TEF online 1.rész: Az alapok, azaz mitől jó egy fénykép?

Ahogy már említettem, az elkövetkező hónapokban, szépen sorjában olyan bejegyzéseket is igyekszem publikálni, amelyek témája tananyagként szerepelt a TEF-kurzusokon ill. más előadásaimban. (aki esetleg lemaradt volna: a Tudatos Esküvői Fotográfus tanfolyamsorozat keretein belül,  2010-2013 közt mintegy 350 fotográfus kolléga fordult meg nálam).  Ez a leegyszerűsített, rövidített forma természetesen nem teszi lehetővé azt az interaktív, élő előadást, amelyektől a tanfolyamok olyan népszerűek voltak, az ismeretanyagot azonban - remélem - sokan hasznosítják majd. Vágjunk bele.

Kezdjünk egy idézettel, amely egy Sir Ernst Hans Josef Gombrich nevű, osztrák származású  brit művészettörténésztől származik. Az úriember egyik kiemelt szakterülete az érzékelés pszichológiája volt és könyve, a The Story of Art egyike a legjobb bevezető műveknek a képzőművészet oktatása területén. Az idézet hevenyészett fordításban így hangzik:

"Oly könnyen látunk, hiszen csak ki kell nyitnunk a szemünket – és épp ez kendőzi el azt a tényt, hogy az agynak talán a legbonyolultabb működéséről van itt szó: ahhoz, hogy az érzékszervi adatok érzékeléssé váljanak, emlékképeket kell felidéznie, finom megkülönböztetéseket és összehasonlításokat kell tennie, logikai döntéseket kell hoznia." 

Gombrich szerint a látás feltételei két csoportra oszthatóak.  Az első csoportba a fizikai és fiziológiai feltételek tartoznak, azaz:

a. Szükség van a környezetre, annak anyagaira, tárgyaira, illetve ezek anyagi tulajdonságaira és a róluk visszaverődő fényre, amely a szembe jutva ingert képes kiváltani
b. Szükség van az ingert felvevő szemre, a továbbító látóidegek ép hálózatára, az információt összegyűjtő, raktározó és a végső feldolgozást végző, működő agykérgi látóközpontra

A második feltétel-csoportba a pszichológiai/kognitív feltételek tartoznak:

a. szükség van korábban eltárolt mintákra, amelyek lehetővé teszik a látott kép értelmezését;
b. mindenkinél kialakul a tudati működés, amely a vizuális ingerhez érzelmi reakciót kapcsol.

Nem nehéz belátni, hogy a második feltételcsoport az ember életkorának, műveltségének, társadalmi, kulturális környezetének illetve a korábbi tapasztalatoknak  a függvénye.

A fentiek messzemenő következményekkel járnak. Nekünk, fényképészeknek először is azt kell megértenünk, hogy az érzékelésnek szintjei vannak. Az első szint nagyjából minden emberi egyednél ugyanúgy működik. A látásunk legmélyén ott van a túlélni, veszélyforrásokat elkerülni igyekvő, élelmet kereső ősünk. A jó szín- és kontrasztlátás, az erős kontrasztok, textúrák felismerése, az éleslátás zónájának felépítése, a számunkra oly természetes, de a természetben oly ritka precíz térlátás képessége hozzásegített bennünket, hogy túlélővé, hatékony vadásszá váljunk. A tudatunk elválaszthatatlan részét képező vizuális feldolgozórendszerünk nagyjából ugyanúgy működik bolygónk minden területén, minden egyes ép látású egyednél. A bennünk lévő ősember tapintási ingerrel reagál az érdekes textúrákra, ugyanazzal az intenzív reakcióval honorálja a hideg és meleg színek egyidejű jelenlétét, ugyanúgy meglepve szemléli az alábbi képet:

mit látsz?

vázát, vagy arcokat látsz? (forrás: internet)

Az alábbival, amely az előzőt kiegészíti néhány további képi információval, már ugyanúgy, mindenki számára egyértelmű a helyzet:

itt már nincs érzékelési gond, ugye

itt már nincs érzékelési gond, ugye? (forrás:internet)

 

Az érzékelés első szintje univerzális. Az intenzív színek, erős kontrasztok, térhatást keltő árnyékok, vonalak jelenléte egy kétdimenziós ábrázoláson, minden, ami a kétdimenziós ábrázolás értelmezését, konvertálását segíti háromdimenziósba, minden vizuális inger, amely támogatja a minta, alak, tulajdonság-felismerést, egyszerűsíti az érzékelést, egyszerű, pozitív ingerválaszt vált ki a szemlélőben, nemtől, hovatartozástól, iskolázottságtól függetlenül.

Mit jelent ez nekünk, fotográfusoknak?  Elsősorban azt, hogy egy csomó eszközünk van arra, hogy manipuláljuk a nézőinket (a manipuláció itt természetesen nem elítélendő dolog, éppen ellenkezőleg, egy későbbi bejegyzésben majd részletesen szó esik ezekről az eszközökről). Színek, kontrasztok, vonalak, minták, tér-érzékelést támogató élek, perspektívikus elemek segíthetnek abban, hogy a képeinket szívesen nézzék. Mivel ezek az eszközök univerzálisak, bizonyos művek globálisan működhetnek, így pl. a természet- és épületfotók illetve az emberfotók egy része.

