Elkezdődött az esküvői szezonra való felkészülés hajrája, eljött a fotográfus kiválasztásának ideje. A választék óriási, több ezren próbálnak szerencsét a piacon, minden évben százak morzsolódnak le és újak lépnek a helyükbe.  A feladat egyszerűnek látszik, az internet telis-tele van esküvői fényképészek oldalaival. Ha valakinek tetszenek a képei és megfizethetőek az árai, akkor a lefoglalózásával  minden elintézettnek tűnik. ..

De mégis, miért hallani annyi elégedetlen menyasszonyról? Miért készíttetnek velünk portfóliókat olyanok, akiknek már elkészült az esküvői fotósorozatuk?

Nos, a válasz igen egyszerű. Rengeteg buktatóval találkozni, amelyek egy része a fotós és a menyasszony elégtelen kommunikációja, mások pedig szimplán a fényképész etikátlan viselkedése miatt merülnek fel.

Nézzük, milyen csalódások érhetik a gyanútlan menyasszonyt:

1. Lemondás:  a fotós vállalja a munkát, majd egy anyagilag kedvezőbb ajánlat esetén lemondja. Ez a veszély különösen azoknál merül fel, akik először nem teljes napra szerződtek.  Ha az esküvőig alig maradt idő, ez roppant kellemetlen tud lenni. Orvosság: szerződés, foglaló.
2. Zsákbamacska-deffektus: ez a leggyakoribb probléma, a fotós nem azt a szintet nyújtja, ami a honlapja alapján elvárható lett volna.  Minél kevesebb anyag található egy honlapon, ennek annál nagyobb a valószínűsége. Viszonylag könnyű néhány jobban sikerült fotóval üzletet szerezni, stabilan szállítani a jó minőséget azonban igen nehéz. Mire kiderül a turpisság, addigra már késő. Orvosság: teljes esküvői sorozat, egy-egy esküvőről készített album bekérése, próbafotóztatás.
3. Alteregó-effektus: jónevű fotósok személyesen mennek el a találkozóra, személyesen szerződnek, majd segédet küldenek maguk helyett az esküvőre, teljes munkadíjért. A turpisság legtöbbször már az esküvőn derül ki, amikor késő bármit tenni. Orvosság: szerződés, a fotós személyének rögzítése, szankciók rögzítése.
4. Trükközés a darabszámokkal: ez általános jelenség. A fotós az ajánlatában magas darabszámokat ígér, majd a leszállításkor kiderül, hogy a fotók egy része szinte teljesen egyforma, szimpla sorozatfelvétel, értéktelen vacak. Néhány fotósnál az ugyanabból az alapfotóból készített színes, fekete-fehér, barnított és effektelt fotók többnek számítanak. Szerintem ez szimpla csalás, ezek egy fotó különféle változatai. Orvosság: szerződés, megfelelő kommunikáció, az elvárások ismertetése a szerződéskötés előtt.
5. Trükközés a végtermékkkel, felbontással, beetetés: ez a legelterjedtebb trükk az olcsó ajánlatoknál. Az esküvő után derül ki, hogy az ötven-hatvanezres, ‘papírkép+összes kép CD-n’ mögött mi is van.  Néhány, a lehetséges trükkök közül:
   1. A papírképek mellé a fotós kisfelbontású nézőképeket mellékel, amelyek még képernyőn sem élvezhetőek, csupán az utánrendelések serkentésére jók. A papírképeket drágán, a teljes felbontású állományokat még drágábban lehet megkapni.
   2. A digitális állományok vízjelezettek, nyomtatásra korlátozottan alkalmasak.
   3. Az átadott digitális állományok nyersek, retusálatlanok, kidolgozatlanok, csúnyák, minőségük messze elmarad a honlapon látható demóanyagokétól.

Orvosság: szerződés, a részletek precíz leírásával.

Akármilyen is legyen, mindegyik trükk végcélja az, hogy a végszámla jelentősen meghaladja az eredeti ajánlat összegét. A különbség egészen extrém lehet, 50-60e Ft-os ajánlatból így könnyedén lehet 200-250e Ft.

Sikerült már valakinek egymillióért új BMW-t hazavinnie autószalonból? Szerintem nem.  Ugye azt sem hiszi el nekem senki, ha azt mondom, hogy kétszázalékos kamatra kaptam hitelt? Nem hát, és jól teszik. Az esküvőfotózásban ugyanígy sincsenek csodák. A fotósok profitra törekszenek, ez a világ legtermészetesebb dolga. Az esküvők rendszeres fotózásához és színvonalas végtermékek előállításához igen sok munkaidőre (egy tízórás fotózásnál további hatvan-nyolcvan munkaórára), sokmilliós technikai háttérre, autóra és drágán megszerezhető tudásra van szükség.  Az irreálisan olcsó, ötven-hatvanezres (per 800- 1000 db fotó) bombaajánlatok mögött ezért többnyire van valami, ami miatt a fotósnak megéri azt kiadni. Vagy esküvőre nem való, olcsó technikával dolgozik, vagy nem végzi el az utómunkát, vagy a termék nem az, amit ígér, vagy a végszámla mégsem annyi lesz, amennyire szerződött.  (Persze vannak kivételek, pl. a kezdő, portfóliójukat építő kollégák, akik kezdetben nem tudnak annyit kérni, amennyit a munkájuk ér, de ez már más kérdés). Bárhogy is legyen, nem a fotós fizet rá a végén, hanem te, kedves megrendelő. Ezért azt javaslom, légy tudatos és tájékozott vásárló, járj a dolgok végére!

Kedves menyasszonyok!

