Category: Menyasszonyoknak
Öt kedvenc esküvői fotóm – a múltból
El sem tudjátok képzelni, hányszor teszik fel nekem ezeket a kérdéseket: „melyik volt az eddigi legkedvesebb esküvőd?”, „mely fotóidat szereted a legjobban?””mi volt a kedvenc helyszíned?”.Létezik erre egy régi frappáns válasz: „a kedvenc fotóm az, amelyet holnap fogok elkészíteni”, de most mégis megpróbálok kiemelni néhány fényképet a múltból, hogy megmutassam, milyen módon születnek a képek és hogyan kezdünk el kötődni hozzájuk. A feladat nem könnyű, hiszen csak a digitális korszakban, 2006 óta, több, mint kétmilliószor nyomtam le a gombot..
1. Anna első esküvője. Kecskemét. Ez a fotó igen sokáig az első kép volt, amely megjelent az oldalunkon. Azért szeretem, mert minden benne van, amiről a szakmám szól. Nagyapa és unokája igen bensőséges kapcsolatát mutatja és mozgásban, távolról, rettenetes fényben készült, sok-sok ember gyűrűjében.
2. Rose és Rele esküvője, Brixton, London. Egy tizenkét négyzetméteres, zsúfolt szobácskában készülődött hat nagydarab fekete fiú és majd’ megőrjített, hogy nem tudok tiszta felvételt készíteni róluk. Hol ez, hol az lógott be mindenfelől, a srácok kapkodtak, kiabáltak. Aztán egyszer csak csend lett és elkezdték érezni az esemény jelentőségét, abbahagyták a vihogást. Onnan könnyebb lett és jött ez a kép, sok másikkal egyetemben.
3. Johi és Slomi. Budapest. Ekkor találkoztunk először, hogy beszélgessünk az esküvőjükről és csináljunk néhány felvételt róluk. Semmit nem pózoltak, ez a csodaszép mozdulat belőlük jött. Azért szeretem ezt a képet, mert minden alkalommal az esküvőjükön elhangzott szavak jutnak eszembe, Ruth könyvének sorait megidézve: „Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled. Mert ahová te mégy, oda megyek én is, és ahol te megszállsz, ott szállok meg én is. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is. Úgy tegyen velem az Úr akármit, hogy csak a halál választ el engem tőled”
4. Cristina és Daniel. Pontevedra, Észak-Spanyolország, nem messze a portugál határtól.. Ez a fénykép az első spanyol esküvőnkön készült, egyike azon ritka pillanatoknak, amikor a spanyolok pózolnak a kamerának. Csak a kedvünkért tették, az esküvők legtöbbjén nem készülnek beállított képek.
5. Lucretia & Juan-Luis, Porto de Espasante, Spanyolország. Azért szeretem ezt a fotót, mert remekül megmutatja, hogy nem mindig az esküvő főszereplőinek lefényképezése a legjobb választás. A házaspár kijövetelére várakozó lányok feszült testbeszéde, a mögöttem álló vendégek árnyéka bevezeti a következő jelenetet, amikor is az ajtón kilépő friss házasokat spanyol módi szerint jól megdobálják virágokkal ..
Bízom abban, hogy megérzitek, minden egyes fotó mögött utazások, történetek, sorsok, élmények rejtőznek, amelyek szezonról szezonra, mint ez őszi erdőben az avar, rétegeket képeznek a lelkünkben.
Hogyan válasszunk nászfotóst?
2008 óta, amikor első bejegyzésem írtam ebben a témában, nagyon sok idő telt el és a piac jelentősen megváltozott. Divatok jöttek és tűntek el nem csak Magyarországon, de a globális piacon egyaránt. Ez nem csoda, hisz az esküvőfotós iparág az utolsó tíz évben a legtöbb pénzt megmozgató fényképészeti ágazattá nőtte ki magát, mégpedig olyan módon, hogy az összes, fényképezéssel kapcsolatos bevétel több, mint 50%-át ez az ágazat adja. (Magyarországon ez a szám valószínűleg sokkal magasabb lehet, valószínűleg közelebb van a 60%-hoz). A sok pénz rengeteg dolgot jelent, de főleg azt, hogy a piacon sokkal több a résztvevő, akik részt szeretnének a tortából, sokkal nagyobb a választék és – ez szinte törvényszerű – sokkal nehezebb dolga van annak, aki a megfelelő nászfotóst keresi.
Nem szeretnék foglalkozni az ügyfelek két típusával. Az egyik az, aki csak azért keres fényképészt, mert így szokás, maga a végtermék szinte másodlagos, az is elég, ha több a semminél. A másik az a fajta ügyfél, aki számára az alacsony ár minden egyéb paramétert felülír. Ők ezt a bejegyzést ki is hagyhatják.
Az összes többi házasulandó (ők valószínűleg az ügyfelek több, mint felét adják) számára adott a feladat. Olyan nászfotóst kell találniuk, aki olyan terméket készít nekik, amely megfelel számukra és a munkadíját ki tudják gazdálkodni. Az ördög persze mindig a részletekben van, a döntés gyakran nem túl egyszerű. Gondoljunk csak bele: akkor sem vagyunk könnyű helyzetben, amikor egy nadrágot kell venni, pedig az viszonylag egyszerű terméknek néz ki. Jó kell, hogy legyen a derékmérete, a hossza, az anyaga, a színe, a szabása, a tartóssága, a zsebek alakja és mérete, a tisztíthatósága és jópár egyéb paramétere is, amelyek most nem is jutnak eszembe.
A fotográfia lényegesen összetettebb termék, hiszen nem mérhető meg, nem próbálható fel, igazából csak akkor tudjuk meg, jól választottunk-e, amikor megkapjuk a képanyagunkat, azaz utólag. A választásunk tulajdonképpen abból a feltételezésből és megérzésből indul ki, hogy jó fotográfust találtunk. Nézzük tehát mit jelent az a bizonyos megfelel kritérium az esküvői fotográfia terén:
1. Stílus, választék
Ha étterembe szeretnénk menni, akkor nagyjából rendelkezünk némi elképzeléssel arról, hogy magyaros vagy nemzetközi konyhát szeretnénk. Ha az utóbbit, akkor talán azt is tudjuk, hogy olasz, francia, mexikói, orosz, arab, indiai, kínai vagy más ízeket szeretnénk. Az esküvői fotográfia manapság meglehetősen összetett dolognak számít, de ugyanazon elvek működnek náluk, mint a gasztronómiában, ahol a séfek egyrésze pocsék, túlnyomó részük közepes, a legkisebb hányada pedig zseniális. Egy átlagos bécsi szeletet a legtöbb étteremben úgy, ahogy tudnak sütni, de bizony vannak éttermek, ahol azt is mennyei módon tudják. Ezeket az éttermek hírét a vendégek szájról szájra adják, legenda épül körülöttük, nem alaptalanul. Cseppet sem meglepő, hogy a magyar esküvői fotográfiában vannak ilyen szolgáltatók és köztük olyanok is, amelyek speciális minőséget tudnak egy-egy speciális szegmensben. A stílusokról nem kell mindent tudnod, mankónak legelőször ennyit kell tudnod:
a. Ha nem jól bírod, hogy állítgatnak, utasítanak és beleszólnak abba, mit, hogyan csinálsz az esküvőd napján, akkor valószínűleg egy esküvői fotozsurnalisztára lesz szükséged, aki anélkül csinál jó fényképeket, hogy együttműködést kérne tőled.
b. Ha imádod, amikor szép képek készülnek rólad és nem okoz gondod, hogy játssz egy kicsit a kamerának, esetleg azt gondolod, jól mutatna rólad egy szép kép a nappaliban, akkor keress egy esküvői divatfotóst. Ne keress rá a neten, ilyen szakma nincsen, viszont vannak olyan kreatív kollégák, akik szeretnek fényképeket kitalálni és megvalósítani őket, persze a segítségeddel.
c. Ha a fenti két dolog egyfajta keverékét szeretnéd, akkor olyan kollégát keress, aki mindkettőhöz ért. Itt leszel bajban, mert elég kevés a képzett riporter, aki a divatműfajban is otthon van. A jelöltektől kérj bemutatni egy teljes esküvői anyagot, abból sok minden kiderül.
2. Ár/árték arány
Nem tudom nem észrevenni a párhuzamot a hazai vendéglátás és az esküvői fotográfia közt. Vannak kockás abroszos isteni helyek, csupaszív személyzettel, viszonylag nyomott áron és agyonreklámozott belvárosi sztáréttermek hatalmas lehúzásokkal, a hangzatos étlapok mögött átlagos minőséggel. A jó alapanyagok persze nem olcsóak, így az átlagosnál magasabb ár a jó minőséget jelentheti. A legdrágább étel azonban nem mindig egyúttal a legjobb. Kérdezheted, hogy miért a gasztronómiáról írok egy fényképész blogban? Hát ezért, mert a kreatív szolgáltató tevékenységek árazásában hasonló szabályok működnek. Ami nagyon olcsó, ott szinte biztosan baj van, nincsenek meg a minőségi alapanyagok. A középkategória többnyire tudja a standardokat, különösen a felső végén. A felső árkategóriában nagy a szórás, köthetsz nagyon jó és nagyon rossz üzletet, alaposan körül kell nézni.
3.Személyiség
Mi, fotográfusok nem vagyunk egyformák, van köztünk jó és kevésbé jó ember, idealista és cinikus, pénzéhes és szakmaőrült. Amikor választasz, nem egy fényképezőgépet bérelsz, meg némi húst és csontot, ami működteti. Emberek vagyunk, véleménnyel és múlttal, tapasztalattal és kétségekkel, fáradtan vagy kipihenten, vidámsággal, vagy szomorúsággal teli. Néhányunk jobban ért majd téged, a mindennapjaidat, a történeted, az életutad, beszéli ugyanazokat a nyelveket, ugyanazokat az ételeket, filmeket és ruhákat szereti, amit te. Néhányunkat kifejezetten idegesítőnek találnál, másokkal akár barátok is lehetnétek. A te érdekedben mondom: olyan embert válassz, akivel szívesen ülsz le egy asztal mögé, aki figyel rád, aki érdekes számodra és akit nem csak fényképészként, de emberként is értékelsz. Én nagyon hiszek a „zsák a foltját” szabályban és abban, hogy ilyen emberek képesek együtt dolgozni…mert ne legyenek kétségeid, egy jó esküvői sorozat mindig kőkemény munka eredménye. Keress, olvass blogokat, kérdezd meg a barátaid, találkozz, levelezz, érdeklődj és találd meg az igazit, akivel beszélgetve csak úgy repül az idő! Ő lesz a te embered.
