Van két lány és egy történetem a mindennapjaink kicsi csodáiról.
Nóra és Ági sok-sok éve ismerik egymást és bár valaha ugyanazon baráti körhöz tartoztak, elsodródtak egymás mellől, több éve nem találkoztak. Hazájuktól távol élnek mindketten, ugyanabban az országban, de az egyik északon, a másik délen. Férjhez készültek mindketten, mégpedig Magyarországon. Egyikük a Dunát, másikuk a Tiszát választja helyszínül. Mindkettejük esküvőjének a víz és a hajózás a motívuma. Az egyikük pénteken, a másikuk szombaton mondja ki az igent. Egyikük sem az esküvője napján szeretné elkészíttetni a páros fotóit, de mindketten Budapesten.
Aztán egyszer csak egy harmadik fél (a fotósuk) számára kiderül (kösz, Facebook), hogy van egy közös pont. Igen, a fotós személye. Innen már csak a véletlen és némi szervezés kérdése, hogy a két lány, a két házaspár egyszer csak ismét találkozzon, hogy néhány percig örülve egymásnak, új telefonszámot cserélve, elgondolkodhasson ugyanarról, amiről én. Az életünk telistele van véletlenekkel, apró csodákkal, amelyek irányítják a sorsunkat.
E két lány számára tán én lehettem a láncszem, amely talán ismét összekapcsolja az életüket. Láncszemnek lenni jó.