Virális
Lassan öt éve nem írtam magyar nyelvű blogbejegyzést. Nem is nagyon volt közlendő, jól van ez így. Most azonban ideje lesz, bár lehet, rajtam kívül senki nem olvassa el.
Azokhoz a kollégákhoz szólok, akik éppen azon törik a fejüket, hogyan lehetne megmenteni a szezont, megmagyarázzák, miért nem kell lemondani a már lekötött munkákat, hogyan lehet biztonságos körülményeket létrehozni a vendégeknek, kikerülni a hatósági korlátozásokat.
Hát, az a helyzet, kedveskéim, hogy ideje abbahagyni a bullshitelést. A szezon elment, legalábbis az első pár hónapja biztosan. Tudom, hogy fáj, tudom, hogy ijesztő és lehet, hogy a karrieretek is tönkremegy. Ahogy az enyém is, meg másoké. Lehet, hogy elfogy a bankszámláról a pénz és el kell menni ételt kihordani vagy keresni valamit, amiből kihúzzátok a jobb időkig.
Mégis, a legrosszabb az volna, ha sikerülne meggyőzni az ügyfeleteket arról, hogy tartsa meg az esküvőjét/rendezvényét/fotózását és idős életek kerülnének veszélybe azért, mert ti, vagy más szolgáltató pénzt akartok keresni.
Ez a szar embereket öl és más kórokozókkal ellentétben elég jól követhető, kivédhető, elkerülhető.
Úgyhogy a legkevesebb, amit tehetünk, hogy minden segítséget megadunk az ügyfeleinknek, hogy ne kelljen anyagi megfontolások miatt veszélyeztetni a szeretteik életét. Visszaadjuk az előlegeket, lemondjuk, átrakjuk a dátumokat, segítünk a szervezésben, mindenben, amiben csak tudunk. Fotográfusként, gyermekként, szülőként ..és emberként.
Be safe.
xoxo
Öt kedvenc esküvői fotóm – a múltból
El sem tudjátok képzelni, hányszor teszik fel nekem ezeket a kérdéseket: „melyik volt az eddigi legkedvesebb esküvőd?”, „mely fotóidat szereted a legjobban?””mi volt a kedvenc helyszíned?”.Létezik erre egy régi frappáns válasz: „a kedvenc fotóm az, amelyet holnap fogok elkészíteni”, de most mégis megpróbálok kiemelni néhány fényképet a múltból, hogy megmutassam, milyen módon születnek a képek és hogyan kezdünk el kötődni hozzájuk. A feladat nem könnyű, hiszen csak a digitális korszakban, 2006 óta, több, mint kétmilliószor nyomtam le a gombot..
1. Anna első esküvője. Kecskemét. Ez a fotó igen sokáig az első kép volt, amely megjelent az oldalunkon. Azért szeretem, mert minden benne van, amiről a szakmám szól. Nagyapa és unokája igen bensőséges kapcsolatát mutatja és mozgásban, távolról, rettenetes fényben készült, sok-sok ember gyűrűjében.
2. Rose és Rele esküvője, Brixton, London. Egy tizenkét négyzetméteres, zsúfolt szobácskában készülődött hat nagydarab fekete fiú és majd’ megőrjített, hogy nem tudok tiszta felvételt készíteni róluk. Hol ez, hol az lógott be mindenfelől, a srácok kapkodtak, kiabáltak. Aztán egyszer csak csend lett és elkezdték érezni az esemény jelentőségét, abbahagyták a vihogást. Onnan könnyebb lett és jött ez a kép, sok másikkal egyetemben.
3. Johi és Slomi. Budapest. Ekkor találkoztunk először, hogy beszélgessünk az esküvőjükről és csináljunk néhány felvételt róluk. Semmit nem pózoltak, ez a csodaszép mozdulat belőlük jött. Azért szeretem ezt a képet, mert minden alkalommal az esküvőjükön elhangzott szavak jutnak eszembe, Ruth könyvének sorait megidézve: „Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled. Mert ahová te mégy, oda megyek én is, és ahol te megszállsz, ott szállok meg én is. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is. Úgy tegyen velem az Úr akármit, hogy csak a halál választ el engem tőled”
4. Cristina és Daniel. Pontevedra, Észak-Spanyolország, nem messze a portugál határtól.. Ez a fénykép az első spanyol esküvőnkön készült, egyike azon ritka pillanatoknak, amikor a spanyolok pózolnak a kamerának. Csak a kedvünkért tették, az esküvők legtöbbjén nem készülnek beállított képek.
5. Lucretia & Juan-Luis, Porto de Espasante, Spanyolország. Azért szeretem ezt a fotót, mert remekül megmutatja, hogy nem mindig az esküvő főszereplőinek lefényképezése a legjobb választás. A házaspár kijövetelére várakozó lányok feszült testbeszéde, a mögöttem álló vendégek árnyéka bevezeti a következő jelenetet, amikor is az ajtón kilépő friss házasokat spanyol módi szerint jól megdobálják virágokkal ..
Bízom abban, hogy megérzitek, minden egyes fotó mögött utazások, történetek, sorsok, élmények rejtőznek, amelyek szezonról szezonra, mint ez őszi erdőben az avar, rétegeket képeznek a lelkünkben.
A fotozsurnalisztákról
A magyar piac is elkezdte ízlelgetni a kifejezést: esküvői fotozsurnaliszta. Legtöbben ugyan azért keresnek meg bennünket, mert azt gondolják, hogy – idézek a tipikus megkeresésből -a „természetes hatású, élettel teli” képeiket tőlünk kaphatják meg, de a műfaj azért nem ilyen egyszerű, egy anyag nem csupán attól lesz jó, hogy természetes hatású. A helyzetet bonyolítja, hogy olyanok is zsurnalisztának hirdetik magukat, akik láthatóan soha nem tanulták ezt a szakmát. Próbáljunk meg erről beszélgetni egy kicsit…
Először is, ott van ugye a fotóriporter, aki néhány alapvető tulajdonságról ismerszik meg:
1. Nem avatkozik bele az eseményekbe, azaz nem irányítja a résztvevőket, nem zavarja őket, viselkedésével nem módosítja a cselekményt. Nem módosítja a helyszíneket, azaz nem helyez máshová tárgyakat, nem rendezi át a jelenetet.
2. Személye nem látszik a képeken, azaz az alanyai jellemzően sem irányított, sem spontán módon nem néznek a kamerába. (Ha mégis, az a véletlen műve.)
3. Az általa ábrázolt történet alanyai nem pózolnak.
4. Minimális mértékben módosítja az elkészült képet, hiszen a zsurnaliszta etika igen korlátozott eszközkészletet engedélyez.
Másodszor pedig ott van a zsurnaliszta feladata: történetet elmesélni. Ahogy az elbeszélés, regény sem úgy épül fel, hogy leírjuk az összes eszünkbe jutó szót, a fényképanyag sem az esemény tetszőleges állóképeiből áll. Az esküvői fotósorozat olyan, mint egy regény, vannak szakaszai, struktúrája és eszközei a cselekmény elmesélésére, az üzenet kibontására és a körülmények leírására. Figyelembe véve azt a követelményt, hogy a képi történet elemeinek nem klisékből, hanem az eseményre egyedileg jellemző, formai és tartalmi szempontból is kiemelkedő, ún. kulcsmomentumokból (ld. a decisive moments meghatározását Cartier-Bresson-tól) kell állnia, nagyjából sejthető, hogy a látszólag egyszerű „kattintgatás” valójában nem véletlenszerű. A képzett esküvői fotozsurnaliszta mozgását az irányítja, hogy az elé táruló valóságot jól érhető képi struktúrákba, ún. fotóesszékbe szervezi, elkészítve a megfelelő tartalmú és a megfelelő formai jegyekkel rendelkező képeket.
Fotozsurnalisztává senki nem alakul ösztönös módon, ez a szakma egy csomó speciális ismeretet igényel és teli van szakmai követelményekkel, elsajátításához idő és sok-sok gyakorlat kell.
Következtetés: Attól, hogy a képeid nem beállított jelenetetet ábrázolnak és fekete-fehérbe rakták át őket, még nem alakulnak át kerek, szép történetté. Amikor fotozsurnalisztát keresel, aki igényesen meséli el a te sztoridat, akkor különösen gondosnak kell lenned, az emberedet leginkább a fotoriporter-iskolát végzettek közt kell keresned..
Hogyan válasszunk nászfotóst?
2008 óta, amikor első bejegyzésem írtam ebben a témában, nagyon sok idő telt el és a piac jelentősen megváltozott. Divatok jöttek és tűntek el nem csak Magyarországon, de a globális piacon egyaránt. Ez nem csoda, hisz az esküvőfotós iparág az utolsó tíz évben a legtöbb pénzt megmozgató fényképészeti ágazattá nőtte ki magát, mégpedig olyan módon, hogy az összes, fényképezéssel kapcsolatos bevétel több, mint 50%-át ez az ágazat adja. (Magyarországon ez a szám valószínűleg sokkal magasabb lehet, valószínűleg közelebb van a 60%-hoz). A sok pénz rengeteg dolgot jelent, de főleg azt, hogy a piacon sokkal több a résztvevő, akik részt szeretnének a tortából, sokkal nagyobb a választék és – ez szinte törvényszerű – sokkal nehezebb dolga van annak, aki a megfelelő nászfotóst keresi.
Nem szeretnék foglalkozni az ügyfelek két típusával. Az egyik az, aki csak azért keres fényképészt, mert így szokás, maga a végtermék szinte másodlagos, az is elég, ha több a semminél. A másik az a fajta ügyfél, aki számára az alacsony ár minden egyéb paramétert felülír. Ők ezt a bejegyzést ki is hagyhatják.
Az összes többi házasulandó (ők valószínűleg az ügyfelek több, mint felét adják) számára adott a feladat. Olyan nászfotóst kell találniuk, aki olyan terméket készít nekik, amely megfelel számukra és a munkadíját ki tudják gazdálkodni. Az ördög persze mindig a részletekben van, a döntés gyakran nem túl egyszerű. Gondoljunk csak bele: akkor sem vagyunk könnyű helyzetben, amikor egy nadrágot kell venni, pedig az viszonylag egyszerű terméknek néz ki. Jó kell, hogy legyen a derékmérete, a hossza, az anyaga, a színe, a szabása, a tartóssága, a zsebek alakja és mérete, a tisztíthatósága és jópár egyéb paramétere is, amelyek most nem is jutnak eszembe.
A fotográfia lényegesen összetettebb termék, hiszen nem mérhető meg, nem próbálható fel, igazából csak akkor tudjuk meg, jól választottunk-e, amikor megkapjuk a képanyagunkat, azaz utólag. A választásunk tulajdonképpen abból a feltételezésből és megérzésből indul ki, hogy jó fotográfust találtunk. Nézzük tehát mit jelent az a bizonyos megfelel kritérium az esküvői fotográfia terén:
1. Stílus, választék
Ha étterembe szeretnénk menni, akkor nagyjából rendelkezünk némi elképzeléssel arról, hogy magyaros vagy nemzetközi konyhát szeretnénk. Ha az utóbbit, akkor talán azt is tudjuk, hogy olasz, francia, mexikói, orosz, arab, indiai, kínai vagy más ízeket szeretnénk. Az esküvői fotográfia manapság meglehetősen összetett dolognak számít, de ugyanazon elvek működnek náluk, mint a gasztronómiában, ahol a séfek egyrésze pocsék, túlnyomó részük közepes, a legkisebb hányada pedig zseniális. Egy átlagos bécsi szeletet a legtöbb étteremben úgy, ahogy tudnak sütni, de bizony vannak éttermek, ahol azt is mennyei módon tudják. Ezeket az éttermek hírét a vendégek szájról szájra adják, legenda épül körülöttük, nem alaptalanul. Cseppet sem meglepő, hogy a magyar esküvői fotográfiában vannak ilyen szolgáltatók és köztük olyanok is, amelyek speciális minőséget tudnak egy-egy speciális szegmensben. A stílusokról nem kell mindent tudnod, mankónak legelőször ennyit kell tudnod:
a. Ha nem jól bírod, hogy állítgatnak, utasítanak és beleszólnak abba, mit, hogyan csinálsz az esküvőd napján, akkor valószínűleg egy esküvői fotozsurnalisztára lesz szükséged, aki anélkül csinál jó fényképeket, hogy együttműködést kérne tőled.
b. Ha imádod, amikor szép képek készülnek rólad és nem okoz gondod, hogy játssz egy kicsit a kamerának, esetleg azt gondolod, jól mutatna rólad egy szép kép a nappaliban, akkor keress egy esküvői divatfotóst. Ne keress rá a neten, ilyen szakma nincsen, viszont vannak olyan kreatív kollégák, akik szeretnek fényképeket kitalálni és megvalósítani őket, persze a segítségeddel.
c. Ha a fenti két dolog egyfajta keverékét szeretnéd, akkor olyan kollégát keress, aki mindkettőhöz ért. Itt leszel bajban, mert elég kevés a képzett riporter, aki a divatműfajban is otthon van. A jelöltektől kérj bemutatni egy teljes esküvői anyagot, abból sok minden kiderül.