4. Díjak, referenciák
Először is, felejtsd el szépen az „Év esküvőfotósa” „Év cinematográfusa” és hasonló díjakat, amelyeket egymásnak adogatnak évek óta ugyanazon keresztmarketing-körhöz tartozó „bennfentesek”, mert ezen díjaknak a fényképészethez és a cinematográfiához nem sok közük van. Ha valóban kitüntetett esküvői fotóst vagy cinematográfust szeretnél, akkor persze megvannak a meglehetősen objektív, nemzetközi kritériumok, amelyek tanúsítják, hogy valaki ért a szakmájához, de egyet biztosan tudok: az odáig vezető út nagyon hosszú, kiállításokkal, nemzetközi jelenléttel, publikációkkal, oktatói szerepvállalással és sokszáz esküvővel van kirakva. A magyar szakma azonban fiatal, alig ismerek néhány kollégát, aki legalább tíz éve az élvonalban van, tíz év pedig semmi, ha a fényképészetről beszélünk. Az internet legtöbbször csal és ha egy jónak tűnő weboldalt látsz, nehéz megmondani, nagyon jó fotós vagy piszok jó marketinges, vagy esetleg mindkettő van mögötte. Feltételezem, hogy neked elsősorban a végeredmény fontos, nem pedig a körítés, ezért azt tanácsolom, hogy gondolkozz egyszerűen és nézz körül, kérdezősködj. Az igazi referenciák egyszerűek: szerintem nem tévedhetsz nagyot, ha az esküvői fórumokon terjedő szóbeszédre, a független ajánlásokra, a barátaid véleményére és a saját korábbi tapasztalatodra támaszkodsz..
Összefoglalva: nincs olyan, hogy ideális, vagy legjobb esküvőfotós. Olyan van, aki számodra megfelelő, a képeinek stílusa, a munkamódszere, személyisége, ár/érték aránya alapján és rendelkezik elegendő tapasztalattal ahhoz, hogy kezelje az esküvőd fényképezése kapcsán felmerülő lehetséges problémákat. A kiválasztásuk nem lehetséges csupán weboldaluk és az árlistájuk alapján. Beszélgetned, ismerkedned kell a jelöltekkel addig, amíg meg nem találod azt, aki a legközelebb áll hozzád. Próbálj benézni a felszín és a marketing mögé, keresd az embert, akivel szívesen vagytok együtt!
Tudom, hogy nem egyszerű a feladat, türelmet kívánok hozzá!
Az ideális menyasszony 10+1 legfontosabb tulajdonsága – a fotós szemével
Azt hiszem egy leány életének egyik legellentmondásosabb eseménye az esküvője. A végeredmény felejthetetlen, de altalában bonyolult, hosszadalmas és kihívásokkal teli folyamat a megszervezése és nem mindenki engedheti meg magának, hogy profi kezébe adja. Láttam már leányokat szenvedni és szárnyalni is a szervezői szerepben, ez azt hiszem leginkább alkat kérdése. Sokat segíthet azonban a tudatosság és a mentális felkészülés, illetve a tapasztalt szakemberek kiválasztása. Ha megrajzolnám egy képzeletbeli személy fantomképét, aki elhatározza, hogy szervez magának egy tökéletes esküvőt és ehhez a lehető legjobb fotográfust is magtalálja, akkor kiemelnék néhány fontos jegyet. Figyelem! A továbbiak nem arról szólnak, milyennek kell lenned! Inkább arról, mi az, ami megkönnyítheti a te életed és elősegíti, hogy jó élményként éld meg az esküvőd, ráadásul jó képeid is maradjanak róla..
1.IQ, EQ
Az IQ és EQ megfelelő kombinációja szükséges ahhoz, hogy egy lány helyesen dolgozza fel azt a tényt, hogy megkérték a kezét, elbírja azt a terhet, hogy hosszú hónapok kemény munkájával meg kell szerveznie egy bonyolult napot, amelynek meg kell felelnie másoknak, együtt kell működnie egy csomó emberrel, mindezt úgy, hogy a szerelme – aki általában a partvonalról figyel -sem érzi magát elhanyagoltnak. A szerencsések mindeközben azt is felfedezik, hogy meg tudnak felelni az újabb és újabb kihívásoknak, sőt, még élvezni is tudják a szervezés folyamatát.
2.Eltalálja a kontroll és delegálás helyes arányát, nem válik menyaszörnnyé
Nagyon sok lány képzeli azt, hogy egy esküvő megszervezésénél mindent az irányítása alatt tarthat. Ez egyszerűen lehetetlen. Nem lehet ott a konyhán, nem nézheti a virágkötőt, nem tud napos időt csinálni bárányfelhőkkel. A művészet annak felmérése, mit csinálhat csak ő, és kik azok, akikre támaszkodhat a többiben és annak a nyilvánvaló ténynek az elfogadása, hogy tökéletes esküvő nem létezik. Néhány leány súlyos aránytévesztések révén pótcselekvésekbe menekül, azt képzelve, hogy attól jobb lesz az esküvőjük, hogy minden részletet megpróbálnak személyesen kontrollálni. Ismerek kedves, aranyos lányokat, akik az esküvőjük napján kivetkőztek önmagukból, dühöngve kezeltek kisebb problémákat, mondjuk árnyalatnyi eltérést a csokor színében. Őket a szakmai szleng menyaszörny-nek titulálja.
3.A fényképezéssel kapcsolatos ráfordítások befektetésként kezelése
Nagyon kevesek képesek felmérni, miről szól valójában az esküvői fényképészet. A legtöbben egyszerűen szükséges elemnek érzik, pedig nem az, kiváló esküvőt lehet szervezni fotók nélkül. A többség mégis azt képzeli, hogy a megfelelő fotós kiválasztásával és kifizetésével a fényképezés kérdése le van tudva. Ez nem igaz! Ha belevágsz a „jó esküvői fotóim lesznek” c. projektbe, akkor egy csomó dolog rajtad fog múlni, nem a fényképészeden. Megfelelő helyszínen kell készülődnötök, rendet kell raknod, jó fényben kell öltöznötök, gondoskodnod kell bizonyos stíluselemekről, fel kell öltöztetned a koszorúslányaidat, stb. A jó fotósorozat elkészítése egy projekt, amelyben te és a fotográfusod együtt dolgoztok, mindhármótok érdekében.
4.Stílusérzék, részletérzékenység, fotós, mint tanácsadó
Ez a pont összefügg az előzővel. A stílusérzék adottság, otthonról hozott dolog. Ha az ideális menyasszony bizonytalan, akkor tájékozódik, vagy tanácsot kér. A megfelelő ruha, az esküvő kellékeinek kiválasztása, a dekoráció megtervezése nem megy mindenkinek. Az esküvő helyszínei telistele vannak részletekkel, amelyeknek össze kell függniük ahhoz, hogy egységes, markáns kép jöjjön létre és azt mondhassuk: az esküvőnek stílusa van. Mivel a fotós az egyik személy, aki felelős az összkép okozta benyomás közvetítéséért, az ideális menyasszony alkalmanként vele is konzultál.
5.Jó kommunikáció (közel engedés, mégsem rátelepedés)
A fentiekből már sejthető, hogy a „jó fotóim lesznek” projekt meglehetősen szoros együttműködést feltételez a fotós és alanyai közt. A probléma azonban az, hogy míg egy menyasszonykának egy esküvője van, addig egy fotós szezononként akár 30-40 ügyféllel is tartja a kapcsolatot. Az ideális kommunikáció szerintem sallangoktól mentes, tényszerű, ugyanakkor személyes és kedves hangvételű. Néhány tavalyi menyasszonykának úgy sikerült rengeteg kérdést feltennie, hogy néhány soros levelekkel válaszolhattam az egyszerű és pontos kérdésekre. Imádtam őket ezért.
6.Természetes elegancia
Nem fogom kerülgetni a forró kását: az ideális menyasszony a megfelelő környezetből származik, ahol maguktól értetődőek a polgári értékek megjelenés, járás, frizura és smink terén, ahol nem kérdés, miért nem öltözünk szaloncukorkának, milyen a szép járás, mi a visszafogottság és miért élünk vele.
7.Munkabírás, fizikai kondíció
Az ideális menyasszony nem csak lélekben, hanem testben is készül az esküvő napjára. Tisztában van azzal, hogy a fizikai állapota meghatározza a közérzetét és igyekszik fitt lenni az esküvője napján.
8.Helyes énkép
Az ideális menyasszony nem akar más lenni az esküvőjén, mint amilyen valójában, képes elfogadni a kisebb hibákat a külsőjén, nem játszik felesleges és túlerőltetett szerepet. Nem utasítom el a romantikát és megértem, ha valaki hercegnő akar lenni az esküvőjén, de Magyarországon oly gyakran látok aránytévesztést (szerencsére az ügyfélkörömben ez nem jellemző) és nevetségessé váló erőlködést, mint semmilyen más országban talán.
9. Önzés hiánya, vőlegény nem eszköz, násznép nem díszlet
Mindennél jobban utálom, ha egy lány az esküvőjét egyfajta önzéssel éli meg, akár a vőlegénye terhére is. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csupán MINDENNEK úgy kell lennie, ahogy ő szeretné, ahogy az ő fejében megszületett. Ennek a látványos tünete az, ha egy lány így kezdi: „az én esküvőmön…”.
Az ideális menyasszony ennek éppen az ellenkezője. Tisztában van azzal, hogy az esküvő róla ÉS a férjéről ÉS a közvetlen hozzátartozókról ÉS a barátokról szól EGYSZERRE és a siker kulcsa az egyensúly fenntartása a saját és a többiek szükségletének kielégítése révén. Ilyenkor akár még az is előfordulhat, hogy a zenekar tagját is felköszöntik névnapja alkalmából..minő figyelmesség, ugye?
