Ötpercnyi hitről, mindenkinek

Amióta nagyjából megtanultam, amit képes vagyok felfogni a fotográfiából (pl. azt is, hogy sohasem lesz belőlem művész, leginkább azért, mert egyszerűen képtelen vagyok megérteni a kortárs fotóművészet értelmét és céljait), főleg más dolgok érdekelnek, nem a komponálás vagy a világítás és hasonlóak. Leginkább persze az emberek, akik a fotók mögött találhatóak. Aztán az, hogyan lehet épeszűnek maradni sokévnyi vizuális ártalom elszenvedése után. Meg az, milyen módon lehet megőrizni az érzékenységet elfásulás és kiégés helyett.

Mostanában úgy érzem, hogy hosszú távon a pozitív érzések beeresztése és a negatívak kizárása az igazi mesterség nálunk. Most például itt van egy remek videó, amelyet nyugodtan beengedhettek. Nem fog ártani. A "Playing for Change" projekt keretében készült, a magány elkerüléséről, a társról, a szeretetről szól. Hinni jó, higgyünk hát mi is ezekben, csak öt és fél perc türelem kell hozzá. Vagy sokkal több, ha  projekt többi videóját is elkezded nézni. (Vigyázz, függőséget okoznak !)

(Nekem vicces volt ezek után az utcazenészek után a  Megasztáros, X-faktoros kiscsikókra visszaemlékezni.)

2 Comments
  1. 2011. február 5. szombat -

    Ez nagyon jo volt Csaba... :) Andras

  2. Sebi
    2011. február 5. szombat -

    ...hát kirázott a hideg, ez nagyon ott van...

Leave a Comment