Ez a bejegyzés OFF lesz és csúnya. Előre is elnézést kérek a kitérőért. Nem szeretném, ha paranoiásnak néznétek, ezért először csak beillesztenék ide egy levélrészletet:

„Nagyon köszönöm a tájékoztatást, az ajánlatban szereplő információt megrágtuk, majd néhány nap gondolkodás után oda jutottunk, hogy a mi fotósra szánt keretünket sajnos túllépi az az összeg, amely az általunk elképzelt időtartamra, utazással, szállással a Ti áraitok alapján adódna.

Még egyszer köszönöm a segítséged és sok, kedvetekre való párt kívánok a jövőben. 🙂

Üdvözlettel:

itt van az aláírás

Ui: Időközben sikerült belebotlanunk egy fotósba, aki a Tiétekéhez igen hasonló stílusban fényképez. Mint később kiderült a Te egyik tanítványod, úgyhogy ha őt választjuk, elmodhatjuk, hogy – rajta keresztül – kicsit Ti is részt vesztek majd a mi esküvőnkön.”

Az természetesen kellemetlen, ha a kölcsönös szimpátia ellenére anyagi okok miatt nem jön létre együttműködés, de ezzel megtanultam együttélni. Korábbi bejegyzésemben már szó volt arról, hogy az sem baj, ha fotósok az általunk kitaposott ösvényen próbálnak bejutni a csalitosba. De az már nem tetszik, hogy olyanok adják ki magukat tanítványomnak, akik nem azok. Tanítani ugyanis hallatlan felelősséget jelent, mert a tanítvány munkája a mestert is minősíti.

Éppen ezért ünnepélyesen kijelentem, hogy jelenleg csak egy valódi tanítvány, Szegedi Zsuzsi személyéért és munkájáért vállalok kezességet. (Ő pedig már van annyira jó nászriporter, hogy eszébe sem jutna a mi hátunkon ülve eladni magát)

A többiek hazudnak, az átadott anyaguknak pedig semmi köze ahhoz, amit mi képviselünk.

Ezúton is köszönöm a kedves menyasszonynak az információt.

A TTD érzékeny műfaj. Nehéz megtalálni a kompromisszumot az eredetiségre való törekvés és a jó ízlés közt.  Igen hamar öncélú jópofáskodás, rosszabb esetben otrombaság lehet a vége.  Én szépség- és eleganciapárti vagyok. Akár azon az áron is, hogy a ruha nem semmisül meg a végén 🙂

Tegnap egy nagyszerű kollégával, Jaksa Timivel (timeapictures.com)  és egy kedves párral együtt töltöttünk egy délutánt, hogy valami szépet csináljunk. Köszönet a meghívásért, nagyon vizes és jólesően felszabadult(fáradt?)  lettem a munka végére. Mellesleg ez a műfaj szépen megmutatja, mit tudnak az 1D/1Ds Canon vázak és az L-es objektívek. Gyakorlatilag búvárüzemmódban használtuk őket.

Idealista vagyok. Általában azt feltételezem, hogy akik megkeresnek bennünket és elfogadják a feltételeinket, azok felnőtt emberek és tudják mit akarnak. Ezért aztán nem szoktam magunkhoz láncolni a kedves megrendelőket, sokáig nem írtunk szerződést sem, és nem kértünk előleget.  Az adott szavunkon és a nevünkön kívül semmi fontosabbat nem birtokolunk, ezért aztán soha nem szegjük meg  az ígéreteinket. Ugyanezt várjuk el a megrendelőktől és általában nem kell csalódnunk.

Mégis, mostanában többször kellett  szembesülnünk azzal, néhány megrendelőnk nem játszik tisztességesen, ezzel jelentős kárt okozva nekünk. Nézzük csak, hogyan is van ez.

Ha valakinek mondjuk egy évvel az esküvője előtt megígérem, hogy mi leszünk a fotográfusai, akkor az időpont onnantól nem képezi további ajánlatok tárgyát. Egy-egy szombati napra 20-40 ajánlatkérés fut be egy év alatt, azaz egy lekötött dátumra ennyi potenciális megrendelés esik.  Minél később mond le valaki egy időpontot, annál kisebb az esélye annak, hogy új ügyfél álljon a helyére. Utolsó héten időpontot lemondani, az kimeríti a tisztességtelen elbánás fogalmát.

Mit lehet tenni?  Sajnálkozni, hogy néhány ügyeskedő miatt nekünk is ügyvédkednünk kell, hogy elkerüljük a hasonló eseteket. Mostantól mi is szerződéseket írunk és biztosítjuk a hátsónkat. Pedig a fotózáshoz jobban értünk…

Kedves menyasszony!

Ha nem vagy abban biztos, jól választottál-e fotóst, ha rájöttél, hogy spórolnod kell (és éppen az ő munkadíján), ha összevesztél a pároddal és elmarad az esküvő, akkor erről mihamarabb értesítsd az érintett szolgáltatót! Ezzel okozod a legkisebb kárt neki…

és azon morfondíroznék, hogyan lehetnének olyan képeim, amelyek húsz év múlva arra emlékeztetnek, milyen voltam a legszebb napjaimban, biztosan a lehető legjobb fotóst választanám.

Ha én menyasszony lennék, elkeseredetten számolnám a költségeket és  rádöbbennék, hogyaz egész esküvői felhajtás rettenetesen sok pénzbe kerül, ha a párom (aki nem nagyon érdeklődik a fotók iránt) éppen azt magyarázná, hogy : „drágám, nincs pénzünk arra, hogy kétszázezret fizessünk a fotóinkért”, akkor nagyon el lennék keseredve.

Ha én menyasszony lennék, akkor megoldást próbálnék találni a dilemmára, hogyan is lehetnének első osztályú fényképeim megfizethető áron.