10. Time-management
Az ideális menyasszony tisztában van azzal, hogy összetett eseményt tervez és ahhoz, hogy minden a megfelelő mederben folyjon, elegendő idő szükséges a tervezésre és kivitelezésre. Nem csak tisztában van vele, de önfegyelmet gyakorol, amikor az utolsó napon még eszébe jutnának bizonyos tennivalók. A jó diák a vizsga előtt már nem tanul, hanem fejben összeszedi magát. Valahogy így működik ez az esküvőn is..
+1
11.Humor,humor,humor
Hát persze, hogy egyetlen esküvő sem lesz olyan, mint ahogyan azt megtervezték. Az ideális menyasszony viszont képes arra, hogy a pillanatnyi bosszúságon felülemelkedve (pl. nem a megfelelő csokor kerül a kézbe, khm) – arra koncentrálva, hogy a balján álló úriember az egyetlen igazán fontos dolog – képes némi humorral konstatálni a kisebb bakikat.
Nekem hosszú-hosszú évek és rengeteg, jobbnál jobb esküvő után (többen is megközelítették az ideális menyasszonykát) tavaly sikerült összetalálkoznom valakivel, aki megfelelt az összes fenti követelménynek. Őt ezúton is nagy szeretettel ölelem.
Az esküvõfotózás Mc’Donalds-a
Emlékeztek azokra a csudálatos óvodás fotókra, amik a mi korosztályunkról készültek? Telefonnal, mackóval, földgömbbel pózolva…
Hát igen, irtó helyesek voltunk, csak két gond van ezekkel a képekkel: mindannyiunknak egyforma van belőlük, amik köszönő viszonyban sincsenek a gyermekkori énünkkel… ha a gyerekemnek meg szeretném mutatni, hogy milyen voltam kicsinek, biztos nem ezekkel a képekkel illusztrálnám…
Eszter kredenccel, Eszter mackóval, Eszter testvérrel, Eszter telefonnal (bilifrizura by Apa)
hanem inkább ezekkel, mert őszinték és elmondják, milyen voltam:
Eszter édességet kap, Eszter nem kap édességet, Eszter elneveti az óvodai műsort, Eszter tesóval (fotók – Apa)
És miért is írok erről? Egy ismerős lányzó a napokban feltöltötte az esküvői galériáját a Facebook-ra. Egy (igen, egy!) fotó volt az ifjú párról, a további 30 képen a dekoráció, a madárkalitkák, bőröndök, gyönyörű virágok, zászlófüzérek, kalligrafikus feliratok láthatók…ez az eset egyáltalán nem egyedi és kezd az a benyomásom lenni, hogy az esküvő kezd valami dekoros versenyfutássá válni.
Az igényes, a pár stílusát tükröző dekoráció valóban fontos, mondhatni a hab a tortán…de mi van, amikor eltűnik a torta és csak a hab marad?
Sok pár úgy érzi, hogy ez az esküvője napjának fő üzenete? Ez fejezi ki az érzelmeiket? Ezzel szeretnék megmutatni, hogy mennyi energiát/pénzt áldoztak az esküvőre? Ezeket a képeket 30 év múlva is ’időtlen emléknek’ fogják érezni? Tényleg úgy érzik, hogy semmi megmutatható egyedi nincsen bennük és az esküvőjük napjában? Vannak visszatérő elemek, de valóban visszaadható a nap hangulata csupán a gyűrűhúzás-csokordobás-csoportkép-tortavágás futammal?
És valóban ennyire egyformák a párok, amennyire egyforma fényképek ugrálnak fel a közösségi oldalakon?
A sok Mr&Mrs felirattal fotózkodás, zászlófüzér előtt pózolás valóban kifejezi egy esküvői nap lényegét? Ezek a képek lehetnek helyesek, de számomra pont a a párok és esküvőjük egyedisége és érzelmei hiányoznak róluk, az a boldogság, önfeledtség, amit az ad, hogy megtalálták a párjukat és összegyűltek a szeretteink, akik nyüzsögnek, izgulnak, örülnek, beszélgetnek, melegük van… Hiányzik a történetmesélés, az egyediség és a meg nem ismételhetőség.
pózolj bőrönddel, pózolj Mr&Mrs felirattal, pózolj lufival – és garantáltan senki sem tudja meg, milyen vagy valójában (fotók – shutterstock)
A vizuális közhelyeket két módon lehet elkerülni: újszerű témával vagy újszerű látásmóddal…esetleg mindkettővel, de ahhoz istenáldotta zseninek kell lenni.
Esküvő témában főleg nehéz nem közhelyesen fényképezni: a témák ismétlődnek és kevés pár meri magát vállalni. És bizony kevés fotós vállalja, hogy az egyértelműt nem egyértelműen mutatja meg, hiszen látható egy ’könnyen emészthető’ trend, mely szerint, senkit nem érdekel a kompozíció, a fény, a beállítás, ha van rajta zászlófüzér vagy színes lufi, az eladja a fotót, emiatt sok szakmabeli nem is érzi feladatának, hogy ennél több energiát fektessen bele– de akkor a fotóst mi különbözteti meg a futószalagon készülő, egyen-óvodai képeket gyártó megélhetési fotóstól? És a fotóanyagot egy stockfotó gyűjteménytől?
Ami a ’80-as évek fa mögül kikukucskálós, bokor előtt kamerába néző-gyűrűmutatós, szökőkút mellett letérdelős képe volt, az a mának az ablakon kirévedő menyasszony, csilláron lógó cipő, Mr&Mrs felirattal, zászlós macaronnal pózoló, csupa ellenfényes képe.
A szakmabeliek (és itt nem csak a fotósokról beszélek) felelőssége kibontani a párokat, elmesélni és megmutatni nekik, hogy nem kell magukat ‘hab’ mögé rejteni, vannak elég értékesek ahhoz, hogy közhelyek nélkül magukat adják!
Én azt gondolom, az egyetlen út, ami egy esküvői anyagot sajáttá tehet, az az őszintesége – a fotózsurnaliszta megközelítés, az elkapott pillanatokkal visszaadott hangulat, a ’szokásos’ mozzanatokon kívül lenyomott exponáló gomb, amikor nemcsak a jelenet van megörökítve, hanem az arra adott érzelmi reakciók. Ugyanis a zászlócskák ki fognak menni a divatból, de az érzelmek időtállók, melyek az unokáknak ugyanazt fogják jelenteni, amit az esküvő napján jelentettek. Ehhez azonban nem lehet pózoltatni, klisékből építkezni, illetve sem agyban, sem sebességben nem lehet lekésni a pillanatot. (Lásd alul lévő képek!)
És miért tartom ezt fontosnak?
Mert a ma házasodó korosztály 70%-ának egyforma esküvői képei lesznek… és kár lesz 30 év múlva pironkodva elővenni a Mr&Mrs képeket, melyek pont annyira lesznek egyediek és a rajtuk lévőkről mesélők, mint az óvodai képeink…
Óvodás korunkban azonban nincs nagyon választásunk, hogy hogyan fotóznak minket, mit mutatunk magunkból, de felnőttként igen. Az ovis képeinken ezért tudunk kuncogni a gyerekünkkel, de azt is vállaljuk, hogy felnőttként is tömegtermékre, az esküvőfotózás mekis kajárára szavaztunk (csak épp nem telefonnal, hanem dekorral pózolva)?
x, Eszter
képek: Fekete Csaba, Gyurcsák Peti, Magyar Csaba, Molnár Eszter
A 10+1 leggyakoribb hiba a DIY-esküvők kapcsán
Az elmúlt években számos DIY (Do It Yourself – Csináld magad) esküvőn vettem részt. Ezek az esküvők attól különlegesek, hogy szakítanak a hagyományos koreográfiákkal, olyan helyeken szervezik őket, ahol nincsenek kialakult (és kipróbált) szokások, nincs szakembergárda, amely felhívja a szervező-menyasszony figyelmét az elkövethető tipikus hibákra. Így aztán láttam már jól és rosszul sikerült megoldásokat, amelyek tanulságul szolgálhatnak neked, kedves leendő menyasszonyka. Az alábbi lista igyekszik felsorolni a visszatérő – és kis odafigyeléssel kiküszöbölhető – hibákat.
1. Nincs B-terv :
Nagyon sokat kockáztatsz, ha nem veszed figyelembe az időjárás szeszélyeit és a szertartás vagy vacsorahelyszínt a szabadba tervezed, abban bízva, hogy a legmelegebb nyári hónapokban úgysem fog esni az eső. Igazi rémálom, amikor egy szertartást a hirtelen lecsapó jégeső szakít félbe és egy mező közepén állsz, fedezék nélkül.
2. A navigálás
Nagyon jópofa dolog az erdőben, mezőn, szőlőültetvényen, a természet lágy ölén tartani az esküvőd, hihetetlen stílusos dolgokat látni néha. Igen ám, de hogyan lehet megtalálni a helyszínt, ha oda kacskaringós módon, a főútvonalaktól távol, dűlőutakon lehet eljutni? Az nem jó gondolat, hogy találjon ki mindenki úgy, ahogy bír. A GPS-koordináták jók lehetnek a haveroknak, de az idősebb rokonaid csak a fejüket fogják vakarni, ezt elhiheted nekem. Bosszantó dolog, ha a szertartásra érkezett vendégeid a tűző napon kénytelenek várni, amíg a haverok pár kilométerre a keresztapádat kutatják fel.
3. A megközelíthetőség, avagy azok a fránya magas sarkok
400m gyaloglás semmi, ha azt egy aszfaltozott úton, sportcipőben kell csinálnod. Kicsit nehezebb, ha magassarkú cipőben. Az meg nagyon gáz, ha a legjobb barátnőid ugyanezt úttalan utakon, negyven fokban, hegynek felfelé kénytelenek megtenni. Asszem ez a barátok elveszítésének legjobb módja..
4. A túl nagy meleg (vagy hideg) és a frissítők (lélekmelegítők)
Egy húszperces szertartást bárki kibír pisilés és ivás nélkül. De nem akkor, ha hétágra süt a nap, nincs árnyék és hetvenéves vagy. Esetleg nyolc. És korábban négyszáz métert sétáltál hegynek felfelé. Tiszteld meg a vendégeid, hogy frissítővel kínálod őket a szertartás helyszínén!
