Az esküvőfotós szakma egyike a legmagányosabbnak a világon. Egy esküvőn a meghívott vendégek javarészt ismerik egymást, te általában csak két embert..és bizony egyikük sem veled van elfoglalva.  A munkád többi része sem túl rózsás. Míg egy civil munkahelyen szinte mindig van kihez szólni, a képfeldolgozás, válogatás magányos munka. A vállalkozásod életének szervezése is jobbára interneten vagy telefonon keresztül történik, így alig kell valakivel érintkezned.

A magányosság sokaknál feszültséggel jár. Ez összeadódhat a túlterheltség és felelősség okozta stresszel és csúnya dolog, kiégés, fásultság, monotónia miatt elvesztett motiváció, a kreatív én részleges vagy teljes elvesztése lehet a vége.

A TEF2-n éppen ezért elég sokat foglalkozom ezzel a kérdéssel és szó esik az egyik lehetséges megoldásról: a társas vállalkozásra való áttérésről.

—–

A nászriporterek nem véletlenül vannak mindig legalább ketten, ez ugye sejthető. Ennek csak egyik oka a dupla látószög-felszerelés-látásmód biztosítása. A másik ok a fent említett felismerésből származik illetve az én személyiségemből, én ugyanis csapatban érzem jól magam. (Ez az oka a TEF-tanfolyamot végzettek „egyben tartására” irányuló törekvéseknek, a Pillanart alapítása is hasonló okokból történt).

Igen ám, de ez a recept nem mindenkinél működik! Nem vagyunk egyformák és a csapatmunka a fotográfiában nem olyan egyszerű ám, mint azt első látásra hinnénk! Miért is nem? Hát először is, aki csapatban dolgozik, annak a fényképezés során tudnia kell lemondani a legjobb szögről, a legjobb pillanatról, pózról és meg kell szoknia, hogy nem mindig ő készíti el a legjobb fotót…azt ugyanis csakis egy helyről, egy időpillanatban lehet megcsinálni. Meg kell szokni, hogy a csapatmunka lényege a tér felosztása, hogy másfajta fotókat készítsenek a csapattagok (egymás mellől semmi értelme fotózni, mert nem lesz változatosság). A csapatmunka tehát az egyszer fenn, másszor lenn elv alapján kölcsönös alkalmazkodást feltételez. Mivel gyarlóak vagyunk és fényképészek, bizony gyakran előfordulhat, hogy egy-egy jó fotóért beugrunk egymás elé, ami nem kicsit tud bosszantó lenni. Mindezek kezeléséhez magas toleranciaszint, igen jó és őszinte kommunikáció, valamint egymás iránti szeretet, bizalom és megbecsülés szükségeltetik.

A fenti bekezdés csakis a fotózásról szól, de a párban való munkának más elemei is vannak. A fotós vállalkozás telistele van ugyanis olyan feladatokkal, amelyeket inkább nyűgnek, mint örömnek élünk meg. Tiszta szerencse, ha a csapatban legalább egyikőtök él-hal a fotók leválogatásáért és az utómunkáért, de a fotók kidolgozása ebben az esetben sem egyszerű kérdés, hiszen mindenki másképp szűrőzné a képeket, különösen a sajátjait. Nehéz továbbá lenyelni a keserű pirulát, amikor kiderül, hogy a társad könyörtelenül kidobta a neked oly kedves fotód, mert hibát talált benne:-)

Számtalan konfliktus forrása lehet még a kevésbé kedvelt feladatok köre, amely a könyveléstől a marketingig sok mindent felölel. Ideális esetben te és a társad a mindennapi kulimunka más-más részét szeretitek, így mindenki a saját maga által kedvelt területekért lehet felelős. Ne legyünk azonban naívak, ebben a munkában olyan sok terület van, hogy biztosan lesznek olyanok, amelyet egyikőtök sem csinál szívesen, vagy éppen fordítva.

Ideális esetben jól fel tudjátok osztani a a feladatokat és mindenki elégedett azzal, ami jut neki. És akkor jön a két utolsó konfliktusforrás: a hatalom és a pénz. Egy fotós vállalkozásban nem lehet minden kérdést folyamatosan megbeszélni. Döntéseket kell hozni szinte minden nap, gyakran percek alatt. Ki legyen a főnök, aki ezeket a döntéseket meghozza és vállalja értük a felelősséget? És végül: milyen arányban viseljétek a költségeket és hogyan osszátok el a hasznot (rosszabb esetben a veszteséget)?

Ugye milyen nehéz kérdések ezek? Hogyan találhatunk magunknak kollégát? Tényleg ez a legnehezebb része a partneri kapcsolat felépítésének?

Szerintem nem. A TEF2 nagyon sokat foglalkozik azzal, hogy ebben a szakmában a legfontosabb az, hogy fel kell tenned magadnak a megfelelő kérdéseket és ezekre őszinte válaszokat kell adnod. Ebben a konkrét kérdéskörben a legfontosabb kérdés az, hogy valóban alkalmas vagy-e a csapatmunkára. Le tudod-e győzni az egód, féltékenységed, képes vagy-e örülni a partnered sikereinek és érte is dolgozni? Motivál-e, hogy nem csak önmagadért, de másért is felelősséggel tartozol? Megvan-e benned mások megbecsülése iránti vágy?

Persze itt van még egy érdekes és nem elhanyagolandó kérdés: van-e egyáltalán olyan személy, akivel dolgozni tudsz és nagyon fontos neked?

Egy valamiben biztos vagyok. Társat ezért kár keresni, hogy a problémáid megoldását várd tőle. Ő csak abban segíthet, hogy legyen erőd megoldani őket, ez pedig óriási különbség.

Bárhogy is legyen, az én „társas” receptem nagyon egyszerű. Kommunikálni kell, sokat és őszintén. Hinni és bízni kell … a végsőkig.

Jelzem, nagyon irigylem azokat, akik olyan szerencsések, hogy a párkapcsolatukban találják meg a munkatársat. A konfliktus-források persze ugyanúgy a fent felsoroltak, de a párkapcsolat amúgy is az összecsiszolódásról szól, így „egy füst alatt” azokat is könnyebb lehet kezelni.