manapság a legtöbb kreatív portré „kölcsönvett” ötleteken alapul, de azért vannak kivételek
Úgy tűnik, hogy ennek sohasem lesz vége. Szinte minden évben kapok legalább egy sértődött hangú levelet, miszerint az elküldött árajánlatom túl magas a potenciális ügyfélnek. Ezúttal:
„Diplomásként, orvosként sem engedhetem meg magamnak, hogy egy havi fizetésemnél többet költsek egynapi munkádra..”
Erre ismét muszáj kiírnom magamból azt, amit már oly sokszor írtam le, nyilatkoztam médiában és mondtam el tanfolyamokon.
Kedves ügyfeleink túlnyomó részben súlyos tévedés áldozatai munkánkkal, az esküvői fotózással kapcsolatban. Az okokat alább, szinte tézisszerűen sorolom fel.
A reklamáló ügyfél néhány helyen hibázik csupán. Az első és legfontosabb tévedése , hogy a munkámért kell fizetnie, a másik pedig az, hogy egynapi munkáért. A harmadik tévedése a metaüzenetében rejlik, nevezetesen abban a kifejezésben, hogy „diplomásként”, feltételezve azt, hogy az esküvői fotográfiához nem szükséges diploma, vagy tanulmányok.
Tekintsünk el attól, hogy magam is diplomás vagyok, nem tartozik a tárgyhoz, inkább fókuszáljunk a lényegre.
1. Nem egy napi munkámért számlázok. Egy napi fotózáshoz sok napos egyéb tevékenység tartozik. Olyannyira, hogy egy átlagosnak mondható esküvői fotóanyag elkészítésének teljes munkaidő-igénye 60-90 munkaóra a gyakorlottság, infrastruktúra, technológiai adottságok függvényében. A profik állandó harca éppen az, mint a legtöbb termelő vállalaté: hogyan lehet az élőmunka-igényt úgy leszorítani, hogy az minél kevésbé menjen a minőség rovására.
2. Nem csupán a munkámért számlázok. Egy hivatásos esküvői fényképész munkavégzéséhez rengeteg tőkére van szükség. A technikai eszközökbe való kezdeti beruházás értéke könnyedén meghaladhatja a 6-8 millió Ft-ot és akkor még nem beszéltünk a gépkocsiról, irodáról, hasonlókról. Az infrastruktúrára és felszerelésre folyamatosan költeni kell, hosszú évek tapasztalata azt mutatja, hogy csak az utóbbira évi 0,5-1,5m Ft könnyedén elkölthető úgy, hogy az eszközparkban szinte semmi forradalmi megújulás nem történik.
3. A tudás megszerzése és frissen tartása nagyon idő- és költségigényes dolog, ebben az iparágban pedig nincsen állami hozzájárulás.
A középkategóriás és annál erősebb esküvőfotósok ezt a pályát általában már nem hobbiként, hanem vállalkozás formájában, a megélhetésükért, hivatásként választják. A munkadíjukat úgy kell megállapítaniuk, hogy kitermeljék a kezdeti költségeiket, az évről évre növekedő kiadásaikat és annyi profitot termeljenek, amely a járulékok és adók befizetése után valamiféle szerény megélhetést biztosít számukra.
Magyarországon nem tudok olyan kollégáról, aki az esküvőfotózásból gazdagodott meg és még sokáig nem is lesz így. Hogy miért is vannak nálunk sokkal olcsóbbak? Nagyon egyszerű a magyarázat. Ha nem lenne professzionális felszerelésünk, irodánk, ahol az ügyfeleket fogadhatjuk, ha a mostaninál sokkal kevesebbet foglalkoznánk a nyersanyaggal (azaz nem érdekelne bennünket a minőségi képkidolgozás), ha nem kellett volna sok pénzt és időt rászánva a legjobbaktól tanulnunk, ha főállásban máshol dolgozva a járulékainkat a munkáltató fizetné, akkor nekünk, profiknak is megérné feketén, még olcsóbban dolgozni és olcsó termékeket szállítani.
Ez azonban nem a mi utunk, hanem azoké, akik néha csak attól tűnnek fényképésznek, hogy a nevük után, vagy a weblapukra nagyképűen, tudatlanul kiírják: photographer.
Ez a kép azonban csalóka, az esküvői fotográfust a személyisége, látásmódja, hivatása iránti elkötelezettsége, korrekt üzletvitele, felelősségtudata, megfelelő eszközei és tudatossága teszik megbízható partnerré, olyanná, aki méltán megérdemli az ügyfelei bizalmát. Ezek a minőségek pedig sajnos még nálunk, Észak-Balkánon sem kaphatóak „okosba’, óccsóé'”…
(Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy a legnagyobb szégyen mindannyiunkra nézve, ha éppen egy orvos nem engedheti meg magának, hogy jó fényképészt fogadjon az esküvőjére.)