Ha én menyasszony lennék, akkor valószínűleg nem egész napra és nem az esküvőm napjára bérelném ki a legjobbakat. A szertartásokon nem sok extra fotóznivaló akad – gondolnám – hiszen a szertartások  nagyjából egyformák. A profi vacsorafotók biztosan hiányoznának, de nekem a legfontosabbak az érdekes helyszíneken készített érdekes felvételek volnának.

Ha én menyasszony lennék, akkor az esküvő napja után, kipihenve a fáradalmakat (vagy az esküvő előtti napokban) készíttetnék magunkról egy sorozatot, amely viszonylag olcsón megúszható. Megbarátkoznék azzal a gondolattal, hogy sajnos kétszer kell öltözködnöm, de úgy gondolnám, hogy a fáradtságot megéri a végeredmény.

Ha én menyasszony lennék, valószínűleg meglepődnék, amikor a fotósom mosolyogva azt mondaná: „Kedvesem,nem találtad fel a spanyolviaszt. Ezt az USA-ban és a világ fejlettebb részein már évtizedek óta így (is) csinálják, igaz ott leginkább nem takarékoskodás okán, hanem azért, hogy ne az esküvő napján kelljen a fotózásra rohangálni”.

Ha én menyasszony  lennék…

Ez a levél néhány nagyon fontos személynek szól, ők tudni fogják, miért írtam. Vágjunk bele.

Kedves Menyasszonyunk !

Velünk együtt hónapokat készültél ez esküvődre, találkoztunk néhányszor és számtalan levelet váltottunk, mire eldőlt, hol, mikor, milyen fotókat készítünk rólad. Láttunk téged teljes pompádban ragyogva és holdfáradtan, lefényképeztük a könnyeid és mosolyod.  Ha nem is láttál minket, mi állandóan melletted jártunk, vagy éppen fordítva, órákig jártuk veled a helyszíneket és végigcsináltad velünk a creative session cseppet sem pihentető óráit. Megdolgoztál a sikerért és reméljük büszke vagy a végeredményre. Hálásak vagyunk azért, hogy a legnagyobb napodon szemtanúddá fogadtál minket, hogy megosztottad velünk örömöd és bánatod.  Igazságtalannak érzed, hogy az esküvőd immáron elmúlt, mi kiléptünk az életedből, neked a házasélet, nekünk pedig új esküvők jönnek? Hidd el, mi nálad sokkal gyakrabban érezzük ugyanezt.  Azonban ne feledd:  életed részévé váltunk, ahogy te is a miénkké. Nem feledünk el téged és  nem fordítunk neked hátat. Ha hiányzunk neked, keress bennünket bátran, a legnagyobb örömmel állunk rendelkezésedre, legyen bármi a gondod. Barátaid:

A nászriporterek

Nemrég átléptük az ezredik beérkező ajánlatkérést a 2008/2009-es szezonokra és bizony alig van alkalom hogy igen mondhatunk. Úgy tudom hogy a Pillana(r)t tagjai közül szinte mindenki elkelt már erre az évre és bizonyára jócskán vannak már 2009-es rendeléseik is. Mai bejegyzésem erről szól.

Bár hazánkban állítólag rohamosan csökken a házasságkötések száma és annyi az úgynevezett „esküvői fotós”, mint égen a csillag , mégis, igazából megbízható, kreatív szakemberből sajnos kevés van. Ezzel a problémával  olyanok is szembesülnek,  akiknek igényük és pénzük is volna megfizetni a legjobbakat. Mivel azonban eszükbe sem jut, hogy ez mennyire nem egyszerű kérdés, sokan nem kezdik el időben szervezni a nagy napot. Ilyenkorra a fotográfusok első vonala nagyjából leszerződött és nem jobb a helyzet az éttermekkel sem.

Mit lehet ilyenkor tenni?A válasz: alkalmazkodni. Idehaza is divatba jön előbb-utóbb, az étterem beosztásához, vagy a fotós szabad időpontjaihoz igazítani a többi programot. Előbb-utóbb a pénteki, vagy hétköznapra tervezett esküvők is éppen olyan megszokottak lesznek, mint a szombatiak. Kitolódik a szezon, egyre többen használják majd ki a holtszezon nyújtotta előnyöket, amelyek az alacsonyabb árakban és a bőségesen rendelkezésre álló szakemberekben jelentkeznek leginkább. Érdemes kipróbálni. Kérjetek árajánlatokat mondjuk márciusi és júniusi esküvőre. Meglepő lesz az eredmény.

Kedves Menyasszony!

Tegyük fel hogy megtaláltad a fotográfust akiben megbízol és minden simán halad az előkészületekkel. Előfordulhat hogy vannak már elképzeléseid arról, mit szeretnél viszontlátni akkor, amikor a fényképészed elkészítette a portfóliód. De hidd el nekem, BIZTOSAN nincs pontos képed arról, hányféle módon láthatod viszont a rólad készült képeket. Az alábbi rövid bejegyzés ebben próbál neked támpontokat adni.
A végeredmény ? általában papírképek vagy papírképeket tartalmazó album formájában kerülhet eléd Ha a képeid digitális technikával készítették, akkor is kaphatsz papírképeket és albumokat, de a digitális nyersanyag egy sor új lehetőséget tárhat eléd. A legfontosabb, hogy a képeid átalakíthatók multimédiás termékekké. Ahogy a megnevezésben is benne van, a statikus képi tartalomhoz zene társítható ill. megoldható hogy a látványt némi mozgás tegye érdekesebbé. Ez persze nem a képek megelevenítését jelenti, de hasonló hatás hozható létre nagyításokkal, úsztatásokkal/csúsztatásokkal és ezek kombinációjával. A legjellemzőbb ezek közül a zenés „diavetítés”, persze a diához képest sokkal korszerűbb formában.

