Nem tudom, hogy vannak-e még olvasók ezen a blogon, akik látják ezt a bejegyzést. Remélem, hogy nem maradtam teljesen egyedül, de ha igen, az sem baj, majd kialakul. 🙂
Áprilisban írtam utoljára, ami persze nem azt jelenti, hogy nem történt semmi érdekes, nem lett volna mit írnom, éppen ellenkezőleg. Az idei egyike volt a legmozgalmasabb, legérdekesebb szezonoknak, hónapokat töltöttem távol, úton, új kollégák vannak körülöttem, új területeken dolgozunk, hogy a magánéletemről ne is beszéljek…
Elképesztő év volt, a saját bőrünkön éreztük, hogy a fiatalság színe-java vagy elhagyta, vagy elhagyni szeretné Magyarországot, szinte alig volt hazai ügyfelünk.
Idén tartottam az utolsó csoportos tanfolyamokat, miután nagyjából megértettem, hogy a páros portrék oktatására való egyoldalú koncentrálás itthon milyen káros piaci folyamatokhoz vezet, legyen bármilyen sztár is az oktató. Az egyéni oktatásnak megvan az első eredménye, igen erős tagokkal bővült a csapatunk, amely első ízben háromfősre duzzadt.
A szakmánk „cigányszakma”, azaz oda megyünk, ahol jobb, aminek eredményeképpen egyre kevesebb időt töltünk itthon. Illetve dehogynem, az „itthon” szerencsére azt a helyet jelenti, ahol az ágyunk és a munkánk található, sok évet töltöttünk távol és sohasem éreztünk honvágyat. (Ahogy mostanában a dolgok alakulnak, egyre kevésbé lesz rá okunk.)
Egy jó csomó új ötlettel, elszántan érkeztünk haza Magyarországra november elején, amelynek eredménye hamarosan kézzelfogható lesz. Szövegben és képekben, úgyhogy érdemes lesz vissza-visszanézni ide, most már biztosan nem tűnünk el. Ez nem fogadkozás, inkább jelzés, hogy mielőtt véget érhetett volna az év, új szakasz kezdődött a NR életében, új kollégákkal, piacokkal, feladatokkal.
Először is jelzem, hogy ezt a blogot két kollégámmal (M. Csaba és Eszter) együtt vezetjük tovább. Üdvözlöm őket a fedélzeten.
A többit szépen sorjában, néhány napon belül.
xoxo
Csaba