mára az esküvőfotózás az egyik legnépszerűbb kreatív szakmává vált
A nyolcvanas években mindenki lángosos akart lenni a Balatonon.
A kilencvenes években mindenki butikot akart a Váci utcában.
Az ezredforduló utáni jónéhány év pedig az ügyvédeké és a közgazdászoké volt.
Egy ideje pedig egyre több fotográfus-jelölt van a közvetlen környezetemben. Ez a bejegyzés nekik készült.
Nem kell nagy ásznak lenni ahhoz, kitaláljuk, miért oly népszerű a fotografálás. Az eszközök szinte mindenki kezében ott vannak, igaz, főleg telefonálásra használják őket. Biztos vagyok abban, hogy legtöbben készítettek már olyan fotót életükben, amelyre mások annyit mondtak: “ejha, ez tényleg profi”.
Sokan megtapasztalhatták már a fényképezés varázsát. Igen, a világunk kívülről csodálatosnak néz ki, különösen gyes-ről vagy fix munkaidős, unalmas alkalmazotti jogviszonyból. Ráadásul az internet, különösen a fotózásról szóló blogok telistele vannak bombabiztosnak tűnő receptekkel, hogyan kereshessünk pénzt új hobbinkból, a fotózásból.
a legtöbb tanulónak fogalma sincs arról, hogy az esküvői fotózás, mint leendő szakmájuk mekkora anyagi és mentális próbatélellel jár
A média már csak ilyen, különösen, ha fotóeszköz-gyártók állnak a hírek mögött. Nagyszerű dolog lelkesítő dolgokat írni a neten és beszámolni az újabb és újabb élményekről. Nekem is vannak ilyenek, persze, hogy vannak, nem csinálnám ezt a szakmát, ha nem így volna. Azonban kevés hivatásos fényképész vállalja a népszerűtlen szerepet, hogy a széles nyilvánosság előtt elmondja: a fényképész-társadalom (nem csak idehaza) nagy bajban van. Világszerte milliók képzelik azt, hogy a fotós karrier egy jó gépen, pár objektíven, némi – javarészt az internetről felszedett, hiányos -ismereten és a név mögé kiírt “photography” , rosszabb esetben “art” és “photography” szavakon múlik. Világszerte milliók képzelik azt, hogy a lakossági piacról érkezett néhány pozitív visszajelzés (lefordítom: néhány sikeresen lemásolt, ritkábban saját ötlet alapján készült, jól fogadott esküvői vagy családi fénykép) fényképésszé tehet bárkit is.
A valóság ezzel szemben az, hogy a “jó fotókat készíteni” és a “fotográfusnak lenni” közt akkora szakadék húzódik, amekkorát az aspiránsok több, mint kilenctizede nem képes átugrani. Ezt nem én találtam ki. A Pictage statisztikája alapján a kezdő fotós vállalkozások nyolcvan százaléka nem éri meg az ötödik születésnapját. A maradék húsz százalékból újabb nyolcvan százalék csődbe megy, újabb öt éven belül. Így százból négy marad meg tíz éven túl. Az okok összetettek, de két elemet lehet kiemelni. Az egyik az, hogy a fiatalok a fényképezést szeretik és nem az azzal járó egyéb tevékenységeket. Márpedig a fényképész cégek életében a képek készítése legfeljebb tizenöt-húsz százalékot tesz ki, a többi ugyanaz a taposómalom, amiből a legtöbben szabadulnának, azzal a cseppet sem jelentéktelen különbséggel, hogy ebben az iparágban elsején nem jön a fizetés a számlára. A másik ok közgazdasági jellegű. A hivatásos fotográfia mérethatékonysági szempontból nagyon trükkös. Igen magas rezsivel és beruházási hányaddal dolgozunk és a vállalkozásunk bizonyos bevételi határ alatt egyáltalán nem skálázható. (Lefordítom: amikor indulsz, rá kell döbbenned, hogy a felszerelés, amivel amatőrként játszadoztál, semmire nem elég. Egy csomó dolgot nem kalkuláltál bele az induláskor: kell egy jogi személy, TB-t, járulékokat, könyvelőt fizetsz, kell stúdió, világítás, újabb vázak és optikák, komoly weboldal(aka)t, internetes galériát kell fenntartanod…mert különben nem vagy versenyképes ill. nem tudsz vállalni egy csomó fizetős munkát. A minimális költségeid az egekben, és ha már az első évben nem termelsz ki jópár milliót, akkor jóccakát, csődbe is mentél).
a szép esküvői fotók készítése csak egyik a számtalan megoldandó feladat közül
Fel kell tenned tehát a kérdést: érdemes-e milliókat és rengeteg időt szánni arra, hogy tulajdonképpen nem is azt csinálod, amit eredetileg szerettél volna?
A nem válasz utólag, a kezdeti lelkesedés és hit miatt legtöbbször kesergéssel és csalódással teli évek múlva érkezik…szokásos történet.
Mit lehet tenni? Hát legelőször is tanulni. Kezdetben fényképészetet, mert ez a kulcs. Mielőtt belevágsz, biztosan tudnod kell, hogy valamiben másnak kell lenned a többieknél. A képeidnek nem szabad olyanoknak lenniük, mint bárkié a piacodon. A trükkös dolog ebben az, hogy ezt te magad nem te tudod jól megítélni. Keress magadnak független bírálót, szigorút, aki általában nem más, mint egy mentor, nálad sokkal tapasztaltabb fotográfus. Aztán nem árt (sőt, én ezt kötelezővé tenném), ha kipróbálod magad először alkalmazottként egy fotográfus mellett. Tanulj cégvezetést, less be a kulisszák mögé, nézd meg, hogyan zajlik az üzletszerzés és milyenek egy fotós vállalkozás mindennapjai. Nézd meg, milyen problémákkal találhatod magad szemben. Készítsd fel magad a kritikus helyzetekre, a visszautasításokra, az elvesztett megrendelésekre. Tanuld meg a helyén kezelni a dicséreteket és a kudarcokat.
Egy idő után meg fogod érteni, hogy ez a szakma sem tanulható meg az internetről, erre is érvényes az általános szabály: az első három év a tanulásról, alázatról, önismeretről és a túlélésről szól.
Ha túlélted az első hármat, már van esélyed arra, hogy boldogulj és ne kelljen ilyen blogbejegyzéseket olvasgatnod 🙂
Néha nagyon sokat kell utazni egy-egy ilyen esküvői fotóért.
Frissítés, egy nappal később:
A kommentekből és az olvasók számából látszik, hogy nagyon sokak fájó pontjára tapintottam rá ezzel a bejegyzéssel. Az is, hogy sokan értik félre a tartalmát. Én ugyanis nem arra helyeztem a hangsúlyt, hogy a pályán próbálkozók közül hányan tehetségesek és hányan nem, hígul-e a szakma vagy nem. Azt boncolgattam csupán, hogy annak, aki a pályára készül – függetlenül a tehetségtől – mivel kell szembenéznie.
Ha úgy tetszik, megpróbáltam felhívni a figyelmet a szakmánkkal kapcsolatos hamis illúziókra.