Ebben a bejegyzésben nem írok a multimédiás lehetőségekről de nézzük egy kicsit közelebbről a hagyományos termékeket:

A papírképekről nem sok újdonságot tudok neked mondani. A legfontosabb tudnivaló talán az, hogy léteznek szabványos méretek 9×13 ? 84×120 cm-es mérettartományban (az angolszász országokban kicsit mások a méretek, de a nagyságrend ugyanez), amelyek bármelyikében kérheted a képeidet kinyomtatva. Azt sem árt tudni, hogy a nyomtatásnál legalább kétfajta papír közül választhatsz. Az egyik a hagyományos fényes papír, a másik pedig a matt felületű. Egyéni ízlés kérdése, melyiket részesíted előnyben. Fontos lehet még tudnod, hogy a kommersz fajtákon kívül rengeteg fajta jobbnál jobb minőségű papír létezik. Ezekkel gyorsnyomdákban nem találkozhatsz. Akkor lehet fontos ez, ha a képeid egy részéből igényes, időtálló, művészi értékű nyomatot szeretnél készíttetni. Ha eljutsz odáig, akkor a fotósod vagy a grafikusod majd segít a választásban.

Az albumokról elöljáróban annyit érdemes elmondani hogy a kiskereskedelmi forgalomban kapható, beragasztós- benyálazós-fotósarkazós, cicamicás-rózsácskás vagy művészieskedő tömegtermékek nem nevezhetőek esküvői albumnak. Az esküvői album ugyanis a következő kritériumoknak felel meg:
a. Időtálló kivitelben készül. Az album jó esetben több évtizedes használatot, költözködést, párát, szárazságot kibír ? épp úgy ahogy a múlt században készült kisipari kötészeti eljárásokkal készült könyvek nagy része.
b. Az album képei nem véletlenszerű sorrendben helyezkednek el. Az egymás mellett található képek erősítik, módosítják egymás hatását. A sorrendet leghitelesebben a fotográfus tudja megtervezni, hiszen ő a megmondhatója annak hogy mit, mikor, miért és miért úgy fényképezett, ahogy az a fotókon látható.
Ami a külső kivitelt illeti a hagyományos albumok általában nehéz papírra készülnek és nemes borítást kapnak, amely leggyakrabban bőr vagy annak szintetikus anyagból készült utánzata pl. Durapell. A kötésük általában rugalmas, hogy kinyitáskor a lapok ne törjenek, a lapok gyakran kapnak sarokmegerősítést.

A betétlapok (az ún. mat ) többfélék lehetnek, ezek egyedileg kerülnek összeválogatásra aszerint, hogy hány darab és milyen méretű kép kerül majd egy lapra. A képek a tradicionális albumban önállóan, egymás mellett találhatóak meg.

Néhány éve elterjedőben vannak a szintetikus anyagokból készült albumok. Ezekben a papírt műanyagalapú hordozó váltja fel. Ezek jellemzően UV-stabilizált, igen tartós műanyag lapok. Ezeket is köthetik bőrbe vagy bőrhatású anyagokba de elterjedőben vannak az önmagukban is nyomható műanyag borítók.

Ami a belső kivitelt illeti az utóbbi tíz év radikális változásokat hozott. Ez egyértelműen a digitális eljárások elterjedésével magyarázható

A hagyományos albumban a képek elhelyezkedését és méretét a betétlapok (mat) szabályozzák. A lap tehát a betétlapból és a reá applikált képekből áll. A digitalis eljárással készült albumok ezzel szemben önmagukban nyomott és kötött oldalakból állnak, amelyeken a képek elhelyezkedését és méretét csak a tervező fantáziája szabja meg. Így a képek gyakran egymáson, összeolvasztva, úsztatva jelennek meg, ami rendkívüli összhatást eredményezhet.

A digitalis eljárások megjelenése tervezői iskolákat és divatokat teremtett. Az USA-ban oly népszerű esküvői fotozsurnaliszta fényképészeti stílus és a modern albumkészítési eljárások szintéziseként új végtermék született. Ez a wedding storybook, amely a történetmesélő esküvői fényképészet csúcsterméke. Ez egy napot hivatott elmesélni, mégpedig rendkívül látványos formában.

A wedding storybook-ok tervezési stílusairól és a hazai problémákról egy későbbi bejegyzésben olvashatsz.

?

Az alábbi bejegyzés egy véleményt, egészen pontosan az én magánvéleményemet fejezi ki néhány tévhittel kapcsolatban.

1. TÉVHIT: Minél több képet kapunk, annál jobb

Ízlés kérdése és nem feltétlenül igaz. Egy bizonyos mennyiségen felül semiképp nem az. Ha kikötjük azt, hogy az összes elkészült kép egyenrangú, nincs köztük egyforma és mindegyik kiváló minőségben ki van dolgozva, akkor esetleg igaz. De. Láttál már olyan kisgyermeket, aki elé sok szép játékot tettek? Láttad hogyan játszik? Sehogy. Egyik játékkal sem játszik teljes élvezettel mert ott a másik, a harmadik… a sokadik. Alig vette kezébe az egyiket, már a másik felé kalandozik a figyelme. Ugyanez működik a rengeteg jó fotóval. Kioltják egymást, mert meg kell nézni még százat, kétszázat, ezret. Hiába egyformán jók, egyszerűen TÚL SOK VAN BELŐLÜK és valahogy értelmetlenné válik a kezedbe venni őket.