2. Ár/árték arány
Nem tudom nem észrevenni a párhuzamot a hazai vendéglátás és az esküvői fotográfia közt. Vannak kockás abroszos isteni helyek, csupaszív személyzettel, viszonylag nyomott áron és agyonreklámozott belvárosi sztáréttermek hatalmas lehúzásokkal, a hangzatos étlapok mögött átlagos minőséggel. A jó alapanyagok persze nem olcsóak, így az átlagosnál magasabb ár a jó minőséget jelentheti. A legdrágább étel azonban nem mindig egyúttal a legjobb. Kérdezheted, hogy miért a gasztronómiáról írok egy fényképész blogban? Hát ezért, mert a kreatív szolgáltató tevékenységek árazásában hasonló szabályok működnek. Ami nagyon olcsó, ott szinte biztosan baj van, nincsenek meg a minőségi alapanyagok. A középkategória többnyire tudja a standardokat, különösen a felső végén. A felső árkategóriában nagy a szórás, köthetsz nagyon jó és nagyon rossz üzletet, alaposan körül kell nézni.
3.Személyiség
Mi, fotográfusok nem vagyunk egyformák, van köztünk jó és kevésbé jó ember, idealista és cinikus, pénzéhes és szakmaőrült. Amikor választasz, nem egy fényképezőgépet bérelsz, meg némi húst és csontot, ami működteti. Emberek vagyunk, véleménnyel és múlttal, tapasztalattal és kétségekkel, fáradtan vagy kipihenten, vidámsággal, vagy szomorúsággal teli. Néhányunk jobban ért majd téged, a mindennapjaidat, a történeted, az életutad, beszéli ugyanazokat a nyelveket, ugyanazokat az ételeket, filmeket és ruhákat szereti, amit te. Néhányunkat kifejezetten idegesítőnek találnál, másokkal akár barátok is lehetnétek. A te érdekedben mondom: olyan embert válassz, akivel szívesen ülsz le egy asztal mögé, aki figyel rád, aki érdekes számodra és akit nem csak fényképészként, de emberként is értékelsz. Én nagyon hiszek a „zsák a foltját” szabályban és abban, hogy ilyen emberek képesek együtt dolgozni…mert ne legyenek kétségeid, egy jó esküvői sorozat mindig kőkemény munka eredménye. Keress, olvass blogokat, kérdezd meg a barátaid, találkozz, levelezz, érdeklődj és találd meg az igazit, akivel beszélgetve csak úgy repül az idő! Ő lesz a te embered.
4. Díjak, referenciák
Először is, felejtsd el szépen az „Év esküvőfotósa” „Év cinematográfusa” és hasonló díjakat, amelyeket egymásnak adogatnak évek óta ugyanazon keresztmarketing-körhöz tartozó „bennfentesek”, mert ezen díjaknak a fényképészethez és a cinematográfiához nem sok közük van. Ha valóban kitüntetett esküvői fotóst vagy cinematográfust szeretnél, akkor persze megvannak a meglehetősen objektív, nemzetközi kritériumok, amelyek tanúsítják, hogy valaki ért a szakmájához, de egyet biztosan tudok: az odáig vezető út nagyon hosszú, kiállításokkal, nemzetközi jelenléttel, publikációkkal, oktatói szerepvállalással és sokszáz esküvővel van kirakva. A magyar szakma azonban fiatal, alig ismerek néhány kollégát, aki legalább tíz éve az élvonalban van, tíz év pedig semmi, ha a fényképészetről beszélünk. Az internet legtöbbször csal és ha egy jónak tűnő weboldalt látsz, nehéz megmondani, nagyon jó fotós vagy piszok jó marketinges, vagy esetleg mindkettő van mögötte. Feltételezem, hogy neked elsősorban a végeredmény fontos, nem pedig a körítés, ezért azt tanácsolom, hogy gondolkozz egyszerűen és nézz körül, kérdezősködj. Az igazi referenciák egyszerűek: szerintem nem tévedhetsz nagyot, ha az esküvői fórumokon terjedő szóbeszédre, a független ajánlásokra, a barátaid véleményére és a saját korábbi tapasztalatodra támaszkodsz..
Összefoglalva: nincs olyan, hogy ideális, vagy legjobb esküvőfotós. Olyan van, aki számodra megfelelő, a képeinek stílusa, a munkamódszere, személyisége, ár/érték aránya alapján és rendelkezik elegendő tapasztalattal ahhoz, hogy kezelje az esküvőd fényképezése kapcsán felmerülő lehetséges problémákat. A kiválasztásuk nem lehetséges csupán weboldaluk és az árlistájuk alapján. Beszélgetned, ismerkedned kell a jelöltekkel addig, amíg meg nem találod azt, aki a legközelebb áll hozzád. Próbálj benézni a felszín és a marketing mögé, keresd az embert, akivel szívesen vagytok együtt!
Tudom, hogy nem egyszerű a feladat, türelmet kívánok hozzá!
Segítség, elveszett az életem!
2010 óta oktatok esküvőfotósokat (öt év alatt közel négyszázat) és – ellentétben a tipikus gyakorlattal – a képzéseim nem csak a fényképészeti aspektusokra és a marketing-re korlátozódnak, hanem arra is kiterjednek, hogyan lehet élhetővé és fenntarthatóvá tenni az esküvőfotós-karriert, amely – ha szívből csinálod és sikeres vagy- egyike azoknak a szakmáknak, amelyek szinte lehetetlenné teszik a normális “polgári” életformát.
A hallgatóim – nem csak a kezdők (!) – nyolcvan százaléka arra panaszkodik leginkább, hogy bár nem fotóznak minden nap és a szezonban sincs túlságosan sok (30+) esküvőjük, mégis állandó lemaradással küszködnek és semmire nincsen idejük, energiájuk, néhányuk már egy-két szezon után fáradtnak és kiégettnek érzi magát. Ez a bejegyzés nekik íródott.
Nem foglalkozunk azzal a cseppet sem elhanyagolható ténnyel, hogy a fotografálás is időt vesz igénybe, de ezen nem sokat lehet optimalizálni, ugyibár. Ezt leszámítva a probléma három forrásból származik. Az első a termék előállításával kapcsolatos, amelyben benne van mindaz, ami a képek lementése és leszállítása közt történik. Ezt a szakaszt workflow-nak hívjuk. A második a marketing-tevékenységgel kapcsolatos, amelyben rengeteg összetevőt találunk, olyanokat, mint a portfólió-építés, weboldalak létrehozása és karbantartása, a közösségi marketing, az ügyfél-kezelés. A harmadik forrás pedig a támogató tevékenységek sora, amelybe minden beletartozik, ami nem a gyártással és eladással kapcsolatos.
Namármost, az előző felsorolásból már látszik, hogy rengeteg dologgal töltheti az idejét a fényképész. Az viszont cseppet sem mindegy, hogy a rendelkezésre álló időt mire fordítja.
A workflow
Egy teljes nap alatt egy esküvőfotós – vérmérséklettől és tapasztalattól függően – civil felhasználók számára misztikusnak tűnő mennyiségű, 1500-5000 fotót is készíthet, mégpedig (ezt ökölszabályként elfogadhatjuk, különösen kezdő korunkban) RAW formátumban.
A dolgok már csak úgy működnek, hogy amikor kezdesz és bizonytalanság gyötör, igencsak sokat exponálsz, kettőt-hármat-ötöt-tizet is ellősz ugyanarra a témára (helyesen teszed), csak hogy biztosra menj. A sors fintora tehát, hogy éppen azok szívnak a legtöbb képpel, akik a legkevésbé vannak felkészülve ekkora képmennyiségre: a kezdők. Ők azok, akik a munka után hazamennek, letöltik a képeket és elkezdenek “babácskázni” velük. Átnézegetnek, színezgetnek, próbálgatnak, variálgatnak, gyönyörködnek a végeredményben, majd fél napi játszadozás után rájönnek, hogy még semmit nem csináltak a képekkel, de holnap már egy másik sorozattal fogják tenni..ugyanezt. Ha nem akarod az életed a gép mellett tölteni és kisütni az agyad mindjárt az első két szezonban, jó lesz, ha észben tartasz néhány dolgot.
- Ha esküvőt fényképezel, az anyagot nem dolgozhatod fel amatőr eszközökkel. A nagy sorozatok kezelésére erős hardverre, színhelyes környezetre és megtanult, begyakorolt szoftverekre van szükség.
- Az esküvői sorozat feldolgozása professzionális attitűdöt és tudatállapotot igényel. A feladatot részekre kell bontanod és igen korán ki kell dolgoznod, majd fokozatosan optimalizálnod azokat a szabványos lépéseket, ahogy egy munkameneten belül bánsz az egyes fotókkal. A szabványosítás célja az egérmozgás és a billentyű-használat optimalizálása.
- A feldolgozást erősen fókuszált tudatállapotban kell végezned, amelybe nem fér bele, hogy néha-néha ránézz a facebookra vagy levelezgess egy kicsit. Ha nem bírod a monotóniát, a munkát bontsd etapokra, amelyeket egy leülésre el tudsz végezni anélkül, hogy megszakítanád a feladatot. Az etapok közt tarts kis szünetet, amelyek oldják a monotónia-érzeted.
A workflow és a szoftverek mindenkinél mások. Egyes szoftverek alkalmasabbak a tömeges feldolgozásra, mások kevésbé. Az ördög a részletekben van. Ha egy képnél egy-egy munkafázis során csak öt-tíz másodpercet spórolsz, az a végén, mire előáll a termék, már napokat jelenthet. A legtöbb, amit a tanfolyamainkon a hallgatóknak adhatunk, az éppen a workflow terén nyújtott segítség, hiszen a semmivel nem pótolható szabadidőt, az életük egy részét kapják vissza.
A marketing
A marketingre fordíthatsz sok időt és kevés időt. A piac telistele van közepes fotósokkal, akik számára a jó marketing létkérdés, ha nagyon tehetséges vagy, akkor kevesebbel megúszhatod. Azt azonban leszögezhetjük, hogy vannak a marketingnek hatékony és kevésbé hatékony formái. A legjobb módszer az, amely akkor is működik, amikor te alszol, ezeket hívjuk marketing-automatáknak. Rengeteg időt és pénzt veszíthetsz felesleges körökre és nem működő módszerekre, amíg kiépíted a saját marketing-automatádat. A feladatok egy részét ki is szervezheted, szakemberre bízhatod, így több időd marad arra, amihez (remélhetőleg) jobban értesz, a fényképészetre.
A támogató tevékenységek
Céged van, néha alkalmazottaid, pénzügyeid, bankba, könyvelőhöz kell rohangálnod, a felszerelésedet javítani kell, a kocsidat szintén. Ez mind idő, idő, idő, amelyből a legkevesebb van. Ha tartósan talpon akarsz maradni, akkor tanuld meg, mi az a Pareto-elv és használd a gyakorlatban!
Ha érdekel, melyek a konkrét módszerek és lépések, amelyek segítenek visszaszerezni az elveszett életedet, akkor talán jó ötlet lehet körülnézni a TEF-online tanfolyamok közt.
13+1 dolog, amelyet kezdő fotósként jó lett volna hallanom
Nem fogom cifrázni hosszas bevezetővel, csak leírom, melyek lettek volna a legfontosabb dolgok, amelyekről jó lett volna tudnom pályakezdőként. Sok időt, pénzt és csalódást megspórolhattam volna:
1. Attól, hogy képes vagy jó fotókat készíteni, még nem leszel automatikusan jó fotográfus. Sőt, igazából fotográfus sem. Nem tudom, hogy elhittem-e volna, ha valaki azt mondja, a kihívás nem a jó fotók kitalálásában, elkészítésében van, hanem a kedv, motiváció megőrzésében valamint a jó egyensúlyban a munka és a magánélet közt. Az, hogy végül boldog leszel-e ebben a szakmában, csak utólag, tíz-tizenöt év múlva derül ki, amikor felépítetted (vagy nem építetted fel) a vállalkozásodat.
