Esküvői fotós, esküvői fotók, esküvői fotózás a Nászriporterektől
Esküvői fotós, esküvői fotózás Magyarországon és bárhol a világon

Tag: esküvői történetek

Mátka mese – esti mese menyasszonyoknak

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lugasokkal, virágzó mezőkkel borított dimbes-dombos vidék, nagyon messze, még az üveghegyen is túl, ahol a kurta farkú malac túr. Itt állt egymás szomszédságában két kacsalábon forgó, héttornyú kastély. A dolgok rendje szerint, a két kastélynak volt két királya, mindkettőnek egy-egy gyönyörű leánya: a két királylány, Derű és Ború, kik jó barátnőkként cseperedtek. Eleinte mindketten úgy gondolták, ők bizony az apukáik feleségei lesznek. Aztán nőttek, nődögéltek és arra jutottak, az öreg királyokat meghagyják a királynéknak és inkább valami fiatal királyfit választanak. Kisebb-nagyobb viszontagságok után (gonosz banya, hét fejű sárkány, a többiről nem is beszélve) megtalálták párjukat, kik kiállták a hét próbát, és elhatározták, esküvővel pecsételik meg szerelmüket.

Ahogy az lenni szokott, Derű és Ború is belevetették magukat a hetedhét országra szóló lakodalom megszervezésébe, gondosan figyeltek minden apró részletre: tökhintót rendeltek, a virágot az aranymezőkről hozatták, kiválasztották a legjobb udvari bolondot, az étkekért a királyi főínyenc felelt, a ruháikat daloló tündérek által szőtt fonalakból készíttették, a muzsikusok az Óperenciás tengeren túlról érkeztek, frizurájukat az aranyhajásztól, képeiket pedig az udvari fő fénypiktortól rendelték meg. Egy nagy különbség mégis akadt a két királylány között. Míg a lázas készülődés közepette Derű virágot szedett, nagy sétákat tett párjával karöltve a folyóparton, eljárt lovagolni és a barátnőivel az udvari nótakörbe, addig szegény Ború éjszakánként álmatlanul hánykolódott, napközben pedig vagy a kezeit tördelve azon nyugtalankodott, hogy milyen lesz az időjárás élete nagy napján, vagy épp a főínyenccel, a daloló tündérekkel, az aranyhajásszal, a muzsikusokkal vagy a fénypiktorral torzsalkodott. Oldalán a királyfi aggódva figyelte, ahogy a királylány árnyéka korábbi vidám önmagának és bágyadt tekintettel néz ki az ablakon, rá és az ő nyugtató szavaira nem is figyelve.

Egy tavaszi délután Ború a szobájából épp a szemközti udvarba igyekezett a lugason át, csak úgy sercegtek a kavicsok igyekvő lábai alatt. Sietett, hisz ellenőrizni akarta a dolgok alakulását, mikor kuncogásra és dalolásra lett figyelmes. Széthúzta hát a virágzó ágakat, hogy lássa, kinek van ily jó kedve, mikor őt majd szétveti az aggodalom. Legnagyobb meglepetésére Derűt látta meg, amint mezítláb cigánykerekezik a rózsabokrok között.

Elindult felé, hogy kiokítsa, talán neki is inkább a daloló tündék, az aranyhajász, a főínyenc és a fénypiktor körmére kéne néznie és megvizsgálni a virágok nyílását az aranymezőkön… mire Derű meglátva őt, kacarászva a nyakába ugrott, így Ború száját csak két rövidke mondat hagyta el.

–          Mire ez a nagy jókedv? Hát te cseppet sem izgulsz? – kérdezte Ború pörölve.

–          Már hogy ne izgulnék, hát ezért dalolok. – felelte Derű.

–          Hogy tudsz kacagni és cigánykerekezni és nem szemügyre venni, hogy rendesen kifényesítették-e a királyi ezüstöt, hogy nem szakadt-e meg a daloló tündér-szál a ruhában, hogy a főínyenc friss étkeket hozatott-e és hogy a Óperencián túli muzsikusok szorgosan gyakorolnak-e? – válaszolta Ború.