Szerintem van egy határ, ami NÁLAM valahol 150-200 db-nál végződik. Azt az esküvőt, amelyet nem lehet elmesélni 200 db KIVÁLÓ képpel, azt nem is érdemes elmesélni. Van egy olyan érzésem hogy kedves videós kollégáim (már a jobbak) is hasonlóan gondolkodnak. A „kommersz” logika szerint az volna a legjobb, ha a párok kapnának 18-20 db egyórás DV-kazettát amelyen az egész napot vágás nélkül megörökítenék. De ugyan kinek jutna ez eszébe? Ugye senkinek? Akkor hogy a fenébe van az, hogy rengetegen azt gondolják, hogy egy napot csak hatszáz darab digitális fényképpel lehet elmesélni? Miért terjedhetett el az az (bocsánat, de nincs rá jobb szó) IDIÓTA divat, hogy a „jó esküvői fotó” hatszáz darab képnél kezdődik? Egy tippem persze van: vannak akik úgy vélik, hogy a mennyiség valamiféle elégtételt hozhat a minőség hiányával szemben…

Aztán persze elgondolkodom, nem én vagyok-e túl régimódi. Lehet hogy a fogyasztói társadalom normális tagjától ez a normális viselkedési/fogyasztási minta. ?Minél több – annál jobb? ez nagyon könnyű, befogadható, mérhető, mondhatni csábítóan egyszerű képlet. A minőséget ezzel szemben igencsak nehéz mérni, megérteni. Előbb meg kell TAPASZTALNI, mitől jobb az egyik a másiknál, némi agymunka kell hozzá, amire a fogyasztó nem mindig hajlandó. Beleillik ebbe a képbe a megapixel-őrület a digitális fényképezőgépeknél, a képátló-őrület a televízióknál, a frissítési sebesség-őrület az LCD-monitoroknál, a lóerő-őrület az autóknál a ?hányszázalékkal dúsabb az orrszőrzete?-mánia a kozmetikai iparban, de sorolhatnám napestig a hamis álértékeket, amelyek a végletekig leegyszerűsítik a mindennapi választásainkat (vagy legalábbis megpróbálják). A nyerskép-darabmánia is valamiféle hasonló hamis mérőszám , amely csábítóan egyszerű módszert kínál a fényképészek összehasonlítására. Az a jobb, aki több képet ad át. Hát persze. Így aztán bármelyik lajosmizsei szobafestő jobban fest mint mondjuk Rembrandt. Mert több festéket ken el egy nap alatt és nagyobb felületet fest le egy hét alatt mint az utóbbi egész életében tette. Tiszta sor. (Ezúton elnézést kérek a szobafestőktől. Különösen a lajosmizseiektől. Gondolatmenetem természetesen nem lebecsülő szándékkal és nem ellenük vagy munkájuk ellen irányul).

2. TÉVHIT: Az a jó szolgáltatás ha a fényképész az összes digitális nyersanyagot átadja.

Tévedés. Ha ezt a fényképész állítja akkor pedig szemenszedett hazugság. Ez csak a fényképésznek jó. Neki ebben az esetben annyi lesz a dolga hogy a memóriakártyáról letöltött képeket átírja egy DVD-re és talán összeüt valamiféle borítót, a munkadíj fél óra alatt megkeresve. Tiszta üzlet, pénz a zsebben, további gond és felelősség elfelejtve. Két bibi van. Az egyik az, hogy a képeket először értékelni, válogatni majd kegyetlenül selejtezni kell. Ki kell hajítani a kukába az odavalókat. Minél jobb valaki, annál többet hajigál ki az elkészített képei közül, mert tudja mitől jobb egy kép a többinél, és csak a legjobbakat hajlandó meghagyni. Ha egy fényképész nem dob ki semmit hanem mindent átad, az egyet bizonyít: az illetőnek fogalma sincs a fotózásról, vagy nem érdekli mit ad ki a kezéből.

3.TÉVHIT: Az a jó, ha a képeim másnap, maximum harmadnap megkapom. Ha nem érdekel mit kapsz a pénzedért, nos akkor igaz. Különben tévedsz. Ha mondjuk száz jó fotót akarsz, akkor először is, szükség van legalább tízenöt- de inkább hússzoros mennyiségű nyersanyagra. Ez 1500-2000 db nyersképet jelent. (Sajtómunkáknál ez az arány extrém mértékűre nő, akár néhány százszoros is lehet a nyersanyag-mennyiség, amiből a merítés történik. Igen, nem tévedés. Egy divatcímlaphoz akár négy-hatszáz expozíciót is készítenek. A PROFIK.) Egy amatőr az elkészített 2000 db nyersképet kíírja DVD-re és kész. Az igazi munka azonban csak ezután kezdődik. A PROFI az első körben néhány óra alatt kidob mintegy ezret, a második körben kb. fél nap alatt még ötszázat a megmaradtakból. Még egy nap megy el fogcsikorgatva, míg a maradék ötszázat letornázza kétszázötven-háromszázra, mert itt már értékes képeket is ki kell dobni, csak azért mert vannak köztük még értékesebbek. Ezekkel a képekkel találkozol Te, kedves megrendelő, valamikor az első hét közepén. A válogatás során vért izzadsz, gyakran hetekig lamentálva, melyek kerüljenek a 100 db-os portfólióba. Minél nehezebben választasz, annál jobban dolgozott a fényképészed. Ha úgy érzed nem tudsz lemondani már egyről sem, de még mindig maradt százötven… nos ez a legnagyobb dícséret neki, jó munkát végzett. Mikor összeállt a kiválogatott anyag, akkor kezdődik a színkalibráció és a kidolgozás, azaz a munka oroszlánrésze. Ezt nem lehet elég maximalistán végezni, 100 db kép esetén legalább 2-3 napba is belekerül mire elkészülnek. 100 db kép teljes válogatási és kidolgozási ciklusa tehát beletarthat akár 2-3 hétbe is. Ha jól csinálják…

Az esküvőknek van egy nagyon kellemetlen oldaluk, amely sok elképzelést és vágyat felülír, nevezetesen az hogy nagyon sokba kerülnek. A házasok igazán szerencsésnek érezhetik magukat, ha az esemény után úgy érzik, minden kiadott fillér jó helyre került, megérte áldozatokat hozni a nagy nap érdekében.

