Nem szokásom közreadni az ismerőseim leveleit, azonban a probléma, amelyet felvázol, annyira jellemző, hogy úgy érzem, muszáj nyilvánosan válaszolnom (meg aztán engedélyt is kaptam rá:-):
“A hétvégén voltam egy ismerősöm esküvőjét fotózni. .. Ez volt az első alkalom, hogy egyedül voltam… Már napokkal előtte halálra izgultam magam, amikor eljött az esküvő napja szerintem jobban volt gyomorgörcsöm mint a párnak. Nem attól féltem, hogy nem fogok tudni képeket csinálni, hanem hogy nem olyat amilyet szeretnék. Odamentem a fotózás helyszínére a megbeszélt időpont előtt negyed órával, a pár viszont a megbeszélt időpont után majdnem 40 perccel érkezett. Ettől az egész egy nagy rohanás lett. Nagyon kellett sietni, hogy az esküvőre odaérjünk. A pár egyébként nagyon aranyos volt, nem hibáztatom őket, dugóba kerültek. Objektív váltást például elfelejthettem. Nem lett volna időm rá, hacsak nem akkor amikor rohanunk át a termeken. [.. ] Mentünk teremről teremre és időm sem volt körülnézni a termekben, hogy tényleg kreatív fotókat csináljak, így maradtam a sémáknál… Hatalmas csalódás volt ez nekem magammal szemben. [..] Volt már Veled ilyen, hogy csalódtál magadban képek miatt? Ti ezt hogyan gyakoroltátok? Úgy értem azt, hogy egy adott helyzetből a maximumot hozzátok ki.“
Az én válaszom pedig:
Kedves ..!
Az időhiány és az rutintalanság okozta izgalom kombinációja az egyik leggyakoribb együttállás, amely leküzdhetetlen akadályt okoz. Ezért ne érezz hát csalódást. Illetve esetedben, ezt a csalódottságot én kifejezetten ígéretes dolognak tartom, abból sohasem lesz baj, ha egy fotográfus elégedetlen önmagával és az okokat illetve a megoldást keresi. Csak így tovább!
Ami az időhiányt illeti: ez nem csak a kezdők ellensége. Ha ez megnyugtat, az időhiány a legnagyobbakat is nehéz helyzetbe hozza. Mi ráadásul nem vagyunk “nagyok” és ugyanúgy bajban lettünk volna, ahogy te. Gondolom nem árulok el újságot, ha azt mondom, a kreatív fotózás a következő szakaszokból tevődik össze:
1. A helyszín és a lehetőségek felmérése. Ha van erre idő, akkor előbb kell odaérni és megtervezni a fotókat, mielőtt az alanyok megérkeznének. Az a legjobb, ha a fotók nagy része már a fejben van, mielőtt megkezdődik a második szakasz. Így lehet megspórolni értékes perceket.
2. Előkészítés (én helyzetbe hozásnak szoktam hívni) – előidézzük azokat a körülményeket, amelyek lehetővé teszik a munkavégzést. Ez az alanyaink ellazítását, tájékoztatásukat és az agyunk megfelelő kondícióba hozását (Gettin’ Clicked) jelenti. Akár húsz perc is eltelhet a páros megérkezése után, míg az első igazán jó fotók megszületnek. A fázis hossza nagyban függ fotóstól, az alanyaitól és néhányaknál (pl. nálam) a fénytől és a helyszíntől.
3. Az érdemi munka. Ekkor valósítjuk meg az előzetes terveket és jönnek az újabb és újabb ötletek. E fázis hossza a fotós fantáziájától, az alanyok fáradékonyságától és a körülményektől függ, lehet húsz perc is meg akár öt óra is.
Ha az ember minőségre törekszik, a 2. fázis nem ugorható át, ellenkező esetben szemetet kapunk és a 3. fázis el sem kezdődik.
Hogy mit csinálnék én, ha lenne mondjuk húsz-harminc percem? Minden erőmmel a 2.fázisra összpontosítanék, jót beszélgetnék az alanyaimmal, nem sürgetve őket. Amikor ellazultak, csinálnék róluk húsz felvételt négy-öt egyszerű beállításban pl. egy nagy ablak vagy ajtó környékén, az mindig bejön, mert egyszerű és a szép fény önmagától működik. A végén valószínűleg lenne négy-öt figyelemre méltó fotóm, amelyek nem rohanásban, hanem kellemes atmoszférában készültek. Aztán azt mondanám a párnak, hogy mára ennyi volt, menjünk a szertartásra.
Hogy miért így? Mert a rohanásban, egy óráját néző, a késés miatt feszült párosról nem lehet, csak rohanós selejtet gyártani, azaz a végeredmény nullával egyenlő..
Az öt jó kép pedig összehasonlíthatatlanul több, mint az egy sem. Egyszerű aritmetika.
Pusszantás
Cs
(Apró műhelytitok a végére: a legtöbb ilyen helyzetbe került párost “visszatapsolom”, azaz meghívom egy újabb fotózásra. Az általában jól szokott sikerülni. Van egy nagyon szép, magas, szőke lány a portfóliókban, trükkös uszályú ruhában. Alább is látható, ő látható a verseny 7. helyezett fotóján, a két arc közt. Nem csak az, hanem szinte az összes, weben látható képe ilyen “visszatapsolós”, hétköznapon tartott fotózásán született. Megérte a fáradtságot.)
. Asszem’ fel kell kötni a gatyeszt ebben a szezonban is.
.
A rémálmaim közé tartozik a betegen történő fotózás. Míg a munkák egy részét át lehet ütemezni, az esküvőknek az a sajátosságuk, hogy nem szívesen rakják át őket a fényképész kedvéért, főleg nem az utolsó napokban… Rengeteg esküvőn dolgoztam már, egy részükön nem százszázalékos állapotban. Szenvedtem már térd- és derékfájástól, kinlódtam már hetekig, beinjekciózva, fájdalomcsillapító tapaszokkal, de a legrosszabb mégiscsak lázasan-influenzásan vagy vírusos hasmenéssel esküvőt fotografálni.
?