–          Tudod – kezdte Derű- én már rég rájöttem arra, hogy ha izgulok, attól nem lesz jobb, sőt, elrontom a saját örömömet, így eldöntöttem, én bizony csak izgatott leszek és örülök. Örülök, mert ha holnap esik az eső és a muzsikusoktól a fénypiktorig és a vendégekig mindenki szekere elakad is a sárban, még akkor is én vagyok a leges-legszerencsésebb királylány a világon, hiszen a Királyfi engem szeret és engem szeretne maga mellett tudni élete végéig, ahogy én őt. Így nekem holnap csak ez és csakis ő a legfontosabb. Ezért kérem ki a véleményét és ezért szoktunk esténként megnyugtatásul szentjánosbogarakat kergetni együtt – hiszen ő is izgul, neki is fontos nap – de ez kettőnk nagy napja, kettőnkről szól. Máskülönben, ha mégsem lesz eső és mégsem akad el a muzsikustól a fénypiktorig mindenki szekere, biztos vagyok benne, hogy megtesznek minden tőlük telhetőt. Ebben azért vagyok biztos, mert kedvességet és bizalmat kaptak tőlem és ugyebár a Nagy Bölcseletek Könyve is megírta, hogy ha derűsen állok a dolgokhoz, derűt vonzok vele, így ők is derűsen fogják tenni a dolgukat. Lesz, ahogy lesz, én holnap bizony már a Királyfim felesége leszek és ez éppen elég ok a cigánykerekezésre.

Mire Derű végzett a mondandójával és felnézett, sehol sem látta Borút, köd előtte, köd utána. Sebtiben átbújt a rózsabokrok között, kifutott a kavicsos útra, hogy megnézze, hova tűnhetett. Nézett jobbra, a királyi udvar irányába, de nem látta Borút, pedig előbb mintha arra igyekezett volna. Nézett balra és látta, amint gyerekkori barátnéja szökdécselve igyekszik vissza a szobája felé…

Derűs álmokat!

(: Eszter

Esküvői mesék: Hétköznapi csoda

az esküvők világa kiszámíthatatlan, olyan sztorik jöhetnek szembe, amelyek a legvadabb filmek forgatókönyveiben sincsenek

az esküvők világa kiszámíthatatlan, olyan sztorik jöhetnek szembe, amelyek a legvadabb filmek forgatókönyveiben sincsenek

Ez a történet talán csak úgy elhihető, hogy az érintettek saját szájából hallod.
Hogy biztosan tudjad, nem városi legendáról van szó.
Én most mégis elmesélem, mert muszáj.
Hogy elhidd te is, vannak csodák körülöttünk.

……..

Te mit tennél, ha a BKV-n utazva megszólítana egy vadidegen lány:
“Ne haragudj, hogy zavarlak, de beszélnem kell veled. Én azt hiszem, hogy ismerem azt a fiút, aki életed szerelme lehetne”
Csóválnád a fejed? Őrültnek gondolnád? Elküldenéd? Esetleg arra gondolnál, hogy reggel még kényszerzubbony volt rajta, de most éppen szökésben van?

…..

Nem lehetett túl egyszerű a folyamat, amin keresztül Regina eljutott odáig, hogy elhitte, érdemes találkoznia egy vadidegennel, egy másik ismeretlen kedvéért.
Aztán egyszer csak elhatározta magát.
A randira – stílusosan –  BKV-val érkezett.
És a buszról meglátta a fiút, Lacit  a többi ember közt, a megállóban várakozva.

És abban a pillanatban már ő is tudta, érezte, annak a lánynak igaza volt: megérkezett.

 

Esküvői mesék: Hellóóó, hogy vagy és rastafari

Ez volt az esküvő, amely nem a pénztől, hanem minden mástól lett igazi.