Mi magunk is mindent megteszünk, hogy a munkadíjunkat ne érezzétek feleslegesen kidobott pénznek. Hála az égnek a munkánkkal nem szoktunk csalódást okozni – de ez legyen egy másik bejegyzés tárgya. Beszéljünk inkább arról, miképpen szabják meg tarifáikat az esküvői fotósok.

Általában véve mindenképpen az a cél, hogy a fényképész fedezze az anyagi ráfordításait (utazási költség, felszerelés beszerzési, bérleti díja, üzemeltetési költségek) és fedezze a saját és kollégiának munkadíját. Az árazásra két modell létezik, nevezetesen az utánrendeléses és az ún. kreatív modell.

1. Az utánrendeléses modell (aftersales fee)
A fotográfus abból indul ki, hogy bizonyos alapszolgáltatást nyújt és azért alacsony alapdíjat kér. Ez az alapdíj jellemzően csábítóan alacsony, ellenben a cserében nyújtott szolgáltatások köre meglehetősen korlátozott. Az alapdíjért a fotográfus kevés számú papírképet szállít. Az alapdíj általában nullszaldót biztosít (vagy még azt sem), a modell filozófiája mögött ugyanis az a remény áll hogy a megrendelő a jól elvégzett munka után utánrendelést ad, azaz az alapszolgáltatáson felül további nagyításokat kér. A profitot a viszonylag drágára árazott nagyítások biztosítják.Ennek a modellnek az előnye az alacsony belépési ár, a vevő minimális mértékben kockáztat. Azonban ha sok a jó kép és sok az utánrendelendő nyomat, akkor a vevő a belépési ár többszörösét is kiadhatja.

Az utánrendeléses modellel dolgozó fotográfus a képeinek szerzői jogait megtartja, a nyersanyagból csak nyomatokat ad el.

2. A kreatív modell (creative fee)
A fotográfus minden költsége és profitja az induló árban van. Az alapdíj magas… sőt néha igen magas, két-háromszorosa az utánrendeléses modell induló árának. A fotográfus lemond a képek szerzői jogaival kapcsolatos díjakról, a nyersanyagot feldolgozás után átadja a megrendelőknek.
Melyik modellt válasszam?
Az első modell nyilvánvalóan azok számára kedvező, akik korlátozott számú nyomatot szeretnének – olcsón. A második modell pedig a magasabb büdzsével rendelkezőek számára biztosít jóval tágabb kreatív lehetőségeket, hiszen a megkapott nyersanyagot számtalan formában fel lehet használni.

Tíz évvel ezelőtt képtelenségnek tűnt az a feltételezés hogy a professzionális filmes fényképezőgépeket kiszorítják digitális társaik. Ne beszéljünk az okokról amelyek miatt ez mégis megtörtént, ne essen szó a technikai részletekről, beszéljünk inkább a következményekről:

1. A digitális eszközök alkalmazásakor szinte azonnal látjuk az eredményt. A képek a fényképezőgépből történő letöltés után rögtön láthatóak.
2. Elektronikus képet előállítani olcsóvá vált.

A fentiek ahhoz vezettek hogy egyszeri kisebb beruházás után gyakorlatilag bárki elkezdheti „fotós” karrierjét, jelentős anyagi kockázat nélkül. Nincs filmköltség, nincs előhívás, nincs labormunka, ellenben van ígéretes pénzkeresési lehetőség.

Az esküvői fotós szakmában az olcsó digitális tükörreflexes gépek megjelenése – sok más pozitív oldal mellett – olyan anomáliákhoz vezetett, amely cseppet sem örvendetes. Tudomásunk van olyan … hogy is mondjam… önmagukat esküvői fotósnak nevező egyénekről, akik büszkén hirdetik: munkájukat még az esküvő helyszínén DVD-re írják, sőt, akár 1000-1200 képet is kaphat a kedves megrendelő (!), esetleg a képek egy részét hordozható nyomtatón ki is nyomtatják. Így aztán a kedves – és enyhén kapatos – megrendelő akár színes nyomatokkal a gomblyukában is hazatántoroghat!!! (ez utóbbi megjegyzés persze nem a büszke „fotográfus”-tól származik hanem a szerző bosszús megjegyzése).
Véleményem ezzel szemben? az, hogy aki büszke arra, hogy szinte azonnal vagy másnap bemutatja a kész anyagot, az csúnyán becsap téged, Kedves Olvasóm!

A zord digitális valóság ugyanis a következő:

A professzonális esküvői fényképezés még mindig ugyanazokból a fázisokból áll mint húsz éve, nevezetesen:

1. A fényképezés napja, amikor a fényképész a várható másolatok többszörösét (8-10-szeresét) exponálja, hogy legyen majd alapja a válogatáshoz.
2. A képek válogatása. Ezen fázis során a képek jelentős része a kukában köt ki. Nem feltétlenül azért mert rosszak, hanem azért mert van náluk jobb! (Mi, nászriporterek tandemben mintegy 3-4 ezer felvétel készítünk egy teljes nap alatt. Ahhoz hogy kiválasszuk ezekből a legjobb 20%-ot, mintegy két napra van szükségünk.)
3. A kiválogatott képekkel végzett labormunka.

