Ez volt az esküvő, amely nem a pénztől, hanem minden mástól lett igazi.
Ahol a páros megértette, az esküvőt maguknak és nem mások elvárásai végett kell csinálni.
Ahol anyuka sminkelte a leányát, izgulva, remegő kezekkel.
Ahol a haverok dekorálták a szertartás helyszínét.
Ahol nem voltak sokan, de mindenki oda tartozott.
Ahol a menyasszony a vörös szőnyeg végén lerúgta a cipőjét, hogy mezítláb mehessen férjhez.
Ahol az örömapa egy iPad mögé bújva versenyt fotózott a hivatásos fotográfussal.
Ahol az örömanya átölelt hátulról és azt mondta: „Csabikám, nem bírok enni, amíg azt látom, hogy csak dolgozol és nem vacsorázol”
Ahol csak reggae szólt és az egyik legjobb csapat nyomta fáradthatatlanul, hajnalig.
Ahol mindent átszőtt a rastafari, a piros-zöld-sárga, szívverés-tempó és nehéz füst.
..és ahol – nem kis meglepetésemre – egy hatalmas arapapagáj szólt utánam a parkban: „HELLLÓÓÓ. hogy vagy? .
PS. Akkor a meglepetéstől válaszolni sem tudtam. Pedig azt kellett volna: „Köszönöm, remekül. Otthon, az enyéim közt érzem magam…”