5. A szúnyogok/rovarok
Klassz dolog egy nyári estén kinn a kertben, vízparton, lampionos vacsorát tartani. A környék legjobb vacsorája lesz. A szúnyogoknak, akik kilométerekről megérzik a rengeteg embert és ők is igyekeznek résztvenni a lakomán. Szóval azok a szúnyogriasztó fáklyák igencsak hasznosak lehetnek.
6. A szomszédság és a rendőrség
Bármennyire is nem kézenfekvő, a szabadban tartott mulatság is zavarhatja mások nyugalmát. Este tíz után ez engedélyköteles tevékenység, ha lakott a környék. Gondoljunk rá, ha nem akarunk egyenruhásokat látni tortavágás előtt.
7. Az idősek és a gyermekek
Te fiatal vagy és energiával teli, a haverok úgyszintén, meg sem kottyan nektek egy kis éjszakázás. Az idősek és a gyermekek azonban hamarabb fáradnak, ha nem gondolsz arra, hol és hogyan pihenhetnek, hogyan juthatnak el a közeli szálláshelyre vagy éppenséggel haza, akkor rossz házigazda vagy. Ne felejtsd el megtervezni, mi a teendő, ha a nagyapád a füledbe súgja: ” kiscsillagom, a Mami már nagyon fáradt, mi már szeretnénk eltenni magunkat holnapra”.
9. A komfortfokozat avagy TOI-TOI-effektus
A nem standard helyszínek nem sok vendégre vannak tervezve. Nagyon kiábrándító tud lenni, ha hosszú sorok állnak ez egyetlen női WC előtt, vagy az illemhely higiéniája nem megfelelő. Van Budapesten egy nagyon intenzíven hirdetett, amolyan DIY-szerű, sátras helyszín, komoly csapat, esküvői marketing és bérleti díj van mögötte. Csak azt nem értem, hogy miért nincs normális illemhelye. Tulajdonképpen botrányos a dolog, igazi hungarikum.
9. A táncparkett
Az esküvő általában táncos mulatság. A tánchoz hely kell. A tánchoz sima felület kell, mert a fűben henteregni jó, de bukdácsolni nem. A megfelelő felületről gondoskodni egy DIY-helyszínen általában komoly erőfeszítést jelent.
10. A fény hiánya
Önzően meg kell említsem a saját szempontunkat. A nem szabvány helyszíneken általában nincsenek falak és mennyezet, ami visszaverné a fényt. A világítás általában alultervezett. Most szólok: a fényfűzér, amit terveztél nagyon kevés lesz. A jó fotókhoz ugyanis fény kell, nagyon sok fény. A szabadban két lehetőség van: vagy az arcodba vakuzunk a kisvakuval vagy telepítesz nekünk nagyobb, erősebb fényforrást. Vagy előre szólsz, hogy mi telepítsünk. Mindenképpen gondoskodnod kell viszont áramellátásról, dugaljakról, hosszabbítókról, de az esti képminőség mindenképpen rosszabb lesz, mint egy épített helyszínen.
+1 Az örök sláger: irányítás
A DIY-esküvők általában a laza, nem szabványos programokról szólnak, vagány srácok szervezik őket, akik úgy gondolják, hogy a még vagányabb haverok majd segítenek irányítani az embereket, terelgetni őket, kézben tartani az eseményeket. Hibás feltételezés. Mivel ezeken az eseményeken a legnagyobb a bukásveszély, NAGYON fontos, hogy legyen egy szakértő, aki kézben tartja a napot. Őt pedig úgy hívják: ceremóniamester. Általában véve is igaz, de a DIY-esküvőkön fokozottan: kell valaki, aki irányít, amíg a többiek szórakoznak.
Nagyjából ennyi. Jó szervezést, szép DIY-esküvőket!
Mátka mese – esti mese menyasszonyoknak
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lugasokkal, virágzó mezőkkel borított dimbes-dombos vidék, nagyon messze, még az üveghegyen is túl, ahol a kurta farkú malac túr. Itt állt egymás szomszédságában két kacsalábon forgó, héttornyú kastély. A dolgok rendje szerint, a két kastélynak volt két királya, mindkettőnek egy-egy gyönyörű leánya: a két királylány, Derű és Ború, kik jó barátnőkként cseperedtek. Eleinte mindketten úgy gondolták, ők bizony az apukáik feleségei lesznek. Aztán nőttek, nődögéltek és arra jutottak, az öreg királyokat meghagyják a királynéknak és inkább valami fiatal királyfit választanak. Kisebb-nagyobb viszontagságok után (gonosz banya, hét fejű sárkány, a többiről nem is beszélve) megtalálták párjukat, kik kiállták a hét próbát, és elhatározták, esküvővel pecsételik meg szerelmüket.
Ahogy az lenni szokott, Derű és Ború is belevetették magukat a hetedhét országra szóló lakodalom megszervezésébe, gondosan figyeltek minden apró részletre: tökhintót rendeltek, a virágot az aranymezőkről hozatták, kiválasztották a legjobb udvari bolondot, az étkekért a királyi főínyenc felelt, a ruháikat daloló tündérek által szőtt fonalakból készíttették, a muzsikusok az Óperenciás tengeren túlról érkeztek, frizurájukat az aranyhajásztól, képeiket pedig az udvari fő fénypiktortól rendelték meg. Egy nagy különbség mégis akadt a két királylány között. Míg a lázas készülődés közepette Derű virágot szedett, nagy sétákat tett párjával karöltve a folyóparton, eljárt lovagolni és a barátnőivel az udvari nótakörbe, addig szegény Ború éjszakánként álmatlanul hánykolódott, napközben pedig vagy a kezeit tördelve azon nyugtalankodott, hogy milyen lesz az időjárás élete nagy napján, vagy épp a főínyenccel, a daloló tündérekkel, az aranyhajásszal, a muzsikusokkal vagy a fénypiktorral torzsalkodott. Oldalán a királyfi aggódva figyelte, ahogy a királylány árnyéka korábbi vidám önmagának és bágyadt tekintettel néz ki az ablakon, rá és az ő nyugtató szavaira nem is figyelve.
Egy tavaszi délután Ború a szobájából épp a szemközti udvarba igyekezett a lugason át, csak úgy sercegtek a kavicsok igyekvő lábai alatt. Sietett, hisz ellenőrizni akarta a dolgok alakulását, mikor kuncogásra és dalolásra lett figyelmes. Széthúzta hát a virágzó ágakat, hogy lássa, kinek van ily jó kedve, mikor őt majd szétveti az aggodalom. Legnagyobb meglepetésére Derűt látta meg, amint mezítláb cigánykerekezik a rózsabokrok között.
Elindult felé, hogy kiokítsa, talán neki is inkább a daloló tündék, az aranyhajász, a főínyenc és a fénypiktor körmére kéne néznie és megvizsgálni a virágok nyílását az aranymezőkön… mire Derű meglátva őt, kacarászva a nyakába ugrott, így Ború száját csak két rövidke mondat hagyta el.
– Mire ez a nagy jókedv? Hát te cseppet sem izgulsz? – kérdezte Ború pörölve.
– Már hogy ne izgulnék, hát ezért dalolok. – felelte Derű.
– Hogy tudsz kacagni és cigánykerekezni és nem szemügyre venni, hogy rendesen kifényesítették-e a királyi ezüstöt, hogy nem szakadt-e meg a daloló tündér-szál a ruhában, hogy a főínyenc friss étkeket hozatott-e és hogy a Óperencián túli muzsikusok szorgosan gyakorolnak-e? – válaszolta Ború.
– Tudod – kezdte Derű- én már rég rájöttem arra, hogy ha izgulok, attól nem lesz jobb, sőt, elrontom a saját örömömet, így eldöntöttem, én bizony csak izgatott leszek és örülök. Örülök, mert ha holnap esik az eső és a muzsikusoktól a fénypiktorig és a vendégekig mindenki szekere elakad is a sárban, még akkor is én vagyok a leges-legszerencsésebb királylány a világon, hiszen a Királyfi engem szeret és engem szeretne maga mellett tudni élete végéig, ahogy én őt. Így nekem holnap csak ez és csakis ő a legfontosabb. Ezért kérem ki a véleményét és ezért szoktunk esténként megnyugtatásul szentjánosbogarakat kergetni együtt – hiszen ő is izgul, neki is fontos nap – de ez kettőnk nagy napja, kettőnkről szól. Máskülönben, ha mégsem lesz eső és mégsem akad el a muzsikustól a fénypiktorig mindenki szekere, biztos vagyok benne, hogy megtesznek minden tőlük telhetőt. Ebben azért vagyok biztos, mert kedvességet és bizalmat kaptak tőlem és ugyebár a Nagy Bölcseletek Könyve is megírta, hogy ha derűsen állok a dolgokhoz, derűt vonzok vele, így ők is derűsen fogják tenni a dolgukat. Lesz, ahogy lesz, én holnap bizony már a Királyfim felesége leszek és ez éppen elég ok a cigánykerekezésre.
Mire Derű végzett a mondandójával és felnézett, sehol sem látta Borút, köd előtte, köd utána. Sebtiben átbújt a rózsabokrok között, kifutott a kavicsos útra, hogy megnézze, hova tűnhetett. Nézett jobbra, a királyi udvar irányába, de nem látta Borút, pedig előbb mintha arra igyekezett volna. Nézett balra és látta, amint gyerekkori barátnéja szökdécselve igyekszik vissza a szobája felé…
Derűs álmokat!
(: Eszter
Ms. Grylls túlélőkészlete, esküvőfotósoknak
Az esküvőkön jó esetben bárányfelhők úsznak a kék égen, árad a szeretet, repked a menyasszony, mellette a vőlegény, a büszke szülők könnycseppeket törölgetnek, lágy szellő fújdogál, a háttérben madárcsicsergés és gyerekzsivaj hallatszik…és ilyenkor olykor történik valami nagyon-nagyon váratlan. Ezekre a hirtelen jött eseményekre gyakran nem készül senki. Az esküvő hangulatát igencsak befolyásolja a pár hangulata, ezért a kétségbeesett menyasszony bizony nem jó jel: ezért van nálam mindig esküvői túlélőkészlet.
Na jó, nem vagyok egy Bear Grylls, de pár apróság a készletből mentette már meg a helyzetet és ezzel a hangulatot: varrtam már sokkot kapott menyasszony fátylát, adtam Calcimusc-ot vőlegénynek méhcsípésre és Carmex-et cserepes szájra (ez utóbbi valójában engem ment meg: cserepes szájat retusálni csak nyugtatóval lehet).