Az igazi professzionális esküvői fényképész a laborban továbbra is a fényképezés időtartamának a többszörösét tölti. Akkor is, ha ez a labor ma már nem más mint egy PC és rengeteg célszoftver. Hogy miért? Hát azért, mert az, ami kijön a digitális fényképezőgépből, a nem fénykép, hanem annak a nyersanyaga, legyen a gép 35mm-es digitális csúcsmodell vagy középformátumú csoda. Nem akarlak untatni a technikai részletekkel, csak mutatok neked két fotót, egy feldolgozatlant és egy feldolgozottat, hogy értsed miről van szó:

Ez a kép egy Canon 1DsMk2-vel és 70-200/2.8L IS-el, azaz igazi 35mm-es csúcstechnológiával készült, RAW-ból konvertálva. Borotvaéles, színhelyes de nem elég jó. A legfontosabb hiányzik belőle: nincs benne élet, kissé digitális-ízű, fakó, túlságosan kemény. Ez nem a fényképész hibája, egyszerűen ilyenek a digitális készülékek. Persze mint a legtöbb fotóban, ebben is benne van egy jó kép lehetősége. Minimális korrekciók után a kép így néz ki:

Ez a minimum, amit szinte minden digitális képpel meg kell tenni hogy életre keltsük. Ez a kép persze még így sincs kész, de így jó néhány percbe beletelhet, míg ilyenné válik. És most számoljunk. Az alapvető korrekciók elvégzéséhez nekünk jó hét-nyolc év gyakorlás után 6-10 percre van szükségünk, tehát egy óra alatt átlagosan 5-10 képpel készülünk el. Két-háromszáz kép kiválogatására és feldolgozására tehát sokmilliós csúcstechnológia mellett 2+3 munkanap szükséges – nekünk. Gyanítom hogy szólóban dolgozva két lehetőség marad: minél kevesebb időt tölteni az utómunkával vagy nem fotózni minden hétvégén. Ahogy a hazai piacot ismerem sokan inkább a jóval kifizetődőbb első utat választják, amíg Te, kedves Olvasóm elég igényes nem leszel, hogy a másodikat követeljed…

Mai jótanácsaim ezért a következőek:

1. Ne csábulj el, ha sokszáz fényképet ígérnek neked – villámgyorsan.
2. Ne érd be korrigálatlan digitális állományokkal.

Az első feladat válaszolni magadnak néhány egyszerű kérdésre:

1. Milyen sűrű programot terveztél? Hány helyszíned lesz, ezek időben és térben milyen távol lesznek egymástól? Mely helyszíneken történteket akarod megörökíttetni?
2. Mennyire tűritek a kamerát? Feszélyez, vagy kihozza belőletek a legjobbat, ha kamera elé kell állnotok?
3. Mekkora a büdzsé, amelyet a fényképeidre szánsz?
4. Mennyi időd van még az esküvőig?

És most nézzük, miért ezeket a kérdéseket tettük fel:

1. Ha sűrű a program és a helyszínek száma elég nagy pl. tervezel leánykikérést, polgári és templomi szertartást és vacsorát, valamint a helyszínek elég távol esnek egymástól, akkor nem kívánatos műtermi vagy nagyszámú beállított session-t tervezned. Ezekre a klasszikus szeánszokra egyenként 1.5-2 órát kell rászánnod, nem számolva a helyszínekre való eljutás idejét. A napod lóversennyé fajul, a sok kötelező programtól arra lesz a legkevésbé időd, ami a legfontosabb, nevezetesen hogy kiélvezd a nap minden percét. Arról ne is beszéljünk hogy a beállított fotók készítése alatt a vendégeidnek valami elfoglaltság után kell nézniük és ez bizony elég kényes kérdés… Sűrű program esetén csak a fotozsurnaliszta megközelítés jöhet szóba hiszen ez a stílus nem igényel beállításokat, nem követel külön időkeretet, a fotozsurnaliszta történetet mesél, nem pedig alakítja azt.

2. Ha jól tűritek a kamerát, akkor a beállított fényképekkel nem lesz gond. Ha amúgy kissé exhibicionista vagy és tradicionális stílust választasz akkor van némi esélyed hogy természetesen nézz ki a képeken. Ellenkező esetben óvva intenélek a pózolással járó tradicionális stílustól. Ha kicsit is feszélyez a kamera jelenléte akkor válassz valami mást, pl. illusztratív vagy fotozsurnaliszta sílust, ahol nincs szükség a feszes és pontos együttműködésre a fotográfussal.

3. Ha feszes a büdzsé, akkor ne válassz „profit”. A hazai piacon – szerény becslésem és a nemzetközi iparban szerzett tapasztalatom szerint – nem több mint öt-hat esküvői fotós éri el a nemzetközi színvonalat. (Velük néha-néha találkozni is lehet külföldön a legváratlanabb és legmeglepőbb helyszíneken). Ők komolyan megfizettetik a munkájukat. Vannak néhányan akik tisztességes munkát végeznek a saját korlátaikon belül. Ők sem éppen olcsók, 180-200e Ft alatt nem fogják vállalni az esküvődet. És nagyon sokan vannak akik puszta pénzkeresésként tekintenek az esküvőre. Jobb esetben ezek képzett, a mindennapokban más területen dolgozó fotósok, riporterek akik képesek minőségi munkát végezni – műszaki értelemben. Rosszabb esetben önjelölt lagzifotósokról van szó, akik fényképezőgéppel rendelkeznek és esküvőkön kattintgatnak. Az utóbbiaktól óvjon meg téged az Ég, kedves olvasóm. Ilyenkor sokkal jobban jársz ha olyan ismerőst, rokont kérsz meg néhány? felvétel erejéig, aki szeret téged és fontos vagy neki. Ne pózolj, csak hagyd hogy kattintgasson amikor tetszik neki. Ebben az esetben még van esélyed hogy legyen néhány fotód, amiben lélek van.

