harmadik… a sokadik. Alig vette kezébe az egyiket, már a másik felé kalandozik a figyelme. Ugyanez működik a rengeteg jó fotóval. Kioltják egymást, mert meg kell nézni még százat, kétszázat, ezret. Hiába egyformán jók, egyszerűen TÚL SOK VAN BELŐLÜK és valahogy értelmetlenné válik a kezedbe venni őket.
Szerintem van egy határ, ami NÁLAM valahol 150-200 db-nál végződik. Azt az esküvőt, amelyet nem lehet elmesélni 200 db KIVÁLÓ képpel, azt nem is érdemes elmesélni. Van egy olyan érzésem hogy kedves videós kollégáim (már a jobbak) is hasonlóan gondolkodnak. A „kommersz” logika szerint az volna a legjobb, ha a párok kapnának 18-20 db egyórás DV-kazettát amelyen az egész napot vágás nélkül megörökítenék. De ugyan kinek jutna ez eszébe? Ugye senkinek? Akkor hogy a fenébe van az, hogy rengetegen azt gondolják, hogy egy napot csak hatszáz darab digitális fényképpel lehet elmesélni? Miért terjedhetett el az az (bocsánat, de nincs rá jobb szó) IDIÓTA divat, hogy a „jó esküvői fotó” hatszáz darab képnél kezdődik? Egy tippem persze van: vannak akik úgy vélik, hogy a mennyiség valamiféle elégtételt hozhat a minőség hiányával szemben…
Aztán persze elgondolkodom, nem én vagyok-e túl régimódi. Lehet hogy a fogyasztói társadalom normális tagjától ez a normális viselkedési/fogyasztási minta. ?Minél több – annál jobb? ez nagyon könnyű, befogadható, mérhető, mondhatni csábítóan egyszerű képlet. A minőséget ezzel szemben igencsak nehéz mérni, megérteni. Előbb meg kell TAPASZTALNI, mitől jobb az egyik a másiknál, némi agymunka kell hozzá, amire a fogyasztó nem mindig hajlandó. Beleillik ebbe a képbe a megapixel-őrület a digitális fényképezőgépeknél, a képátló-őrület a televízióknál, a frissítési sebesség-őrület az LCD-monitoroknál, a lóerő-őrület az autóknál a ?hányszázalékkal dúsabb az orrszőrzete?-mánia a kozmetikai iparban, de sorolhatnám napestig a hamis álértékeket, amelyek a végletekig leegyszerűsítik a mindennapi választásainkat (vagy legalábbis megpróbálják). A nyerskép-darabmánia is valamiféle hasonló hamis mérőszám , amely csábítóan egyszerű módszert kínál a fényképészek összehasonlítására. Az a jobb, aki több képet ad át. Hát persze. Így aztán bármelyik lajosmizsei szobafestő jobban fest mint mondjuk Rembrandt. Mert több festéket ken el egy nap alatt és nagyobb felületet fest le egy hét alatt mint az utóbbi egész életében tette. Tiszta sor. (Ezúton elnézést kérek a szobafestőktől. Különösen a lajosmizseiektől. Gondolatmenetem természetesen nem lebecsülő szándékkal és nem ellenük vagy munkájuk ellen irányul).
2. TÉVHIT: Az a jó szolgáltatás ha a fényképész az összes digitális nyersanyagot átadja.
Tévedés. Ha ezt a fényképész állítja akkor pedig szemenszedett hazugság. Ez csak a fényképésznek jó. Neki ebben az esetben annyi lesz a dolga hogy a memóriakártyáról letöltött képeket átírja egy DVD-re és talán összeüt valamiféle borítót, a munkadíj fél óra alatt megkeresve. Tiszta üzlet, pénz a zsebben, további gond és felelősség elfelejtve. Két bibi van. Az egyik az, hogy a képeket először értékelni, válogatni majd kegyetlenül selejtezni kell. Ki kell hajítani a kukába az odavalókat. Minél jobb valaki, annál többet hajigál ki az elkészített képei közül, mert tudja mitől jobb egy kép a többinél, és csak a legjobbakat hajlandó meghagyni. Ha egy fényképész nem dob ki semmit hanem mindent átad, az egyet bizonyít: az illetőnek fogalma sincs a fotózásról, vagy nem érdekli mit ad ki a kezéből.
3.TÉVHIT: Az a jó, ha a képeim másnap, maximum harmadnap megkapom. Ha nem érdekel mit kapsz a pénzedért, nos akkor igaz. Különben tévedsz. Ha mondjuk száz jó fotót akarsz, akkor először is, szükség van legalább tízenöt- de inkább hússzoros mennyiségű nyersanyagra. Ez 1500-2000 db nyersképet jelent. (Sajtómunkáknál ez az arány extrém mértékűre nő, akár néhány százszoros is lehet a nyersanyag-mennyiség, amiből a merítés történik. Igen, nem tévedés. Egy divatcímlaphoz akár négy-hatszáz expozíciót is készítenek. A PROFIK.) Egy amatőr az elkészített 2000 db nyersképet kíírja DVD-re és kész. Az igazi munka azonban csak ezután kezdődik. A PROFI az első körben néhány óra alatt kidob mintegy ezret, a második körben kb. fél nap alatt még ötszázat a megmaradtakból. Még egy nap megy el fogcsikorgatva, míg a maradék ötszázat letornázza kétszázötven-háromszázra, mert itt már értékes képeket is ki kell dobni, csak azért mert vannak köztük még értékesebbek. Ezekkel a képekkel találkozol Te, kedves megrendelő, valamikor az első hét közepén. A válogatás során vért izzadsz, gyakran hetekig lamentálva, melyek kerüljenek a 100 db-os portfólióba. Minél nehezebben választasz, annál jobban dolgozott a fényképészed. Ha úgy érzed nem tudsz lemondani már egyről sem, de még mindig maradt százötven… nos ez a legnagyobb dícséret neki, jó munkát végzett. Mikor összeállt a kiválogatott anyag, akkor kezdődik a színkalibráció és a kidolgozás, azaz a munka oroszlánrésze. Ezt nem lehet elég maximalistán végezni, 100 db kép esetén legalább 2-3 napba is belekerül mire elkészülnek. 100 db kép teljes válogatási és kidolgozási ciklusa tehát beletarthat akár 2-3 hétbe is. Ha jól csinálják…