Egy ilyen túlélőkészletet összeállítani öt percet vesz igénybe, magunkkal vinni igazán semmiség, az ottléte azonban megfizethetetlen tud lenni és ha az alanyainknak jó, akkor az nekünk is jó. 😉
Eszter – laceandlens.com
A keretekről..
Az esküvői fotóknak is lehet utóélete. Itt éppen egy házassági évforduló alkalmából készült fotó látható.
Sok minden történik úgy az életünkben úgy, hogy nem vagyunk tudatában az okoknak, csupán a szokások irányítanak bennünket. Vajon miért az az esküvői fotók készítése történne másképpen?
A leendő házaspárokat megkérdezve igen tanulságos kép rajzolódott ki előttem sok-sok évvel ezelőtt: szinte senki nem érti közülük, miért akkor kezdődik és miért akkor fejeződik be az esküvői fotósorozat, ahogy mi, fotográfusok szeretnénk. Hát akkor most szépen elmondom 🙂
Egy tetszőleges történetnek van eleje, közepe és befejezése, ez alapszabály, nem is részletezem. Az esküvő rítusa is két szélső pont közé szorul, két szimbolikus átváltozás közé.
Az első a készülődő lány átváltozása “civil” lányból menyasszonnyá, a második pedig a menyasszony átváltozása asszonnyá, amikor a menyasszonyi ruhát levéve új öltözékben jelenik meg a násznép előtt.
E két átváltozás képezi egy-egy történet keretét és e kettő bármelyikének hiánya fájdalmas következménnyel jár, megfosztja a fotósorozatot a szilárd váztól, éppen úgy, mintha egy épületet alap vagy tető nélkül próbálnánk megépíteni.
Amikor a fotózásod tervezed, kérlek, fontold meg a fentieket és rosszul értelmezett takarékosságból vagy szemérmességből ne foszd meg a történeted a kereteitől!
xoxo
Csaba
Destination wedding – az esküvői utazásokról
Esküvőt rendezni általában drága dolog. Bizonyos országokban még drágább. Meg aztán nem is egyszerű, mert a páros családi/szociális kapcsolatait alaposan próbára teheti. “Azt nem teheted meg kislányom, hogy a Rozi nénit/Feri bácsit nem hívod meg, halálosan meg fog sértődni”. Ugye ismerős? Ilyen nénikből, bácsikból esetenként igen sok lehet, ugyanúgy a régi és jelenkori barátokból. Így aztán simán elköltheted az éves fizetésed az esküvődre akkor is, ha nem a legjobb étterembe viszed azt a rengeteg embert. Faluhelyen anno a menyasszonytánccal oldották meg ezt a problémát, a táncos lábú menyecske és az alkohol simán visszatermelték a költségeket és még a kelengyére is futotta. Más időket élünk, a menyasszonytánc egyre kevésbé divat és lassan elveszti eredeti funkcióját. A költségeket így a páros és szüleik kénytelenek fedezni, nem kis problémákat okozva a családi büdzsében.
Ne gondoljuk, hogy ez csak itthon probléma. Olyannyira nem, hogy az pár évtizede új szokás honosodott meg világszerte és kialakult az esküvői utaztatásokra szakosodott iparág. Az ilyen esküvőket “destination wedding” névvel illetik. Magyarországon ez is kissé eltorzult, mert a hasonlóakra szakosodott irodák ezt a szolgáltatást általában a prémium kategóriába sorolják és valóban drága termékként, “álomesküvőként” értékesítik. Pedig a destination wedding alaphelyzetben nem más, mint egy költségoptimalizációs módszer, amellyel több legyet is ütnek egy csapásra. Először is, a távoli helyszínekre nem meghívni a teljes rokonságot nem illetlen dolog, hisz legtöbben nem vállalnák az utazást. Másodszor, a kiválasztott, nagyon szűk családi/baráti kört elutaztatni és nyaraltatni egy szép helyszínen csodálatos, emlékezetes ajándék. Harmadsorban, az esküvő egyben a nászút is, felejthetetlen. Negyedszer: ezzel a módszerrel rengeteget lehet spórolni. A módszer kiadásai ugyanis kiválóan skálázhatóak. Pl. legyetek a vendégeink, de ne adjatok ajándékot, hanem vegyétek meg a repülőjegyeteket, stb.
A destination wedding tehát eredetileg költségkímélő technika, amely az esküvőt különlegessé is teszi, igaz, azon az áron, hogy nincs százötven, csak mondjuk húsz vendég a szertartáson… Ilyen esküvőt szervezni nem egyszerű, ezt azok a lányok tudják igazán, akik külföldön élve Magyarországra hozzák az esküvőjüket (ez egyébként az esetlegesen külföldi házastárs és rokonai szempontjából ez bizony destination wedding és komoly spórolási lehetőség, nem véletlen, hogy e sorok szerzője évente tucatnyi hasonlót fényképez). A papírmunka, tolmácsolás, utazásszervezés, az elszállásolás, programok szervezése, idegenvezetés és hasonlóak felkészült, infrastruktúrával és tapasztalattal rendelkező szakembereket igényelnek.
Történet, túrófánkról
Eszter örül.
ez kivételesen nem egy esküvői fotó, a fehér ruha ellenére..
A történetének azonban nem ez az eleje.
..
Eszter különleges. Álmokat hajszol és hisz abban, hogy nem egy multinál szerzett biztos jövedelem, lakás és kocsi az egyetlen út a boldogsághoz. A történetét mesélni fogom a tanítványaimnak, tanulságként arról, hogy a legmerészebb álmok is valóra válhatnak.
..
2008 májusában, Budapesten találkoztunk először, fényképészetről beszélgetett volna velem, azonban nem sok időt tudtam szentelni neki, hisz éppen esküvőt fényképeztem. Dóriét, a barátnőét, akinek különös szerep jut még ebben a történetben.
..
Amikor Eszter 2011 októberében írt nekem, már feladta hazai egzisztenciáját, hogy Görögországban, (ma már ezt is tudom) egy magányos hegyoldalban letelepedve, fotográfusként születhessen újjá. Levelében azonban sajnos ismét olyat kért, amit nem tudtam teljesíteni: még az ő könyörgése sem volt elég ahhoz, hogy tanfolyam-időpontot módosítsak.
..
Egy kis dramaturgiai kitérő: tavaly decemberben, egy külföldi site-on tag-elve felfedeztem egykori menyasszonykám, Dóri fotóit. A FB-on való nézelődés nem jellemző rám, ahogy az sem, hogy belefeledkezem egy idegen fényképész weboldalába. Itt azonban finom, egyszerűen, de ízlésesen komponált, feminin sorozatokat találtam lányokról, akik láthatóan élvezték a fotóssal való együttműködést. Kétségem sem volt, hogy egy kolléganő van a háttérben, a személye azonban nem derült ki, nem is érdekelt különösebben. Konstatáltam: „ügyes kislány”, aztán mentem a dolgomra, az oldal címe azonban beégett, hisz egy ismerős görög szigetről kapta a nevét.
..
Eszter majd’ másfél év után, 2013 február elején bukkant fel ismét és szokása szerint megint lehetetlent kért . Magántanulónak, asszisztensnek jelentkezett. Igen, Görögországból. Kérését (remélem) udvariasan elhárítottam, jelezve, hogy ehhez vagy hazaköltözik, vagy én hozzá…mindkettő lehetetlen opció.
A második levele forgatott fel mindent. Biztosan azt képzeli, hogy a beígért “bazi finom túrófánk” fogott meg, de esküszöm, nem így történt. Érzékeny pontomon ragadott meg: elragadóan humoros lévén, emlékeztetett egy másik levélre, amelyet 2010 júniusában kaptam. Annak az lett a vége, hogy a szerzőjét – közel negyven jelentkező közül kiválasztva – oktatni kezdtem. Ennek valószínűleg más lesz a vége, valószínűleg nem kevésbé érdekes. A levele végén csattanóként ugyanis ez állt:
“…ide teszek egy linket, hogy lásd, mik a hibák: https://www.facebook.com/lefkadaphoto”
Igen, jól sejtitek, ez volt az oldal, az a bizonyos oldal, amelyet a kitérőben említettem. (Dórikám, ezúton is köszönöm neked az együttműködést, imádás.).
..
Mi ez az egész? Véletlen egybeesés? Nem hiszem.
Talán kárpótlás, a húsz éve, kényszerből otthagyott tanári pályáért, egy korábbi, kedves tanítványért.
Talán az van megírva, hogy újabb és újabb, roppant tehetséges emberekkel találkozzam és egyengessem az útjukat.
Talán ezt utat kaptam, hogy harcoljak a mindennapi kételyeimmel.
Fogalmam sincs, de nem bánom, hálás vagyok érte, hisz rég megtanultam: minél többet adok, annál többet kapok cserébe.
A szándék tehát megszületett: segíteni őt, hogy megtalálja és kibontakoztassa igazi önmagát. Ezután már minden gyorsan ment, csak el kellett dönteni, milyen formában oldjuk meg, hogy minél többet találkozhassunk és dolgozhassunk együtt. A naszriporter.hu így most érdekes ponthoz érkezett. Megnyitotta a görögországi leánycégét, projektjét, vagy nevezzük, ahogy akarjuk. Elkészült a weboldal is:
www.lefkadaphoto.com (görögül tudók előnyben)
Nem csupán arról van szó, hogy visszatérek egy régi piacra, újabb esküvőket fényképezni.
Ezúttal új horizontok is nyílnak, amelyekről később adok/adunk hírt. Addig is, csak röviden, a lényeget:
“Lányok, soha nem álmodoztatok arról, hogy azúrkék tengerparton, mezítláb mondtok „igen”-t?”
(ezúton jelzem, hogy lelkes és hozzáértő, görög-magyar csapatunk segíthet nektek megvalósítani az álmotokat)
…
Eszter örül, vele örülök én is. Közös történetünknek messze nem ez a vége…
(Persze, hogy szeretem a túrófánkot).
Az esküvői vendég dolga az..
… hogy veled együtt élvezze a napod. Akkor jó neked, ha veled örül, ha veled táncol, jót eszik-iszik és elégedetten tér haza.