2. Az tévedés, hogy bárkitől, bármit tanulsz, az csakis a hasznodra válik. A legtöbbektől sajnos csak azt lesheted el, mitől lettek ŐK sikeresek, vagy még azt sem. Ha nem döntesz okosan, éveket és rengeteg pénzt vesztegethetsz el olyan dolgok megtanulására, amelyekben – különbözőséged miatt – soha nem leszel elég jó. (Az önismeret és saját igények felmérése a kulcs, a legtöbb fotográfus mellé egy jó pszichológust állítanék, legalábbis a pályájuk első szakaszában.)
3. Ha úgy döntesz, pénzt fogsz keresni a fotózással, mindig a legjobb felszerelést vedd. Időt spórolsz vele, ez az egyetlen, amit nem tudsz visszaszerezni.
4. Az első években ne pazarold az erőd önmeghatározásra. Fényképezz, a környezeted meg majd eldönti, hogy fotográfusnak tart-e.
5. A fényképezés szabályait megszegni nem menő dolog, legtöbbször csak a kényszerűség miatt tesszük. Tanuld meg és alkalmazd a szabályokat!
6. A pénz csak egyike a rengeteg lehetséges következménynek, ami a fotográfiából jön. Semmiképpen ne kezdj bele, ha muszáj volna pénzt keresned vele!
7. Ne foglalkozz azzal, milyen fotókkal keresik a pénzt mások! Arra koncentrálj, mit és hogyan szeretnél fotózni jövőre! Ha megvan, onnan már csak egy lépés hagynod, hogy megtaláljanak azok az ügyfelek, akik ugyanolyan képeket szeretnének.
8.Te magad vagy a termék, nem a fotóid. Ha úgy érzed, hogy egy ügyfeled kegyeiért harcolnod kell, akkor ő nem téged akar, engedd el!
9. Ne bosszantson, hogy a konkurencia az áraid alá ígér és megszerzi az ügyfelet. Hagyd, hogy olyan ügyfelei legyenek, akik az olcsóságáért szeretik.
10. Ne irigykedj a konkurenseidre, hisz tehetségük a te piacodat is építi!
Most pedig – ráadásul – jöjjenek olyanok, amelyeket kezdettől sejtettem és igazam volt:
11. A legfontosabb a termék, második legfontosabb a termék, harmadik legfontosabb a termék, a marketing a negyedik.
12. A fotózás magányossá tesz, csapatban jóval könnyebb…nek tűnik. A csapat azonban új problémákat jelent, amelyekkel foglalkoznod kell. Ne becsüld le ezeket!
13. Mindenki ront. A sztárok attól nagyobbak, hogy valamennyivel kevesebbet hibáznak… és sokkal nagyobb szerencséjük volt, mint neked.
13+1 A fotográfia igenis egzakt tudomány. Ha valaki azt próbálja neked bemagyarázni, hogy valami ezért jó, vagy nem jó, mert „csak”, az egyszerűen nem tudja a válaszokat, vagy nem hajlandó elég mélyre ásni értük.
Az ideális menyasszony 10+1 legfontosabb tulajdonsága – a fotós szemével
Azt hiszem egy leány életének egyik legellentmondásosabb eseménye az esküvője. A végeredmény felejthetetlen, de altalában bonyolult, hosszadalmas és kihívásokkal teli folyamat a megszervezése és nem mindenki engedheti meg magának, hogy profi kezébe adja. Láttam már leányokat szenvedni és szárnyalni is a szervezői szerepben, ez azt hiszem leginkább alkat kérdése. Sokat segíthet azonban a tudatosság és a mentális felkészülés, illetve a tapasztalt szakemberek kiválasztása. Ha megrajzolnám egy képzeletbeli személy fantomképét, aki elhatározza, hogy szervez magának egy tökéletes esküvőt és ehhez a lehető legjobb fotográfust is magtalálja, akkor kiemelnék néhány fontos jegyet. Figyelem! A továbbiak nem arról szólnak, milyennek kell lenned! Inkább arról, mi az, ami megkönnyítheti a te életed és elősegíti, hogy jó élményként éld meg az esküvőd, ráadásul jó képeid is maradjanak róla..
1.IQ, EQ
Az IQ és EQ megfelelő kombinációja szükséges ahhoz, hogy egy lány helyesen dolgozza fel azt a tényt, hogy megkérték a kezét, elbírja azt a terhet, hogy hosszú hónapok kemény munkájával meg kell szerveznie egy bonyolult napot, amelynek meg kell felelnie másoknak, együtt kell működnie egy csomó emberrel, mindezt úgy, hogy a szerelme – aki általában a partvonalról figyel -sem érzi magát elhanyagoltnak. A szerencsések mindeközben azt is felfedezik, hogy meg tudnak felelni az újabb és újabb kihívásoknak, sőt, még élvezni is tudják a szervezés folyamatát.
2.Eltalálja a kontroll és delegálás helyes arányát, nem válik menyaszörnnyé
Nagyon sok lány képzeli azt, hogy egy esküvő megszervezésénél mindent az irányítása alatt tarthat. Ez egyszerűen lehetetlen. Nem lehet ott a konyhán, nem nézheti a virágkötőt, nem tud napos időt csinálni bárányfelhőkkel. A művészet annak felmérése, mit csinálhat csak ő, és kik azok, akikre támaszkodhat a többiben és annak a nyilvánvaló ténynek az elfogadása, hogy tökéletes esküvő nem létezik. Néhány leány súlyos aránytévesztések révén pótcselekvésekbe menekül, azt képzelve, hogy attól jobb lesz az esküvőjük, hogy minden részletet megpróbálnak személyesen kontrollálni. Ismerek kedves, aranyos lányokat, akik az esküvőjük napján kivetkőztek önmagukból, dühöngve kezeltek kisebb problémákat, mondjuk árnyalatnyi eltérést a csokor színében. Őket a szakmai szleng menyaszörny-nek titulálja.
3.A fényképezéssel kapcsolatos ráfordítások befektetésként kezelése
Nagyon kevesek képesek felmérni, miről szól valójában az esküvői fényképészet. A legtöbben egyszerűen szükséges elemnek érzik, pedig nem az, kiváló esküvőt lehet szervezni fotók nélkül. A többség mégis azt képzeli, hogy a megfelelő fotós kiválasztásával és kifizetésével a fényképezés kérdése le van tudva. Ez nem igaz! Ha belevágsz a „jó esküvői fotóim lesznek” c. projektbe, akkor egy csomó dolog rajtad fog múlni, nem a fényképészeden. Megfelelő helyszínen kell készülődnötök, rendet kell raknod, jó fényben kell öltöznötök, gondoskodnod kell bizonyos stíluselemekről, fel kell öltöztetned a koszorúslányaidat, stb. A jó fotósorozat elkészítése egy projekt, amelyben te és a fotográfusod együtt dolgoztok, mindhármótok érdekében.
4.Stílusérzék, részletérzékenység, fotós, mint tanácsadó
Ez a pont összefügg az előzővel. A stílusérzék adottság, otthonról hozott dolog. Ha az ideális menyasszony bizonytalan, akkor tájékozódik, vagy tanácsot kér. A megfelelő ruha, az esküvő kellékeinek kiválasztása, a dekoráció megtervezése nem megy mindenkinek. Az esküvő helyszínei telistele vannak részletekkel, amelyeknek össze kell függniük ahhoz, hogy egységes, markáns kép jöjjön létre és azt mondhassuk: az esküvőnek stílusa van. Mivel a fotós az egyik személy, aki felelős az összkép okozta benyomás közvetítéséért, az ideális menyasszony alkalmanként vele is konzultál.
5.Jó kommunikáció (közel engedés, mégsem rátelepedés)
A fentiekből már sejthető, hogy a „jó fotóim lesznek” projekt meglehetősen szoros együttműködést feltételez a fotós és alanyai közt. A probléma azonban az, hogy míg egy menyasszonykának egy esküvője van, addig egy fotós szezononként akár 30-40 ügyféllel is tartja a kapcsolatot. Az ideális kommunikáció szerintem sallangoktól mentes, tényszerű, ugyanakkor személyes és kedves hangvételű. Néhány tavalyi menyasszonykának úgy sikerült rengeteg kérdést feltennie, hogy néhány soros levelekkel válaszolhattam az egyszerű és pontos kérdésekre. Imádtam őket ezért.
6.Természetes elegancia
Nem fogom kerülgetni a forró kását: az ideális menyasszony a megfelelő környezetből származik, ahol maguktól értetődőek a polgári értékek megjelenés, járás, frizura és smink terén, ahol nem kérdés, miért nem öltözünk szaloncukorkának, milyen a szép járás, mi a visszafogottság és miért élünk vele.
7.Munkabírás, fizikai kondíció
Az ideális menyasszony nem csak lélekben, hanem testben is készül az esküvő napjára. Tisztában van azzal, hogy a fizikai állapota meghatározza a közérzetét és igyekszik fitt lenni az esküvője napján.
8.Helyes énkép
Az ideális menyasszony nem akar más lenni az esküvőjén, mint amilyen valójában, képes elfogadni a kisebb hibákat a külsőjén, nem játszik felesleges és túlerőltetett szerepet. Nem utasítom el a romantikát és megértem, ha valaki hercegnő akar lenni az esküvőjén, de Magyarországon oly gyakran látok aránytévesztést (szerencsére az ügyfélkörömben ez nem jellemző) és nevetségessé váló erőlködést, mint semmilyen más országban talán.
9. Önzés hiánya, vőlegény nem eszköz, násznép nem díszlet
Mindennél jobban utálom, ha egy lány az esküvőjét egyfajta önzéssel éli meg, akár a vőlegénye terhére is. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csupán MINDENNEK úgy kell lennie, ahogy ő szeretné, ahogy az ő fejében megszületett. Ennek a látványos tünete az, ha egy lány így kezdi: „az én esküvőmön…”.
Az ideális menyasszony ennek éppen az ellenkezője. Tisztában van azzal, hogy az esküvő róla ÉS a férjéről ÉS a közvetlen hozzátartozókról ÉS a barátokról szól EGYSZERRE és a siker kulcsa az egyensúly fenntartása a saját és a többiek szükségletének kielégítése révén. Ilyenkor akár még az is előfordulhat, hogy a zenekar tagját is felköszöntik névnapja alkalmából..minő figyelmesség, ugye?
10. Time-management
Az ideális menyasszony tisztában van azzal, hogy összetett eseményt tervez és ahhoz, hogy minden a megfelelő mederben folyjon, elegendő idő szükséges a tervezésre és kivitelezésre. Nem csak tisztában van vele, de önfegyelmet gyakorol, amikor az utolsó napon még eszébe jutnának bizonyos tennivalók. A jó diák a vizsga előtt már nem tanul, hanem fejben összeszedi magát. Valahogy így működik ez az esküvőn is..
+1
11.Humor,humor,humor
Hát persze, hogy egyetlen esküvő sem lesz olyan, mint ahogyan azt megtervezték. Az ideális menyasszony viszont képes arra, hogy a pillanatnyi bosszúságon felülemelkedve (pl. nem a megfelelő csokor kerül a kézbe, khm) – arra koncentrálva, hogy a balján álló úriember az egyetlen igazán fontos dolog – képes némi humorral konstatálni a kisebb bakikat.
Nekem hosszú-hosszú évek és rengeteg, jobbnál jobb esküvő után (többen is megközelítették az ideális menyasszonykát) tavaly sikerült összetalálkoznom valakivel, aki megfelelt az összes fenti követelménynek. Őt ezúton is nagy szeretettel ölelem.
Helló 2015
Nehezen születnek mostanában a blogbejegyzések, mert ez a blog leginkább nem rólam szólt, hanem a szakmáról, a magyar piacról, főleg a problémákról, amelyeken változtatni szeretnék. Amióta visszavonultan dolgozom és csupán a csapatom és a tanítványok alkotta igen szűk szakmai körrel érintkezem, ezek a problémák persze nem szűntek meg, de innen, meglehetősen távolról, igen csekélynek látszanak, így ritkán születnek belőlük írások. Talán majd most..
Már tavaly is igen sok időt töltöttünk a szigeten, de most itt vagyok otthon és ha kinézek az ablakon, akkor valami ilyesmit látok, ami a magamfajtának – hisz állandóan fényképeket készítek a fejemben – paradicsomi állapot:
Nem lehet haragos a szíved, ha ilyen látványra ébredsz.
Akármennyire is igyekszem tudatosan, fegyelmezetten élni, legtöbbször csak utólag értem meg, milyen volt az életszakasz, amelyet magam mögött hagytam. Hát igen, tavaly örömmel zártam le az utolsó viharos, harcos, változásokkal és személyes drámákkal teli nyolc évet és kezdtem valami teljesen újat, reménytelit.
