Kedves menyasszonyok!
Ez a bejegyzés OFF lesz és csúnya. Előre is elnézést kérek a kitérőért. Nem szeretném, ha paranoiásnak néznétek, ezért először csak beillesztenék ide egy levélrészletet:
„Nagyon köszönöm a tájékoztatást, az ajánlatban szereplő információt megrágtuk, majd néhány nap gondolkodás után oda jutottunk, hogy a mi fotósra szánt keretünket sajnos túllépi az az összeg, amely az általunk elképzelt időtartamra, utazással, szállással a Ti áraitok alapján adódna.
Még egyszer köszönöm a segítséged és sok, kedvetekre való párt kívánok a jövőben. 🙂
Üdvözlettel:
itt van az aláírás
Ui: Időközben sikerült belebotlanunk egy fotósba, aki a Tiétekéhez igen hasonló stílusban fényképez. Mint később kiderült a Te egyik tanítványod, úgyhogy ha őt választjuk, elmodhatjuk, hogy – rajta keresztül – kicsit Ti is részt vesztek majd a mi esküvőnkön.”
Az természetesen kellemetlen, ha a kölcsönös szimpátia ellenére anyagi okok miatt nem jön létre együttműködés, de ezzel megtanultam együttélni. Korábbi bejegyzésemben már szó volt arról, hogy az sem baj, ha fotósok az általunk kitaposott ösvényen próbálnak bejutni a csalitosba. De az már nem tetszik, hogy olyanok adják ki magukat tanítványomnak, akik nem azok. Tanítani ugyanis hallatlan felelősséget jelent, mert a tanítvány munkája a mestert is minősíti.
Éppen ezért ünnepélyesen kijelentem, hogy jelenleg csak egy valódi tanítvány, Szegedi Zsuzsi személyéért és munkájáért vállalok kezességet. (Ő pedig már van annyira jó nászriporter, hogy eszébe sem jutna a mi hátunkon ülve eladni magát)
A többiek hazudnak, az átadott anyaguknak pedig semmi köze ahhoz, amit mi képviselünk.
Ezúton is köszönöm a kedves menyasszonynak az információt.