Ha szilveszteri vacsorára hívok valakit, akkor én nem várom el tőle, hogy megszerelje a WC-tartályt vagy rendet rakjon a sufniban.
Ugye milyen nyilvánvaló?
Pedig nem. A fotós és videós kollégák a megmondhatói igazán, hogy az utóbbi öt-hat évben a vendégek egy része nem szórakozni jár az esküvőre, hanem „önmegvalósítani”. Vállalva az antiszociális viselkedés hátrányait – „ez a karmám kéremszépen” – tucatjával ugrálnak körülöttünk és többjük úgy gondolja, hogy végre alkalma nyílik kiteljesíteni művészi énjét.
Ennek a jelenségnek a csúcsa az, amikor a kedves vendég közelharcra is kész a fotós/videós kollégákkal a legjobb helyekért. Van egy esküvői sorozatom Budapest egyik legszebb templomában. Csodálatos architektúra, gyönyörű fények, szépséges páros.. és minden nagytotálban ott van a makacs nagybácsi, aki úgy döntött, hogy háromlábú állványával letáborozva a szószék mellett elkészíti élete első esküvői videófilmjét, ezzel hatalmas szolgálatot téve a fiataloknak.
Persze a legtöbb nagybácsinak, rokonnak és barátnak semmiféle esélye nincsen. Sem felszerelésük, sem felkészültségük nem elegendő ahhoz hogy ne digitális szemetet gyártsanak, amely jó esetben néhány évig majd ott lapul valamelyik folderben, majd a feledés homályában végzi. A legszebb pillanatokat azonban garantáltan el fogják szalasztani, amíg a gépeiket babrálják..
Pedig te egyik vendéged sem a fotói végett hívod, ugye, kedves leendő menyasszony?
Gondolod, hogy nem tudsz tenni ez ellen semmit? Dehogynem, minden rajtad múlik.
Kommunikálj a meghívottakkal. Hívd fel a figyelműket arra, hogy hivatásos(ok)ra bíztad a feladatot, ők maguk pedig sokkal többet tehetnek érted, ha ott vannak és együtt örülnek veled .
A többi a szakember(ek) dolga.
……
Alább két fotó látható. Vajon melyik vendégkoszorú érezte jobban magát a szertartáson?
ez itt egy kupacnyi spanyol esküvőfotós és videós..ja nem is, csak vendégek
a vendég dolga az, hogy élvezze az esküvői szertartást, a fotósé pedig az, hogy lefotózza, ez itt a jó példa
A tiszteletdíjakról, sokadszor
manapság a legtöbb kreatív portré „kölcsönvett” ötleteken alapul, de azért vannak kivételek
Úgy tűnik, hogy ennek sohasem lesz vége. Szinte minden évben kapok legalább egy sértődött hangú levelet, miszerint az elküldött árajánlatom túl magas a potenciális ügyfélnek. Ezúttal:
„Diplomásként, orvosként sem engedhetem meg magamnak, hogy egy havi fizetésemnél többet költsek egynapi munkádra..”
Erre ismét muszáj kiírnom magamból azt, amit már oly sokszor írtam le, nyilatkoztam médiában és mondtam el tanfolyamokon.
Kedves ügyfeleink túlnyomó részben súlyos tévedés áldozatai munkánkkal, az esküvői fotózással kapcsolatban. Az okokat alább, szinte tézisszerűen sorolom fel.
A reklamáló ügyfél néhány helyen hibázik csupán. Az első és legfontosabb tévedése , hogy a munkámért kell fizetnie, a másik pedig az, hogy egynapi munkáért. A harmadik tévedése a metaüzenetében rejlik, nevezetesen abban a kifejezésben, hogy „diplomásként”, feltételezve azt, hogy az esküvői fotográfiához nem szükséges diploma, vagy tanulmányok.
Tekintsünk el attól, hogy magam is diplomás vagyok, nem tartozik a tárgyhoz, inkább fókuszáljunk a lényegre.
1. Nem egy napi munkámért számlázok. Egy napi fotózáshoz sok napos egyéb tevékenység tartozik. Olyannyira, hogy egy átlagosnak mondható esküvői fotóanyag elkészítésének teljes munkaidő-igénye 60-90 munkaóra a gyakorlottság, infrastruktúra, technológiai adottságok függvényében. A profik állandó harca éppen az, mint a legtöbb termelő vállalaté: hogyan lehet az élőmunka-igényt úgy leszorítani, hogy az minél kevésbé menjen a minőség rovására.
2. Nem csupán a munkámért számlázok. Egy hivatásos esküvői fényképész munkavégzéséhez rengeteg tőkére van szükség. A technikai eszközökbe való kezdeti beruházás értéke könnyedén meghaladhatja a 6-8 millió Ft-ot és akkor még nem beszéltünk a gépkocsiról, irodáról, hasonlókról. Az infrastruktúrára és felszerelésre folyamatosan költeni kell, hosszú évek tapasztalata azt mutatja, hogy csak az utóbbira évi 0,5-1,5m Ft könnyedén elkölthető úgy, hogy az eszközparkban szinte semmi forradalmi megújulás nem történik.
3. A tudás megszerzése és frissen tartása nagyon idő- és költségigényes dolog, ebben az iparágban pedig nincsen állami hozzájárulás.
A középkategóriás és annál erősebb esküvőfotósok ezt a pályát általában már nem hobbiként, hanem vállalkozás formájában, a megélhetésükért, hivatásként választják. A munkadíjukat úgy kell megállapítaniuk, hogy kitermeljék a kezdeti költségeiket, az évről évre növekedő kiadásaikat és annyi profitot termeljenek, amely a járulékok és adók befizetése után valamiféle szerény megélhetést biztosít számukra.
Magyarországon nem tudok olyan kollégáról, aki az esküvőfotózásból gazdagodott meg és még sokáig nem is lesz így. Hogy miért is vannak nálunk sokkal olcsóbbak? Nagyon egyszerű a magyarázat. Ha nem lenne professzionális felszerelésünk, irodánk, ahol az ügyfeleket fogadhatjuk, ha a mostaninál sokkal kevesebbet foglalkoznánk a nyersanyaggal (azaz nem érdekelne bennünket a minőségi képkidolgozás), ha nem kellett volna sok pénzt és időt rászánva a legjobbaktól tanulnunk, ha főállásban máshol dolgozva a járulékainkat a munkáltató fizetné, akkor nekünk, profiknak is megérné feketén, még olcsóbban dolgozni és olcsó termékeket szállítani.
Ez azonban nem a mi utunk, hanem azoké, akik néha csak attól tűnnek fényképésznek, hogy a nevük után, vagy a weblapukra nagyképűen, tudatlanul kiírják: photographer.
Ez a kép azonban csalóka, az esküvői fotográfust a személyisége, látásmódja, hivatása iránti elkötelezettsége, korrekt üzletvitele, felelősségtudata, megfelelő eszközei és tudatossága teszik megbízható partnerré, olyanná, aki méltán megérdemli az ügyfelei bizalmát. Ezek a minőségek pedig sajnos még nálunk, Észak-Balkánon sem kaphatóak „okosba’, óccsóé'”…
(Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy a legnagyobb szégyen mindannyiunkra nézve, ha éppen egy orvos nem engedheti meg magának, hogy jó fényképészt fogadjon az esküvőjére.)
Esküvői mesék: Hétköznapi csoda
az esküvők világa kiszámíthatatlan, olyan sztorik jöhetnek szembe, amelyek a legvadabb filmek forgatókönyveiben sincsenek
Hogy biztosan tudjad, nem városi legendáról van szó.
Én most mégis elmesélem, mert muszáj.
Hogy elhidd te is, vannak csodák körülöttünk.
……..
Te mit tennél, ha a BKV-n utazva megszólítana egy vadidegen lány:
„Ne haragudj, hogy zavarlak, de beszélnem kell veled. Én azt hiszem, hogy ismerem azt a fiút, aki életed szerelme lehetne”
Csóválnád a fejed? Őrültnek gondolnád? Elküldenéd? Esetleg arra gondolnál, hogy reggel még kényszerzubbony volt rajta, de most éppen szökésben van?
…..
Nem lehetett túl egyszerű a folyamat, amin keresztül Regina eljutott odáig, hogy elhitte, érdemes találkoznia egy vadidegennel, egy másik ismeretlen kedvéért.
Aztán egyszer csak elhatározta magát.
A randira – stílusosan – BKV-val érkezett.
És a buszról meglátta a fiút, Lacit a többi ember közt, a megállóban várakozva.
És abban a pillanatban már ő is tudta, érezte, annak a lánynak igaza volt: megérkezett.
Kockalámpa, emulzió, nosztalgia
az analóg színvilágú, digitális úton létrehozott esküvői fotók tökéletesen hozzák az egykori, filmes utánérzést
Úgy tűnik, a hazai piacot is elérte/súrolja az újkori nosztalgiahullám, amely ámerikában a nagy esküvői vintage-őrületet okozta. Ott egy időben mindent el lehetett adni, amin retró zakó, cúgos cipő, mezei virágok és sápadt ellenfény volt látható. Idehaza most tombol a digitális műanalóg utánérzet, nagyon népszerűek a filmes hőskor effektjeit utánzó szoftverek. Nincs is baj ezzel, ahogy azzal sem, hogy megvannak azok az autóbolondok is, akik számára a Mercedes Benz az állólámpás modelleknél végződik és hiányzik a szótárukból egy csomó hülye mozaikszó, mint ABS,ESP,TDI, akik számára a common rail már szitokszó.
A vintage-bolondok a magyar piacon is megjelentek és már a második ajánlatkérést kaptam ilyesféle finom puhatolózással: elképzelhető-e, hogy az esküvői fotók egy részét filmre fotóznám?
Előre is bocsájtanám: hogyne, nagy-nagy örömmel! Ahogy azonban a megrendelőkkel, úgy a nagyközönséggel is szívesen megosztom az ezzel kapcsolatos véleményem. Már ha valakit érdekel, persze.
Először is: az analóg fényképezés nem halott! Még nem. Különösen azokon a területeken nem, ahol még nincs költséghatékony digitális vetélytársa. A közép- és nagyformátumú fényképezésben, ahol a digitális szenzorok agyament drágák, a fotóművészetben, ahol a hatékonyság, határidők, flexibilitás még nem kulcsszavak, az analóg eszközöket még széles körben használják a háttéripar, a laborok hanyatlása, filmtípusok gyártásának leállítása mellett is.