Új és reményteli?
Kezdjük a legnyilvánvalóbbal: a környezet. Előző életeim valamelyikében biztosan tengerparton éltem, a tudatom valamiféle hazaérkezés-érzéssel nyugtázza a tenger közelségét. Sehol nem alszom olyan mélyen, érzek olyan természetes nyugalmat, mint itt, a parttól alig ötven méternyire. Mindazonáltal nem ez a legfontosabb. Itt, Görögországban sok a probléma, elsősorban gazdasági értelemben, az elmúlt évtizedekhez képest az ország rosszabbul él, magasak az adók és elégedetlenek az emberek. De ami meghatározó számunkra, az egy egészségesen működő társadalom megannyi attribútuma. Az átpolitizáltság hiánya, a szinte minden emberi szintű interakcióban, kapcsolatban érezhető nyitottság, jóakarat, tolerancia és tisztelet teszi ezt a helyet élhetővé. Még nem tudom, hogy fogok-e ebben a blogban személyes dolgokról írni, vagy megtartom magamnak, de ha igen, akkor talán megpróbálom elmesélni, mi az a „filotimo”, ami mindent átjár az itteniekben.
Itt lakunk mostanában
A második dolog, ami nagyon fontos: a szakma. Szent meggyőződésem, hogy Magyarországon a lakosság legalább tíz százaléka azt képzeli magáról, hogy tehetsége van a fotográfiához, ezek túlnyomó része pedig pénzt is akar keresni vele. Itt viszont nem létezik az a fajta szakmai frusztráció, ami Magyarországon mindennapos. Arra célzok, hogy hivatásos fotográfusként nem kell alulképzett amatőrökkel hadakoznunk, hogy megéljünk a szakmánkból. Valamiért itt a pékek kenyeret sütnek, az autószerelők kocsikat bütykölnek, az informatikusok programokat hoznak létre, weblapokat szerkesztenek, a marketingesek meg a kereskedelmet szolgálják ki. Boldogulni itt sem egyszerű, de ha fotózni akarunk, akkor csak a szakmabeliekkel kell megküzdenünk a piacért. Ugye milyen furcsa?
A harmadik: a csapat. A naszriporter.hu végre azzá vált, amivé alakítani mindig is szerettem volna: erős csapattá, mégpedig mindenféle értelemben. Végre olyanok vannak körülöttem, akikben a tehetség és a tennivágyás nagyobb, mint az egó, ez pedig nagy dolog. Ha valaki nem értesült volna eddig a változásokról, az legjobb, ha rápillant a megfelelő menüpontra: íme a nászriporterek.
A negyedik: a macskák. Azt bizonyára sokan tudják rólam, hogy rajongok a menyasszonykáimért, de azt kevesen, hogy imádom a háziállatokat. Jöhet kutya, macska, birka, kecske, tökmindegy, csak ne ember legyen. Namármost, amikor beköltöztünk az új otthonunkba, három kismacska (névszerint Mignon, Zerge és Liza) innen az utcából úgy döntött, hogy ezentúl ezért élek, hogy szolgáljam őket. Ez a dolog szerencsére nagyon a kedvemre való és nem jár nagy terhekkel..
Egy sánta, egy Parkinson-kóros és egy konfekciómacska. Így szeretjük őket.
Az új dolgoknak persze semmi értelmük nem lenne, ha nem maradnának meg a legfontosabbak a régiek közül.
A tanítás folytatódik. Az egyéves egyéni képzésre többéves a várólista és igen-igen erős az emberanyag, amellyel eddig összehozott a szerencse. Halleluja.
A megbízások bőségesen érkeznek, Athéntól a Pireneusokig rohangálunk ebben az évben is, csak győzzük szusszal. Az ügyfeleinkre eddig sem lehetett egy rossz szavunk sem, idén is telistele leszünk édesebbnél édesebb párosokkal, szóval már számos esküvőt várunk nagyon-nagyon, köztük természetesen magyarokat is.
A végére hagytam a legfontosabbat. Fotográfusként, fotográfus-feleséggel élni, azonos ritmusban és motivációk mentén..nos ez minden magamfajtának a kiteljesedést jelenti – nagyon irigyelném magam, ha nem én volnék én. Ugye érthető?
..
Szó ami szó, úgy tűnik, ígéretes évnek nézünk elébe. Legalább ilyen szerencsemalacságokat kívánok mindenkinek az új, 2015-ös évre. Uiui.
Az esküvõfotózás Mc’Donalds-a
Emlékeztek azokra a csudálatos óvodás fotókra, amik a mi korosztályunkról készültek? Telefonnal, mackóval, földgömbbel pózolva…
Hát igen, irtó helyesek voltunk, csak két gond van ezekkel a képekkel: mindannyiunknak egyforma van belőlük, amik köszönő viszonyban sincsenek a gyermekkori énünkkel… ha a gyerekemnek meg szeretném mutatni, hogy milyen voltam kicsinek, biztos nem ezekkel a képekkel illusztrálnám…
Eszter kredenccel, Eszter mackóval, Eszter testvérrel, Eszter telefonnal (bilifrizura by Apa)
hanem inkább ezekkel, mert őszinték és elmondják, milyen voltam:
Eszter édességet kap, Eszter nem kap édességet, Eszter elneveti az óvodai műsort, Eszter tesóval (fotók – Apa)
És miért is írok erről? Egy ismerős lányzó a napokban feltöltötte az esküvői galériáját a Facebook-ra. Egy (igen, egy!) fotó volt az ifjú párról, a további 30 képen a dekoráció, a madárkalitkák, bőröndök, gyönyörű virágok, zászlófüzérek, kalligrafikus feliratok láthatók…ez az eset egyáltalán nem egyedi és kezd az a benyomásom lenni, hogy az esküvő kezd valami dekoros versenyfutássá válni.
Az igényes, a pár stílusát tükröző dekoráció valóban fontos, mondhatni a hab a tortán…de mi van, amikor eltűnik a torta és csak a hab marad?
Sok pár úgy érzi, hogy ez az esküvője napjának fő üzenete? Ez fejezi ki az érzelmeiket? Ezzel szeretnék megmutatni, hogy mennyi energiát/pénzt áldoztak az esküvőre? Ezeket a képeket 30 év múlva is ’időtlen emléknek’ fogják érezni? Tényleg úgy érzik, hogy semmi megmutatható egyedi nincsen bennük és az esküvőjük napjában? Vannak visszatérő elemek, de valóban visszaadható a nap hangulata csupán a gyűrűhúzás-csokordobás-csoportkép-tortavágás futammal?
És valóban ennyire egyformák a párok, amennyire egyforma fényképek ugrálnak fel a közösségi oldalakon?
A sok Mr&Mrs felirattal fotózkodás, zászlófüzér előtt pózolás valóban kifejezi egy esküvői nap lényegét? Ezek a képek lehetnek helyesek, de számomra pont a a párok és esküvőjük egyedisége és érzelmei hiányoznak róluk, az a boldogság, önfeledtség, amit az ad, hogy megtalálták a párjukat és összegyűltek a szeretteink, akik nyüzsögnek, izgulnak, örülnek, beszélgetnek, melegük van… Hiányzik a történetmesélés, az egyediség és a meg nem ismételhetőség.
pózolj bőrönddel, pózolj Mr&Mrs felirattal, pózolj lufival – és garantáltan senki sem tudja meg, milyen vagy valójában (fotók – shutterstock)
A vizuális közhelyeket két módon lehet elkerülni: újszerű témával vagy újszerű látásmóddal…esetleg mindkettővel, de ahhoz istenáldotta zseninek kell lenni.
Esküvő témában főleg nehéz nem közhelyesen fényképezni: a témák ismétlődnek és kevés pár meri magát vállalni. És bizony kevés fotós vállalja, hogy az egyértelműt nem egyértelműen mutatja meg, hiszen látható egy ’könnyen emészthető’ trend, mely szerint, senkit nem érdekel a kompozíció, a fény, a beállítás, ha van rajta zászlófüzér vagy színes lufi, az eladja a fotót, emiatt sok szakmabeli nem is érzi feladatának, hogy ennél több energiát fektessen bele– de akkor a fotóst mi különbözteti meg a futószalagon készülő, egyen-óvodai képeket gyártó megélhetési fotóstól? És a fotóanyagot egy stockfotó gyűjteménytől?
Ami a ’80-as évek fa mögül kikukucskálós, bokor előtt kamerába néző-gyűrűmutatós, szökőkút mellett letérdelős képe volt, az a mának az ablakon kirévedő menyasszony, csilláron lógó cipő, Mr&Mrs felirattal, zászlós macaronnal pózoló, csupa ellenfényes képe.
A szakmabeliek (és itt nem csak a fotósokról beszélek) felelőssége kibontani a párokat, elmesélni és megmutatni nekik, hogy nem kell magukat ‘hab’ mögé rejteni, vannak elég értékesek ahhoz, hogy közhelyek nélkül magukat adják!
Én azt gondolom, az egyetlen út, ami egy esküvői anyagot sajáttá tehet, az az őszintesége – a fotózsurnaliszta megközelítés, az elkapott pillanatokkal visszaadott hangulat, a ’szokásos’ mozzanatokon kívül lenyomott exponáló gomb, amikor nemcsak a jelenet van megörökítve, hanem az arra adott érzelmi reakciók. Ugyanis a zászlócskák ki fognak menni a divatból, de az érzelmek időtállók, melyek az unokáknak ugyanazt fogják jelenteni, amit az esküvő napján jelentettek. Ehhez azonban nem lehet pózoltatni, klisékből építkezni, illetve sem agyban, sem sebességben nem lehet lekésni a pillanatot. (Lásd alul lévő képek!)
És miért tartom ezt fontosnak?
Mert a ma házasodó korosztály 70%-ának egyforma esküvői képei lesznek… és kár lesz 30 év múlva pironkodva elővenni a Mr&Mrs képeket, melyek pont annyira lesznek egyediek és a rajtuk lévőkről mesélők, mint az óvodai képeink…
Óvodás korunkban azonban nincs nagyon választásunk, hogy hogyan fotóznak minket, mit mutatunk magunkból, de felnőttként igen. Az ovis képeinken ezért tudunk kuncogni a gyerekünkkel, de azt is vállaljuk, hogy felnőttként is tömegtermékre, az esküvőfotózás mekis kajárára szavaztunk (csak épp nem telefonnal, hanem dekorral pózolva)?
x, Eszter
képek: Fekete Csaba, Gyurcsák Peti, Magyar Csaba, Molnár Eszter
A 10+1 leggyakoribb hiba a DIY-esküvők kapcsán
Az elmúlt években számos DIY (Do It Yourself – Csináld magad) esküvőn vettem részt. Ezek az esküvők attól különlegesek, hogy szakítanak a hagyományos koreográfiákkal, olyan helyeken szervezik őket, ahol nincsenek kialakult (és kipróbált) szokások, nincs szakembergárda, amely felhívja a szervező-menyasszony figyelmét az elkövethető tipikus hibákra. Így aztán láttam már jól és rosszul sikerült megoldásokat, amelyek tanulságul szolgálhatnak neked, kedves leendő menyasszonyka. Az alábbi lista igyekszik felsorolni a visszatérő – és kis odafigyeléssel kiküszöbölhető – hibákat.
1. Nincs B-terv :
Nagyon sokat kockáztatsz, ha nem veszed figyelembe az időjárás szeszélyeit és a szertartás vagy vacsorahelyszínt a szabadba tervezed, abban bízva, hogy a legmelegebb nyári hónapokban úgysem fog esni az eső. Igazi rémálom, amikor egy szertartást a hirtelen lecsapó jégeső szakít félbe és egy mező közepén állsz, fedezék nélkül.
2. A navigálás
Nagyon jópofa dolog az erdőben, mezőn, szőlőültetvényen, a természet lágy ölén tartani az esküvőd, hihetetlen stílusos dolgokat látni néha. Igen ám, de hogyan lehet megtalálni a helyszínt, ha oda kacskaringós módon, a főútvonalaktól távol, dűlőutakon lehet eljutni? Az nem jó gondolat, hogy találjon ki mindenki úgy, ahogy bír. A GPS-koordináták jók lehetnek a haveroknak, de az idősebb rokonaid csak a fejüket fogják vakarni, ezt elhiheted nekem. Bosszantó dolog, ha a szertartásra érkezett vendégeid a tűző napon kénytelenek várni, amíg a haverok pár kilométerre a keresztapádat kutatják fel.
