Emlékeztek azokra a csudálatos óvodás fotókra, amik a mi korosztályunkról készültek? Telefonnal, mackóval, földgömbbel pózolva…
Hát igen, irtó helyesek voltunk, csak két gond van ezekkel a képekkel: mindannyiunknak egyforma van belőlük, amik köszönő viszonyban sincsenek a gyermekkori énünkkel… ha a gyerekemnek meg szeretném mutatni, hogy milyen voltam kicsinek, biztos nem ezekkel a képekkel illusztrálnám…
Eszter kredenccel, Eszter mackóval, Eszter testvérrel, Eszter telefonnal (bilifrizura by Apa)
hanem inkább ezekkel, mert őszinték és elmondják, milyen voltam:
Eszter édességet kap, Eszter nem kap édességet, Eszter elneveti az óvodai műsort, Eszter tesóval (fotók – Apa)
És miért is írok erről? Egy ismerős lányzó a napokban feltöltötte az esküvői galériáját a Facebook-ra. Egy (igen, egy!) fotó volt az ifjú párról, a további 30 képen a dekoráció, a madárkalitkák, bőröndök, gyönyörű virágok, zászlófüzérek, kalligrafikus feliratok láthatók…ez az eset egyáltalán nem egyedi és kezd az a benyomásom lenni, hogy az esküvő kezd valami dekoros versenyfutássá válni.
Az igényes, a pár stílusát tükröző dekoráció valóban fontos, mondhatni a hab a tortán…de mi van, amikor eltűnik a torta és csak a hab marad?
Sok pár úgy érzi, hogy ez az esküvője napjának fő üzenete? Ez fejezi ki az érzelmeiket? Ezzel szeretnék megmutatni, hogy mennyi energiát/pénzt áldoztak az esküvőre? Ezeket a képeket 30 év múlva is ’időtlen emléknek’ fogják érezni? Tényleg úgy érzik, hogy semmi megmutatható egyedi nincsen bennük és az esküvőjük napjában? Vannak visszatérő elemek, de valóban visszaadható a nap hangulata csupán a gyűrűhúzás-csokordobás-csoportkép-tortavágás futammal?
És valóban ennyire egyformák a párok, amennyire egyforma fényképek ugrálnak fel a közösségi oldalakon?
A sok Mr&Mrs felirattal fotózkodás, zászlófüzér előtt pózolás valóban kifejezi egy esküvői nap lényegét? Ezek a képek lehetnek helyesek, de számomra pont a a párok és esküvőjük egyedisége és érzelmei hiányoznak róluk, az a boldogság, önfeledtség, amit az ad, hogy megtalálták a párjukat és összegyűltek a szeretteink, akik nyüzsögnek, izgulnak, örülnek, beszélgetnek, melegük van… Hiányzik a történetmesélés, az egyediség és a meg nem ismételhetőség.
pózolj bőrönddel, pózolj Mr&Mrs felirattal, pózolj lufival – és garantáltan senki sem tudja meg, milyen vagy valójában (fotók – shutterstock)
A vizuális közhelyeket két módon lehet elkerülni: újszerű témával vagy újszerű látásmóddal…esetleg mindkettővel, de ahhoz istenáldotta zseninek kell lenni.
Esküvő témában főleg nehéz nem közhelyesen fényképezni: a témák ismétlődnek és kevés pár meri magát vállalni. És bizony kevés fotós vállalja, hogy az egyértelműt nem egyértelműen mutatja meg, hiszen látható egy ’könnyen emészthető’ trend, mely szerint, senkit nem érdekel a kompozíció, a fény, a beállítás, ha van rajta zászlófüzér vagy színes lufi, az eladja a fotót, emiatt sok szakmabeli nem is érzi feladatának, hogy ennél több energiát fektessen bele– de akkor a fotóst mi különbözteti meg a futószalagon készülő, egyen-óvodai képeket gyártó megélhetési fotóstól? És a fotóanyagot egy stockfotó gyűjteménytől?
Ami a ’80-as évek fa mögül kikukucskálós, bokor előtt kamerába néző-gyűrűmutatós, szökőkút mellett letérdelős képe volt, az a mának az ablakon kirévedő menyasszony, csilláron lógó cipő, Mr&Mrs felirattal, zászlós macaronnal pózoló, csupa ellenfényes képe.
A szakmabeliek (és itt nem csak a fotósokról beszélek) felelőssége kibontani a párokat, elmesélni és megmutatni nekik, hogy nem kell magukat ‘hab’ mögé rejteni, vannak elég értékesek ahhoz, hogy közhelyek nélkül magukat adják!
Én azt gondolom, az egyetlen út, ami egy esküvői anyagot sajáttá tehet, az az őszintesége – a fotózsurnaliszta megközelítés, az elkapott pillanatokkal visszaadott hangulat, a ’szokásos’ mozzanatokon kívül lenyomott exponáló gomb, amikor nemcsak a jelenet van megörökítve, hanem az arra adott érzelmi reakciók. Ugyanis a zászlócskák ki fognak menni a divatból, de az érzelmek időtállók, melyek az unokáknak ugyanazt fogják jelenteni, amit az esküvő napján jelentettek. Ehhez azonban nem lehet pózoltatni, klisékből építkezni, illetve sem agyban, sem sebességben nem lehet lekésni a pillanatot. (Lásd alul lévő képek!)
És miért tartom ezt fontosnak?
Mert a ma házasodó korosztály 70%-ának egyforma esküvői képei lesznek… és kár lesz 30 év múlva pironkodva elővenni a Mr&Mrs képeket, melyek pont annyira lesznek egyediek és a rajtuk lévőkről mesélők, mint az óvodai képeink…
Óvodás korunkban azonban nincs nagyon választásunk, hogy hogyan fotóznak minket, mit mutatunk magunkból, de felnőttként igen. Az ovis képeinken ezért tudunk kuncogni a gyerekünkkel, de azt is vállaljuk, hogy felnőttként is tömegtermékre, az esküvőfotózás mekis kajárára szavaztunk (csak épp nem telefonnal, hanem dekorral pózolva)?
x, Eszter
képek: Fekete Csaba, Gyurcsák Peti, Magyar Csaba, Molnár Eszter