Az esküvői fotográfia azonban nem ilyen terület. Nem véletlen, hogy még a legutolsó analóg bölények is, mint Buissink, Ascough, Villa szép csendesen átjöttek a digitális platformokra és csak külön megrendelésre dolgoznak filmre. Szakmai szempontból most hirtelen én sem tudnék olyan érvet mondani, amely arra kényszerítené a fotográfust, hogy az új generációs 35mm-es, fullframe (azaz feltehetően professzionális használatra tervezett) eszközét lecserélje egy analóg kamerára. Gazdasági és marketing szempontok viszont vannak. Az analóg kamera olcsóbb, sokkal olcsóbb. Meg trendibb is lehet, legalábbis manapság. „Esküvőt fotózni analógra”, hmm. Számomra ez most inkább amolyan kultúrsznob dolognak tűnik, bár tudom, mint minden ilyesminek, ennek is megvan a saját piaca.
a digitális szűrők bármelyik, digitális technikát használó esküvői fotóst képessé teszik az egykori, analóg hatások leutánzására
Tegyük fel, hogy ismét előveszem az analóg kamerám és lesz egy csomó új megrendelőm. Nézzük, mi változik nálam és mi náluk:
1. Nálam:
– Olcsóbb eszközt amortizálok. Egy kattintás nem 6 Ft-ba, hanem egy forintál is kevesebbe fog kerülni. (Még mielőtt megkérdezné valaki: a 6 Ft a Canon 1DsMk3 1.8m Ft-os vételára és a zár 300.000 expozicióra tervezett élettartamának hányadosa)
– Kevesebbet exponálok. A mostani 1800-2000 helyett annyit, amennyit a kedves vevő pénztárcája megenged. Tíz tekercs Fuji Velvia 100 nyersanyagára(!) 35000 Ft, ez max. 360 db kép, de persze hibázni fogok így is, tehát 80% aránynál ez alig 300 db fotó!
– Nem fogok utómunkázni, jó csomó időm marad.
– Extra szolgáltatásommal versenyen kívül indulok a piacon, annyit számlázok, amennyit a vevő hajlandő kifizetni.
– A tiszteletdíjam jelentős része a papírképek utánrendelése révén fog képződni.
2. Megrendelőnél:
– Kevesebb fotót kap, azt is papírképek formájában.
– Ha egy képből több példányt szeretne, nálam kell megrendelnie.
– Nem készíttethet digitális technológiával előállított termékeket.
– A magas nyersanyagköltség miatt fajlagosan igen drága lesz a végeredmény
Viszont
– Életérzést kap, amely egyesek számára tényleg igen fontos lehet.
ez egy analóg hatású, digitális úton készített eljegyzési fotó, pár perc alatt előállítható
Nem kérdés, hogy teljesen más dolog utazni egy oldtimerben és egy modern autóban. Az előbbiben lemondasz egy jó csomó dologról, nincs klímád, lassan haladsz, ha csattansz, nincs légzsák, ami megmenti a bőröd. Ha a racionalitást nézzük, nem lehet kérdés, melyik a jobb. Az életérzés azonban fontos lelki tényező. A kérdés csupán annak eldöntése, mennyit ér mindez, amikor az esküvőd fényképezéséről van szó.
Én mindenesetre szóltam.. (Az egyik megrendelőm maradt a full digitális portfóliónál, a másik még nem jelzett vissza).
A három retro-utánérzésű illusztráció mindegyike digitális eszközzel és modern feldolgozószoftverekkel készült, néhány perc alatt. Analóg reprodukciójuk rengeteg erőfeszítést és nem kevés pénzt igényelne.
Esküvői mesék: Láncszemnek lenni
Van két lány és egy történetem a mindennapjaink kicsi csodáiról.
esküvői fotózás Tokajban, pénteken
esküvő fotózása a Dunán, Budapesten, szombaton
Nóra és Ági sok-sok éve ismerik egymást és bár valaha ugyanazon baráti körhöz tartoztak, elsodródtak egymás mellől, több éve nem találkoztak. Hazájuktól távol élnek mindketten, ugyanabban az országban, de az egyik északon, a másik délen. Férjhez készültek mindketten, mégpedig Magyarországon. Egyikük a Dunát, másikuk a Tiszát választja helyszínül. Mindkettejük esküvőjének a víz és a hajózás a motívuma. Az egyikük pénteken, a másikuk szombaton mondja ki az igent. Egyikük sem az esküvője napján szeretné elkészíttetni a páros fotóit, de mindketten Budapesten.
páros fotózás kedden, Budapesten
páros fotózás kedden, Budapesten, a nagy találkozás napján
Aztán egyszer csak egy harmadik fél (a fotósuk) számára kiderül (kösz, Facebook), hogy van egy közös pont. Igen, a fotós személye. Innen már csak a véletlen és némi szervezés kérdése, hogy a két lány, a két házaspár egyszer csak ismét találkozzon, hogy néhány percig örülve egymásnak, új telefonszámot cserélve, elgondolkodhasson ugyanarról, amiről én. Az életünk telistele van véletlenekkel, apró csodákkal, amelyek irányítják a sorsunkat.
E két lány számára tán én lehettem a láncszem, amely talán ismét összekapcsolja az életüket. Láncszemnek lenni jó.
két egykori barátnő, most egyszerre menyasszony, ismét együtt
A fényről és annak hiányáról
ez az esküvői fotó azért érdekes, mert a párosunk a McDonalds éjszakai műszakában, diákmunka során ismerkedett össze
Abban valószínűleg minden fotós egyetért velem, hogy a legszebb fény az, ami a természettől való. A fény pótolható, szofisztikált módszerekkel másolható, de csak kompromisszumok árán, amely leginkább azt jelenti, hogy helyszínhez, lámpákhoz, bonyolult felszereléshez vagyunk kötve. A pótvilágítás használata legtöbbször elveszi a fotózás hangulatát, intimítását (ugyan ki érzi magát természetesen sokszáz wattos fényforrások és ernyők kereszttüzében?)
A mindennapi gyakorlatunkban (nem csak esküvőfotózásról van szó) ezért először is a jó természetes fényt keressük és csak végső esetben nyúlunk egyéb megoldásokhoz. Az esküvői fotózás éppen attól specifikus, hogy maga az esemény egy konkrét naphoz és napszakhoz kötött. Az események erősen kitettek az időjárás szeszélyeinek, ami a fotósoktól rugalmasságot és szakértelmet kíván. Gyakran előfordul tehát, hogy valamiféle módon kénytelenek vagyunk bevilágítani a szertartások helyszínét, ez a kollégák legtöbbjének nem is jelent gondot.
természetes elegancia, szép csontozat, Vigyori ideális alany az esküvőfotóhoz
A kreatív fotókkal azonban más a helyzet. A kreatív anyagot igyekezzük változatossá tenni, ami azt jelenti, hogy mozgásban vagyunk, megyünk egyik helyről a másikra, legtöbbször időhiányban dolgozunk, nagy nyomás alatt. Ilyenkor nagyon nehéz mesterséges világítással dolgozni, hiszen azt fel kell szerelni, beállítani, majd a munka végeztével leszerelni és továbbcipelni. A kollégák egy része ilyenkor nem vacakol, a lehető legegyszerűbb eszközökhöz nyúl, ami többségében a gépre helyezett rendszervakut jelenti, az eredmény pedig erősen megkérdőjelezhető. A haladóbbak igyekszenek mobil, könnyen hordozható megoldásokat használni, de ezek is kényszer szülte megoldások.
Mit lehet tenni? Az én receptem nagyon egyszerű. Amennyiben lehetséges, nem fényképezni, amíg nem állnak rendelkezésre a lehető legjobb feltételek. Ilyenkor a legfontosabb feladatomnak azt tekintem, hogy megértessem az ügyféllel, érdemes elhalasztani a fényképezést, ha nem tudom garantálni a megfelelő végeredményt. Az utóbbi években számtalan sorozatot készítettem NEM a tervezett napon és még sohasem bántam meg. Igen, nagyon kellemetlen, hogy újra fel kell készülni, újra fel kell öltözni, újra el kell utazni a helyszínre. A felelősségteljes fotós azonban arra törekszik elsősorban, hogy az ügyfele a lehető legjobb minőséget kapja a pénzéért.
Gyakorlatból tudom, hogy a kellemetlenségeket hamar elfelejtjük. A jó fotók viszont hosszú évtizedekig elkísérnek.
az esküvőfotós kedvence: szerelem a levegőben
Az önbizalomhiányról
Mostanában szinte minden második leányzó/asszony, akivel csak találkozom, arról panaszkodik hogy:
1. Nem szereti ha fényképezik.
vagy
2. Nem készült még róla normális portré.
vagy
3. Nem tartja magát fotogénnek.
vagy
4. Nem elég szép a szeme, orra, egyik vagy másik profilja és még mittudomén mije.
Valamit nagyon csúnyán elronthatunk mi, férfiak, mert az utolsók közt volt pl. ő is:
Vicces, nemdebár? Nos, üzenem mindegyiküknek, hogy ez bullshit, nem hiszem egy szavukat sem. Tessék szép sminket csináltatni és hozzám elfáradni, a többit meg rám bízni.
És persze csókoltatom őket 🙂
Egy klipért katt az alsó képre:
Ius murmurandi aka néhány szót a kamera mögötti ismerőseidről…
Már nem emlékszem, mióta folyik a harc a két tábor közt. Áldozatokról eddig nem adott hírt a bulvármédia, de a heves összecsapások zaja néha zavaróan hangos. Ezt a bejegyzést egy publikáció után sorjázó kommentek kapcsán írom, mintegy magam elé mormolásként:
Katt ide a divany.hu-n megjelent cikkért
Az esküvői hacacárét templomostul-fotósostul-szaloncukorba-öltözésestül elutasítók tábora mindig is megvolt és meg is lesz. Ez a tábor nem habozik ostobának nevezni az esküvő-pártiakat és kidobott pénznek nevezni minden hasonló költséget. Ők a „jó-lesz-az-ismerősöm-istenbizony-jó-képeket-csinál” tábor. Ugyanakkor nem csitul a „ne-feledd-szépségem-ez-életed-legszebb-napja” című örökzöld slágert dúdolgató szolgáltatói szirénkórus által támogatott esküvőpártiak hangja sem, sőt, mióta megjelentek az esküvői szolgáltatást életformaként megélő profik, ezek a hangok csak erősödnek.