Ahol a páros megértette, az esküvőt maguknak és nem mások elvárásai végett kell csinálni.
Ahol anyuka sminkelte a leányát, izgulva, remegő kezekkel.
Ahol a haverok dekorálták a szertartás helyszínét.
Ahol nem voltak sokan, de mindenki oda tartozott.
Ahol a menyasszony a vörös szőnyeg végén lerúgta a cipőjét, hogy mezítláb mehessen férjhez.
Ahol az örömapa egy iPad mögé bújva versenyt fotózott a hivatásos fotográfussal.
Ahol az örömanya átölelt hátulról és azt mondta: “Csabikám, nem bírok enni, amíg azt látom, hogy csak dolgozol és nem vacsorázol”
Ahol csak reggae szólt és az egyik legjobb csapat nyomta fáradthatatlanul, hajnalig.
Ahol mindent átszőtt a rastafari, a piros-zöld-sárga, szívverés-tempó és nehéz füst.

..és ahol –  nem kis meglepetésemre – egy hatalmas arapapagáj szólt utánam a parkban: “HELLLÓÓÓ. hogy vagy? .

PS. Akkor a meglepetéstől válaszolni sem tudtam.  Pedig azt kellett volna: “Köszönöm, remekül. Otthon, az enyéim közt érzem magam…”

Esküvői mesék: Láncszemnek lenni

Van két lány és egy történetem a mindennapjaink kicsi csodáiról.

esküvői fotózás Tokajban, pénteken

esküvői fotózás Tokajban, pénteken

esküvő a Dunán, Budapesten, szombaton

esküvő fotózása a Dunán, Budapesten, szombaton

Nóra és Ági sok-sok éve ismerik egymást és bár valaha ugyanazon baráti körhöz tartoztak, elsodródtak egymás mellől, több éve nem találkoztak. Hazájuktól távol élnek mindketten, ugyanabban az országban, de az egyik északon, a másik délen. Férjhez készültek mindketten, mégpedig Magyarországon. Egyikük a Dunát, másikuk a Tiszát választja helyszínül. Mindkettejük esküvőjének a víz és a hajózás a motívuma. Az egyikük pénteken, a másikuk szombaton mondja ki az igent. Egyikük sem az esküvője napján szeretné elkészíttetni a páros fotóit, de mindketten Budapesten.

páros fotózás kedden, Budapesten

páros fotózás kedden, Budapesten

páros fotózás kedden, Budapesten

páros fotózás kedden, Budapesten, a nagy találkozás napján

Aztán egyszer csak egy harmadik fél (a fotósuk) számára kiderül (kösz, Facebook), hogy van egy közös pont. Igen, a fotós személye. Innen már csak a véletlen és némi szervezés kérdése, hogy a két lány, a két házaspár egyszer csak ismét találkozzon, hogy néhány percig örülve egymásnak, új telefonszámot cserélve, elgondolkodhasson ugyanarról, amiről én. Az életünk telistele van véletlenekkel, apró csodákkal, amelyek irányítják a sorsunkat.

E két lány számára tán én lehettem a láncszem, amely talán ismét összekapcsolja az életüket.  Láncszemnek lenni jó.

két egykori barátnő

két egykori barátnő, most egyszerre menyasszony, ismét együtt

McDonalds, sült krumpli, szere(t)(l)em

20110709-175518-Edit

kapcsolatom Vigyorival és Pityuval különleges, ez igencsak kívánatos az esküvői fotós és alanyai közt

Vendégségbe készülve írom ezeket a sorokat. Nem akárkik lesznek a vendéglátók, hanem a “tizenhármak” egyike.

Azt hiszem, itt egy kis magyarázatnak kell következnie. 2010 tavaszán még nem volt bemutatótermünk, viszont azt gondoltam ki, hogy nem fogok többé éttermekben találkozni a potenciális megrendelőkkel. Így aztán nem kis áldozatra késztettem őket, nevezetesen arra, hogy ők jöjjenek el az otthonomba (az agglomerációban lakom, majd’ egyórányira), nézzék meg, hogyan élek, ismerjék meg a családom, így el tudják majd dönteni, mennyire vagyok hiteles és kívánatos személy számukra. Néhány hét alatt tizenhárman jöttek el hozzám és mindannyian lefoglaltak a következő évre. Csodálatos párosokról van szó, ők lettek a tavalyi év gerince és egyikükben sem csalódtam. Azt hiszem sohasem lesz többé ilyen szériám..