3. A megközelíthetőség, avagy azok a fránya magas sarkok
400m gyaloglás semmi, ha azt egy aszfaltozott úton, sportcipőben kell csinálnod. Kicsit nehezebb, ha magassarkú cipőben. Az meg nagyon gáz, ha a legjobb barátnőid ugyanezt úttalan utakon, negyven fokban, hegynek felfelé kénytelenek megtenni. Asszem ez a barátok elveszítésének legjobb módja..
4. A túl nagy meleg (vagy hideg) és a frissítők (lélekmelegítők)
Egy húszperces szertartást bárki kibír pisilés és ivás nélkül. De nem akkor, ha hétágra süt a nap, nincs árnyék és hetvenéves vagy. Esetleg nyolc. És korábban négyszáz métert sétáltál hegynek felfelé. Tiszteld meg a vendégeid, hogy frissítővel kínálod őket a szertartás helyszínén!
5. A szúnyogok/rovarok
Klassz dolog egy nyári estén kinn a kertben, vízparton, lampionos vacsorát tartani. A környék legjobb vacsorája lesz. A szúnyogoknak, akik kilométerekről megérzik a rengeteg embert és ők is igyekeznek résztvenni a lakomán. Szóval azok a szúnyogriasztó fáklyák igencsak hasznosak lehetnek.
6. A szomszédság és a rendőrség
Bármennyire is nem kézenfekvő, a szabadban tartott mulatság is zavarhatja mások nyugalmát. Este tíz után ez engedélyköteles tevékenység, ha lakott a környék. Gondoljunk rá, ha nem akarunk egyenruhásokat látni tortavágás előtt.
7. Az idősek és a gyermekek
Te fiatal vagy és energiával teli, a haverok úgyszintén, meg sem kottyan nektek egy kis éjszakázás. Az idősek és a gyermekek azonban hamarabb fáradnak, ha nem gondolsz arra, hol és hogyan pihenhetnek, hogyan juthatnak el a közeli szálláshelyre vagy éppenséggel haza, akkor rossz házigazda vagy. Ne felejtsd el megtervezni, mi a teendő, ha a nagyapád a füledbe súgja: ” kiscsillagom, a Mami már nagyon fáradt, mi már szeretnénk eltenni magunkat holnapra”.
9. A komfortfokozat avagy TOI-TOI-effektus
A nem standard helyszínek nem sok vendégre vannak tervezve. Nagyon kiábrándító tud lenni, ha hosszú sorok állnak ez egyetlen női WC előtt, vagy az illemhely higiéniája nem megfelelő. Van Budapesten egy nagyon intenzíven hirdetett, amolyan DIY-szerű, sátras helyszín, komoly csapat, esküvői marketing és bérleti díj van mögötte. Csak azt nem értem, hogy miért nincs normális illemhelye. Tulajdonképpen botrányos a dolog, igazi hungarikum.
9. A táncparkett
Az esküvő általában táncos mulatság. A tánchoz hely kell. A tánchoz sima felület kell, mert a fűben henteregni jó, de bukdácsolni nem. A megfelelő felületről gondoskodni egy DIY-helyszínen általában komoly erőfeszítést jelent.
10. A fény hiánya
Önzően meg kell említsem a saját szempontunkat. A nem szabvány helyszíneken általában nincsenek falak és mennyezet, ami visszaverné a fényt. A világítás általában alultervezett. Most szólok: a fényfűzér, amit terveztél nagyon kevés lesz. A jó fotókhoz ugyanis fény kell, nagyon sok fény. A szabadban két lehetőség van: vagy az arcodba vakuzunk a kisvakuval vagy telepítesz nekünk nagyobb, erősebb fényforrást. Vagy előre szólsz, hogy mi telepítsünk. Mindenképpen gondoskodnod kell viszont áramellátásról, dugaljakról, hosszabbítókról, de az esti képminőség mindenképpen rosszabb lesz, mint egy épített helyszínen.
+1 Az örök sláger: irányítás
A DIY-esküvők általában a laza, nem szabványos programokról szólnak, vagány srácok szervezik őket, akik úgy gondolják, hogy a még vagányabb haverok majd segítenek irányítani az embereket, terelgetni őket, kézben tartani az eseményeket. Hibás feltételezés. Mivel ezeken az eseményeken a legnagyobb a bukásveszély, NAGYON fontos, hogy legyen egy szakértő, aki kézben tartja a napot. Őt pedig úgy hívják: ceremóniamester. Általában véve is igaz, de a DIY-esküvőkön fokozottan: kell valaki, aki irányít, amíg a többiek szórakoznak.
Nagyjából ennyi. Jó szervezést, szép DIY-esküvőket!
Mátka mese – esti mese menyasszonyoknak
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lugasokkal, virágzó mezőkkel borított dimbes-dombos vidék, nagyon messze, még az üveghegyen is túl, ahol a kurta farkú malac túr. Itt állt egymás szomszédságában két kacsalábon forgó, héttornyú kastély. A dolgok rendje szerint, a két kastélynak volt két királya, mindkettőnek egy-egy gyönyörű leánya: a két királylány, Derű és Ború, kik jó barátnőkként cseperedtek. Eleinte mindketten úgy gondolták, ők bizony az apukáik feleségei lesznek. Aztán nőttek, nődögéltek és arra jutottak, az öreg királyokat meghagyják a királynéknak és inkább valami fiatal királyfit választanak. Kisebb-nagyobb viszontagságok után (gonosz banya, hét fejű sárkány, a többiről nem is beszélve) megtalálták párjukat, kik kiállták a hét próbát, és elhatározták, esküvővel pecsételik meg szerelmüket.
Ahogy az lenni szokott, Derű és Ború is belevetették magukat a hetedhét országra szóló lakodalom megszervezésébe, gondosan figyeltek minden apró részletre: tökhintót rendeltek, a virágot az aranymezőkről hozatták, kiválasztották a legjobb udvari bolondot, az étkekért a királyi főínyenc felelt, a ruháikat daloló tündérek által szőtt fonalakból készíttették, a muzsikusok az Óperenciás tengeren túlról érkeztek, frizurájukat az aranyhajásztól, képeiket pedig az udvari fő fénypiktortól rendelték meg. Egy nagy különbség mégis akadt a két királylány között. Míg a lázas készülődés közepette Derű virágot szedett, nagy sétákat tett párjával karöltve a folyóparton, eljárt lovagolni és a barátnőivel az udvari nótakörbe, addig szegény Ború éjszakánként álmatlanul hánykolódott, napközben pedig vagy a kezeit tördelve azon nyugtalankodott, hogy milyen lesz az időjárás élete nagy napján, vagy épp a főínyenccel, a daloló tündérekkel, az aranyhajásszal, a muzsikusokkal vagy a fénypiktorral torzsalkodott. Oldalán a királyfi aggódva figyelte, ahogy a királylány árnyéka korábbi vidám önmagának és bágyadt tekintettel néz ki az ablakon, rá és az ő nyugtató szavaira nem is figyelve.
Egy tavaszi délután Ború a szobájából épp a szemközti udvarba igyekezett a lugason át, csak úgy sercegtek a kavicsok igyekvő lábai alatt. Sietett, hisz ellenőrizni akarta a dolgok alakulását, mikor kuncogásra és dalolásra lett figyelmes. Széthúzta hát a virágzó ágakat, hogy lássa, kinek van ily jó kedve, mikor őt majd szétveti az aggodalom. Legnagyobb meglepetésére Derűt látta meg, amint mezítláb cigánykerekezik a rózsabokrok között.
Elindult felé, hogy kiokítsa, talán neki is inkább a daloló tündék, az aranyhajász, a főínyenc és a fénypiktor körmére kéne néznie és megvizsgálni a virágok nyílását az aranymezőkön… mire Derű meglátva őt, kacarászva a nyakába ugrott, így Ború száját csak két rövidke mondat hagyta el.
– Mire ez a nagy jókedv? Hát te cseppet sem izgulsz? – kérdezte Ború pörölve.
– Már hogy ne izgulnék, hát ezért dalolok. – felelte Derű.
– Hogy tudsz kacagni és cigánykerekezni és nem szemügyre venni, hogy rendesen kifényesítették-e a királyi ezüstöt, hogy nem szakadt-e meg a daloló tündér-szál a ruhában, hogy a főínyenc friss étkeket hozatott-e és hogy a Óperencián túli muzsikusok szorgosan gyakorolnak-e? – válaszolta Ború.
– Tudod – kezdte Derű- én már rég rájöttem arra, hogy ha izgulok, attól nem lesz jobb, sőt, elrontom a saját örömömet, így eldöntöttem, én bizony csak izgatott leszek és örülök. Örülök, mert ha holnap esik az eső és a muzsikusoktól a fénypiktorig és a vendégekig mindenki szekere elakad is a sárban, még akkor is én vagyok a leges-legszerencsésebb királylány a világon, hiszen a Királyfi engem szeret és engem szeretne maga mellett tudni élete végéig, ahogy én őt. Így nekem holnap csak ez és csakis ő a legfontosabb. Ezért kérem ki a véleményét és ezért szoktunk esténként megnyugtatásul szentjánosbogarakat kergetni együtt – hiszen ő is izgul, neki is fontos nap – de ez kettőnk nagy napja, kettőnkről szól. Máskülönben, ha mégsem lesz eső és mégsem akad el a muzsikustól a fénypiktorig mindenki szekere, biztos vagyok benne, hogy megtesznek minden tőlük telhetőt. Ebben azért vagyok biztos, mert kedvességet és bizalmat kaptak tőlem és ugyebár a Nagy Bölcseletek Könyve is megírta, hogy ha derűsen állok a dolgokhoz, derűt vonzok vele, így ők is derűsen fogják tenni a dolgukat. Lesz, ahogy lesz, én holnap bizony már a Királyfim felesége leszek és ez éppen elég ok a cigánykerekezésre.
Mire Derű végzett a mondandójával és felnézett, sehol sem látta Borút, köd előtte, köd utána. Sebtiben átbújt a rózsabokrok között, kifutott a kavicsos útra, hogy megnézze, hova tűnhetett. Nézett jobbra, a királyi udvar irányába, de nem látta Borút, pedig előbb mintha arra igyekezett volna. Nézett balra és látta, amint gyerekkori barátnéja szökdécselve igyekszik vissza a szobája felé…
Derűs álmokat!
(: Eszter
Ms. Grylls túlélőkészlete, esküvőfotósoknak
Az esküvőkön jó esetben bárányfelhők úsznak a kék égen, árad a szeretet, repked a menyasszony, mellette a vőlegény, a büszke szülők könnycseppeket törölgetnek, lágy szellő fújdogál, a háttérben madárcsicsergés és gyerekzsivaj hallatszik…és ilyenkor olykor történik valami nagyon-nagyon váratlan. Ezekre a hirtelen jött eseményekre gyakran nem készül senki. Az esküvő hangulatát igencsak befolyásolja a pár hangulata, ezért a kétségbeesett menyasszony bizony nem jó jel: ezért van nálam mindig esküvői túlélőkészlet.
Na jó, nem vagyok egy Bear Grylls, de pár apróság a készletből mentette már meg a helyzetet és ezzel a hangulatot: varrtam már sokkot kapott menyasszony fátylát, adtam Calcimusc-ot vőlegénynek méhcsípésre és Carmex-et cserepes szájra (ez utóbbi valójában engem ment meg: cserepes szájat retusálni csak nyugtatóval lehet).
Egy ilyen túlélőkészletet összeállítani öt percet vesz igénybe, magunkkal vinni igazán semmiség, az ottléte azonban megfizethetetlen tud lenni és ha az alanyainknak jó, akkor az nekünk is jó. 😉
Eszter – laceandlens.com
Külföldön dolgozni – dialektusok az esküvői fotózásban
Előadásaim gyakorta visszatérő témája az, hogy termékünk, amit előállítunk, globális. Ennek egy aspektusáról szól a mai blogbejegyzésem.
Ha ügyes vagy, szerencséd van (vagy legtöbbször mindkettő), akkor előbb vagy utóbb beérkeznek hozzád az első külföldi megkeresések. Nagy a valószínűsége annak, hogy a leendő ügyfél külföldön élő magyar, ebben az esetben a helyzet nem annyira bonyolult, kisebbek a nyelvi és kulturális akadályok, hasonlóak az elvárások, mintha idehaza dolgoznál, ha szerencséd van, akkor az utazáson kívül nem sok más gondod akad. Mi a helyzet akkor, ha az ügyfeleid egyike sem magyar? Mi van akkor, ha teljesen más kultúrából származik, másképpen szocializálódott, sőt, igazából még a képeidet sem ismeri, csupán megbízik egy közös ismerősötök véleményében?
magas hegyek, tenger, kell-e ennél szebb díszlet egy-egy jó esküvői fotóhoz?