Én két tűz között érzem magam, több okból is. Civilben nem sokat adok a formaságokra, ugyanakkor hivatásom gyakorlása közben csodaként, áhítattal (és némi irigységgel) élem meg minden párosom esküvőjét. Miközben nem tudom elképzelni, hogy rólam esküvői sorozat készüljön, hallatlan élvezettel és odaadással készítem őket … másoknak.
Szögezzük le rögtön: nem hiszek abban, hogy két ember szerelmét kötelező volna keretek közé szorítani. Nem kell egyházi áldás, szép papiros a házassággyárból, művészi nyomatok a falon az ország legjobb fotósától, ha boldogok akarunk lenni. Kell egy társ, aki mellett elégedetten fekszünk le és örömmel kelünk, meg persze néhány lurkó, akik reggeli üvöltözésükkel ébresztve emlékeztetnek arra, hogy a pajkos hancúrozásnak így is, úgy is tétje van 🙂
Nem vagyunk egyformák, de abban megegyezhetünk, hogy az igaz szerelem és a jó házasság ritka kincs. Abban is konszenzus születhet hamar, hogy a szerelmet sokféle módon lehet ünnepelni. Lehet csendes elégedettséggel és külsőségekkel teli ujjongással, gátlások nélkül. Ennek egyik lehetséges formája a szép esküvő, a vendégsereg meghívása a terített asztal mellé. Azonban az utóbbi évek egyik érdekes fejleménye az, hogy megjelentek olyan vásárlók, akik az ünneplés speciális formáját választják, szép fényképeket készíttetnek magukról. Cseppet sem bízom abban, hogy ezek a képek segítenek a mindennapok megélésében és drasztikusan csökkentenék a válások számát. A szerelmünkről szóló hiteles fotó azonban jóban és rosszban is óriási erőt jelenthet.
A két álláspont közt ingadozva a pluralitás híve vagyok, ugyanúgy, ahogy a cégünk elindításakor. Továbbra is makacsul hiszem, hogy a választás lehetőségéről szól az iparág fejlődése. Öt-hat éve nagyjából a giccs és a még giccsesebb közt választhatott a tisztelt publikum. A nemzetközi stíluspaletta meghonosításának elindításakor ugyanaz volt a cél, ami ma: biztosítani a világfotó-kompatibilis termékpaletta alját és tetejét, hogy – allegóriával élve – a vevő eldönthesse, hogy Ladával vagy Bentley-vel utazik.
Ami a baráttal ingyen vagy profival sok pénzért való fényképeztetést illeti, szerintem mindkettő lehet jó. Anyagilag az előbbi vitathatatlanul előnyös és ezúton is nyomatékosan felhívom minden leendő házaspár figyelmét arra, ezt az utat válasszák, ha szűkös a büdzsé vagy nem igazán érdeklődnek a fényképek iránt. Semmi értelmét nem látom annak, hogy alacsony vizuális igényű emberek sok pénzt költsenek fotókra, amelyekben amúgy nem lelik örömüket. (Az alacsony vizuális igényt ezen esetben negatív felhangok nélkül tessék érteni. Van aki nem néz tévét, fényképeket és filmeket, mert emezek nem érdeklik, ellenben kiválóan ért a zenéhez, mert abban leli kedvét. Gondolom, a Teremtőtől való dolog ez is, mint sok minden más, így van ez rendjén).
Fényképészeti/szakmai szempontból meg egy esetben indokolt barátot felkérni: ha az jó látásmódú, profi esküvőfotós, rendelkezik a megfelelő tudással, esküvőfotós felszereléssel (igen van ilyen, esküvőre a haverod nem mehet ugyanazzal a cuccal, amivel a sajtóban vagy egy divatlapnak fotóz), megfelelő motivációval, nem berúgni megy az esküvődre. Az összes többi esetben a baráttal/ismerőssel való fényképeztetés csak amatőrködés, kompromisszumok szülte kényszermegoldás, ahol az eredmény a megalkuvásról és a vakszerencséről szól.
Nyílt levél a szabad mozgásról
Kedves menyasszonykám!
Nem, ebben a bejegyzésben nem a büntetőjogról és a lakhelyelhagyási tilalomról lesz szó, hanem a szabadstílusú kreatív portrék készítésének egyik fő feltételéről. Már nem tudom, mikor hangzott el először az alábbihoz hasonló párbeszéd köztem és a fehér ruhás áldozatom közt:
„-Kicsi csillagom, ülj le oda légyszíves és húzd magad alá a lábacskád, de úgy, hogy lássam a bokád!
Egy percnyi ruhasuhogtatás, fészkelődés, igazgatás után kényszeredett – cseppet sem boldog – mosoly:
„-Hát ez nem megy. Az abroncs a nyakamba vágja az egész szoknyát, a fűzőtől meg nem kapok levegőt”.
Némi fejvakarás után:
„-Mi tartja azt az abroncsot?”
„-Egy alsószoknya, egy kötővel”
„-Akkor vedd le a fr..ba és hajítsd el messzire”
Bizony. Az abroncs rituális eltávolítása lassan alapszabállyá vált nálam, mivel arra kellett rájönnöm, hogy a lányok szinte kivétel nélkül azért vették fel, mert a ruhakölcsönzőben azt mondták nekik, úgy lesz szép a szoknya esése. Ez valóban lehetséges, nem értek hozzá. A fényképezéshez ellenben értek és kijelenthetem, hogy az abroncsot azért találták ki, hogy a fotós munkáját lehetetlenné tegyék. Az abroncs nem enged leülni, nem hagyja, hogy a szoknyát oda gyűrd, ahova éppen a fotó kívánja. Az abroncs nem teszi lehetővé, hogy elegánsan felhúzd a szoknya bizonyos részeit, kivillantva csodaszép cipődet. Ha mégis szükséged volna rá, akkor vedd figyelembe, hogy a fotózás során (amikor csak te, a párod és a fotósod vagytok jelen) akadályozni fog, ergo szükség esetén könnyen eltávolíthatónak (majd ismét gyorsan felölthetőnek) kell lennie. Ez általában nem egyemberes feladat, legjobb, ha van egy női segítőd, aki asszisztál.
Hasonló problémákat okoznak a kar szabad mozgását korlátozó pántok, vállrészek és egyéb rejtélyes alkatrészek, amelyek miatt néha ráadásul nem tudsz előre, hátra vagy oldalra dőlni, a felsőtested szabadon mozgatni esetleg lefeküdni. Amikor a hozzád illő költeményt kiválasztod, lehetőleg ne feledd el a fentieket figyelembe venni.
Pusszantalak, készülődj ügyesen.
Csaba
———
(A fotókon amúgy meg lehet nézni, milyen egy ruha esése az abroncs eltávolítása után. Szerintem kibírható.)
Ismét a közvetítői láncokról
Már írtam arról a jelenségről, melynek az a lényege, hogy egyes internethez jól, a közgazdaságtanhoz azonban kevéssé értő élelmes egyedek abból próbálnak megélni, hogy bizonyos szakmák képviselői számára ún. szakmai adatbázist hoznak létre. A külcsín látszólag azt mutatja, hogy jó dologról van szó, hiszen a szolgáltatásra vágyók egy helyen rengeteg szakmabélit találhatnak, egy gombnyomással tucatnyi ajánlatkérést továbbíthatnak az érintettek számára.
A mi szakmánk sem kivétel, de az internetes guruk láthatóan nem értenek meg néhány dolgot:
1. A potenciális „fotósok” száma ugyan óriási, de a munkák száma igencsak véges. Ezért a leendő szolgáltatók leginkább az árakkal versenyeznek. Ha éles az árverseny, akkor a szolgáltatási láncok rövidülnek, azaz a szolgáltató és a végfelhasználó egyaránt abban érdekeltek, hogy kiiktassák a köztes lépcsőfokokat, akik valós munkavégzés nélkül növelik az árat. Esetünkben ez a lépcsőfok éppen a közvetítő.
2. A közvetítő abban érdekelt, hogy minél több potenciális partnertől (fotóstól) gyűjtsön be jutalékot, ergo nem végez szakmai szűrést. A végfelhasználó ellenben éppen abban érdekelt, hogy minél jobb szolgáltatót találjon a pénzéért. Ez az ellentmondás ahhoz vezet, hogy a minőségi szűrést továbbra is a megrendelőnek kell elvégeznie, tehát semmi értelme a közvetítő igénybe vételének (ami növeli az árat, akkor is ha ezt a fotós építi be a számlába).
3. Az átlagosnál jobb fotósoknak a verseny közepette is van munkájuk elég, ezért nincsen szükségük a közvetítőkre. (Éppen ellenkezőleg, a legtöbbjük elvi okokból távol tartja magát az ilyen „marhavásároktól”.) Így aztán éppen őket nem lehet elérni a közvetítőkön keresztül, ami – valljuk be- nem jó hír a végfelhasználók számára és erősen megkérdőjelezi a közvetítők által üzemeltetett szaknévsorok hitelességét.
4. A fotó nem tömegcikk. Míg a félkilós búzacipóra és alkálielemre nagyjából azonos a kereslet és a felvevő piac homogén, az a fotós, amely jó az egyik ügyfélnek, valószínűleg nem tetszik majd másoknak. Ezért a megfelelő szakembert a potenciális megrendelőnek kell kiválasztania. Személyesen.
Eszmefuttatásom végére már csak egy kis szubjektív megjegyzés maradt. Véleményem szerint jó volna, ha az egyes szakmák megmaradnának az azt művelők számára és a mások munkáján, tehetségén élősködni próbálók azzal foglalkoznának, amihez értenek. A hazai piacnak nincsen szüksége harminc fotós-közvetítőre, így az internetes fotósajánlós-guruságon vélhetően soha nem lehet meggazdagodni. Javasolnám a nagyokosoknak, hogy próbáljanak megélni a saját munkájukból és hagyjanak békibe’ bennünket, fényképészeket. Az igényes menyasszonyokat meg óva intem attól, hogy az ideális fotóst ilyen „intézzükelhamar” listából próbálják megtalálni, jó eséllyel csalódás lesz a vége.