Szóval Évihez és Pityuhoz készülök. Pont. Várom nagyon. Pont. Hogy miért? Hát annak sok oka van. Nem mindennapi történet az övék.

….

Kapcsolatokat megőrizni nem könnyű. Sokat kell dolgozni értük. Kevés szerelem éri meg az öt évet, még kevesebb a tízet. A szerelem arra a rövid időszakra van kitalálva, amíg a fiú és a leány egymásba szeretnek és utódok születnek. A legtöbb házassági szándék nem tervezés eredménye, hanem belső késztetésé. Ezért aztán elég óvatos vagyok, amikor azt hallom, hogy a páros tíz éve van együtt, majd úgy döntenek, összekötik az életüket. Nem azért vagyok óvatos, mert nem hiszek a tartós kapcsolatokban, dehogyisnem. Azért vannak fenntartásaim, mert nehezen tudom elképzelni, hogy az összetartozásnak látványos jelei vannak. A régóta együtt élő párok esetén beszélhetünk összecsiszolódásról, harmóniáról, szeretetről, de a szenvedély ritkán látszik. Nem gondolom, hogy ez baj volna (hisz annyi minden fontos dolog tarthat össze két embert), de nekünk, akik két ember közt látható dolgok lefotózásából élünk… hát hogy is mondjam… sanszos, hogy kissé visszafogott képek lesznek.

Nos, az előítéleteim szertefoszlottak e két fiatal láttán. Diákkorukban, diákmunka során jöttek össze, éljen Ronald McDonald sokáig! Úgy tűnik, hogy a sültkrumpli illata és az egyenruha jó katalizátorok, mert ezek a srácok nagyon szeretik egymást, így, sok-sok közös év után is.

Kati & Attis évforduló

“A házasságnál bonyolultabb dolgot még a japánok sem találtak ki.” /Vavyan Fable/

…és kevés nagyobb boldogsága van egy esküvőfotósnak, mint ha láthatja, hogy ezek a bonyolult házasságok milyen jól működnek!

Katinak és Attisnak éppen egy esztendővel ezelőtt jött el a Nagy Napjuk, Jaksa Timi fényképezte őket, és nem tudom, melyikük mikor ismerte fel, hogy ez a találkozás mekkora lavinát indított el… Röviden: gyakorlatilag az egész családra rárepült a Visualime (majdnem) teljes csapata, Katiék mára családostul nélkülözhetetlenné váltak számunkra.

Hogy miért? Nagyon egyszerű. Szinte ijesztő, de kézzelfogható a szeretet és a boldogság körülöttük. Ha három méternél közelebb kerülsz hozzájuk, azonnal behúz az örvény; nem hiszem, hogy van ember, aki a bűvkörön belül rosszkedvű vagy lehangolt bír maradni. Legfeljebb erős akarattal és vad koncentrációval. Cirka másfél percig.

Jómagam egy családi rendezvényen (“Anyanap”) találkoztam először Katival és nővérével, Gabival, na meg elragadó anyukájukkal, Zsófival. A napi mókuskerékből fel sem eszmélve egy felfoghatatlan családi idill közepén találtam magam. Nehéz szavakkal leírni azt a mérhetetlen odafigyelést, szeretetet és összetartozást, amit köztük tapasztaltam, a “maximum” jelzésig feltöltődtem tőle.

A családdal való első találkozást sok-sok további követte, a mai randevú apropója pedig egy igen konkrét első házassági évforduló.

Ha jól belegondolunk, manapság egyre többféle alkalomból hívnak az emberek fotóst, ám házassági évforduló sajnos igen ritkán van köztük. Pedig boldog pillanatokat fényképen megörökíteni, majd vissza-visszanézni mindig remek érzés, még alkalom sem kell hozzá. De ha már úgyis van, mégpedig ilyen remek, vétek nem kihasználni!

Kati, Attis, ugyan az esküvőtök napján nem láttalak benneteket, de megkockáztatom, hogy egy év alatt a szerelmetek mit sem fakult. Nagy-nagy öröm volt látni néhány boldog pillanatotokat ismét, innen is szívből gratulálunk nektek az első közös évetekhez!

<