Hosszasan mesélhetnék a saját kisebb-nagyobb sokkjaimról, de ha csak egyet mesélek el, nevezetesen azt a szorit, amikor egy londoni esküvőn a vőlegényről a templom kapujában úgy derült ki, hogy egy herceg, Nigériából, hogy a nagyapja (aki nem más, mint egyike a hat tartományi főnököknek, ergo királyi rangban él) kezét vadidegen emberek kezdték csókolgatni a nyílt utcán, nos akkor érezhető, hogy a szakmánk telistele van meglepetéssel.
Egy ambíciókkal, várakozásokkal, némi hazai gyakorlattal és berögződésekkel külföldre érkező fiatal kollégát azonban számtalan sokk érhet a külföldi munkavégzés során. Ezek közül a legnagyobb sokk az lehet, amikor megérkezel a világ legszebb tájainak, városainak egyikébe, azzal az elképzeléssel, hogy megcsinálod életed legjobb páros (populárisan: kreatív) sorozatainak egyikét, majd az egészből semmi nem lesz. Csalódott leszel, mert nem jött be a számításod. A páros nem akar veled “párosfotózni”, sőt, látszólag ügyet sem vet rád, a korábbi szívélyes levelező viszonyotok hideg tárgyilagosságba fordul. Láthatóan nem is értik, mit akarsz, nem is kérik, amit te adni szeretnél. Mi lehet a baj?- kérded.
A válasz nagyon egyszerű. Te az esküvőfotózás magyar “dialektusában” kommunikálsz, ők meg egy számodra idegenben. Amikor külföldre mész, számolnod kell azzal, hogy ott akár minden másképpen van. Ha felkészülsz, megnézve néhány ottani menő weboldalát, talán segíthet, de nem feltétlenül. A látványosabb, könnyen “eladható” fotók jelentősen felülreprezentáltak és a valóság esetleg teljesen más lehet.
menyasszony és legjobb barátnői: ez az esküvői fotó mindig biztos siker
Nagyon nehéz általános receptet adnom, hogyan lehet felkészülni az egyes célországok vonatkozásában, de azért próbáljuk meg, méghozzá az egyes esküvői szakaszok szerint:
1. Készülődés fotózása
A készülődés az esküvő nagyon fontos része, de ne gondoljuk azt, hogy ennek fotózása mindenhol kézenfekvő. Anglia, USA egyszerű helyek, mert a készülődés igen erős szociális eseménynek számít, a fiúk és lányok külön-külön, csoportosan készülnek. Ez igaz Dél-Európára is, de míg Észak-Spanyolországban a készülődés viszonylag publikus esemény, addig Dél-Spanyolországban, Olaszországban, Görögországban, Cipruson (figyeljük meg, hogy ezek mélyen katolikus vagy ortodox katolikus országok) férfi fotós szinte be sem léphet a nők közé és fordítva. Izraelben a készülődés bizonyos fázisaiban, amelyek egy része még sabbath előtti pénteken zajlik, ráadásul fotózni is tilos. Az arab országokban jobb, ha meg sem említed, hogy lefotóznád a menyasszonyt készülődés során. Ez alól érdekes kivétel lehet Dubai, ahol főleg indiai vendégmunkások hindu esküvőihez lehet hozzáférésed. A hindu esküvőkön a készülődés bizonyos fázisait lefotózhatod, de nagyon nem mindegy, milyen országban van az esküvő, itt nagyok a különbségek. Nyugat-Európa igen változatos, itt már szinte csak a párostól függ, akarnak-e fotókat a készülődésről. Nem árt, ha főszabályként elfogadjuk, jobb, ha konzervatívan állunk ehhez a szakaszhoz, azaz a menyasszonyt már sminkben és gyakorlatilag felöltözve (a ruhaigazítás fázisában) kezdjük fotózni. A vőlegényt sem illik félmeztelenül, hiányos ruházatban megörökíteni, legjobb, ha a kiegészítők, cipő felvételekor kapcsolódunk be az eseményekbe.
2. Leánykikérés
A leánykikérés hagyománya alig néhány (általam is ismert) kultúrában található meg. A magyarok lakta területeken fotóztam már ilyent a környező országokban, ezen kívül szinte csak Görögországban és a posztszovjet (ukrán, orosz) államokban láttam változatait. A hindu esküvőkön, amennyiben valóban a többnapos, hagyományos módon rendezik őket, szintén van leánykérés, ez zseniális, látványos parádé..és persze teljesen más módon zajlik, mint az itthoni, sírós, szinte jajveszékelős módi.
3. Templomi szertartás
A legtöbb országban nem létezik kettős eljárásrend, azaz a templomi szertartások jogszerűségét az állam elismeri. Ezen országokban az általunk ismert eljárásrend kiegészül a papírok aláírásával. Számítsunk rá, mert ez vagy az oltárnál, publikusan, vagy egy külön helységben történik meg, gyakran a ceremónia részeként. A katolikus és neokatolikus (református, evangélikus, baptista, anabaptista stb.), valamint görögkatolikus esküvők eljárásrendje közt is elég jelentős különbségek vannak, de még jelentősebb különbségek vannak a többi világvallás esküvői szertartásai terén. A buddhista szertartás például önmagában is érdekes, hisz az esküvő nem tartozik a szakrális események közé, így a megrendezése alkalomról alkalomra a lelki vezető és a páros akaratán, megállapodásán múlik. A bahai szertartáson nem lesz pap és a logisztika nagyon furcsa, először azt sem tudod, merre kell állnod és mit kell fényképezned. A hindu esküvő jelképrendszere egészen más, mint a megszokott, nem ugyanazok a fő momentumok. Hogy csak egy példát említsek: a gyűrűhúzást akár ki is hagyhatod, nem számít fontos eseménynek. A zsidó esküvő minden mástól erősen különbözik és komoly felkészülés szükséges, hogy lefotózd azokat a rejtett eseményeket, amelyek az esküvő szimbolikájához hozzá tartoznak. Akárhogy is legyen, a felkészülés néha komoly odafigyelést igényel, mert ugyanaz a római katolikus esküvő itthon és mondjuk Spanyolországban teljesen mást jelenthet, főleg az etikett, mozgási szabadság és öltözet tekintetében. Ugyanúgy komoly meglepetést okozhat egy hazai neológ szertartásokhoz, viszonylagos lazasághoz szokott kollégának, ha Izraelben vagy Brooklyn-ban kell ortodox, neadjisten’ haszid zsidó esküvőt fotóznia.
4. Civil szertartás
A civil szertartások viszonylagos hasonlóságuk miatt kevés váratlant tartalmaznak egy magyar fotós számára, talán a logisztika lehet eltérő, találkoztam azonban olyanokkal (például Németországban, Luxemburgban, Svájcban), ahol a páros, a szertartásvezető és a vendégek elhelyezkedése teljesen különbözött a megszokottól. Az eljárásrend azonban nagyjából azonos, a beszéd(ek)et a dokumentumok ünnepélyes aláírása és általában jeggyűrű cseréje követi.
5. Fogadás
Országonként és kultúránként eltérő a jelentősége a fogadásnak, amely a szertartások után következik. A szerepe legtöbbször az, hogy áthidalja a vacsoráig terjedő időt, továbbá lehetőséget adjon az ajándékok átadására, de bizonyos kultúrákban (pl. Sri Lanka, India) a táncos-zenés vacsora hiányozhat, a fogadással az egynapos esküvő napja nagyjából véget is ér (azért írtam egynaposat, mert a tradicionális indiai esküvő 3-7 napig is tarthat) . Érdekes lehet az a tény, hogy bizonyos esetekben a fogadás nyitóeseménye a menyasszonyi torta felszelése.
6. Vacsora, Party
A vacsora megtörténhet igen gyorsan és hasonlóképpen alaposan, mint nálunk. A nyugati kultúrákban általában nem csap át dorbézolásba, az USA-ban, Nagy-Brittaniában és több Nyugat-Európai országban igen hamar, nagyjából 22-23 óra magasságában vége is szakad. Ebben nem kis szerepe van a nagyon magas terembérleti és munkadíjaknak, innen már minden óra horribilis összegekbe kerül. Meglepő lehet, hogy legtöbb helyen nincs élőzene, ennek szintén a magas költségek az okai, na meg az, hogy kevés zenekar kényszerül a megélhetés ezen – igencsak nehéz – módját választani. A vacsora kiemelt jelentőséggel bír a dél-európai országokban, viszont a nagy meleg miatt későn kezdődik, nem ritka, hogy a vendégek éjjel kettőkor eszik az utolsó fogásokat. Az erős szociális hálóban élő (főleg dél-európai) országokban természetes elvárásnak számít, hogy lefényképezd az asztaloknál ülőket, erre ne sajnáld az időt, menj biztosra, még akkor is, ha külön nem kérik. Vigyázzunk, a torta felvágása gyakran a vacsora nyitóeseménye és nem egyike a záróaktusoknak, ahogy megszokhattuk!
7. Páros portrék, párfotózás
Lehet kapaszkodni: általában elmondható, hogy minél fejlettebb országról van szó, annál kisebb a jelentősége. Az emberek vizuális kultúrájának része az, hogy fotók készülnek róluk. Így az esküvő napja legtöbbször nem indok arra, hogy önmegvalósítsanak. A páros fotózást, mint többórás eseményt így nyugodtan el is felejtheted, jó ha lesz fél órád erre a célra. Vannak azonban kivételek. Ha a fotós a páros portréi miatt ismert, esetleg ünnepelt, keresett személyiség, akkor a munka átcsúszhat ebbe az irányba, néha nem is az esküvő napján, hanem az azt követő valamelyik napon. Ha az esküvő ún. destination wedding (azaz olyan választott, jellemzően külföldi, szép helyszín), akkor szinte biztosra veheted, hogy emlékül készülnek majd páros fotók a helyszíneket bemutatandó.
Hogy mi a végszó? Bár megfigyelhetők törésvonalak a különböző országok piacok mentén, mégis minden esküvő más és egyedi. Neked fel kell készülnöd arra, hogy a páros a “helyi dialektusban” kéri majd a fotóit, de különösen rugalmasnak kell lenned. Nem szabad erőltetned sem az eljegyzési, sem a páros fotókat, de nyitottnak kell lenned és mutatnod kell némi kezdeményezőképességet. Ha jól csinálod a dolgod, akkor a páros és te is elégedett leszel. Ők azért, mert a nekik megfelelő fotókat kapták, te pedig a portfóliódban tudhatsz néhány különleges képet, amelyek jellemzőek az adott környezetre.
Sok sikert és kitartást!
Az „iparszerű” fotózás sajátosságai
Ha megkérdeznék száz fotográfust arról, mit tartanak az esküvőfotózás legfőbb megkülönböztető jegyének, nagyon sokféle választ kapnék. Ezek egy része a szokásos közhely lenne: “megismételhetetlen, fontos pillanatok”, “érzelmek”, “felelősség” stb. Közülünk sokan képzelik ezt, de a valóság az, hogy számtalan megismételhetetlen pillanat és felelőségteljes feladat van az alkalmazott fotográfia többi ágában is.
minden esküvői fotós álma, hogy a tánc egyszerre legyen dinamikus, szenvedéllyel teli..és elég hosszú, hogy szerencsésen lefotózhassuk
A helyes válasz valószínűleg mellbevágóan prózai: mi vagyunk azok, akik ipari mennyiségben állítunk elő és szállítunk le fotókat az ügyfeleinknek. Gondoljunk csak bele, hány más ágazatban adnak át sokszáz, sőt ezer fotót hetente? (idén augusztusban, a szokásos csúcsterhelés alatt, több, mint tizenkétezer (!) fényképet kellett egyenként megcsinálnom és leadnom. Őrület ugye?)
Az óriási képmennyiség mindent megváltoztat. Amatőrként nem is sejted, hogy a szeretettel teli, egyenkénti képigazítgatást, csinosítgatást valaha abba fogod hagyni, hisz úgy szereted, amikor valami új, szépséges születik a kezed közt. Ugye hogy így van?