4. Ha igényes fotókat szeretnél, szombati napon lesz az esküvőd de kevesebb mint hat hónap múlva, akkor bizony bajban vagy. A jobb kollégákat idehaza is, külföldön is 8-12 hónapra előre lekötik, egyeseket nemzetközi, másokat hazai munkákra. De azért ne add fel, még a nekik is vannak visszamondott szerződéseik és előfordul hogy lyukak is akadnak, igaz az idő előrehaladtával egyre kevesebb. A jobbak február-márciusban már tudják mit fognak csinálni az év végéig, néhányaknak már a jövő évi kalendárium is színeződik szépen.

Az esküvői fotozsurnalizmus megértéséhez pontos elképzelésünknek kell lennie arról mi is a fotozsurnalizmus általában.

A fotozsurnaliszta képeket gyűjt és publikál hogy elmeséljen egy történetet. Először is : a képek időrendben sorakoznak egymás után, másodsorban: a képek objektív módon mutatják a történteket, megragadva az esemény „szívdobbanásait”, azaz a legfontosabb momentumokat.

Végül, de nem utolsósorban elbeszélésszerűen azt is megmutatják, mit élhettek át az esemény résztvevői. Ezért a fotós – az alanyok beállítása helyett – állandóan akcióra kész. Ez a módszer a történtek elevenebb bemutatására képes, ahol az alanyok saját természetes környezetükben, természetes megvilágításban láthatóak. Így az eredmény sokkal életszerűbb, élénkebb lehet.

A fotozsurnalizmus rövid története
A XX. század közepén vált népszerűvé, amikor a Life, Sports Illustrated és a Daily Graphic elkezdték használni a stílust a saját oldalaikon. Ahogy a fényképezési technológia egyre mobilabbá vált, úgy fejlődött a fotozsurnalizmus is. Ma már nincs szükség filmtekercsekre és kényelmetlen világítástechnikára, a digitális eszközök sokkal többre képesek. Az új technológia lehetővé teszi hogy a fényképészek arra összpontosítsanak, amiben a legjobbak: hogy pillanatokat ragadjanak ki a az eseményekből és történetet meséljenek velük.

Az esküvői fotozsurnalizmus nagyon hasonlít idősebb testvérére. A Dennis Reggie által tökélyre fejlesztett stílus (sokan őt tartják az esküvői fotozsurnalizmus atyjának) rohammal vette be az esküvői fényképezési ipart. Ez az új és érdekes módszer drámaian megváltoztatta az esküvői fényképezés szabályait. Véget vetett annak a gyakorlatnak, mely szerint az esküvő napját durván félbeszakítják a pózok fényképezésére szánt időszakok.Az esküvői fotozsurnaliszták minden felvételükkel rögzítik az eseményeket úgy, ahogy azok a maguk természetes módján megtörténnek. A ceremónia és az események állandó figyelésével és a történetet híven elmesélő, elkapott pillanatok rögzítésével a fényképészek képesek az esküvő során keletkező spontán érzelmek és érzések rögzítésére.

A stílus erősségei

Belelapozva egy fotozsurnaliszta albumba a házasok sohasem érzik úgy, hogy az albumban máshol már látott képek köszönnek vissza, hiszen minden esküvő másmilyen. Az ő napjukat egyedi módon, úgy örökítették meg, ahogy az események kibontakoztak. A történetük a szemük előtt elevenedik fel, dokumentarista, művészi formában. A képek ráadásul számtalan olyan olyan apró történetet mesélnek el a nagy eseményen belül, amelyek gyakran önállóan is érdekesek. Ezen előnyök úgy érvényesülnek, hogy a stílus maga kevésbé időigényes és nem zavarja az események természetes folyását.

A stílus gyenge pontjai

Míg a fotozsurnalizmus sokkal nagyobb változatosságot biztosít mint a hagyományos esküvői fényképezés, természetesen vannak hátrányai. A legnagyobb probléma a kontroll hiánya. Az is lehetséges hogy a párok speciális megvilágítást vagy speciális pózban készült fényképet szeretnének, amelyekre „menetben” fotózva nem nyílik lehetőség. A fotozsurnaliszta képek minősége általában véve kissé elmarad a hagyományos stúdióképekétől, a professzionális környezet, világítás hiánya miatt.

A tradicionális stílust nyilvánvalóan azért hívják tradicionálisnak vagy klasszikusnak, mert ez a legrégebben létező és általános irányzat – egészen napjainkig. A fényképészet kezdeteitől megszokott volt hogy a lefényképezendő emberek pózoltak, majd fénykép készült róluk. Szóval tradicionális esküvői fényképezésről akkor beszélhetünk ha az emberek pózolnak a kamera előtt.

Az esküvői fényképezés tradicionális irányzata leginkább a felvételek sorozatáról szól. A fényképész egyfajta előre rögzített ellenőrző lista alapján tevékenykedik hogy biztos legyen abban, mindent megörökített amit a vőlegény és a menyasszony szeretne. A nyomat minősége, a korrekt megvilágítás, a helyesen megválasztott háttér ? ezek vannak fényképész figyelmének középpontjában.

A stílus képviselői általában portrékban gondolkodnak és abban is a legjobbak, kiválóan értenek ahhoz, hogyan mutassák ügyfeleiket a legelőnyösebb módon, aprólékosan ügyelve a részletekre mint a megvilágítás minősége, a test helyzete, háttér, ruházat. Mindehhez idő kell, sok idő. Ez a stílus a vőlegénytől és a menyasszonytól sok áldozatot követel. A fényképészre gyakran rábízzák az időbeosztás tervezését, hogy elegendő ideje legyen elkészíteni a képeket. A tradicionális fényképezési stílus igazi célja tehát az esküvői albumba szánt beállított (pózolt) képek elkészítése.