Vallomással kezdem. Töredelmesen bevallom, még ennyi év után is bajban vagyok a pénzügyekkel. Hiába szeretik a munkánkat, hiába elégedettek a végeredménnyel, hiába tiszta a lelkiismeretem, számomra még mindig torokgombócos dolog a végén azt mondani: einkommafuffzigtauzend lesz asszonyom, tessék-a-kasszához-fáradni-kérem-szépen. Sokáig az is nehezen ment, hogy ajánlatkéréskor helytálljak, de mára már megszoktam a dolgot. Szóval sokat gondolkoztam és rájöttem, ez a dolog egyszerű fóbia.
Persze nem egyszerű dolog feldolgozni, hogy vannak emberek, akiket egyszerűen megszeretsz, és akiket – ha éppenséggel nem az esküvőjük miatt ismerted volna meg őket- simán lefotóznál ingyen, mint ahogy azt a barátaiddal teszed. Fontos megértened: szeretni az ügyfeleket nem egyenlő azzal, hogy olcsón dolgozol nekik. Neked, mint profinak ez a munkád, ebből tartod el magad, invesztálsz, tanulsz, családot etetsz, hitelt fizetsz.. és akarod vagy nem, könnyű vagy nehéz, meg kell kérned a munkád árát, ahogy a barátaid is megkapják a fizetésüket vagy az osztalékukat. Én egy csomó technikát kidolgoztam arra, hogyan tompítsam a pénzezés-barátság konfliktust, de mindegyiknek az az alapja, hogy igyekszem kettéválasztani az üzleti és a baráti kommunikációt (igen, nálam az is van) illetve a pénzügyeket röviden és tényszerűen letudni.
Egy biztos, egy valamire való profinak pár dolgot meg kell tanulnia a pénzügyekről:
1.Pénzért dolgozol és ez a munkád teljesen természetes velejárója. Tisztességes munkáért és szép termékekért kapod a tiszteletdijat, ezért nem kell kényelmetlenül érezni magad.
2.Attól, hogy valakit pénzért fotózol, még nem vagy alkalmazottja, hanem egyenrangú partnere, akihez polgári jogviszony (szerződés) fűz. Ezt különösen azoknak ajánlom megfontolni, akik főállásban alkalmazottként kapják a fizetésüket és mellékállásban fotóznak.
3.Az egyértelmű pénzügyi kommunikáció (mit, miért és mennyiért vállalsz) a személyes jóviszony és barátság alapja. Kommunikáld alaposan és kimerítően mit teszel, hogy megérdemeld a tiszteletdíjad. Ne szégyelld, hogy nem művész vagy, hanem melós, aki hosszú napokat/heteket görnyed azért, hogy a szenzorról lejövő vacakból valami értelmezhetőt hozzon ki.
4.Ne szégyelld kommunikálni, mennyi plussz erőfeszítést jelent, amikor a megrendelő extra kívánságokkal áll elő. A te érdeked is, hogy tudják, a jó végeredmény hosszú és fáradtságos munka révén születik meg.
5.A pénzügyekről való megállapodás után az a legjobb, ha elfelejted, mennyiért dolgozol. Onnantól az ügyfeled már nem megrendelő, hanem csak egy lány, aki szép fotókat szeretne, te pedig a kiválasztott, aki ezt meg tudja adni neki.
Ha képes vagy arra, hogy a piszkos ügyektől függetlenül dolgozz és a jó magyar forintok majd csak a legvégén jussanak eszedbe, akkor nagy lépést tettél egy szép, egészséges alapokon nyugvó karrier felé.
Na igen, mondod majd, de mi van akkor, ha az ügyfél nem híve a korrekt elszámolásnak? Valóban, mint mindenki, aki szolgáltatásokból él, ki vagyunk szolgáltatva, mi sem vagyunk kivételek. Nekünk is vannak kifizetetlen munkáink és nagy csalódásaink. Nekünk is vannak olyan ügyfeleink (igaz nem sokan), akik kihasználva azt, hogy a jóhíred félted, szinte követelik az extra szolgáltatásokat de a számlát elfelejtik rendezni. Mit is mondhatnék? Mi választottuk őket, kissé.. vagy nagyon gondatlanul. Tanulunk az ilyen esetekből és legközelebb jobban figyelünk az interjúkon. Nagyjából ennyi.