Igen, ezt a finom, kíváncsisággal és szeretettel kísérletező pepecselést veszítjük el leghamarabb, amikor egy szezonban tíz esküvő fölé jutunk. Nincs időnk és talán kedvünk sem hozzá, a motivációnk immár főleg az lesz, hogy a jó minőséget megőrizve, hatékonyan szolgáljuk ki az egyre több és több fotót akaró ügyfeleket.
az igazi szerelem szülte póz a legjobb az esküvőfotós számára
Amikor harminc, negyven esküvőt fotózol egy évben, könyörtelenül felmerülnek az új, mindent felülíró szempontok. Hirtelen minden számítani kezd. Számítani kezd, hogy a használható képeken kívül mennyi hulladékot gyártasz. Először persze főleg azt gyártasz, aztán az évek múltával egyre kevesebbet. Ha nagyon-nagyon jó vagy, akkor a legyártott expóknak kevesebb, mint a fele kerül kukába. Szigorúan meg kell vizsgálnod azt, mennyi időt töltesz egy-egy fotóval. Első számú prioritássá válik, hogy a nyers képeid (RAW vagy JPEG) kiváló minőségben, jól exponálva, jó fehéregyensúly-beálításokkal érkezzenek be a feldolgozásra. Rájössz, hogy az olcsó felszerelésed rengeteg problémát okoz az utófeldolgozás során. Egy idő után mindent megteszel, hogy a legjobb szenzorokkal, legélesebb és részletgazdagabb, kontrasztosabb képet adó optikákkal dolgozz, hiszen teméntelen mennyiségű időt spórolhatsz meg velük az utómunka során. Egy idő után rájössz, hogy – bár legjobb a természetes, szép fény – gyakran világítanod kell, mégpedig jól világítanod, mert a képminőséghez (és a kevesebb utómunkához) szükséged van rá.
a stílusos esküvői fotózáshoz stílusos menyasszonyok és vőlegények kellenek, itt szerencsénk volt
Összefoglalva: az esküvőfotózás tehát abban különbözik a leginkább a többi fotográfiától, hogy itt számítanak a legjobban a hatékonysági kérdések és az időráfordítás optimalizálása. Ez pedig tudatosságot, odafigyelést, precizítást igényel a workflow kialakítása során. Nem véletlen, hogy az utóbbi két évem legnagyobb eredményének az -eddig sem időpazarló- munkamódszereim végsőkig csiszolását tartom. A mindennapokban ez nagyon egyszerűen jelentkezik: visszakaptam az életem..egy részét. Ezt kívánom neked is, kedves olvasóm!
Év végi kezdet
Egy-egy esküvői fotó kedvéért néha igen magasra is felmászunk.
Nem tudom, hogy vannak-e még olvasók ezen a blogon, akik látják ezt a bejegyzést. Remélem, hogy nem maradtam teljesen egyedül, de ha igen, az sem baj, majd kialakul. 🙂
Áprilisban írtam utoljára, ami persze nem azt jelenti, hogy nem történt semmi érdekes, nem lett volna mit írnom, éppen ellenkezőleg. Az idei egyike volt a legmozgalmasabb, legérdekesebb szezonoknak, hónapokat töltöttem távol, úton, új kollégák vannak körülöttem, új területeken dolgozunk, hogy a magánéletemről ne is beszéljek…
Elképesztő év volt, a saját bőrünkön éreztük, hogy a fiatalság színe-java vagy elhagyta, vagy elhagyni szeretné Magyarországot, szinte alig volt hazai ügyfelünk.
Idén tartottam az utolsó csoportos tanfolyamokat, miután nagyjából megértettem, hogy a páros portrék oktatására való egyoldalú koncentrálás itthon milyen káros piaci folyamatokhoz vezet, legyen bármilyen sztár is az oktató. Az egyéni oktatásnak megvan az első eredménye, igen erős tagokkal bővült a csapatunk, amely első ízben háromfősre duzzadt.
ez a fotó egy veszprémi esküvőn készült, szinte spontán módon, pillanatok alatt
A szakmánk „cigányszakma”, azaz oda megyünk, ahol jobb, aminek eredményeképpen egyre kevesebb időt töltünk itthon. Illetve dehogynem, az „itthon” szerencsére azt a helyet jelenti, ahol az ágyunk és a munkánk található, sok évet töltöttünk távol és sohasem éreztünk honvágyat. (Ahogy mostanában a dolgok alakulnak, egyre kevésbé lesz rá okunk.)
Egy jó csomó új ötlettel, elszántan érkeztünk haza Magyarországra november elején, amelynek eredménye hamarosan kézzelfogható lesz. Szövegben és képekben, úgyhogy érdemes lesz vissza-visszanézni ide, most már biztosan nem tűnünk el. Ez nem fogadkozás, inkább jelzés, hogy mielőtt véget érhetett volna az év, új szakasz kezdődött a NR életében, új kollégákkal, piacokkal, feladatokkal.
Az esküvők telistele vannak stresszes pillanatokkal. ez nem egy ilyen.
Először is jelzem, hogy ezt a blogot két kollégámmal (M. Csaba és Eszter) együtt vezetjük tovább. Üdvözlöm őket a fedélzeten.
A többit szépen sorjában, néhány napon belül.
xoxo
Csaba
A keretekről..
Az esküvői fotóknak is lehet utóélete. Itt éppen egy házassági évforduló alkalmából készült fotó látható.
Sok minden történik úgy az életünkben úgy, hogy nem vagyunk tudatában az okoknak, csupán a szokások irányítanak bennünket. Vajon miért az az esküvői fotók készítése történne másképpen?
A leendő házaspárokat megkérdezve igen tanulságos kép rajzolódott ki előttem sok-sok évvel ezelőtt: szinte senki nem érti közülük, miért akkor kezdődik és miért akkor fejeződik be az esküvői fotósorozat, ahogy mi, fotográfusok szeretnénk. Hát akkor most szépen elmondom 🙂
Egy tetszőleges történetnek van eleje, közepe és befejezése, ez alapszabály, nem is részletezem. Az esküvő rítusa is két szélső pont közé szorul, két szimbolikus átváltozás közé.
Az első a készülődő lány átváltozása “civil” lányból menyasszonnyá, a második pedig a menyasszony átváltozása asszonnyá, amikor a menyasszonyi ruhát levéve új öltözékben jelenik meg a násznép előtt.
E két átváltozás képezi egy-egy történet keretét és e kettő bármelyikének hiánya fájdalmas következménnyel jár, megfosztja a fotósorozatot a szilárd váztól, éppen úgy, mintha egy épületet alap vagy tető nélkül próbálnánk megépíteni.
Amikor a fotózásod tervezed, kérlek, fontold meg a fentieket és rosszul értelmezett takarékosságból vagy szemérmességből ne foszd meg a történeted a kereteitől!
xoxo
Csaba
Destination wedding – az esküvői utazásokról
Esküvőt rendezni általában drága dolog. Bizonyos országokban még drágább. Meg aztán nem is egyszerű, mert a páros családi/szociális kapcsolatait alaposan próbára teheti. “Azt nem teheted meg kislányom, hogy a Rozi nénit/Feri bácsit nem hívod meg, halálosan meg fog sértődni”. Ugye ismerős? Ilyen nénikből, bácsikból esetenként igen sok lehet, ugyanúgy a régi és jelenkori barátokból. Így aztán simán elköltheted az éves fizetésed az esküvődre akkor is, ha nem a legjobb étterembe viszed azt a rengeteg embert. Faluhelyen anno a menyasszonytánccal oldották meg ezt a problémát, a táncos lábú menyecske és az alkohol simán visszatermelték a költségeket és még a kelengyére is futotta. Más időket élünk, a menyasszonytánc egyre kevésbé divat és lassan elveszti eredeti funkcióját. A költségeket így a páros és szüleik kénytelenek fedezni, nem kis problémákat okozva a családi büdzsében.
Ne gondoljuk, hogy ez csak itthon probléma. Olyannyira nem, hogy az pár évtizede új szokás honosodott meg világszerte és kialakult az esküvői utaztatásokra szakosodott iparág. Az ilyen esküvőket “destination wedding” névvel illetik. Magyarországon ez is kissé eltorzult, mert a hasonlóakra szakosodott irodák ezt a szolgáltatást általában a prémium kategóriába sorolják és valóban drága termékként, “álomesküvőként” értékesítik. Pedig a destination wedding alaphelyzetben nem más, mint egy költségoptimalizációs módszer, amellyel több legyet is ütnek egy csapásra. Először is, a távoli helyszínekre nem meghívni a teljes rokonságot nem illetlen dolog, hisz legtöbben nem vállalnák az utazást. Másodszor, a kiválasztott, nagyon szűk családi/baráti kört elutaztatni és nyaraltatni egy szép helyszínen csodálatos, emlékezetes ajándék. Harmadsorban, az esküvő egyben a nászút is, felejthetetlen. Negyedszer: ezzel a módszerrel rengeteget lehet spórolni. A módszer kiadásai ugyanis kiválóan skálázhatóak. Pl. legyetek a vendégeink, de ne adjatok ajándékot, hanem vegyétek meg a repülőjegyeteket, stb.
A destination wedding tehát eredetileg költségkímélő technika, amely az esküvőt különlegessé is teszi, igaz, azon az áron, hogy nincs százötven, csak mondjuk húsz vendég a szertartáson… Ilyen esküvőt szervezni nem egyszerű, ezt azok a lányok tudják igazán, akik külföldön élve Magyarországra hozzák az esküvőjüket (ez egyébként az esetlegesen külföldi házastárs és rokonai szempontjából ez bizony destination wedding és komoly spórolási lehetőség, nem véletlen, hogy e sorok szerzője évente tucatnyi hasonlót fényképez). A papírmunka, tolmácsolás, utazásszervezés, az elszállásolás, programok szervezése, idegenvezetés és hasonlóak felkészült, infrastruktúrával és tapasztalattal rendelkező szakembereket igényelnek.
Történet, túrófánkról
Eszter örül.
ez kivételesen nem egy esküvői fotó, a fehér ruha ellenére..
A történetének azonban nem ez az eleje.
..
Eszter különleges. Álmokat hajszol és hisz abban, hogy nem egy multinál szerzett biztos jövedelem, lakás és kocsi az egyetlen út a boldogsághoz. A történetét mesélni fogom a tanítványaimnak, tanulságként arról, hogy a legmerészebb álmok is valóra válhatnak.
..
2008 májusában, Budapesten találkoztunk először, fényképészetről beszélgetett volna velem, azonban nem sok időt tudtam szentelni neki, hisz éppen esküvőt fényképeztem. Dóriét, a barátnőét, akinek különös szerep jut még ebben a történetben.
..
Amikor Eszter 2011 októberében írt nekem, már feladta hazai egzisztenciáját, hogy Görögországban, (ma már ezt is tudom) egy magányos hegyoldalban letelepedve, fotográfusként születhessen újjá. Levelében azonban sajnos ismét olyat kért, amit nem tudtam teljesíteni: még az ő könyörgése sem volt elég ahhoz, hogy tanfolyam-időpontot módosítsak.
..
Egy kis dramaturgiai kitérő: tavaly decemberben, egy külföldi site-on tag-elve felfedeztem egykori menyasszonykám, Dóri fotóit. A FB-on való nézelődés nem jellemző rám, ahogy az sem, hogy belefeledkezem egy idegen fényképész weboldalába. Itt azonban finom, egyszerűen, de ízlésesen komponált, feminin sorozatokat találtam lányokról, akik láthatóan élvezték a fotóssal való együttműködést. Kétségem sem volt, hogy egy kolléganő van a háttérben, a személye azonban nem derült ki, nem is érdekelt különösebben. Konstatáltam: „ügyes kislány”, aztán mentem a dolgomra, az oldal címe azonban beégett, hisz egy ismerős görög szigetről kapta a nevét.
..
Eszter majd’ másfél év után, 2013 február elején bukkant fel ismét és szokása szerint megint lehetetlent kért . Magántanulónak, asszisztensnek jelentkezett. Igen, Görögországból. Kérését (remélem) udvariasan elhárítottam, jelezve, hogy ehhez vagy hazaköltözik, vagy én hozzá…mindkettő lehetetlen opció.
A második levele forgatott fel mindent. Biztosan azt képzeli, hogy a beígért “bazi finom túrófánk” fogott meg, de esküszöm, nem így történt. Érzékeny pontomon ragadott meg: elragadóan humoros lévén, emlékeztetett egy másik levélre, amelyet 2010 júniusában kaptam. Annak az lett a vége, hogy a szerzőjét – közel negyven jelentkező közül kiválasztva – oktatni kezdtem. Ennek valószínűleg más lesz a vége, valószínűleg nem kevésbé érdekes. A levele végén csattanóként ugyanis ez állt:
“…ide teszek egy linket, hogy lásd, mik a hibák: https://www.facebook.com/lefkadaphoto”
Igen, jól sejtitek, ez volt az oldal, az a bizonyos oldal, amelyet a kitérőben említettem. (Dórikám, ezúton is köszönöm neked az együttműködést, imádás.).
..
Mi ez az egész? Véletlen egybeesés? Nem hiszem.
Talán kárpótlás, a húsz éve, kényszerből otthagyott tanári pályáért, egy korábbi, kedves tanítványért.