Az érzékelés második szintje sokkal bonyolultabb és ez teszi a fotográfiát igazán összetetté. Bizonyos fotók teljességgel eltérő reakciót váltanak ki különböző népeknél, helyeken és kontextusokban. Vegyünk néhány példát, jó? Az első képen egy férfi látható, női ruhában.Egy nyugati, konzervatív keresztény számára ő egy deviáns egyed. Egy délkelet-ázsiai viszont azonnal érti, hogy ő egy hijra, egy kasztált férfi, a harmadik nem tagja. Indiában is óriási változásokon ment át a státuszuk megítélése, a kitaszítottakból megtűrtekké váltak. Ezzel szemben Pakisztánban akár választásokon is induló, sokkal jobban megbecsült tagjai a társadalomnak.  A második férfi egy átlagos, nem új-zélandi számára valami közveszélyes őrültnek tűnhet, ezzel szemben ő egy hagyományőrző táncos, aki a nemzeti harci táncot, a haka-t adja elő. A harmadik kép a legtöbb nem japán számára egy remekbeszabott fegyver, az ún. katana, hosszúkard. A harcművészek a világ minden táján tisztában vannak azzal, hogy a katana sokkal több, mint egy fegyver, de hogy mit érez egy igazi japán, esetleg egy japán harcművész, azt csak sejteni tudjuk. Mindenesetre nem árt ha tudjuk, hogy Japán állítólag úgy keletkezett, hogy a teremtő kardjáról lecseppenő vízcseppek alakultak át szigetekké...:-)

Hogy ne legyen oly egyszerű: a fotók értelmezése nem csupán nemzeti hovatartozástól, de egészen alsó szinten az egyénektől függ. Ugyanaz a tartalom, ugyanaz a kép teljesen eltérő reakciót, érzést, benyomást válthat ki két azonos országban, de eltérő családban, környezetben nevelkedett egyedben. A kedvenc példám erre az, hogy a rendszerváltás környékén a Benetton reklámfotóiból, mint vizuális unikumokból idehaza kiállítást rendeztek. Ugyanazok a képek New York-ban az utcai mindennapok részét képezték, ott lógtak hatalmas posztereken és minden hároméves csöppség láthatta őket, amikor az anyukájuk kezét fogva tipegtek az utcán. Nem csoda tehát, hogy az eltérű vizuális és szociális ingerek eltérő vizualítású személyeket hoznak létre, akik eltérően reagálnak az őket érő vizuális behatásokra. Erre az eltérő, végtelenül bonyolult reakcióra leegyszerűsített kifejezéseink is vannak: "tetszik" és "nem tetszik"  🙂

Ok. Akkor most térjünk vissza a bejegyzés címéhez:  "..mitől jó vagy rossz egy fénykép?". A válasz nagyon egyszerű és az eddig leírtakból következik.

A "jó fénykép" az egy statisztikai fogalom. Olyan képi ábrázolást nevezhetünk jó fényképnek, amelyet a befogadók túlnyomó része az érzékelésük első és második szintjén is vonzónak talál. Azaz: segíti a kétdimenziós ábrázolás feldolgozását és három dimenzióba helyezését illetve pozitív válaszreakciót hív elő a szemlélők túlnyomó részéből, pontosabban a látóközpont asszociációs rétegéből.

Következmények:

a. nagyjából megértjük, miért meztelen csajokkal kell eladni a sört a férfiaknak
b. világossá válik, hogy miért bombabiztosak a kiskutyás/kisbabás cuki reklámok
c. világossá válik, hogy a humoros képek nagy részét miért szeretjük annyira
d. érteni kezdjük, miért nem működnek nálunk a távol-keleti reklámok

és itt vannak a talán kevésbé "bulvárosak":

e. talán kapisgálni kezdjük, hogy minél egyszerűbb és pozitívabb a képi üzenetünk, annál jobban tervezhető a hatása
f. talán megértjük, hogy a fotóink egy része nem fog működni, csak bizonyos országokban, kontextusban
g. rájövünk, hogy az Eiffel-tornyos eljegyzési fotóink csak nekünk nem közhelyesek 🙂


Akárhogy is legyen, a fényképeink elkészítésekor vegyük figyelembe, hogy a befogadóink nem egyformák, a célközönségünk nem homogén. A képi üzenetünk legyen érthető és univerzális.

A leírtak nagyon-nagyon fontos üzenetet hordoznak a menyassszonykáink számára is. Ennek az az oka, hogy nem csak a befogadó oldalra igazak. A fotográfusok eltérő neme, személyisége, műveltsége, szociális státusza, végzettsége és egy sor egyéb tényező ezt eredményezi, hogy nincs két egyforma kolléga, aki ugyanazt a képanyagot készítené el ugyanarról az esküvőről. A portfóliók nem mindig mutatják meg a lényeget. Nem mindig az a személyiség van a képek mögött, akit sejtesz. Ezért javaslom az alapos, elmélyült, személyiségi profil felderítésére irányuló találkozót. A képeid akkor lesznek a legjobbak, ha veled kompatibilis személy készíti őket. Szánd rá az időt, hogy megtaláld a neked valót!

 

 

 

Leave a Comment