Éppen egy éve történt. Nem most fordult először elő velem, hogy egész nap egy korábbi párosom jár az eszemben.Szerettem őket és jó volt szerelmesnek látni őket.
Sajátos ismeretségnek indult. Nem láthattuk egymást személyesen, mert több ezer kilométer választott el tőlük, így az interneten át hónapokig tartva a kapcsolatot, együtt készülődtünk. Aztán a lány végül kicsit olyanná vált nekem, mint a sajátom és mintha mindig is ismertem volna.
Szép nap volt. Az esküvő elmúlt, a képek elkészültek, szeretetben elváltunk és egy ideje nem hallottam felőlük…
Aztán ma este váratlanul üzenetet kaptam. Egy rövid levelet, amely megmutatja, mi a választott hivatásom értelme:
„…the first of our years together has past. your were with us that day our journey began and it meant the world.
the images you produced for us on that day are the most cherished items we have.
they are quiet amazing and when we see them we are drawn back to that day when our world was as close to perfect we will ever get. for this we will be eternally grateful.
thank you. thank you for everything.”
….
Ó, édes istenem.. Én köszönöm nektek!
Azt nem tudom, hogy az anyagukat miért nem publikáltam ezidáig. Talán azért, mert sokat fotózom és néha sajnos éppen a legfontosabbra nincs erőm.
Ma azonban megteszem, teli szép emlékekkel (katt a képre):