Talán az van megírva, hogy újabb és újabb, roppant tehetséges emberekkel találkozzam és egyengessem az útjukat.
Talán ezt utat kaptam, hogy harcoljak a mindennapi kételyeimmel.
Fogalmam sincs, de nem bánom, hálás vagyok érte, hisz rég megtanultam: minél többet adok, annál többet kapok cserébe.
A szándék tehát megszületett: segíteni őt, hogy megtalálja és kibontakoztassa igazi önmagát. Ezután már minden gyorsan ment, csak el kellett dönteni, milyen formában oldjuk meg, hogy minél többet találkozhassunk és dolgozhassunk együtt. A naszriporter.hu így most érdekes ponthoz érkezett. Megnyitotta a görögországi leánycégét, projektjét, vagy nevezzük, ahogy akarjuk. Elkészült a weboldal is:
www.lefkadaphoto.com (görögül tudók előnyben)
Nem csupán arról van szó, hogy visszatérek egy régi piacra, újabb esküvőket fényképezni.
Ezúttal új horizontok is nyílnak, amelyekről később adok/adunk hírt. Addig is, csak röviden, a lényeget:
“Lányok, soha nem álmodoztatok arról, hogy azúrkék tengerparton, mezítláb mondtok „igen”-t?”
(ezúton jelzem, hogy lelkes és hozzáértő, görög-magyar csapatunk segíthet nektek megvalósítani az álmotokat)
…
Eszter örül, vele örülök én is. Közös történetünknek messze nem ez a vége…
(Persze, hogy szeretem a túrófánkot).
Hogyan légy fotográfussá..vagy miért ne?
mára az esküvőfotózás az egyik legnépszerűbb kreatív szakmává vált
A nyolcvanas években mindenki lángosos akart lenni a Balatonon.
A kilencvenes években mindenki butikot akart a Váci utcában.
Az ezredforduló utáni jónéhány év pedig az ügyvédeké és a közgazdászoké volt.
Egy ideje pedig egyre több fotográfus-jelölt van a közvetlen környezetemben. Ez a bejegyzés nekik készült.
Nem kell nagy ásznak lenni ahhoz, kitaláljuk, miért oly népszerű a fotografálás. Az eszközök szinte mindenki kezében ott vannak, igaz, főleg telefonálásra használják őket. Biztos vagyok abban, hogy legtöbben készítettek már olyan fotót életükben, amelyre mások annyit mondtak: “ejha, ez tényleg profi”.
Sokan megtapasztalhatták már a fényképezés varázsát. Igen, a világunk kívülről csodálatosnak néz ki, különösen gyes-ről vagy fix munkaidős, unalmas alkalmazotti jogviszonyból. Ráadásul az internet, különösen a fotózásról szóló blogok telistele vannak bombabiztosnak tűnő receptekkel, hogyan kereshessünk pénzt új hobbinkból, a fotózásból.
a legtöbb tanulónak fogalma sincs arról, hogy az esküvői fotózás, mint leendő szakmájuk mekkora anyagi és mentális próbatélellel jár
A média már csak ilyen, különösen, ha fotóeszköz-gyártók állnak a hírek mögött. Nagyszerű dolog lelkesítő dolgokat írni a neten és beszámolni az újabb és újabb élményekről. Nekem is vannak ilyenek, persze, hogy vannak, nem csinálnám ezt a szakmát, ha nem így volna. Azonban kevés hivatásos fényképész vállalja a népszerűtlen szerepet, hogy a széles nyilvánosság előtt elmondja: a fényképész-társadalom (nem csak idehaza) nagy bajban van. Világszerte milliók képzelik azt, hogy a fotós karrier egy jó gépen, pár objektíven, némi – javarészt az internetről felszedett, hiányos -ismereten és a név mögé kiírt “photography” , rosszabb esetben “art” és “photography” szavakon múlik. Világszerte milliók képzelik azt, hogy a lakossági piacról érkezett néhány pozitív visszajelzés (lefordítom: néhány sikeresen lemásolt, ritkábban saját ötlet alapján készült, jól fogadott esküvői vagy családi fénykép) fényképésszé tehet bárkit is.
A valóság ezzel szemben az, hogy a “jó fotókat készíteni” és a “fotográfusnak lenni” közt akkora szakadék húzódik, amekkorát az aspiránsok több, mint kilenctizede nem képes átugrani. Ezt nem én találtam ki. A Pictage statisztikája alapján a kezdő fotós vállalkozások nyolcvan százaléka nem éri meg az ötödik születésnapját. A maradék húsz százalékból újabb nyolcvan százalék csődbe megy, újabb öt éven belül. Így százból négy marad meg tíz éven túl. Az okok összetettek, de két elemet lehet kiemelni. Az egyik az, hogy a fiatalok a fényképezést szeretik és nem az azzal járó egyéb tevékenységeket. Márpedig a fényképész cégek életében a képek készítése legfeljebb tizenöt-húsz százalékot tesz ki, a többi ugyanaz a taposómalom, amiből a legtöbben szabadulnának, azzal a cseppet sem jelentéktelen különbséggel, hogy ebben az iparágban elsején nem jön a fizetés a számlára. A másik ok közgazdasági jellegű. A hivatásos fotográfia mérethatékonysági szempontból nagyon trükkös. Igen magas rezsivel és beruházási hányaddal dolgozunk és a vállalkozásunk bizonyos bevételi határ alatt egyáltalán nem skálázható. (Lefordítom: amikor indulsz, rá kell döbbenned, hogy a felszerelés, amivel amatőrként játszadoztál, semmire nem elég. Egy csomó dolgot nem kalkuláltál bele az induláskor: kell egy jogi személy, TB-t, járulékokat, könyvelőt fizetsz, kell stúdió, világítás, újabb vázak és optikák, komoly weboldal(aka)t, internetes galériát kell fenntartanod…mert különben nem vagy versenyképes ill. nem tudsz vállalni egy csomó fizetős munkát. A minimális költségeid az egekben, és ha már az első évben nem termelsz ki jópár milliót, akkor jóccakát, csődbe is mentél).
a szép esküvői fotók készítése csak egyik a számtalan megoldandó feladat közül
Fel kell tenned tehát a kérdést: érdemes-e milliókat és rengeteg időt szánni arra, hogy tulajdonképpen nem is azt csinálod, amit eredetileg szerettél volna?
A nem válasz utólag, a kezdeti lelkesedés és hit miatt legtöbbször kesergéssel és csalódással teli évek múlva érkezik…szokásos történet.
Mit lehet tenni? Hát legelőször is tanulni. Kezdetben fényképészetet, mert ez a kulcs. Mielőtt belevágsz, biztosan tudnod kell, hogy valamiben másnak kell lenned a többieknél. A képeidnek nem szabad olyanoknak lenniük, mint bárkié a piacodon. A trükkös dolog ebben az, hogy ezt te magad nem te tudod jól megítélni. Keress magadnak független bírálót, szigorút, aki általában nem más, mint egy mentor, nálad sokkal tapasztaltabb fotográfus. Aztán nem árt (sőt, én ezt kötelezővé tenném), ha kipróbálod magad először alkalmazottként egy fotográfus mellett. Tanulj cégvezetést, less be a kulisszák mögé, nézd meg, hogyan zajlik az üzletszerzés és milyenek egy fotós vállalkozás mindennapjai. Nézd meg, milyen problémákkal találhatod magad szemben. Készítsd fel magad a kritikus helyzetekre, a visszautasításokra, az elvesztett megrendelésekre. Tanuld meg a helyén kezelni a dicséreteket és a kudarcokat.
Egy idő után meg fogod érteni, hogy ez a szakma sem tanulható meg az internetről, erre is érvényes az általános szabály: az első három év a tanulásról, alázatról, önismeretről és a túlélésről szól.
Ha túlélted az első hármat, már van esélyed arra, hogy boldogulj és ne kelljen ilyen blogbejegyzéseket olvasgatnod 🙂
Néha nagyon sokat kell utazni egy-egy ilyen esküvői fotóért.
Frissítés, egy nappal később:
A kommentekből és az olvasók számából látszik, hogy nagyon sokak fájó pontjára tapintottam rá ezzel a bejegyzéssel. Az is, hogy sokan értik félre a tartalmát. Én ugyanis nem arra helyeztem a hangsúlyt, hogy a pályán próbálkozók közül hányan tehetségesek és hányan nem, hígul-e a szakma vagy nem. Azt boncolgattam csupán, hogy annak, aki a pályára készül – függetlenül a tehetségtől – mivel kell szembenéznie.
Ha úgy tetszik, megpróbáltam felhívni a figyelmet a szakmánkkal kapcsolatos hamis illúziókra.
Mindenféle kondíciókról
az esküvőfotózás során számtalan jelenettel találkozol, amelyek „hozzátesznek” a mentális állapotodhoz
Tanítványaim megszokhatták, hogy a fényképezni tudáson kívül kiemelt jelentőséget tulajdonítok egy sor képességnek, amellyel az esküvőfotósoknak rendelkezniük kell ahhoz, hogy felkészülten indulhassanak neki az újabb szezonoknak.
Most azonban nem állandó vesszőparipámról, a fizikai kondícióról, hanem egy jóval ézékenyebb területről írnék.
A mentális kondícióról.
egy kedves, meglesett jelenet, közvetlenül a szertartás előtt: ezek adják az esküvófotózás savát-borsát
?
Többen összevonhatják a szemöldöküket, nem értvén a kérdést. Megmagyarázom.
Minden egyes esküvői fénykép egy háromoldalú problémahalmaz. Benne vannak az alanyaink vagy az objektív valóság, amit lefényképezünk. Benne van az ismeretlen szemlélő, akiben a fénykép majd előhív egy élményt, érzést, érzetet, amit elutasítással vagy elfogadással (lefordítom: tetszéssel vagy nem tetszéssel) nyugtáz. És persze benne vagyok én, a fotográfus. Aki a tudatomban lezajló folyamatokat képzem le vizuális formára.
A tudatom bizonyos képeknél ráadásul kétszer is jelen van. Először is benne van a kommunikációmban, amely a párost arra veszi rá (vagy nem), hogy úgy viselkedjenek, hogy a megfelelő objektív forma és tartalom álljon elő, amelyet lefényképezhetek. (lefordítom: hogy szépen álljanak és a testbeszédük arról árulkodjon, szeretik egymást). Másodsorban tudatom ott van jelen, hogy segít vagy akadályoz abban, hogy az objektív valóság leképezésének megfelelő módját választom-e (lefordítom: jól exponálok, jó rekeszt, kivágást, záridőt, megvilágítást stb. használok-e)
A háromoldalú problémahalmaz két elemére is döntő hatással van tehát az a tény, hogy – populárisan fogalmazva – “mennyire vagyok ott fejben” a fényképezés során.
Szerelemmel, érzelmekkel dolgozunk. Médiumok vagyunk, az a feladatunk, hogy ezeket az érzelmeket a megfelelő módon átengedjük a tudatunkon, ráhangolódjunk arra, mit éreznek az alanyaink, majd képpé formálva közvetítsük ezt a szemlélő felé.
Ugye senkinek nincs olyan illúziója, hogy az a tény, hogy boldogok, kiegyensúlyozottak, lelkesek vagy éppen ellenkezőleg, zaklatottak, mentálisan elhasználtak, cinikusak vagyunk, nem fog megjelenni minden egyes fotónkban?
Tudjuk befolyásolni a mentális állapotunkat? Hát persze, ezerféle módon. Csakis a tudatosságunk szintjétől függ, hogy ezt felismerjük-e és milyen módon tesszük meg.
Nem véletlen, hogy rengetegen nézegetnek szép esküvői fotókat, mielőtt elindulnak fényképezni. Vannak olyan tanítványaim, akik beszámoltak arról, feltöltődésnek használják/használták a weboldalam vagy más kollégák oldalait. Nem másolási célból. Csupán szükségük van arra az érzelmi impulzusra, amit a fotók adnak. Ezek az önkondíciós technikák azonban rövidtávú megoldások. Természetesen nem csupán az esküvőfotózás miatt, de mindannyiunknak szüksége van arra, hogy stabil családi háttérből, szeretetből, jó házasságból, kapcsolatból induljunk el minden egyes – az érzelmeinket alaposan próbára tevő – esküvői küldetésre.
Tartósan boldogtalanul ezt a szakmát nagyon nehéz művelni. Sokan közülünk ezt a gyakorlatból tudják, ugye?
(Konklúzió? Szerintem egyértelmű. Jobban akarsz fényképezni? Jógázz! Meditálj! Sportolj! Tedd rendbe a magánéleted!)