Az imént az egyik kolléga küldött egy reklámcikket, amely egy nőknek szóló portálon három, magát minőségi esküvőfotósnak gondoló hölgyről szólt. Az említett gráciák annak a kategóriának a jeles képviselői, amelyből évente két-háromezer próbál szerencsét kis hazánkban, hogy aztán a kilencvenöt százalékuk a szomorú semmiben végezze az első szezonokban lefényképezett tíz esküvő után.
Mit üzennek ők hárman a nagyvilágnak ? A legfontosabb üzenet az, hogy „nem egy vagyonért” dolgoznak. A második üzenet pedig az, hogy „minőségi munkát” végeznek. A minőség eldöntése nem az én dolgom, annak eldöntésére megvannak a kompetens személyek , a menyasszonyok. (Személy szerint én ezt az állítást egyelőre a marketingben ismert szlogennel írnám le „fake it till you make it„.)
Azt azonban biztosan állítom, hogy nincs olyan iparág, ahol a minőségi munkát végző kompetens személy (másnéven profi) szerteszét üvöltözi a médiában „OLCSÓÓÓ VAGYOOOOK, VEGYEEETEK MEEEEEG”. A minőség, kompetencia, felkészültség, szakmai önbizalom és megérdemelt piaci pozíció nem azzal jár, hogy a profi „egy vagyont” kér a munkájáért, hanem azzal, hogy annyit kér, amennyit ér a piacon. Eközben figyelembe veszi azt, hogy a minőségi eszközökre, a munkára fordított időre, a marketingre, promócióra, oktatásra, szakirodalomra, utazásra, gépkocsira, adókra és minden másra fordított kiadásoknak meg kell térülnie, valamint profitnak kell képződnie, amiből a fotográfus meg tud élni és etetni tudja a jerkőcöket.
Számoljunk csak úgy, briefly. Egy profi kamera ára (ebből kell kettő darab) 600 ezer és 1.8 millió közé esik. Egy profi optika ára (eskire kell belőle vagy négy-öt legalább) átlagosan 350 -400e ft közt van. Ez első beruházásnak az aprólékok nélkül legjobb esetben is 2,5-3m Ft. A profik kb. 2.5 évente cserélik a vázaikat mert szétesnek, elköltenek továbbá egy csomó pénzt a számítástechnikára és sok más egyébre, amit itt nem is részletezek. Nem beszéltem továbbá arról, hogy kell egy autó, amivel egy hazai profi akkor is megtesz 15-20e Km-t, ha csak eskikre, ügyféltalálkozókra és albumért futkosásra használja. Az éves rezsi egy hivatásosnál (aláhúzom, olyanról beszélek, aki benne van a szakmában) üzemanyaggal, gépkocsi-karbantartással alaphangon 1.2-1.5m Ft, bármennyire is spórolós az ember, ebben még nincsenek benne az üzletmenettel kapcsolatos marketing-kiadások, webhely-üzemeltetés, karbantartás.
Tegyük fel, hogy valaki hatvanezer forintért hirdeti magát (és becsületesen, nem becsapva az ügyfeleket valóban ennyit tesz zsebre, „azaz nem vagyonokért” dolgozik). Tegyük fel, hogy valaki negyven esküvőt csinál egy évben (az a hatvanezres kategóriában mission impossible, de legyen). Ebben az esetben az éves bevétel 2,4m Ft, amely leadózva a legkisebb adókulccsal (evázva) 1.8m Ft. A végeredmény nálam úgy fest, hogy a rezsit levonva marad 300-600e ft évente, amiből az alapfelszerelést kb. hat évig tart megvenni (de addig mivel dolgozunk kéremszépen?) ….és köszönjük szépen, nem kérünk enni és a szebb időket várva a híd alatt alszunk.
Szóval valami nem stimmel ezzel az profi-olcsón-minőséget dologgal. Nem kell nagy közgazdásznak lenni, hogy belássuk: olcsón az amatőr közönségnek szánt low-end felszereléssel lehet dolgozni (hej, ha én azt elmondanám, hány esküvőn láttam úgynevezett „fotós” kezében kitobjektívet vagy annál alig jobbat..) és ha mindenen spórolunk, de persze főleg az ügyfél rovására. Olcsón lehet dolgozni akkor, ha valaki a máshol megkeresett pénzecskéjéből él, így a havi néhány tíz- vagy akár százezer forintos pluszbevétel már talált pénz, halleluja.
Tömegével vannak ilyen szcenáriók, szinte mindenki így kezdi. Persze, sokan dolgoznak így és ennyiért, de nem örömükben teszik. A legtöbbjük azonban hivatásként űzné fotózást, hosszú távon is működőképes vállalkozást szeretne felépíteni, tehát többre vágyik. Ők nem azzal próbálnak kitűnni, hogy fennhangon hirdetik, mennyire olcsón árulják magukat, hanem az adott piaci pozícióhoz képest jó minőséggel és szolgáltatással. Mindezt okosan és azzal a reménnyel teszik, hogy minőségi osztályt ugranak és ők is „vagyonokért” (pontosabban a nehezen megtermelt és méltányos bevételért) dolgozhatnak majdan.
Nem ismerek azonban olyan okos amatőrt vagy profit, vagy aki elkövetné azt a szarvashibát, hogy éppen az olcsóságával akar kitűnni a többiek közül. Ez zsákutca. Ez közgazdasági és marketing nonszensz. Ez hiteltelen, mert ebben a szakmában (persze máshol sem) senki nem akar a megérdemeltnél kevesebbet kapni a munkájáért, lemondani a legszükségesebb eszközfejlesztésekről, workshop-okról. Azt üzenni : „alacsony áram révén vagyok más” – ez nyílt színen, nagyközönség előtt elkövetett rituális seppuku-nak számít. (Az meg csak a szamurájoknak dicsőség, ugyibár…)
A gráciák most vérbefagyva, holtan hevernek MarketingTown virtuális utcakövén, béke poraikra. Az életben maradtaknak azt javaslom, hogy olvassanak alapszintű üzleti tankönyveket.
>